Gylmissa Lannister

Atyám: Mirron Lannister

Anyám: Pyrta Nornell

Férjem/Feleségem/Jegyesem: Nincs

Gyermekeim: Nincsenek

Testvéreim: Nincsenek

Erős vagyok, mert olyannak kell lennem; annak ellenére, hogy nem látok semmit. Sokan már tán feladták volna az életüket, de én kitartok. Szeretnék hasznos tagja lenni a családnak, akire lehet számítani, ha baj van. Sok dolog tud lehangolni engem, de legfőképp az, ha a virágaim nem érzik jól magukat. Szeretek külön beszélgetni az emberekkel, mint egyszerre az egésszel. Vakságom miatt nehéz lenne figyelemmel követnem az eseményeket, ezért szeretem a személyes találkozásokat. A hazugságot nagyon megvetem, s könnyedén meg tudja magát utáltatni az a ember, aki át akar verni. Szeretem napsütést és a kellemes beszélgetéseket, mivel rangomnál és helyzetemnél fogva nincs más lehetőség, hogy valamiben jó legyek.
S mi a helyzet a többivel? Nyugodt természetű vagyok, mindaddig, míg ki nem hozol a sodromból és faképnél nem hagylak. A hülyeségre igazából nem vagyok kíváncsi, hála a kemény neveltetésemnek. Tán egyszer eljön a nap, hogy én végre az odúmból kirepülök, s világot tapasztalok. Én teljesen letettem a Trón megszerzéséről, hiszen a híreket, szóbeszédeket hallva egyáltalán nem látom értelmét a létezésének.

Lannisternek születtem, s ha sokat megélek, akkor Lannisterként fogok meghalni. Apám, Mirron Lannister, míg anyám Pyrta Nornell. Nincsen sem bátyám, nővérem, öcsém és húgom. Egyedüli gyerekként mindkét szülő figyelme rám vetült, azonban elmondhatom, hogy édesapámnál éreztem azt, hogy ő inkább egy egészséges fiú gyermeket szeretett volna, nem pedig egy gyenge vak nőt. Tanításomat hamar elkezdték, s itt ebben találtam meg örömömet. Nagyon jó memóriám van, amit tán jól kamatoztathatok még valahol. Vakságom miatt nem engedtek sem lovagolni, sem íjászkodni és kardot forgatni, de hímezni annál inkább. Lassan felnőttem, s Mirron, az apám már korán kérőket kezdett el nekem keresni, hogy nehogy kelljen velem foglalkozni. Úgy vélem, hogy szívesen tudott távol, mint maga közelében. Jöttek a kérők, de én mind leráztam őket, mert egyáltalán nem voltam kíváncsi rájuk. Erőltetett beszélgetések, s mondva csinált bókok záporoztak felém, de egyiknél sem éreztem, hogy igazán jó lesz velük az életem. Egyszer a leghűségesebb szolgálóval szerettem volna megszökni otthonról, ám nem sikerült. A szolgálóm fejébe került a kihágásom, s ekkor értettem meg, hogy innen nincs menekvésem. Jó sokszor megfordult a fejemben, hogy édesapám ellen fordulok, ám féltem a megtorlástól, s az, hogy esetleg még egy élet vére száradna rajtam. Felnőtt nővé értem, de a sok kérőtől teljesen unottá váltam, de mégis kényszerűségből engedelmesnek. Minden kérőnél megvárom az alkalmat, hogy elvegyem a kedvüket attól, hogy elvegyenek. Ők voltak és lesznek szórakozásaim, valami esemény a szürke mindennapjaimon.  Természetesen szeretném megtalálni azt a férfit, aki igazán szeretne engem, s aki meglátná végül az értékeim. Hogy mikor jönne el az a nap? Sose tudhatom, de lassan 24 évesen el kell gondolkoznom azon, hogy végül engedek atyám nyomásának, vagy véglegesen elmegyek itthonról, vagy egyszerűen leszámolok a szülői féltéssel. Az idő sürget, s én csupán itt, egy helyben toporgok...

Vak vagyok, erre gyorsan rájöhetsz, ha megfigyeled a járásom és a mozdulataim. Lannister vér folyik az ereimben, így szőke hajam van, míg a szemem színe az nincs. A többi testrészemmel meg vagyok elégedve. Ott van elsősorban a kicsivel szélesebb csípőm, ami egyes szóbeszédek szerint utódnemzéskor hasznos.  Mell tájékon sem állok rosszul, de nem is érzem őket túlságosan nagynak. Pont olyanok, amilyennek lenniük kell. Magasság tekintetében elég szépre megnőttem, bár fogalmam sincs, hogy körülöttem levők milyen magasak lehetnek. Nincs túlságosan sok izmom, hiszen sem lovagolni, sem pedig kardot forgatni nem tanítottak meg. Nőiesnek vallom magam, annak ellenére, hogy nem látom magam nap mint nap a tükörben.