Kinéztem az ablakon, ahol a verőfényes napsütés mindent beborított, meleggé, vidámmá varázsolt, és mégis, az én vállamat valami nyomasztotta. Voltam már jegyes, voltam már házas, voltam már királynő, mégis, a mostani szituáció idegennek hatott, pedig találkoztam én már Lord Baelish-el, mégis azt hittem, többé nem kell látnom, de mit hoznak az istenek? Az ő jegyese vagyok… Furcsa, mindig tudtam, hogy merre haladok, min kell keresztül taposnom, most mégis Kisujjban olyan személyt találtam, aki kiismerhetetlen, akin túl kell látnom, és túl is akarok látni, hogy lássam a jövőmet. Figyeltem a hintóból a dombokat, melyek kőfalakkal voltak keretezve, egészen a szakadékig, ahonnan csak egyetlen híd vezetett tovább. Szép és halálos, már-már csábító volt Sasfészek. Teljesen más, mint Égikert, amit nem bántam, hiszen túl sokat töltöttem már az ismert falak között, távol Királyvártól. Olyan volt az egész, mintha fogdába kerültem volna, pedig lenne húzásom Cersei felé, mégis… Mindent félre kell raknom, más utat kell keresnem magamnak és az éppen Sasfészeken át vezet. Legalább a hellyel nem lesz probléma, még ha maga a jegyes nem éppen a legfessebb lovag, akit láttam. Tudtam, Baelisht, nem szabad lebecsülnöm, és nem is szándékoztam. Meg kell ismernem őt, kegyeibe kell férkőznöm, el kell játszanom egy színdarabot megint csak, hogy túllépjek rajta és közelebb kerüljek a Trónhoz. Tudom, Olenna nagyanyám elmondta, mi miért történt, de mégis csak, Lord Baelishből, hogy lesz király? Átvágtunk a hídon, be az udvarba. Meg kellett hagyni, gyönyörű volt a maga félelmetes módján a szakadék, ahogy a távolba lehetett látni, ahogy a fény mindent beterített… Végül csak hátradőltem, már nincs vissza út, minden elkezdődött és én nem is akartam meghátrálni. Törni akartam és fogok, hogy újra korona kerüljön a fejemre. Megvártam, míg a hintó lassan megáll és nyílik az ajtaja. Én pedig kihúzva magamat, államat felszegve sétáltam le méltón, elmosolyodva, hogy milyen fogadtatás várt, mégis csak jött egy madárka, hogy érkezem. A sorok között nem is kellett sokáig keresnem az ismerős arcot. Azt az arcot, aki lehet, nem sokára a férjem lesz. Ott volt ő is, ott az elemző szempárral, melynek elébe tettem, melynek megjátszottam a kedvest, ki örül, hogy nem sokára – megint csak – férjezett nő lehet. Hova fog a mi kis játékunk kilyukadni? Végig mértem, minden egyes mozdulatát megjegyeztem, elemeztem és egy negédes mosollyal köszöntöttem. - Lordom – hajtottam fejet, miközben halványkék szövetű ruhámnak a szoknyáját enyhén megemeltem és egy aprócska pukedli is kitelt tőlem, de nem több, hiszen, mégis csak, nem szolgáló vagyok, hanem a jegyes. A jegyes! – Öröm, hogy láthatom – fűztem mellé dallamosan a félig igaz szavakat. Nos, elkezdődött a legújabb színdarab, a maszk már az arcomon, ön Lord, készen áll?
