HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


 
Bejelentkezés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Idövonal
305 AC - Az oldal történetének indulási ideje

304 AC - Ramsay Bolton és Jaenis Karstark eljegyzése

304 AC - Petyr Baelish és Margaery Tyrell eljegyzése

303 AC - Jaime Lannister felmentése a Királyi Őrségből, megválasztása mint Casterly-hegy ura és a Nyugat Őrzője

303 AC - Daenerys Targaryen Westerosra érkezése, a trón átvétele, Cersei Lannister száműzetése

303 AC - Petyr Baelish és Ramsay Bolton szövetségre lépése

303 AC - A hatodik évad vége
Chatbox
Vándorok
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (36 fő) Pént. Feb. 02, 2018 5:29 pm-kor volt itt.


Dalnokok zengték
A káosz egy létra
by Margaery Tyrell
Csüt. Szept. 27, 2018 6:32 pm



Dorne-i herceg fakó lovon
by Emmelyne Florent
Vas. Szept. 23, 2018 8:16 pm


Weddings are boring
by Arya Stark
Vas. Szept. 23, 2018 7:54 pm


Old debts - Arya & the Hound
by Arya Stark
Szomb. Szept. 22, 2018 6:29 pm


The Pink Wedding
by Arya Stark
Szomb. Szept. 15, 2018 8:24 pm


Vízi [Baratheon] Gendry
by Arya Stark
Vas. Szept. 09, 2018 12:44 pm


World of Witchers
by Arya Stark
Szomb. Szept. 08, 2018 11:08 pm


♕ Háttérhatalom kacatjai
by Margaery Tyrell
Szomb. Szept. 08, 2018 1:08 pm


Eredményhirdetés
by Balerion, az Iszonyat
Pént. Aug. 31, 2018 1:16 am


Hiányzásnapló
by Lysander
Csüt. Aug. 30, 2018 12:03 pm


World of Shadowhunters
by Vendég
Hétf. Aug. 27, 2018 7:05 pm


Clive Standen
by Rydan Blackwood
Szomb. Aug. 25, 2018 8:37 pm


Régi trükk
by Rongyos Herceg
Pént. Aug. 24, 2018 9:08 pm


Your destiny is written
by Jaqen H'ghar
Szomb. Aug. 18, 2018 10:16 pm


Resemblance
by Jaqen H'ghar
Szomb. Aug. 18, 2018 9:32 pm


Útmutató a kalandhoz
by Balerion, az Iszonyat
Szomb. Aug. 18, 2018 12:10 am


Temporary goodbye
by Margaery Tyrell
Pént. Aug. 17, 2018 7:33 pm


Játékostárs kereső
by Petyr Baelish
Kedd Aug. 14, 2018 4:25 pm


Ármány és szerelem
by Rydan Blackwood
Hétf. Aug. 13, 2018 10:12 pm


Nyilvántartás
Lord
6 fő
Lady
8 fő
Ser
2 fő
Zsoldos
0 fő
Közrendű
2 fő
Vadak
0 fő
Keleti népek
3 fő
Mester
0 fő
Fattyú
0 fő
Éjjeli Őrség
0 fő
Nincstelen
3 fő
Összesen
24 fő

Share | 
 

 Tyrion Lannister

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég
Vendég




TémanyitásTárgy: Tyrion Lannister   Szomb. Feb. 10, 2018 11:19 pm

Tyrion Lannister


Becenév: Félember, Ördögfióka, Törpe, Szörnyeteg, Majomdémon.

Nem: Férfi.

Kor: 31 év

Születési év:  274 AC

Családi állapot: Egyes egyedül

Tartózkodási hely: Királyvár

Származási hely: Casterly-hegy

Lojalitás: Daenerys Targaryen; A Korona, Lannister-ház



Családom


Atyám: { Tywin Lannister }- Atyám, akinek gondolatától is rettegtek, aki családokat irtott ki, háborúkat vezetett és nyert, és akit végül az árnyékszéken ért kellemetlen halála. A saját kezem által.

