House of the Rising Sun

 Oberyn & Laerys

Nemrég tudta meg, hogy Westerosban hagyomány szerint sóval és kenyérrel kínálják a vendégeket, melyet ugyan póriasnak tartott, de kötelességtudóan elfogadott; azonban abban biztos volt, ezen alázata ahhoz nem adott jogot számára, hogy vendéglátója házának népére szemet vessen. Bár annyi ideje nem élt velük, hogy teljesen átlássa családja mechanikáját, azonban úgy tűnt, harmonikus a kapcsolata nejével, még úgy is, hogy elgondolása szerint ha a nő nem kívánja, hogy férjét együttlétük közben érje szélütés, időközönként muszáj mások karjaiban örömöt lelnie. Szívesen felajánlaná neki magát erre a feladatra, de ezt még túl korainak érezte, saját szükségleteit azonban kénytelen volt kielégíteni, mielőtt még maga öli meg a férfit ölelésével, mely tett ugyancsak nem fér a vendégjogba.
Roppant kínosan érezte magát, mikor jobb híján vendéglátóját kellett megkérdeznie, merre talál erre megfelelő helyet, hiszen a férfi szinte nagyapja lehetne, azonban hamar belenyugodott, hogy ennél tudott kérdezni rosszabbat is…  azt, hogy vele tartana e. A lord olyan hevesen utasította el ezen ajánlatát, mintha csak kisded gyermekét kérte volna útitársnak. Ezután szinte menekült hajléka alól, épp csak addig maradt, míg kevésbé formális – mások tekintetében valószínűleg kihívó – viseletet öltött.

Megnyugvást nyújt számára az ismert közeg. Noha nem járt még ezen a helyen, valahol minden bordély egyforma: ha más okok által is vezérelve, de mindenki ugyanazt keresi. Bár vonásai miatt a világ minden táján megbámulják, a tekintetekben itt több vágy lappang, mint megvetés, több őszinteséggel osztják meg vele gondolataikat, mint bárhol máshol. Most is ezeket a pillantásokat keresi; akik nem akarnak tőle semmit, szinte elkapják tekintetük, a szabad szajháké viszont szinte kiáltja, hogy felajánlanák szolgálataikat, így nincs különösebben nehéz dolga a partnerkereséssel.
Ahogy figyelme cikázik egyik személyről a másikra, egyikükre képtelen nem odafigyelni; méltóságteljes tartásával még ülve is kitűnik környezetéből. Öltözete különbözik a helyi urakétól, kik képesek voltak a legalantasabb állatokkal teleaggatott címereket is büszkén viselni, így meg sem fordul a fejében, hogy esetleg egy hozzá hasonló vendéghez van szerencséje.
A konstans átható pillantása, mely szinte perzseli bőrét, szó szerint magához vonzza; légies léptekkel szeli át a köztük lévő távolságot, hogy elé érve leszólíthassa erőteljes valyriai akcentusával.
- Elnézést, nem tudtalak nem észrevenni… - Nem biztos benne, hogy ezen a vidéken mennyire közvetlen hangnemben szólítják meg a kurtizánokat, de pillanatnyi bizonytalansága nem ül ki arcára, lágy mosolya meg sem rendül.
- Csatlakozhatok? – Ahogy lehajol hozzá, lenge viseletének mély kivágása szemérmetlenül nyújt rálátást mellkasára s hasfalára – ennek teljes tudatában fürkészi a másik reakcióját legalább olyan átható tekintettel, mint amilyennel korábban az figyelte.

 Oberyn & Laerys

- Köszönöm, megtisztelsz – színlelt szemérmességgel süti le szemeit egy pillanatra, hogy aztán légies mozdulatokkal üljön le mellé. Le sem tagadhatná, piszkosul élvez tekintete tüzében fürdőzni, kitüntetett figyelme önbizalommal tölti el, mely ittléte során nagy ívben elkerülte, hagyta, hogy a gondtalanság álarca mögött kétségei gyötörjék.
- Ó, szóval onnan ez az a bűz!  – neveti el magát kérdését hallva – Mióta megérkeztem, próbáltam kitalálni, mire emlékeztet. Mentségemre szóljon, szerencsére ritkán akad dolgom lovakkal…  – talán félreérthető mondat, főleg, ha egy bordélyban hangzik el, de nem zavartatja vele magát, semmilyen módon nem kell megülnie őket, hogy ki kelljen javítania magát.
- Lysből De szülőanyám Yi Tiben él, talán ez zavart össze  - Más körökben kényes témának számít, hisz egyes beszélgetőpartnerei azonnal kikövetkeztetik ebből, hogy házasságon kívül született, majd bánnak vele úgy, mintha a legmocskosabb nyomornegyedből származna; pedig, noha ez nem áll távol a valóságtól, szinte senki sem tud róla, atyja saját és fia érdeke miatt is tartotta oly’ sokáig titokban a nő kilétét. Egy bordélyban azonban szinte minden a szerepjátékról szól, az lehetett, aki szeretett volna lenni: a fiatal férfi, ki csupán a gyönyörnek él, kinek nem számít se tegnap, se holnap; ugyanakkor partnerei háttere sem foglalkoztatta sosem, a mellette ülő is elmondhatja magáról, hogy szolga, herceg, vagy akár maga a királynő.
- De ha a szemeim nem csalnak, te sem helyi vagy… Rabszolga-öböl? Dorne? – érdeklődik, találgatva a pontos helyet; napcsókolta bőrével és lenge viseletével kitűnik azok közül, akikhez (bal)szerencséje volt rövid ittléte során, kevésbé tűnik barbárnak, mint a nyugati nép többsége. Halványan Essos lakosságára emlékezteti vonásaival, ugyanakkor rémlik neki a családi könyvtár krónikáiból, hogy a Rhoyne vidékéről száműzöttek Westeros déli részén találtak új otthonra, akár onnan is származhat.
Egy szolid köszönömmel veszi el a másiktól a felé nyújtott poharat; noha ivászat előtt mindig él benne némi félsz, hisz nem igazán bírja az italt, de bízva abban, hogy hamarabb eljutnak egy szobáig, mint hogy siralmas állapotba igya magát, inkább nem hozza szóba efféle gyengeségét. Lassan kortyol bele a borba, tekintetével végig a férfi arcán időzve; bízik benne, ha zavarja kitüntetett figyelme, úgyis szóvá teszi neki.
- Hogyan szólíthatlak?  – sóhajtja, mintha csak próbálná rávezetni, nevét is legalább ennyire kéjesen óhajtja kiejteni ajkain, bőrére lehelni gyönyörével együtt. Felbátorodva húzódik közelebb újdonsült társaságához, hogy csupán leheletnyi távolság válassza el őket egymástól, majd szabad kezével óvatosan cirógat végig felkarján, végképp nyilvánvalóvá téve számára szándékait.