Sansa elutasítása után nem volt kérdéses, hogy szembe kell szállnom vele és vissza kell vonulnom a Völgy lovagjaival Sasfészekbe. Nem személyes sértettségről és bosszúról volt szó, az járulékosan jött a szövetség kimondatlan felbontásához és az új szövetség kereséséhez, elsősorban Lord Boltonnal. Szerencsére - az enyémre, Lady Starkéra már kevésbé - voltak terveim a jövőre nézve, arra az esetre is, ha a közeledésemet és az esetleges házassági ajánlatomat elutasítaná. Hatalmas bukás Észak legnagyobb családját és azok vazallusainak támogatását elveszíteni, de Westeros nagy, Daenerys királynő pedig sokakat magára haragított azzal, ahogyan elfoglalta a vastrónt, és még inkább azzal, hogy szabadon eresztett egy hordányi dothraki lovasembert a déli területeken. Nem lehet nehéz olyan házakat találni, akik szívesebben támogatnak engem, aki sokkal jobb uralkodója lehet ennek a földnek Daenerys Targaryennél, aki a sárkányai nélkül most Vaes Dothrakban lenne a többi khal özvegyével. Tökéletes választásnak bizonyult a Tyrell-ház, amikor néhány hónapnyi alapos átfontolás és tervezgetés után megállapodtam néhány biztos szövetségesnél. Nem voltam benne biztos, hogy sikerrel járok, hiszen többször is találkoztam már Lady Olennával, aki sosem zárt a szívébe, minden bizonnyal érthető módon. Mégis úgy éreztem, megér egy próbát, hogy beszéljek vele, nem hittem, hogy nagyon visszakozni fog egy számára is kedvező szövetségtől. Már amikor megérkeztem, akkor észrevettem egy-egy pusztán pillanatokra látott jelenetekből, hogy az emberek mennyire nem örülnek a dothrakiak ittlétének és egy percig sem kételkedtem benne, hogy Lady Olenna is elég bosszús a helyzet miatt. Két napig kellett tárgyalnunk, nem volt szükség többre, mert az ajánlatom és az azt követő kisebb-nagyobb alkudozások és változtatások végül mindkettőnknek kedvező eredményt hoztak. Én megkaptam a Tyrellek támogatását, ők megkapták a Völgyét, és az ígéretemet, hogy ha egyszer Daenerys Targaryen lekerül a trónról, a dothrakiak is eltűnnek a Síkvidékről, mégpedig nagyon hamar. Az egyezség megpecsételésére pedig mi sem jobb, mint egy Tyrell feleség nekem, amit a helyemben minden férfi elfogadott volna. Lady Margaery pedig olyan feleség lesz, akivel lesznek remek perceink együtt. Ki tudja, talán még a célom megvalósításában is tud segíteni nekem, akár szándékosan, akár a tudta nélkül. Már messziről láttuk Lady Margaery és a kísérete érkezését, ami Sasfészekből nem meglepő. Ezért kedveltem ezt a várat, bevehetetlen volt, biztonságos és mindent előre láttunk, ahogyan én azt eddig is felhasználtam mindenben, amit el akartam érni. Az idő, amíg ideértek, éppen elég volt ahhoz, hogy az utolsó simítások is végbe menjenek és teljesen felkészülten fogadhassuk a leendő feleségemet. - Lady Margaery, már nagyon vártuk érkezésed -léptem elé mosolyt varázsolva az arcomra, ami éppen olyan volt, mint máskor. Mű. Nem is értem, sokan hogyan nem vették észre soha. Ostoba a legtöbb ember, nem úgy, mint ő, aki itt áll előttem. Tudtam, hogy át fog látni rajtam, ezért nagyon kell majd vigyáznom vele. Nem állhat a céljaim útjába. Az illemet viszont nem felejthettem el, így természetesen kezet is csókoltam neki. -Remélem, jól telt az utad. Bizonyára elfáradtál az utazásban, engedd meg, hogy elvezesselek a szobádhoz. Azt tanácsolom, pihend ki magad, addig minden ráér. Nem sietünk mi sehová. -Nem is volt hová. Ezúttal nem ugorhattunk fejest semmibe, jobban oda kellett figyelnem és többet terveznem, hogy ne ütközhessünk semmilyen akadályba. A karomat nyújtottam Lady Margaery felé.