Anyám: { Joanna Lannister } - Meggyilkoltam őt, hogy én élhessek, mondták ők. Sosem kaptam érte bocsánatot, de talán soha nem is vártam igazán.  

Feleségem/Jegyesem: Tysha - a szajha, akivel rettentő rövid ismeretség után kötöttem házasságot. Az egész pedig csak egy színjáték volt.

Lady Sansa Stark - érvénytelen, hisz volt lelkem, hogy ne gyalázzak meg egy gyermeket.

{ Shae } - Nem volt a feleségem, szajha volt, de szerettem, mindennél jobban. Talán pont ez az, amely megölte őt - és az, hogy atyám ágyában találtam őt, míg én szökni készültem.

Testvéreim: Cersei Lannister - a száműzött anyakirálynő. Atyám után ő kívánta legjobban a halálom, elvégre, vérdíjat is kitűzött a fejemre.

Jaime Lannister - Talán az egyetlen a családomban, aki képes volt úgy rám nézni, mint a testvérére.





Így jellemezném magam...

Fennhéjázó, pökhendi, neveletlen, megbízhatatlan, hazug, bűnös, és minden negatív jelző, amely csak létezik eme nyelvben, és akár az összesben. Tehettem bármit, atyám, a családom nem fogadta el, és rám sütöttek olyan bélyegeket, amelyek fiatal éveimben nem voltak jellemzőek rám. Tanulékonyságom hamar kiütközött, hisz élni akartam és mindenről tudni, amiről csak lehetett, még úgy is, hogy sokan azt kívánták, hogy a csatornákba bukfencezve haljak szörnyű, fulladásos halált. Milyen lehet az, aki ilyen közegben nő fel, akinek egyetlen ember volt az életében, akihez odamehetett, és aki megvédte.
Megsúgom: iszonyatosan szar.
Lovag akartam lenni, büszke és szavatartó ember, de nem lehettem. Sárkánylovas, aki az eget szeli, de az utolsó sárkány nemhogy lovast, de még egy gyermeket sem bírt volna el. Egy kis időben még azon is gondolkodtam, hogy Mester legyek, rengeteget olvastam és tanultam, de atyám megtiltotta, hogy a fia ilyesmit tegyen. Akármivel próbálkoztam, apró szárnyaim lenyesték, eltiporták és semmibe vették. El voltam-e keseredve? Nem volt nehéz. Nem láttam kiutat, se reményt, azonban legbelül kitartottam és küzdöttem. Ahogy cseperedtem, és ahogy férfikorba léptem, azzá váltam, akit látni akartak: A Szörnyeteggé.
Mondanom sem kell, ez sem tetszett nekik.
Ittam, dorbézoltam, szerencsejátékokkal mulattam az időm és szajhákkal, kétes hírű emberekkel. Ahol csak jártunk, bemocskoltam családunk nevét. Fékezhetetlen, engedetlen voltam, kissé figyelemhiányos, de ezt pótolta, hogy mindig volt ki melengesse ágyamat. Nem sajnáltam az aranyat, úgy szórtam, mintha lett volna egy szamaram, akinek fenekéből ürülék helyett aranysárkányok potyogtak volna. De hisz az enyém is volt az a kincs, amelyből családom tekintélyt és úgymond királyságot vásárolt. A testvéreim dicsben jártak; a gyönyörű Cersei, ahol csak megpillant, a férfiak és még a nők is elaléltak szinte gyönyörűségétől; az arany fürtöktől, bájos mosolyától, hangjától, duzzadó kebleitől. Fivérem, Jamie, a hős, aki hamar bebizonyította, nála fiatalabb és ügyesebb kardforgató kevesen születnek. Elismerték, éljenezték, nők kiáltották a nevét éjszakánként. És jöttem én. A tömeg elnémult, én kissé már csámpás léptekkel haladtam a bormennyiségtől, és mindenki képébe belevigyorogtam, mennyire jól érzem magam.