Új jegyes, új szakasz az életemben, de mivel nézek szmbe? érdekes, de most valahogy nem voltam annyira biztos, hogy mi fog történni körülöttem, pedig szerettem kézben tartani a dolgokat, még ha ez annyira nem is látszódott a külvilágnak. Egyszer találkoztam ezelőtt Baelish-el, volt egy érdekes beszélgetésünk akkor, de sosem gondoltam volna, hogy onnantól ide lyukadunk ki. A jegyese vagyok, valahogy az eddigi jelen felgyorsult, nem mintha ellenemre lenne, hiszen Királyvárban kimondottan pörögtek a dolgok, csakhogy, nem Királyvárban vagyok, hanem Sasfészken. Szép, mint egy illúzió, mint egy álomjárta vidék, de ez is csak látszat, nem minden lehet a gyönyörűség, elég csak rám nézni. bájolgok, de ennél sokkal több szunnyad testemben, ezt vagy látja valaki, vagy pedig nem. Nem kell mélyen tanulmányoznom a rutinos mosolyt, hogy leessen, mű, mint minden látszat. Túl gyors a mozdulat, még a szeme sem rebben hozzá, olyan betanult, kitanult, amit bármikor magára húzhat, mint maszkot. Nem kell csalódnom Kisujjban. Oh, hát a játékunk akkor megkezdődött, ideje lesz figyelni, nehogy az én lapjaim csapódjanak le először felfordítva. Kellemesen mosolygok vissza, mintha ez lenne a legegyszerűbb dolgom, teszek mindennek eleget, ahogy Királyvárban tettem. Most sincs másképp, kivéve azt a tényt, hogy Lord Baelish nem éppen a trón közelében van. De ki tudja, akár változhatnak is a dolgok. Végül is, nem hiszem, hogy ezért a műmosolyért bólintott rá nagyanyám az eljegyzésre is, mint a szövetség jele… - Valóban, kissé hosszú volt az út, de olyan jó idő van… - Tekintetem lesiklott róla, fel az égre, majd Sasfészek várainak falaira. Nem voltam annyira fáradt, hogy egy rövidebb körút ne férjen bele, minél előbb meg akartam ismerni Sasfészek folyosóit, termeit, nem pedig csak a saját kis szobámat. Szükségem volt térre, és nem akartam megadni azt a lehetőséget, hogy a szende, unalmas jegyes bőrébe bújok, aki olvadozik kedvesétől. Ugyan, sosem tettem és a hellyel talán Petyr egy-két jellemvonását is megismerhetem. A szavak helyett mindig sokkal többet tud mondani egy-egy aprócska, véletlen, ösztöni mozdulat, ahogy körbetekint, esetleg leül egy padra, mindnek lehet jelentősége, már pedig minél előbb „közelebb” akartam kerülni jegyesemhez, hogy tudjam, hányadán is állunk és mit kell tennem, hogy az én céljaim is előtérbe kerülhessenek. Petyrt nem szabad lebecsülni, ezzel tisztában voltam. Elég volt egy beszélgetés, és észrevettem a köntörfalazott mondatokat, az elejtett szólásokat, melyek valami építménynek voltak morzsái. Kizárt, hogy Petyr ne gondolkodjon nagyban, a kérdés az, hogy mennyire is nagyban. A szövetség szép és jó, a Tyrell-háznak szüksége van támogatásra, ahogy Sasfészeknek is, de ezzel még Daenerys nem fog arrébb csúszni a trónon… - Kár lenne elpazarolni ezt az időt pihenésre és kipakolásra, nem gondolod, Lord? – karoltam belé magabiztosan, tündökölve egy mosollyal, mintha hatalmas boldogság lenne vele lenni. Nem mintha problémám lenne személyével, mert a szerelem az én céljaimban nem kap helyet. Rég megtanultam, ahhoz, hogy királynő legyek, néha áldozatokat kell hozni, de Petyr milyen áldozat lesz? Még nem tudtam eldönteni… A játék elkezdődött, nos, akkor játszunk!
Sasfészek valóban gyönyörű volt, minden szempontból. A hófehér falak, a szinte mindig kék ég, a sziklák sem tűntek zordnak és ahol fű is nőtt, ott az is szép zölden virított, ugyanígy a fák, a bokrok, a növények. Ha az ember nem tudta, hol jött fel ide és milyen területek vették körbe Sasfészket a Völgyben, talán nem is vette volna észre, hogy nem délen van. Noha a mindig süvítő szél árulkodó lehetett. Szép vár volt tehát, egészen barátságos, amin csak azok láttak át, akik már megjárták a szakadékra nyíló tömlöcöket, vagy lenéztek a Holdajtón a mélybe, esetleg le is zuhantak a halálukba, akárcsak szegény, megboldogult Lysám. Lady Margaery nagyon ügyes ifjú hölgy. Ha nem találkoztam volna már sok hozzá hasonlóval eddigi életemben és nem lettem volna magam is mestere az álcázásnak, talán meg sem tudom mondani, mennyire nem őszinte a mosolya. Egészen lenyűgözött vele, ahogy ilyen természetességgel mutatott hamis arcot felém - és minden bizonnyal mindenki más felé is. Egyelőre azonban nem keltette fel vele az érdeklődésemet, nem godnoltam rá másként, kizárólag a pecsétként, amivel a Síkvidék és a Völgy szövetségét pecsételtük meg. Az már csak ráadás, hogy ha egyszer az enyém lesz a Vastrón, nagyon jól fog mutatni mellettem a feleségemként és a királynőként. Az emberek már akkor is szerették, amikor Joffrey Baratheon jegyese és Tommen Baratheon felesége volt, ez a későbbiekben is csak pozitívum lehet, ami elsősorban nekem válik majd előnyömre. - Valóban, az