Atyánk szigorúan nevelt arra, hogy halála után fenntartsuk a család nevét, és hogy valaki legyen belőlünk. Nővéremet nem adta holmi nemesnek feleségül, nekem azonban egy finomkezű leányt sem keresett. Nevetséges megbízásokat osztott rám, mert nem ismerte el azt, mire voltam, mire lettem volna képes. Volt eszem, még az ital mellett is, és van is. Gyorsan és élesen jár, tanult és művelt vagyok, vagy csak remélem, és kíváncsi, aki szívesen merül bele újdonságokba.
Azonban, mindenki változik.
Nem mondom, hogy szent életű lettem, de valamelyest és igen későn, benőtt a fejem lágya. Igyekszem bölcs lenni, jó stratéga, aki ment átlát, mindent elemez és csak azután lép. Higgadtnak kell maradnom, amikor tudom, hogy lehetetlen. Az unokaöcsém mellett mutattam meg igazán, hogy képes vagyok döntéseket hozni, irányítani. Voltak embereim, szedett-vedett banda, de az enyéim voltak, vezető lehettem. Nem mondom, mohó bírok lenni, kicsivel mindig többért nyújtózni, azonban már korántsem oly' felelőtlenül, mint egykoron. A dolgok besűrűsödtek, a világ felgyorsult, királyok követték egymást, háborúk, csaták, majd megannyi temetés, és gyász. A családom kezdett széthullani, az ellenszenv kiéleződni, és szükségem volt a józan eszemre. Meglett. Aztán kicsit elvesztettem.
Az évek alatt sok düh és harag gyülemlett bennem, de sosem voltam kegyetlen, és hazug – csak ha a játék úgy kívánta. Élveztem és élvezem a hatalmasok játékát, de már nem szajhák mellől, hanem a saját lábaimon állva, büszkén. Sokat beszélek, főleg, ha zavarban vagyok, vagy ha valami nyomaszt, vagy épp nem tudok róla semmit. Kedvelem a könyvek társaságát, a muzsikát, és a szép leányokat is, ámbár mostanság eléggé.. nos, nemigen közeledem egy felé sem. Túl sok a teher, és mióta a Királynő mellett szolgálok, más dolgokkal kell megküzdenem. Sok mindent ért, sok rossz, de talán erőssé formált, ha már a fizikumomat nem sikerült. A magam módján mindig igyekszem tiszteletteljes lenni, még ha én nem is kapom meg; diplomatikis, talán kicsit kimért is. Az érzéseim elrejtem, álarcot viselek, és magányomban merengek csak róluk. A régi, gyermekkori álom lovagiassága ragadt rám, hisz óvom a gyengéket és az elesetteket, no meg a hölgyeket. Sajátos humorom talán nem érted, ahogy azt sem, hogy szeretem, ha mindig van valami, az unalom és a csend sokszor feldühít, és csak pocsékolás az idővel. Ravasz vagyok, valahol veszélyes és kiszámíthatatlan. De ez nem is csoda, Tywin Lannister fia vagyok, és leszek, talán a legigazibb.





Történetem

Megénekelték pár kalandomat bolond, iszákos dalnokok, de hogy történet legyen.. Badarság. Csak a nagy embereknek vannak olyan meséi, amelyek bejárják a vidéket, a városokat és falvakat, szájról szájra járva élnek végül önálló életet.
A születésem félig-meddig ilyen volt, hisz, állítólag sokan utaztak el messzi földről Casterly-hegyre, hogy lássák a szörnyeteget, a félelmetes csecsemőt. Csalódtak azonban, mások hurkás mivoltomban meglelték amit kerestek, de nem azt, amit a mesék hoztak. Már akkor csalódást okoztam megannyi embernek, hát még utána!
Az egész akkor tetőzött, amikor olyanért ítéltek halálra, amihez közöm sem volt. Megaláztak, igen, dühített amit az unokaöcsém tett, de elviseltem. Magam miatt, és az akkori feleségem, Sansa miatt, én voltam az egyetlen, aki látta, mennyire szenved családja halála miatt, és nem akartam felesleges bajt a nyakába akasztani.
Aztán fuldokolni kezdett, én pedig egykettőre a katonák markában találtam magam.
Akármit mondtam, nem érdekelt senkit, csak azt a maroknyi embert, akiket az érdekelt, veszek-e levegőt. Bronn – bár őt leginkább a fizetség érdekelte; Podrick, és persze a fivérem. Senki mást.
Elvesztettem az eszem a tárgyaláson, és egy régi trükkel próbáltam szabadulni, de elvesztem. Ha én el is fogadtam a halált végül, mások nem. Akkor, amikor döntetnem kellett, hogy melyik ajtót válasszam, megálltam. Ha már gyilkos vagyok a szemükben, mit veszíthettem? Tudtam, hogy soha nem lesz már olyan kényelmes életem, mint ami egykor volt – vagy csak annak hittem. Elvesztettem az irányítást, a szörnyeteg felülkerekedett és nem bírtam irányítani. Gondolkodni nem volt időm, lábaim akaratlanul helyezték előre egymást, felváltva, és mire feleszméltem, atyám hálóterében találtam magam.
Szívem kihagyott egy ütemet, amikor megláttam őt. Kecses alakja mezítelen pihent az ágyon, bőre puhának tűnt, kívánatosnak. Úgy feküdt ott, ahogy egykoron engem várt éjjelente, vagy épp a tábori sátramban. Csakhogy talán sosem volt igaz belőle semmi.
Ő volt az első, akit aznap éjjel megöltem. Még szinte a mai napig érzem az aranykezek láncának tapintását és hidegét a bőrömön, a tenyeremben. Csendes volt, és gyors, de pokolian fájt.
Aztán következett az apám. Utolsó pillanataiban, még a megalázó helyszínen is próbált uralkodni rajta, menteni magát és a tekintélyét. Kíváncsi vagyok, ez hogy jutott el a köznéphez, mit terjesztett a nővérem... Vajon azt, hogy atyám talpig páncélban állt elém, vagy legszebb, legnemesebb ruháit viselve? Hogy harcolt, küzdött? Kitelik tőle ilyen mese.. A valóság azonban más volt. Ott ült, és bámult rám, tekintete hideg volt, érzelemmentes. Amit ígért, üres szavak voltak, hisz tudtam, ha innen kiengedem, még aznap éjjel elfogat és megölet. Szánalmas látvány volt, életemben először nem azt az embert láttam, akitől féltek, hanem egy öregedő embert, halálfélelemmel. Nem hazudok azonban, hogy nem tiszteltem, a végsőkig, azonban ő alakította azt, ő teremtette. Ha képes lett volna így elfogadni, feleannyira 'szeretni', mint idősebb testvéreim, akkor talán nem lőttem volna ki oly nyugodtan az első nyilat. Az már nem fájt, darabokra törtem de erőssé is váltam. Csak egy valami mozgatott: a bosszú, az, hogy holtan lássam, akárcsak egy pillanatra is. Küzdött, de végül a második nyíl megtette a hatását. Meghalt és én elszöktem, messze vidékre.
Bezártak egy rohadt dobozba. Ha akkor éjjel ezt tudom, talán magamba is eresztettem volna egyet.
A történetem igazán, számomra itt kezdődik. Nem a csalódásokkal teli gyermekévek, az ifjú bolondságok vagy épp azon mocskok, amiket átéltem. Azok csak a kezdeti előszavak, egy másik élet, amit át kellett élnem, hogy ide kerülhessek. A csaták amiket megvívtam? Jelentéktelenek, bár sokaknak nem, de már csak emlékek, semmi több. Az sem volt az igazi.
Száműzöttként úgy véltem, célom az, hogy halálba igyam magam. Jól is haladtam vele, annyi szent. Miután végeztem atyámmal, a szerelmemmel, nem volt sok értelme annak, hogy létezzek. Varys persze mást gondolt, ó igen, neki már rég kész volt minden terve, és az előttünk álló út, csak épp én igen makacs teremtésnek számítok, nem adtam azt olyan könnyen. Daenerys neve nem volt ismeretlen számomra, hiszen Robert Baratheon az ő családjától szerezte királyságát, és ennek meséjét álmomból felriasztva is betéve tudtam. Nemigen foglalkoztam a lánnyal, aki az ismeretemben akkor még csak száműzött, felkapaszkodott világ végén élő valaki volt. És mégis mekkorát fordult velem a világ.