évnek ebben a szakában mindig hasonlóan remek időnk van a Völgyben. -Ennek valószínűleg a hegyi klánok is nagyon örültek, de ezt persze nem tettem hozzá. Felesleges volt most ezen gondolkodni, egy jó ideje nem volt gond velük, addig pedig hadd éljék az életüket a lakatlan területeken. Amíg megtehetik. Mert természetesen nem állt szándékomban ilyen primitív életformákat megtartani Westeros területén, de egyelőre fontosabb dolgom is volt a kiirtásuknál. Addig egyébként sem tudtam tenni semmit, amíg nem volt hozzá elég hatalmam és nem lihegtek a nyakamba Targaryenek és Starkok, akik kellően nehezteltek rám. - Ahogy azt a hölgyem kívánja -bólintottam rá. Nekem nem okozott gondot körbevezetni őt, jelenleg temérdek időm volt, elvégre több napot is szabaddá kellett tennem a fogadása miatt. Nem bántam igazán, legalább eltölthetek némi időt a menyasszonyommal, hogy jobban megismerjem és megismertessem vele Sasfészket. -Mindazonáltal, ha nem bánod, a várudvar után először mégis a szobádat mutatnám meg, hiszen onnan lesz a legfontosabb a tájékozódás. Utána pedig megyünk, amerre kedved tartja, Lady Margaery. Persze először maradjunk kint, hiszen valóban remek az idő. Elindultam vele az udvaron, követve azt az utat, amit én - és velem együtt szinte mindenki - a legtöbbet járt be. Innen vezetett midnen a gyakorlópályára, a nagy kertbe, amit Lysa Arryn annyira szeretett, a kissé távolabb lévő istállókhoz, az erdei ösvényhez... Innen mindent el lehetett érni és egy-két ponton mindent be is lehetett látni. Ezért kedveltem én is.
Különös volt így járni-kelni, nem mintha nem tudnám megszokni, csak Joffrey és Tommennél volt közeli cél, amire ráláttam és tudtam terelni őket, még ha Joffrey egy féreg is volt. Ehhez képest Petyr olyan, mint egy rejtvény, ami megoldásra vár, nem ismerem gondolatait, csak elképzeléseim vannak, hogy mik a tervei, és hogy azokban én maximum dísz tudok lenni, nem több. Miért én lettem a pecsét a szerződéshez? Mit látott meg benne Olenna néni? Már pedig, ha ő gondolt valamire, azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, csakhogy innentől már rajtam múlik, hogy mit is hozok ki a lehetőségeimből, már pedig Petyr felhasználható lenne, egy ember, akire fókuszálni tudnának az emberek, aki határozott, van annyira megkent, csakhogy nem az a típus, aki behódolna, csakis önmaga ura, óvatosan kell vezetni, úgy, hogy még ő is azt higgye, minden az ő döntése. Különös egy házasságnak nézünk elébe, ha egyáltalán eljutunk a menyegzőig is. Ez adta pikantériáját is sétánknak, melybe oly könnyen beleintegrálódtam, sosem volt nehéz eljátszani azt, akit elvárnak tőlem, a kedvest, a leendő feleséget, még ha a szememből nem is sugárzik a szerelem, de hát, szerintem tisztában vannak az emberek itt, hogy frigyünk legkevésbé sem érzelmeken alapult. Nem kell azoknak hely, ez ennél többről szól, már pedig innen Sasfészekből újra Királyvárba szeretnék jutni. Mesés, gyönyörű ez a hely, és ha egy másik világba születtem volna, talán meg is elégednék ennyivel is, minek a korona? De ebben a világban élek, már pedig királynő fogok lenni újra, Petyrrel vagy Petyr nélkül. Szorosan lépkedtem mellette, szinte már-már nevetségesnek tűnt, hogy mily könnyedén járkálok, járkálunk így, mindazonáltal megérte kinn maradni, nem csak a gyönyörű látvány miatt, mindenképp fel akartam mérni, hogy milyen lehetőségekkel is rendelkezem, most, hogy Sasfészekben vagyok. Ki akartam ismerni a várat, annak rejtekhelyeit, és szolgálóit, hátha alkalmazhatóak lesznek a kényelmemen kívül másra is, hiszen ebből kell építkeznem tovább. Ennyim van, de azt hiszem, nem is olyan rossz alap. - Természetesen. Úgy megfelel, hiszen az épületre is kíváncsi vagyok, csak hát, ha már kinn vagyunk… Milyen messze lesznek szobáink? - szinte daloltam, egyszerűen, és könnyedén formáltam szavakat, csicseregtem el. – Meg kell hagyni, gyönyörű hely Sasfészek, vetekedhet Égikerttel. – De ez minden látszat, csak egy díszlet a színdarabban, hogy elvonja a figyelmet. Miről? Magáról Petyrről? Hiszen egész Westeros tudja, hogy egybe fogunk kelni… Vagy fogja tudni. De van ennél nagyobb probléma is, még hozzá Daenerys, nem szabad elfeledkezni róla, vajon, Petyr hogy is áll hozzá? Nem különösebben kedvelem, mert a királynő lett három sárkánnyal, de nem is gyűlölöm, egyszerűen piszka a szemembe, elpusztítani nem akarnám, de a helyét elfoglalnám. - Lassan az esküvőt is el lehet kezdeni szervezni, vagy legalábbis megegyezni mit akarunk és mit nem, mivel Lady Olennának már vannak ötletei – szúrtam közbe újabb témát. Látni akartam, Petyr hogy lavírozik, mik a gondolatai, hogy tisztább képet kaphassak róla. Csak most látom, hogy mennyire is nem ismerjük egymást.