Nem mondom, vágytam arra, hogy sikerüljön, hiszen távoli vidéken voltunk, veszélyben, félve nővérem bosszújától, és úgy mindenki mástól. Kellemes volt a tudat, hogy ha sikerrel járunk, hazatérhetünk. Persze, közben elraboltak, majdnem megöltek a kőemberek, aztán pedig még rabszolgákká is lettünk, de.. nos, ennél kalandosabb érkezést valóban elképzelni nem tudtam volna. És ki is józanodtam. Nem lett volna szerencsés, ha úgy állok oda, hogy lehányom a lábaim, vagy épp az övét. Valójában kész mese ez, csak épp nem énekli senki. Talán egyszer lejegyzem kalandjaimat a Keskeny-tengeren túl.
Mindannyiunk előtt nagy út állt, hatalmas téttel. Először is, azt kellett elérnem, hogy ne azt figyeljék, ki a családom, hanem ki vagyok én magam. Errefelé nem jelentett jót a Lannister hírnév. Nem csodálom, hogy nem voltunk közkedveltek, a bizalom pedig olyan dolog, amelyet nehéz elérni, de egy pillanat alatt sikerülhet összetörni. Igazából csak a szerencsén múlott, hogy olyan ember akart járulni a királynő elé, akit a háta közepére sem kívánt. Mormon-t nem gyűlöltem úgy, mint atyámat, az övét kifejezetten tiszteltem a Fal-on kötött rövid ismeretség után, azonban nem mondom, hogy eme árulás és kiátkozás nem vált az én előnyömre. Nem csapták le a fejem, nem ettek meg a sárkányok, hanem meghallgatták amit mondok. Nem sokszor fordult elő velem, így kellemes meglepetésként ért, amikor nem gúny tárgya lettem, hanem olyan, akinek tanácsaira valóban kíváncsiak a fülek. És a Királynő.. Mind kívül, mint belül csodálatos teremtés, olyan, amilyenek hajdanán őseik voltak, nem pedig a megkopott, gyengeelméjű és betegesen rettegő apja volt.
Valódi uralkodó.
És a nővérem? Nos.. csak akart lenni, azt hitte, amíg Robert felesége volt, és atyám leánya, mindent megtanult. Okos volt, de egyben buta is, kapzsi, és bosszúszomjas, amitől sokszor elvakult. Ez vezette a vesztébe.
A világ ezen feléről nem lehetett uralkodni, és ezt végül elfogadtuk. A világ ezen fele nem kért azokból az eszmékből, melyekkel mi éltünk. Egy kis szelet a miénk volt, de semmi több. Nem volt értelme erőlködni, csak foltoztuk, és foltoztuk, de sosem nőtt be a kráter. Kevesek voltunk ellenük. Bár béke volt, mikor eljöttünk, azóta bármi történhetett, és csak álhírekkel nyugtatnak minket. Nem tudhatom, mert akkor, amikor hajóra szálltunk, nem néztem vissza. Nekem nem volt az a föld az otthonom, ahogy a Királynőnknek sem. Egy föld várta mindig vissza, és elérkezett a pont, hogy elindulhattunk. Az új korszak felé.
Kemény küzdelem, kemény szavak. Neki nem, hisz ellenségeivel nézett szembe, én azonban maréknyi családommal. Nehéz volt, de leginkább a fivérem miatt, hisz neki köszönhettem azt, hogy élek, még ha ő apánk megölése után meggyűlölt véglegesen. Nehéz volt, de nekem már megvolt a választásom. A harcokhoz nem értek olyan jól, van egy kényelmes fogású fejszém, de én inkább a háttérből irányítottam. Az égre nézve a sárkányos cikáztak, és okádtak tüzet, az ellenállás szép lassan megkopott, és szétszéledt, vagy egyenest letérdelt. Olyan volt, mint mikor először voltam a csatában: csak álltam, bámultam, és hirtelen azt se tudtam, mitévő legyek. Erre nyúljak, vagy arra? Talán jó ez a döntésem?
Aztán megtörtént.
Nem nevettek, amikor ismét bekacsáztam a Vörös Torony hatalmas tróntermébe. Senki nem nevetett többé – persze, lehet megteszik, de nem hallom. Apró ujjaim között koronát szorongattam, szívem hevesen vert, és mégse éreztem megaláztatva magam, amikor kicsit csalnom kellett a magasságommal. De sikerült. A korona annak fejére került, aki megérdemelte, ezüst tincsei csak kiemelték ragyogását, és Daenerys végre az lett, akinek született; a Királynő.
Csak a vihar ne érjen el minket, hisz az öreg Mormont intelme még bennem él, ahogy a fattyú Havas szavai: Közeleg a tél.
Az Istenek óvjanak ettől..





Ha rám nézel

..megvetsz, akaratlanul eltorzul az arcod, és máshoz fordulsz, hogy suttogj a fülébe. Nem kell hallanom, de tudom szavaid. Gúnyos mosoly ül arcodon, nem hiszed el, hogy én veszélyt jelenthetek számodra, megvetsz, mert ahogy járok kissé görbe lábaimon szerinted rettentő mókás. Westeros, de talán az egész világ ha nem is ítéli el, de igencsak alacsony sorba gyűjti a törpéket. Vannak, ahol születésül pillanatában a kutyák elé vetik, máshol komédiások közé állhatnak, vagy épp uralkodók előtt hajlonganak és felszolgálnak. Ha más vagy, nem lehetsz több az emberek szemében, csak szörnyeteg. Pedig ugyanúgy ver a szívem, két pár szemmel tekintek fel rád, hallok, érzek, és még villás farkam sincs, vagy épp kecskelábaim.
Ha a köznép közé születek, talán valami vándorcsapattal járnám Westeros, vagy épp más földek városait, és a világ történéseit adnánk elő maskarákban, disznó szövegekkel, jellegtelen rendezésben. Egy hordó méretű király dirigálhatna nekem, nyakamban lánc pihenne, fejemet pedig alattvalóik dörzsölnék, mert valamiért, sok helyen úgy gondolják, egy magamfajta érintése szerencsét hoz.
Én azonban egy hatalmas ház és hatalmas ember gyermekeként, a Lannister családba születtem. Talán ez mentette meg az életem, és nem alamizsnásként kell tengődnöm. Hajam piszkosszőke, arcom mostanság igencsak sötét és durva szakáll borítja, de fene bánja, mert kedvelem. Orrom tömzsi, és kissé nyesett, hiszen kaptam egy kedves, és igen haragos ajándékot a nővéremtől. Arcomat sebhely szennyezi, előtte sem voltam világszépe, ez azonban még jobban eltorzított. Szemeimtől sokáig rettegtek, hisz felemás színűek, manapság is igencsak kerülik pillantásom egyesek. (szerk.: a filmben nem jelent meg, de szeretném ezt átvenni a könyvből ). Fejem a testemhez képest nagy, de ezt követeli az a sok tudás, amit oda belepakoltam. Termetem alacsony, mint egy gyermeké, karjaim rövidek, vaskosak, ujjaim pedig picik és kövérkések. Szerencsére nem sikerült hatalmasra híznom, azonban így sem tökéletes minden, törzsem tömzsi, azonban minden más a helyén van, nincs sem harmadik mellbimbóm, se két.. nos, tudod, odalent. Lábaim rövidek, a bal egy kisebb ujjnyival talán a jobbnál is; görbék és satnyák. Ahogy említettem, kacsázva járok fel-alá, amely gyűlölt tekintetektől volt gyermekkoromban kísérve, és szégyenlem bevallani, de csodálatos cigánykereket tudtam csinálni. Talán mégis a porond illett volna hozzám, de a sors, a Hét, és az összes isten más utat jelölt ki nekem.