Megoldásra váró rejtvény, amelynek nem lesz számára soha megoldása. Így láttam ezt, ezen meggyőződésem pedig megváltoztathatatlan volt. Soha nem volt még ember, aki engem igazán ismert és kiismert volna, ez pedig így volt helyénvaló, nem is akartam másképpen. Addig lehettem csak előnyben bármiben is, amíg senki nem számított rám és senki sem tudta előre, mik a terveim. Éppen ezért szerettem hosszú, kacskaringós és már-már követhetetlen utakon jutni el a célomig, közben káoszt és viszályt teremtve, ahol csak elhaladok, ezzel terelve el a figyelmet magamról. A gondolataim és a tetteim akkora fordulatokat vettek, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja őket, nekem is lankadatlan éberségre volt szükségem ahhoz, hogy oda tudjak figyelni mindenre. Mindez együtt éppen elégnek bizonyult ahhoz, hogy eddig soha, senki se legyen képes az utamba kerülni és keresztbe tenni nekem. Tudtam, hogy egy embernek sose szabad elbíznia magát, én mégis ezt tettem, feddhetetlennek gondoltam magam, még úgy is, hogy hallottam már híreket Lady Margaery éles eszéről és ravaszságáról. Megeshet, hogy most fogom elkövetni életem első nagy hibáját ezzel. - Ott, abban a toronyban lesz a szobád, hölgyem -mutattam a bejárattól balra eső legelső toronyra. -Az enyém is ott van, két szinttel a tiéd alatt, így biztosíthatlak róla, hogy nagyon jó az elhelyezkedése. A fürdőhelyiség közvetlenül a hálószobád mellett helyezkedik el, a hátulsó lépcső egyenesen a konyhára vezet, ha megéheznél, valamint onnan az étkezőt is könnyen megtalálod. Ha szeretsz olvasni, akkor sajnálatos hír, hogy a könyvtár jóval messzebb található, ez talán az egyetlen hátránya. -A szavaira bólintottam egyet, lassan, tényleg nagyon szép hely volt Sasfészek, de ami még annál is jóval fontosabb, az az, hogy biztonságos is. Ha én nem teszem ki innen a lábam, nem lesz, aki olyan bolond, hogy megtámadjon egy ilyen bevehetetlen erődítményt. Minő szerencse, hogy Lysa Tully éppen ide került és így megkönnyítette a dolgomat. -Ezt azért nem mondanám, Lady Margaery, Égikert szépségét nem közelítheti meg egyetlen másik vár sem. -Még csak nem is kellett hízelegnem, valóban ez volt a helyzet. Mindenki a Völgyet éltette szépségéért, az összes ifjú leány odavágyakozott, az ott született nemes lovagok pedig a legszebbek voltak egész Westeros földjén. Az már más kérdés, hogy nem mindegyiket érdekelte a leányok sóvárgó tekintete. A Sárkányanya sokak szemét szúrta, köztük az enyémet is, élen a sárkányokkal és a Starkokkal kötött szövetségével. Nem csak a trónt szakította így el tőlem, de az életemet is fenyegette, ezzel pedig sürgősen kezdenem kellett valamit. - Őszinte leszek veled, hölgyem, engem különösebben nem foglalkoztat a ceremónia lefolyása. Én egyelőre okosabb ötletnek tartanám, ha nem vernénk nagydobra a történéseket, biztonságosabb lenne mindenkinek. De szívesen meghallgatom Lady Olenna véleményét, valamint a tiédet is, hölgyem.
Könnyedén csacsogtam, nézelődtem jókedvűen, miközben éberen figyeltem. Mindent látni akartam,mindent tudni akartam, és vártam azt a pillanatot, mikor Baelish hibádzik. Természetesen, nem várhatom el, hogy most rögtön, sőt, ha most történne, kellően csalódnék is, de egyetlen hiba, és megreped az a tökéletes maszk az arcán... Mert le akartam szedni róla, hogy eszköz lehessen a kezemben. A nők már csak ezt tehetik, nem viselhetnek fegyvert, nem hívhatnak ki senkit, csak a mindent megadó asszonyok lehetnek... Még Joffrey kegyeit is kiaknáztam idővel, Tommen pedig még csak feladat sem volt, amit meg kellett volna oldanom, de Petyr? Egészen más eset, egészen más. Követtem kezének vonalát, és magamban kimondottan örültem, hogy Petyr nem az épület legfelső tornyába akart elszállásolni, mindentől messzire - rossz néven vettem volna, de így... - Nem baj, így is a legtöbb helyiség kellemesen közel lesz hozzám, ha pedig könyvre vágynék, egy kis séta sem fog megártani. Köszönöm. - A könyvtár leginkább azonmód érdekelt, mennyit fog ott Kisujj tartózkodni, mert azt az időt a saját javamra is forgathatom, vagy épp vele, vagy épp nélküle. Nem mintha ne szeretnék olvasni - a könyvek egész világokat rejtenek magukban, amikből sokat lehet tanulni -, de most más is élvez fontosságot. Mindenképp majd magam is körbe akartam járni egész Sasfészket, megismerni a szolgálókat, az őröket, kipuhatolódzani, hogy kik mennyire pletykásak, mennyire lehet bízni bennük, kegyeikbe férkőzni, hogy aztán mindenhol legyen fülem. Ugyan, hirtelenjében is tudok reagálni, de jobb egyes dolgokat megelőzni, és felkészülni a következményekre. A várudvarból jól lehetett látni, hogy az a szíve Sasfészeknek, minden onnan vezetett ki és az épületből is jól rá lehetett látni. Kezdett valóban megtetszeni a hely, és kecsegtető volt hallani, hogy Sasfészek úrnője is akár lehetek egy napon, igaz... nem olyan, mint a királyné, de azért csak szépen sorjában mindent. Nem szabad kapkodni. - Hmm - böktem csak egy félmosollyal magamban. Megértem, hogy miért ne akarná nagydobra verni és az éveket elnézve, nem szívesen örülnék még egy robbantásnak akárhol, ahol ott lehetek. Viszont, Daeneryst és egész Westerost is lassan szembesíteni kéne, hogy élek és virulok, és hogy nincs megállj, hogy ebben Petyr mit jelent? Jó kérdés. Harmadrészt volt egy apró bökkenő, Síkvidék keleti határán megjelentek a dothrakiak, ha Sasfészek katonai ereje is benne lehetne igazán a kezünkben, az csak jót jelenthet. Ugyan Petyr elé nem tártam ilyen ügyeket, minthogy mi történik Síkvidéken, de el fog jönni az idő, hacsaknem tájékozódott már maga is az ügyben, amit elképzelhetőnek tartottam. Férjként pedig végképp irányíthatóvá változtathatnám... - Egyetértek, hogy ilyen időkben nem különösebben kéne a nagyközönség, és nem is hiányzik. - Renlyvel sem volt éppen hatalmas esküvőm. Most sem lenne bölcs dolog, végül is Petyr is egy nemes, nem maga a Király. - Egy egyszerű, szűk körben. Nincsenek nagy elvárásaim. - Hangom teljesen komoly volt, és így is volt igaz. Nem akartam cifra esküvőt, csakhogy legyen meg, hacsaknem jelentkezik más, aki közelebb visz a trónhoz. Lágy mosollyal mosolyogtam rá, kinek szemében saját határozottsága csillogott. Vigyáznom kell baelsih-el, ezt tudtam. - Szerintem Lady Olennának sincsenek, hiszen az én esküvőm lenne ez, nem az övé, és Loras mellett lekötik Síkvidék ügyei.
Kezdőlap 