Westeroson nincsenek titkok...

Vágyaim: Segíteni a Királynőt egy jobb világ kialakításában. Talán megtalálni azt, akivel saját családom lehet, vagy csak épp addig fojtani borba a bánatom, amíg csak lehet.
Ha én ülnék a Vastrónon: Joffrey "uralkodása" idejében, míg atyámat helyettesítettem, mint a Király Segítője, volt alkalmam ülni ott. Roppant kellemetlen egy magamfajta számára, azonban maga amit képvisel, igen nagy teher. Nem akarok másként a közelébe kerülni, mint a Királynő segítője.
Ha bárhová elmehetnék: Voltam a Fal-nál, a Keskeny-tengeren túl, még volt szerencsém Valyria romjait is megpillantani - de nem épp kellemes élmény. Egyelőre nem utaznék.
Ha másnak születtem volna: Ha nem lennék törpe.. talán minden könnyebb lenne, azonban, akkor nem tartanék ott, ahol. Akárhogy is vélem, mekkora átok az állapotom, mégis ez határozott meg, hogy önerőmből emelkedjek fel, ne feltétlen csak azért, amit a születési helyzetem kínál.
Ami kedves számomra: A mellkasomon hordott jelvény, egy kellemes bor társasága, és azért minimális kényelem, hisz a lábaim nem bírják a hosszabb sétákat. A Királynő és a sárkányai, ők azok, akik igazán lenyűgöznek.
Amit utálok: A múltamban rengetek pillanat és történés gyűlölt számomra. Nem szívlelem a másnaposságot. A hazugság, a lenéző tekintetek, és persze kicsit önmagam is, hisz rengeteg dologban korlátolt vagyok. De senki sincs kibékülve önmagával - kivéve a drága nővéremet.
Tulajdonom: Az életem. Mikor nővérem kiátkozott, jogfosztott lettem, atyám birtokai fivérem illetik, így nekem a Királynő segítőjeként az jut, amit ő ajándékoz nekem.




Playby: Peter Dinklage
Vissza az elejére Go down

Lord, nemes nagyúr


Tartózkodási hely : Rémvár


TémanyitásTárgy: Re: Tyrion Lannister   Vas. Feb. 11, 2018 12:18 am

Elfogadva

Gyönyörű karakterlapot hoztál nekünk, a soraidat olvasva szinte elhittem, hogy ezek a szavak Tyrion Lannister tollából származnak. Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, Tyrion az egyik legérdekesebb és legemberibb karaktere a könyveknek és a sorozatnak, terjedelmes háttértörténettel és még több lehetőséggel a jövőjét illetően. Élete legfontosabb részleteit emelted ki és betekintést engedtél az Ördögfióka lelki vívódásába. Komolyan belesajdult a szívem, mikor apró szárnyai lenyeséséről olvastam. Ennyi nehézség és megaláztatás után megérdemelne végre egy kis boldogságot és békét, nagyon remélem, hogy Segítőként, Daenerys mellett végre megtalálja a helyét. Ki tudja, talán még régi álma is teljesül és saját bort készíthet...
Nincs más dolgod, mint foglalózni és játszótársakat keresni!


_________________
„He should have been content to grind corn.


Does he truly think that he can ever rule the North?”
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Tyrion Lannister
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Valar Morghulis :: Fellegvár könyvtára :: Akik a történelmet írták :: Listák és gyűjtemények :: Archivált karakterlapok-
Ugrás: