the wolf cub and the assassin

Arya && Sair

Kiralyvarat elhagyni felszabadito erzes volt.
Mikor a varos koszlott halalszaga mar nem gyotort, valahogy konnyebb volt a gondolataimat is osszeszednem; bar elmem falan meg mindig ott kapirgalt valami nyugtalanito, ismeretlenul ismeros erzes, probaltam nem gondolni ra, foleg, miutan sikerult elernem kovetkezo uti celom - Derest.
Igaz, eleinte eszem agaban sem volt pont ebben az iranyban indulni; valamivel egzotikusabb, melegebb tajakra vagytam, de aztan a kotelesseg ideszolitott annak a rovid levelnek (es lihego szolganak) a formajaban, ami egy nagyobb penzosszeg kisereteben joforman utasitott arra, hogy megkeressem a fiatal Stark lanyt es eletet vegyem. Bar mas esetben talan meg sem fordult volna a fejemben, hogy ezt elfogadjam, de az ajkaim maguktol mondtak ki a szavakat, es kezem is mechanikusan nyult a penzes szutyo utan, es helyezte azt a nyeregtaskamba. Mas esetben talan meg sem fordult volna a fejemben, hogy elfogadjak egy megbizast valaki olyantol, aki a nevet sem volt hajlando felvallalni es nem akart szemelyesen talalkozni, de mire elgondolkodtam volna ezen, a futar mar reg a horizonton tul volt, en meg uton eszak fele, nem tul lelkesen vagtatva a semmibe.
Hiaba jartam mar itt nehanyszor, valamiert keptelen voltam eligazodni az itteni embereken; hatarozottan tul sokan neztek meg maguknak, mintha legalabb harmadik szemem lett volna a homlokomon vagy negy kezem, vagy egy fura, langokban allo lovam - bar sejtettem, hogy ennek nagyreszt koze lehetett ahhoz, hogy ritkan jart erre barki is, aki az en orszagombol szarmazott volna. Ha mar volt is valaki, nagyreszt csak a bordelyokban, hamis mosolyok moge rejtve halott remenyeiket, es minden alkalommal, amikor szemkontaktust vettem fel valaki ilyennel, undorodva forditottam el a tekintetem, azzal a gondolattal, hogy en jobb vagyok naluk.
Pedig semmivel sem vagyok jobb; elvegre is egy gyermekre vadaszok, a ragadozo minden figyelmevel vizsgalva vegig az utcakat, minden arnyat es rejtekhelyet, de az ismeretlen, rossz erzes nem hagyott nyugodni. Hallottam am a farkaskolyok hiret; bar igyekeztem kimaradni a nagy dinasztiak minden harcabol, de nem voltam teljesen informalatlan, tudtam, ki is a lany, akit el kene tuntetnem a fold szinerol, es tudtam, hogy nem lesz annyira egyszeru a dolog, mint amilyennek azt a titokzatos megbizom felvazolta.
Nem tudtam, mire szamitsak, amikor par ora celtalan boklaszas utan vegre betertem a varba, az udvaron boklaszva erre-arra, igyekezve elvegyulni a pornep kozott; valamiert volt az a sejtesem, hogy a lanyt majd a gyakorloteren talalom meg, igy arrafele vettem az iranyt, menet kozben osszehuzva magamon a kopenyemet. Nem alltam keszen erre a talalkozasra; valami volt a levegoben, ami nem tetszett - megis atleptem a gyakorloter viszonylagos hatarat, tekintetemmel keresve a lanyt, akit meg eletemben nem lattam korabban. De hat nem lehetett annyira nehez megtalalni, nem igaz?

The Wolf Cub & The Assassin  

Már majd’ egy hónapja megvolt, hogy végtelen hosszúnak tűnő utamról hazatértem. Élveztem a mindennapokat, testvéreim szeretetét, a várnép irányítgatását, a büszkeséget a mellkasomban, amikor a hajnali szellő beszökik a Stark-zászló alá, még valahol a kriptában tett imákat is élveztem a maguk módján. Olyannyira belefeledkeztem a boldogságban való lubickolásba, hogy egyre távolibbnak éreztem azokat a napokat, amikor még vérszomj fűtött. Amikor megmártottam Tűmet emberek szívében, amikor egyetlen határozott mozdulattal csontig metszettem torkokat, amikor valaki más arcát viselve a bizalmába férkőztem, és akkor döftem tőrt a hátába, amikor a legkevésbé számított rá. Mintha soha meg sem történtek volna. Nem azt mondom, ha valaki holnap elém hozná Cersei Lannister-t, tudnék a fantáziámra hagyatkozva, véresen bosszút állni rajta, de minél több idő telt azóta, hogy visszatértem Braavos-ból, annál inkább úgy éreztem, ezért a falatka békéért megérte. Most minden úgy jó, ahogy van, most minden darab a helyére kerül, ezúttal nem csúszik ki a kezünk közül az irányítás. Nehezen hittem el, hogy valóban így érzek, de így érzek, valóban. Ez az otthonom volt, ismertem minden arcot, minden hangot, minden járást, itt nőttem fel, ide tartozom, és erővel kell elszakítaniuk innen, legalább is egy darabig biztosan. Nem mondom, hogy nem volna még hely a Földön, ahová nem látogatnék el, de biztosan nem most. Valar Dohaeris. Minden ember szolgál. Én most a családom, a testvéreim, és a bennünket támogató házakat szolgálom. De nem felejtettem el a bennem lappangó alteregóimat, egyiket sem, sem Arry-t, sem Lanna-t, sem Mercy-t, sem Ghita-t. Mióta atyámat lefejezték, kerestem az utat, a módot, az identitásomat. Hol a nevem, hol a nemem, hol az arcom rejtve megannyi név és arc mögé bújtam már. Most mégis itt vagyok, Arya Stark, Ned Stark lánya, Deresben, a családom szolgálatában. Ettől függetlenül ápoltam a lelkem álszemélyiségeivel kompatibilis részét, ki tudja, mikor lehet rájuk ismét szükség. És természetesen ápoltam a közelharcról tanult tudásomat is. Így esett, hogy egy csípős, száraz reggelen, amikor megbizonyosodtam róla, hogy a várban minden a legszokott rend szerint halad, egyedül gyakoroltam a gyakorlótéren. Ütlegelhettem volna egy szalmazsák célpontot is, de én inkább macskás, nesztelen, szinte tánchoz hasonlatos mozdulatokat tettem a levegőben Tűvel – a legdrágább kincsemmel, a kardommal, amit Jontól kaptam – a levegőt hasítva, képzelt ellenfelekkel birkózva. Syrio Forel tanított még a braavos-i víztánc alapjaira, és valamiért úgy érzem, ha látná, milyen erőssé váltam, büszke lenne rám. Pedig csak egy tánctanár…
Hirtelen megálltam minden mozdulattal, ahogy egy éles, forró, mégis jéghideg tekintetet éreztem a hátamon. Ezt a tekintetet nem ismertem. Szusszantam egyet, ugyanakkor a szám szélében huncut mosolyka bujkált. Sansa-nak tényleg le kellene cserélnie azokat a hebehurgya őröket, akik minden jött-mentet beengednek a kapunkon…
- Engem keresel.
Jelentettem ki, ahelyett, hogy kérdő hangsúlyt tettem volna a végére. Visszatoltam a hüvelyébe Tűt, aztán végre teljes valómmal az idegen felé fordultam. Nem idegeskedtem, ha szükségem van az én kincsemre, egy mozdulat, és újra a kezeim közt tarthatom… Megerősödtem a hitemben, ezt a férfit még életemben nem láttam. Ráadásul nem is tűnik úgy, sem az öltözékéből, sem az arcvonásaiból ítélve, hogy Westeros-ról jött. Tettem pár lépést felé, de nem mentem túl közel, Amíg nem ismertek a szándékai, jobb óvatosnak lenni.
- Nem vagy idevalósi...- sorakoztattam fel egy újabb tényt az előző mögé. – Jó messzire elkeveredtél otthonról. Mi szél hozott egy keleti arcot Deresbe?
Minden attól függ, az idegen mit felel. Ha valamelyik, bármelyik testvérem nevével hozakodik elő, újabb arccal bővül a gyűjteményem, és még reggeli sem volt…

Sair Von & Arya Stark

559 szó | lesz ez hosszabb is... | mood |?

Arya && Sair

Az arkadok alatt, az egyik szenabalanak tamaszkodva furkesztem az elhalado embereket, de sehol sem lattam a lanyt; mar az is megfordult a fejemben, hogy talan az informacioim tevesek es mar reg nincs itt, de aztan megis meglattam - es tenyleg annyira jonak tunt, mint amennyinek elmondtak. Ragadozo modjara kovettem tekintetemmel a mozdulatait, hamar felismerve bennuk a braavosi viztanc technikajat; egy idoben meg en is elkezdtem tanulni, de hamar megadtam magam, mert valahogy nem volt szamomra kezenfekvo a stilus, es igazabol csupan az alapjait ismertem - de rajta latszott, hogy mindent tudott rola, vagy legalabbis nagyon sokat, es elgondolkodtam azon, hogy vajon hanyadik lehetek a sorban, akik megprobaltak az eletere torni. Bar... biztos voltam en abban, hogy egyaltalan meg akarom probalni?
- Szorakozottan mosolyodok el, leszallva a korabbi helyemrol es teve egy lepest fele, hogy az arkad oszlopanak tamaszkodhassak; megallom a kenyszert, hogy a kapucnim visszahuzzam az arcomba, mikor lecsuszik a hajamrol, es hogy addig is elfoglaljam magam, inkabb csak tekintetemmel kovettem, ahogy elrakja a kardjat. Aztan elkepzelem, hogy a bordaim koze melyeszti azt, es a hideg acel a husomba mar, csontokat tor es vert ont, es vegul csak nehezen sohajtok, visszanezve Ra.
- Ovatosan vontam meg a vallam, elgondolkodva azon, mifele valaszt kedne adnom a kerdesere; most, hogy itt voltam, valamivel tobbet akartam kihozni ebbol a talakozasbol, mint puszta verontast, foleg, hogy biztos voltam benne, hogy egyikunk sem kerult volna ki ebbol a helyzetbol gyozteskent.
Egy pillanatig elgondolkodok azon is, vajon hanyan jottek mar valamelyik csaladtagjaert, es sosem hagytak mar el Derest; aztan ekgondolkodok azon is, vajon hanyan probaltak mar az o utolso lelegzetvetelet venni - es hogy egyaltalan miert egyeztem bele, hogy en legyek a kovetkezo, aki probalkozik.
- Nem, mintha annyi kituno kardmestert ismernek, akikkel kapcsolatba kerulhetett volna, nagyreszt azert, mert apam sose torekedett arra, hogy orszagunk ismertebb stilusain kivul barmi masra megtanittasson, utana meg mar sosem volt eleg penzem arra, hogy megfelelo tanart talaljak. De hat szamitott ez egyaltalan?
Erdeklodve billentem felre a fejem, elnezve a lany mellett a tavolba, valahova abba az iranyba, ahol a szulohazam lehetett; igaza volt abban, hogy jo messzire voltam otthontol; de mar abban sem voltam biztos, hogy egyaltalan volt meg otthonom. Ellentetben vele, aki elott meg ott volt az egesz elete; es elbizonytalanodtam a dontesem helyesseget illetoen. Rengeteg olyan dolgot tettem mar, amire nem voltam buszke, de egy gyerek veret venni, meg az ovet is, mar tenyleg nagyon alantas lett volna, meg tolem is.

First lesson: Stick 'em with the pointy end

Hevenyen forgatom a szemem a válaszra. Remek, egy keleti, aki egészen Deresig jött, hogy rajtam köszörülje a nyelvét. Nem szerettem az okostojásokat, azonban a férfi éles nyelve rögtön biztosított egy dologról: ez a férfi okos. Tudja, mikor mit mondjon, tudja, mennyit beszélhet és miről, ez pedig lefordítva számomra csak egyet jelentett: „légy vele óvatos.”
- Nos, megtaláltál. Vagy én találtalak meg téged. Így vagy úgy, itt vagyunk, egymással szemben, és nem tudjuk mire vélni a másikat. Sosem láttalak még, te sem engem, mégis dolgunk van egymással, ha jól sejtem.
Tekintetemmel követem, ahogy elszakad a báláktól, hogy az árkádok oldalának dőlhessen. Egy pillanatra érdeklődés szikrája csillan a kék szempáromban, ahogy a kapucnija lecsúszik a fejéről, aztán villámgyorsan el is altatom, nehogy ezt a férfi észrevegye. Bár, ha hasonszőrű hozzám, bizonyára ez az egyetlen pillanat is bőven elég volt ahhoz, hogy észrevegye. Mindenesetre alkalmam nyílt alaposabban megfigyelni markáns arcát, mandula alakú szemeit, a benne ülő, szinte fekete íriszeket, a félhosszú, ében tincseket, egyenes vágású állát, sudár alkatát. Lenyűgözött az a sok alkati különbség, ami Kelet és Nyugat közt természetes volt. Érdekelt a férfi, tudni akartam mindent, kíváncsi voltam rá. Az sem kerüli el a figyelmemet, hogy a kardomat méricskéli az oldalamon.
- Tűtől igazán nem kell tartanod. – nyugtattam meg. – Elég vékony, de azért még strapabíró. Jon-tól kaptam még, mielőtt elment a Falra szolgálni. Csak olyan emberek húsába mar, akik meg is érdemlik azt. De ha mégis megszúr valami miatt, biztosítalak róla, egyetlen pillanat lesz az egész.
Tisztában voltam vele, hogy a kardom nem éppen csatabárd, és egy színtiszta, valíriai acél fegyverrel szemben talán nem a legpraktikusabb választás, de az én stílusom nem is a direkt konfrontáció volt. Én jobban szerettem az árnyak közt megbújni, macskás léptekkel közlekedni, és lesből támadni, ha elérkezettnek véltem a megfelelő pillanatot, amire képes voltam akár éveket is várni. Nem tudom, miért kötöttem mindezt az idegen orrára. Meg akartam nyugtatni, hogy nincs félnivalója tőlem, de ugyanakkor nyitva hagytam a lehetőségét annak is, hogy de, igenis van. Csak nyugtázom a válaszát. Szóval zsoldos, mi? Valamivel, sőt, jóval többet sejtettem a kiléte mögött, mint holmi zsoldost, de ha valóban hozzám hasonlatos iparágra specializálódott, megértem, miért nem vállalja fel teljes vállszélességgel. Bérgyilkosnak, orvgyilkosnak lenni sötét munka. Ha túl sokan ismerik a neved, az arcod, valamit egyértelműen nem jól csinálsz. Pimasz vigyorra kanyarodott arcom egyik fele.
- Elhinném. Bár tény, meglepne, ha ezt mondanád. Deresben vagy, idegen, Észak legerősebb Nagyházának székhelyében, Észak királyának, Deres úrnőjének, és Észak Védelmezőjének otthonában, és Te, keleti idegen, nem a Stark-ház úrnőjének, vagy Észak kikiáltott királyának, sem pedig Észak Védelmezőjének fejét akarod, hanem szerény szolgájukét, legkisebb húgukét?
Volt még valahol Deres területén egy Háromszemű Hollónk, de ha egész őszinte akartam lenni, ennek a jelentőségével én sem voltam tisztában egészen, és talán nem lett volna bölcs döntés mindezt reklámozni. Jó, persze, talán Észak királyát, vagy Deres úrnőjét sem volt bölcs döntés reklámozni… De tény, a négy Stark-csemete közül szerény személyem bizonyult a leginkább jelentéktelennek, ha felsorakoztatjuk őket egymás mellett. Azt reméltem, ha rávilágítok a tényekre, meggyőzhetem irracionális lépéséről. Testvéreimet megvédem bármi áron, ha arra kerül a sor. Jelenleg Jon úgyis éppen Királyvárban, Sansa pedig Észak más területein tartózkodik. Nem mondom, voltak páran, akik megpróbáltak visszaélni a rangommal és a nevemmel, kezdve Cersei Lannister-rel, Meryn Trant-en át a Vérebig, vagy próbáltak eltenni láb alól, mint a Lelenc Braavos-ban, vagy a parancsot kiadó Jaqen H’ghar. De itt voltam. És ők…?
- Az alapokat Syrio Forel, Braavos első kardja fektette le. Tőle hallottam először, hogy csak egyetlen isten létezik, a Halál. A halának pedig csak egyetlen dolgot mondunk… „Ma még nem.” Ami a stílus tökéletesítését illeti… - lustán vállat vontam, ajkaim ezen a ponton ismét kacér, játékos vigyorra kanyarodtak. - Senki.
Hálás voltam Jaqen H’ghar-nak a tudásért, az életre szóló leckékért, talán még az árulásáért is, mert így lettem nagyobb, erősebb, gyorsabb. Hálás voltam a Lelencnek is, a sok pofonért, a vereségek keserűségéért, az álmatlan éjszakákért. Hozzátettek ahhoz, aki ma vagyok, hozzátettek Arya Stark-hoz, hogy meg tudja védeni magát, és mindazokat, akik fontosak voltak a számára. Ezt az asszasszint, akivé váltam, már más fűti, mint a keleti idegent. Ez a lány szolgálni akar, védelmezni, oltalmazni, útjába állni újabb tragédiáknak, hogy egybetarthassa azt, ami a családjából maradt. Elnézegettem az idegen messze révedő tekintetét, és úgy döntöttem, ideje közbelépni.
- Ha már úgysem akarsz megölni, gyakorolj velem! – emeltem meg a hangom, de inkább kértem, mint utasítottam vele. Érdekelt, mit tud a keleti idegen. Ó, ha Sansa nővérem ennek hírét veszi, biztosan egy álló hétig fog veszekedni velem.

Keleti idegen & A lány

755 szó | I quite enjoy this... | mood |?

Arya && Sair

Rendkivul beszedes ahhoz kepest, hogy eleteben eloszor lat, es a nyelve vag, mint az acel; nem birom ki mosolygas nelkul, mert van benne valami ismeretlenul ismeros, a fiatalsagnak az a mereszsege, ami belolem talan mar reg kiveszett, es a masodperc toredekeig onmagamat latom benne, azt keleti ifjut, aki meg a nok szoknyaja utan hajkuraszott, szorva apja penzet. De hat Erelen Zaire mar reg meghalt bennem valahol; meg talan nem O volt a legmegfelelobb szemely arra, hogy megosszam vele a titkaimat - elvegre is meg nem tudtam, mifele vegkimenetele lesz a kis talalkozonknak, es nem akartam ezzel kiirni magamra a halalos iteletet.
- Lassan bolintok, elgondolkodva azon, igazabol mennyire is a mienk az ugy, ami osszehozott minket, es mennyire valami ismeretlene, aki egy rongyos szolga moge rejtozott, hogy gyavasagat ne manifesztalja; es amig eddig sose iteltem el senkit, aki fizetett, most valamiert hirtelen jott undort ereztem megnevezetlen megbizom irant. A kigyok legrosszabja volt, aki mast se erdemelt, csak hogy valaki a homokba tapossa a fejet; villas nyelvet vesztett, gyava kigyo, a legrosszabb fajta ember, aki valaha is jarhatott ezen a foldon. Elhuztam a szam, a sajat gondolataimhoz intezve ezt a gesztust; de aztan a figyelmem ujra elterelte a lany, az acelkek szemeiben csillano, gyermeteg kivancsisag, es egybol elfeledtem mindent, ami a gyurott, megsargult pergamenhez kotodott, amin csak az o neve allt.
- Szorakozottan vonom meg a vallam, tekintetem ujra a kardjara vezetve, majd vissza az arcara.
Hazudnek, ha azt mondanam, nem tudtam egyet s mast, elvegre is az emberek beszeltek; es hat a kurtizanok nyelve mindig is hamar megoldodott, ha par arannyal tobbet dobtam a labuk ele, mint amennyit a klienseik altalaban adtak.
- Apro, alnom mosolyra vonom az ajkaimat, felig-meddig egyertelmuve teve, mi celbol is erkeztem, de hiszek benne, hogy van O eleg intelligens ahhoz, hogy rajojjon, mar reg letettem munkavegzesi szandekomrol. Korabban is voltak mar ketsegeim, de most, hogy vegre meghoztam a dontesem, a korabbi, ismeretlen rossz erzes lassan kezdett elhagyni. Lehet, a jozan eszem pont most talalta meg a hangjat?
Syrio Forel neve ismerosen hangzik, de hirtelen nem tudom hova tenni; hamar el is vetem hat a gondolatot, mert minek eroltetni valamit, ami ugyse menne? Inkabb csak megertoen bologatok parat, ajkaim apro, suta mosolyra vonva. A gyakorlatat le nem tagadhatta; mar korabban sem kerulte el a figyelmem az, hogy tokeletes volt abban, amit csinalt, es biztos voltam benne, hogy lett volna meg mit tanulnom tole, de talan nem ez volt a megfelelo hely es ido arra, hogy ezt megtegyem. Ha a sors ugy hozza meg, ugyis ossze fogunk meg futni, es akkor talan mas vegkifejlete lesz ennek az egesznek, talan mas emberek leszunk egy mas helyen, mas idoben.
Az ajanlatara erdeklodve szokik magasba a tekintetem, de a szivem lelkesedve dobban; elvegre is ritkan van alkalmam magammal egyenranguval szembe kerulnom, meg ha csak gyakorlas tekinteteben is, es igazabol nem is kell ketszer mondania, hogy beleegyezoen bolintsak, egybol le is oldva a kopenyem a nyakambol es leveve az ijamat is a hatamrol, a tegezzel egyutt, hiszen azt hiszem, nem lesz rajuk szuksegem egy hamar.
- Kulonosebb formalitasok nelkul dobtam a dolgaimat a foldre, oda, ahol az elobb meg alltam; eleg botor lenne az, aki probalna oket ellopni, igy emiatt nem igazan aggodok. Sokkal inkabb az foglalkoztat, O mikent kepzelte el a gyakorlast; elvegre is elso latasra egyertelmu volt, hogy stilusaink nagyban kulonboznek, es igazabol a keresere siman hajlando lennek letenni az egyik kardomat a kettobol, amiket a hatamra rogzitett tokokban viseltem - csak mondania kellett, igy inkabb csak kivartam, hogy dontest hozzon, addig is probaltam mukodesre birni elgemberedett izmaimat, meg ugy nagy altalanossagban onmagamat. Azt hiszem, kezdtem ellustulni.

Something beautiful is born when East meets North  

Ha az ifjú azt hitte, nem tudok semmit leolvasni róla, tévedett. Az Arcok Játéka sok mindenre megtanított azalatt az idő alatt, míg Braavos-ban voltam. De megnyugtatására legyen mondva, hogy mindent azért nem tudok megnevezni, ami vele kapcsolatos. Szusszanva elmosolyodtam.
- Furcsa egy madarat fogtam magamnak. Valaki, aki elmenekült a szülőföldjéről, valaha pórias örömöknek hódolt, mert az apja pénzéből megtehette, még testvérei is voltak… Lehetséges, hogy hosszú idő óta én vagyok az első veled hasonszőrű ember, akivel találkoztál, de lehet, még sosem találkoztál hozzád hasonlatoshoz, és nem bízol bennem. Nem tudom eldönteni, hogy bölcs vagy bolond húzás-e.
Arya Stark-ban meg lehet bízni, a lányban nem feltétlenül. Néha még én sem tudom, melyik felé hajlok. Arya Stark mellett döntöttem, de egészen másként állok új emberekhez, új helyzetekhez, és ebben a lány sokat segít. Sokat tanultam tőle. Arya Stark-nak vannak barátai, családja, és tűzbe teszi a kezét értük, ha arra van szükség. A lány letagadja anyját, apját, testvéreit, és igazán senki nincs, akit a barátjának nevezhet. Arya Stark valaha cserfes, egészen fiús leány volt, akit jobban érdekelt a kardforgatás, és a fényes sisakok, mint a kézimunkázás és a szép ruhák. A lány azt veszi magára, amit a Sokarcú Isten kér, úgy hordja a haját, ahogy a Sokarcú Isten mondja neki, és azt mondja, amit a Sokarcú Isten a fülébe súg. Az új Arya Stark, aki a lány után lett, tud bánni a kardjával, és nadrágban jár, nem tagadja le a családját, a nevét, de megválogatja a barátait. Látom, hogy sikerült elbizonytalanítom azt illetően, amiért valójában jött. Ez jó hír nekem, de még a lánynak is – ámbár nem tudom, milyen következményekkel jár a keleti idegen számára. Halvány aggodalom ébredt bennem, amit már most nem értettem, hiszen pár perce láttam életemben először ezt az arcot, ami azzal a feltett szándékkal jött el értem, hogy életem vegye, mégis, ahogy arra gondoltam, hogy a nem teljesített vérontásért baja eshet, nyugtalankodott a szívem. Ráparancsoltam hát, hogy maradjon nyugvást, hiszen aki észrevétlen be tud surranni Deres kapuin, azt nem igazán kell féltenem – az boldogul, ha az irhája menekítéséről van szó.
- Kíváncsi vagy Tűre? – mosolyodtam el büszkén.
Ki ne lenne kíváncsi rá? Korombeli hölgyek körében nem épp populáris, hogy karddal rohangáljanak, főleg nem egy olyan vékony kis fegyverrel, mint amilyen Tű. Eszem ágában sem volt bántani az idegent, ahogy előhúztam a hüvelyéből halk fémsziszegéssel. A tenyerembe fektettem, hogy megfigyelhesse az aranyozott, csavart díszítést a keresztvason, a puha szarvasbőrrel borított markolatját, szépen cirádázott markolatgombját, és oly vékony pengéjét, hogy a vágóél és a némaél szinte összeért. Hegye éles volt, mint egy tűé, és ha eddig nem értette volna az idegen a név eredetét, hát ez majd biztosan megérteti vele.
- Arya Stark is, és Tű is csak annak a vérére szomjazik, aki vétett ellene, vagy a családja ellen. Az, hogy a Te véredet ontja-e, csak Tőled függ, keleti idegen. Habár van egy olyan érzésem, ahogy sötét szemeidbe nézek, hogy már Te sem tudod igazán, mit akarsz tenni.
Szórakoztatott az ifjú kritikája a munkaadója iránt. Ha nem sütne minden mozdulatából a szakértelem, még azt hinném, tejesen amatőr. Hogy őrizget még valamit a becsületéből, a szimpátiájából, a jóérzéséből. Ez mind csupa erény, egyéb iránt, azonban ha valaki ezt a „szakmát” választja, árnyékból, orvul támadni, és hangtalanul kioltani az életet, akkor bizony nem előnyös; mi több, csak hátráltatja az embert. Nem mintha bántam volna, ennek köszönhettem, hogy még élek ezen a szép, fogcsikorgatóan hideg reggelen.
- Meglep, hogy ezt mondod. Nem sokaknak van meg a bátorságuk, hogy elfogadják a pénzt egy névért, aztán futni hagyják. Nem mondom, az én szempontomból kifejezetten szerencsés.
Itt sunyi mosolyra kanyarodtak az ajkaim. Nem mondom, ördögi szerencsém volt eddig, amióta atyámat lefejezték, és menekülnöm kellett. Volt pár helyzet, amikor a halál megkörnyékezett, de ahogy Syro Forel tanította, a halálnak csak annyi mondunk: nem ma. És ehhez is tartottam magam, ez pedig, úgy tűnik, tényleg a legfontosabb lecke volt, amit taníthatott nekem, ugyanis messzire elvitt.
- És téged, keleti idegen, ki tanított? Ha már a mesterekről beszélgetünk.
Hallgattam, amíg előkészült, és én sem tettem el már Tűt a kezemből, ha gyakorolni akarunk. Nem igényeltem különösebb előkészületeket, hisz már így is aktív gyakorlás közepette voltam. Ingattam a fejem.
- Látom, ikerpengéid vannak. Ikerpengék ellen még nem próbáltam ki magam, felettébb kíváncsi vagyok, hogyan teljesítenék. Már ha neked sincs ellenedre.
Igyekeztem udvariasnak és távolságtartónak tűnni, de nem tudtam volna leplezni, hogy izgatottan csillogtak a szemeim, ahogy arra gondoltam, megküzdhetek nem is egy, de rögtön két kard ellen. Amint elkészült, felvettem tőle másfél-két lépés távolságot, megforgattam a kezemben Tű markolatát, készen a támadásra.
- Keleten is hölgyeké az elsőbbség? – pimaszkodtam, érdeklődve arról, ki is indítsa a támadást.

A Keleti Idegen & A Lány

765 szó | Bocsánat a késésért >_< Nagyon élvezem ezt az ágat ~ | In the footsteps of Syrio Forel |?

Arya && Sair

- Apro, felszeg mosolyra vonom az ajkaimat, ahogy ot hallgatom; bizonyos dolgokban igaza volt, masokban nem, es egy pillanatig elgondolkodtam azon, mennyi ertelme lenne korrigalni ott, ahol epp nem talalt bele a dolgokba. Vegul inkabb elvetem az otletet; semmi ertelme nem lenne. Egyebkent is, Erelen Zaire halott volt, es Sair Von nem rendelkezett sem csaladdal, sem baratokkal, sem multtal.
A lelkes mosolya meglep, de nem birom megallni, hogy ne mosolyogjak vissza ra; elvegre is ez nem egy farkas mosolya, hanem egy lanye, es talan a legoszintebb dolog, ami egesz eddig tortent kettonk kozott. Csak az aggaszt valamennyire, mennyire a fejembe lat es mennyire talaloan olvas minden apro rezzenesembol, mint egy nyitott konyvbol; Erelen Zaire volt az egyszeruen atlathato, gyenge fiu, aki nem mert a sajat labaira allni, de Sair...
Tul egyszeru volt atlatnia rajtam; csak egy nehez sohajjal konstataltam, hogy ez megsem lesz annyira egyszeru, mint azt hittem a legelejen. Addig is, hogy valamivel lefoglaljam magam, inkabb a kardjat veszem jobban szemugyre; szepen diszitett, konnyu fegyver, es biztos voltam abban, hogy ez az egyetlen, ami keszult belole, mintha kifejezettem az O szamara lett volna keszitve. Tokeletes paros voltak; es lassan kezdtem megbizonyosodni arrol, hogy minden, amit egesz eddig hallottam rola, igaz volt, az utolso szoig.
- Ovatosan vonom meg a vallam, ahogy ellepek a lany mellett, es kihasznalva a pillanatnyi alkalmat, hogy epp nem latja az arcom, elnezek a semmibe, visszaidezve magamban par hasonlo tortenest a multambol - olyanokat, amikor jobbnak iteltem tovabb allni a penzzel, mint elvegezni a ram bizott munkat. Nem voltam orvgyilkosnak valo; nem ok nelkul utasitottam el a Sokarcu Istent is, amikor lehetosegem lett volna a nyomaiba lepnem. Es igen, abban igaza volt, hogy fogalmam sem volt, mit akartam tenni; de nem vele, inkabb csak sajat magammal.
Fejrazva zavarom el ezeket a gondolatokat magamtol, ahogy visszafordulok fele; a kerdesere a szemoldokom a magasba szokik, de aztan csak megingatom a fejem, ezzel jelezve, hogy nagy hiru mestereim nem voltak. Apam joforman csak felberelt akarkit, aki szulohazank kulonbozo tajairol erkezett es jol bant a karddal, hogy tanitson meg valamire, amibol, igy oszinten szolva, tenyleg nem tanultam tul sokat.
- Elgondolkodva vonom ossze a szemoldokom, probalva mas arcokat es neveket is felidezni magamban, de nem igazan emlekeztem barmelyikukre is; csak csatak ugrottak be, amikben reszt vettem es helyek, ahol megfordultak, mielott bevillant volna egy szep vagasu arc, egy halvany mosoly.
Sietosen raztam meg a fejem.
- Halkan nevetek fel, sietosen leoldozva meg a csuklomrol a vekony borszalagot es viszonylag elviselhetoen osszefogva vele a hajam; elvegre is barmennyire egyszeru ellenfelnek tunhetett, biztos voltam benne, hogy minden koncentraciomra es figyelmemre szuksegem lesz majd, hogy meg veletlenul se vegye a verem, csak mert par kusza hajtincs elterelte a figyelmem. Ebben a pillanatban hatarozom el azt is, hogy ideje levagni a kocos loboncot; ideje elhagyni a multat, meg mindent, ami vele jart.
Lassu, kimert mozdulattal nyultam a kardjaim utan, tekintetem mindvegig a lanyon tartva; meg csak nem is probaltam leplezni, mennyire kivancsi voltam arra, hogyan boldogul majd, mert nem kellett ketszer megfigyelnem, hogy tudjam, kardja nem arra a stilusra lett teremtve, amit en ismertem es viseltem buszken, mint egykori hazam utolso maradvanyat.
- Ajkaim cinkos mosolyra huztam, hatrebb lepve valamennyit; nem lett volna fair vele szemben, ha kozelebb allok, tekintve, hogy kardommal siman atszeltem azt a ket lepesnyi tavolsagot, amit o vett fel. De egy pillanatnyi szunetet se tartok, hiszen amint csak ellepek, mar indulok is meg ujra fele, a jobb kezemben tartott karddal inditva tamadast fele, lentrol inditva a vagast es a kardjat tarto kezet celozva vele - talan elhamarkodva kezdtem neki, de meg lesz idom ezt korrigalni kesobb, ha mar biztosabb leszek abban, mekkora is az a tavolsag, amit tartanom kene tole. Par vagast osszeszedni meg meg nem a vilag vege.

Needles to say I'll win  

A szavaira, miszerint megvan a magamhoz való eszem, csak egy pimasz mosollyal megvonom a vállam. Hallottam már ezt korábban is, nem ő az első, aki ezen a véleményen van. „Vág az eszed, fiú”, jutnak eszembe teljesen véletlenül a néhai Tywin Lannister szavai.  „Tudom”, feleltem már neki akkor is.
- Tudom. – felelem légies könnyedséggel. – Csak azt látom, amit látni engedsz. Ha nem akarod, hogy olvassak belőled, mint egy nyitott könyvből, miért engedsz betekintést a lapokba?
Kérdem filozofikusan. Sair Von egyedül volt ezen az istentelen földön. Érdekelt volna, mindehhez hogyan viszonyul. Lesöpri-e a tényt a válláról, mint az út porát, vagy elfojtja-e magában a sóvárgást, hogy övé lehessen az, ami mindenkinek megadatott, kivéve Neki. Tudni akartam, bár nem tudtam megindokolni, hogy miért. Tetszett nekem az ifjú pimasz humora, nagyon is tudtam vele azonosulni, szórakoztatott, és kicsit megemelte kissé földhöz ragadt lelkemet.
- Idővel el. De tőled függ, melyik leszel végül. – Érdekelt, amaz végül melyik mellett foglal állást.
Az úr megnyugtatására legyen mondva, hogy nem az ő gyengeségét igazolja, hogy belelátok egy-két szokásába, tulajdonságából. Minden tudásomat a Sokarcú Istentől kaptam, és amennyire lassú diák voltam, most annyival határozottabban használom fel minden praktikáját. A tudás hatalom a maga módján, bár ezzel Cersei Lannister bizonyára nem értene egyet, de ha nem árulod el magadról, hogy többet tudsz, mint amennyi lerí rólad, akkor válhat a tudás a legélesebb tőröddé, amikor a legnagyobb szükséged van rá. Türelem, kitartás, célorientáltság.   De azért persze nem baj, ha van az embernél egy, de inkább több szúró-vágó fegyver. Nem féltettem Tűt az idegentől, egyrészt ha el akarta volna csaklizni, nekem is megvoltak a magamhoz való reflexeim, hogy megakadályozzam, vagy visszaszerezzem, másrészt, és inkább ezen volt a hangsúly, nem láttam amazon az érdeklődést a kardom iránt. Tű és én voltunk a legbiztosabb páros ezen a világon.  Utána fordultam, ahogy elhalad mellettem, de nem álltam útját a gondolatainak. Hosszú percekig hallgattam, azt a benyomást keltve, mintha tényleg hallanék és látnék minden gondolatot, holott nem így volt. Arckifejezésekből, hanglejtésekből, szemek csillogásából, egy szemöldök rándulásából, egy elcsukló hangból olvasok. Ehhez nem kell különösebb tehetség, csak egy éles, nyitott fül. Villan egy élesebbet a tekintetem, ahogy a gondolatai végére ér, mintha legalább is tényleg sejteném, merre kalandozik. A csendből is nagyon sokat értek ám.
- Egy keleti idegen gondolatai ismeretlen, észak-nyugati földön mindig az otthon körül kell, hogy járjanak. – jegyeztem meg mindentudón. Biztos voltam benne, hogy valahol, mélyen legbelül, egy falatka édenkertben még virul pár értékes érzelem. A húga iránt, a nagybátyja iránt, talán még az apja iránt is. Talán még önmagát is képes lenne szeretni abban a talpalatnyi kertben.
- A nagybátyád biztosan remek kardforgató volt, ha ilyen nagyra tartod.  Szeretném látni, miket tanított neked.
Felvettem egy kényelmes, három-öt méteres távolságot tőle, majd testem mellett lógatott Tűmet megforgattam a kezemben, aztán védekező állásba húzódtam.
- Ne aggódj, nem foglak megvágni. – vigyorogtam a korábbról jól ismert, szemtelen mosoly kíséretében.
Lenyűgözött amaz két kardja. Sok különös alakkal összeakadt a bajszunk az évek alatt, küzdöttem bambuszbot, csatabárd, szablya, valíriai acél ellen, azonban keleti fegyver ellen még sosem. Égetett a kíváncsiság, belülről forrázott le, ösztönözve, hogy tegyem próbára. Engem sem kellett félteni, oldalamra kötve lógott még egy tőr, teljesen mezei, olyan, amilyet bármelyik útonállótól el lehet kobozni, de biztos vagyok benne, hogy a keleti idegennek nem kerülte el a figyelmét.
- Nem mintha ellenedre lenne, különben már rég abbahagytad volna a felelgetést. – válaszoltam visszakézből. Ha amaznak még nem tűnt volna fel, a szójátékokban sem voltam utolsó. Amint az ifjú meglódul felém, elfélmosolyodok.
- Szóval keleten még csak nem is a hölgyeké az elsőbbség!
Ám legyen! Ennél érdekesebb is lesz még. Látom a mozdulatot, amivel meg akar sebesíteni, és bár gyorsan reagálok, - mint egy macska lesből, vagy kígyó a fűben lapulva, - vízszintes irányba fordítva Tűt egy villámgyors mozdulattal, hogy felfogjam a támadást, merő erővel visszaszorítva, mégsem sikerül tökéletesen. Sikeresen megállítom a kardját, az azonban megtépázza a kesztyűmet. Vért nem szít, de arra elég, hogy nyugtázzam: amaz veszélyes. Nem feledkeztem el a másik kardjáról sem, és még azelőtt, hogy kulcscsontom metszené, vagy valami hasonlóan komoly sérülést okozna, ha amaz nem figyel, már emelem is meg az egyik talpam, hogy a páncéljának támasztva felvehessek némi időt és teret – készen arra, hogy ezúttal magam indítok támadást.

A keleti idegen & A lány

695 szó | bocsánat a késésért, wifi-nyűgjeim voltak xD | mood |?

Arya && Sair

- Hanyagul vonom meg a vallam, szemoldokom ovatosan vonva fel; szeretnem azt mondani, teljesen retorikus volt a kerdese, de tokeletesen tudtam, hogy nem feltetlenul lett volna igazam. Bar lehet, megint en vetettem hibat azzal, hogy megvalaszoltam valamit, amit szo nelkul kellett volna hagyni, mintha sose hangzott volna el.
Talan tul sietosen kapok az alkalmon, hogy parbajozni akar; elvegre is nem azert jottem, hogy atertekeljem az eletem, hanem azert, hogy valamit csinaljak is, es hat akarhogy is nezzuk, a tul melyre meno eszmecsere nem feltetlenul tett jot egyikunknek sem; meg hat lassan kezdtunk olyan vizekre evezni, ahova mar a bizalom egy apro toredeke is kellett volna, es hat nem voltunk olyan helyzetben, hogy ebbol mindkettonkben sok legyen - elvegre is O tisztaban volt az erkezesem szandekaval, en meg tudtam, hogy ha megis meggondolnam magam es veghez akarnam vinni a kezdeti tervem, akkor nem hezitalna egy pillanatig se, hogy a verem vegye. Igy pedig hogy ajandekozhattam volna meg a bizalmammal? Az majdnem olyan lett volna, mint kiadni magamra a halalos iteletet.
- A vallam folott tekintek hatra Ra, es egy apro fejrazas kisereteben uzom el az acelkek szemek villanasat a holdfenyben az emlekeim kozul; pillanatnyi epizod volt, apro botlas, amit elkovettem, mielott hajora szalltam volna Daenerys Targaryen seregeivel es magam mogott hagytam volna Lyst, ot, a zsoldos eletet.
Mielott meg tamadast inditanek fele, utoljara, sietosen merem vegig a felszereleset; a tore nem keruli el a figyelmem, de ahogy belegondolok, mennyire kozel kene jonnie, hogy hasznalni tudja, egyelore nem tulajdonitok neki kulonosebb figyelmet. Sietosen idulok meg fele, mint az aldozatara lecsapo ragadozomadar, aztan acel az acelnak csattan; oszinten szolva nem szamitottam arra, hogy kepes lesz ilyen koran megallitani a tamadasom, es a sajat, hirtelen megallitott lenduletem egy pillanatra megtantorit, kibillentve az egyensulyombol es visszafogva egy pillanatra a tamadast, amit masik, szabad kezemmel terveztem bevinni neki. Ugyanebben a pillanatban tamaszkodik meg a talpa is a pancelomon, aztan ra vagyok kenyszeritve, hogy hatrebb lepjek parat, mielott felborulnek.
A kardom a gyakorloter porjaba szant; csupan egy pillanat az egesz, de az acel karistolasa az apro koveken igy is bantja a fulem, arra kesztet, hogy elhuzzam a szam; aztan felegyenesedek, varva a tamadasat. A pillanatnyi szunetet arra is kihasznalom, hogy valaszt adjak korabbi szavaira; bar tekintetem egy pillanatra sem eresztem le rola, elvegre is biztos vagyok benne, hogy azt kihasznalna ellenem. Peldaul egy teljesen meglepetesbol inditott tamadassal siman meg tudna sebezni; sokkal tobb ero van benne, mint amire szamitottam, es igazabol ez meg a jovoben a hatranyomra valhatott. Nem engedhettem meg magamnak, hogy lankadjon a figyelmem.
- Apro, halk kacaj szakad ki az ajkaim kozul; mielott meg folytatnam, valamivel defenzivebb poziciot veszek fel, ha ugy dontene, a kis monologom ideje alatt ront ram.
Szeles farkasvigyorra vonom az ajkaimat, ahogy a reakciojat figyelem; ha valakinek, akkor neki pont tudnia kene, hogy a magunkfajtak kozott a szabalyok inkabb csak szuggesztiok voltak, mint tenylegesen betartando utasitasok. Meg hat... reakciora akartam provokalni, arra, hogy vegye komolyan a szituaciot. Lehet, hogy csak parbajoztunk, mindenfele  megolesi szandek nelkul, de ez nem jelentette azt, hogy nem lehetett komolyan venni az egeszet, kovetkezmenyektol fuggetlenul. Ugyis csak nehany vagas a legrosszabb dolog, ami tortenhetne, azok meg elobb vagy utobb ugyis begyogyulnak, nem igaz?

Funny little thing, trust...

Szusszanva elfélmosolyodtam. Ez lenne mögötte? Semmi más, mint önvédelem? Azért hagyja, hogy olvassak belőle, azért tartja nyitott állapotban azt a metaforikus könyvet, mert fél, hogy valaki felfeszíti a borítót, és úgy nyer bepillantást? Ez okos, meg kell, hogy hagyjam. Szóval nem elég, hogy elhitette velem, belé láthatok, még az orromnál fogva is vezetett, mikor olyan dolgokat hagyott belőle kiolvasnom, amiket ő határozott meg. Magyarán szólva csupa olyan dolgot tudtam meg róla, amit meg akart mutatni. Magam is hanyagul vállat vontam.
- Mind hozunk ostoba döntéseket, nem számít, hogy gyermekek, vagy aggastyánok vagyunk. A különbséget az teszi, hogy hogyan is viseljük a következményeket.
Szimpatizáltam az úrral. Arya Stark könnyen, és igencsak felelőtlenül barátkozott olykor, de tiszteltem benne, hogy bárkiben képes volt meglátni a jót. Az az Arya Stark azonban, akivé azután váltam, hogy elszakadtam Jaqen H’ghar-tól, és a Sokarcú Istentől, meg annak tanaitól, már álarcot viselt. Dédelgette valahol mélyen a gyermeket, aki emberségre, bizalomra tanította, ugyanakkor azóta jóval körültekintőbben járt el. Ettől függetlenül találtam valami izgalmasat a hirtelen jött riválisomban, valami idegent, valami kihívót, hogy ugyanazt a mesterséget űzzük, mégsem vagyunk egyformák. Valahol, rémület helyett sokkal inkább izgalommal töltött el, hogy papírra került a nevem, hogy névtelen, arctalan idegenek a farkasgyermek vérét akarják, hogy megpróbálják mind, de nem sikerül nekik. Ki tudja, talán még bízni is tudtam volna az idegenben. Az ember ellenségeiből lesznek a legjobb barátai. De ha nem kell neki a kompániám, akkor is legalább egy kiválót gyakoroltam.
- Ismerem az érzést. Ki tudja, ha megéred az aggastyán kort, egyszer majd leteszed a kardjaidat, és akkor jól fog esni megnyugodni valaki oldalán. Ha már a kardjaidról van szó… Mi a nevük? még sosem láttam ilyen kardokat.
Restellem beismerni, de a keleti népek kultúrájáról vajmi keveset szedtem magamra. Oly sok minden történt az elmúlt évek Westeros-án, hogy szinte eltörpültek a Távolkelet történései.
Megijedtem attól, amit két kard tehet az én Tűm ellen. Csatabárdokhoz és zsoldoskardokhoz vagyok szokva, esetleg még ide sorolható a bambuszrúd, mindenesetre két kard ellen egyszerre még nem volt dolgom, és megrémített a gondolat, hogy míg egy kézzel védekezek, ő a másikkal könnyűszerrel megsebesít. Azt hiszem, ebben mutatkozik meg valójában, hogy tulajdonképpen nem bízom benne. Bár ez csak egy kis reggeli gyakorlás, sosem fektettük írásba, hogy egyikünk sem hazudik a szándékait illetően.  Tudnék benne bízni, ugyanakkor azt a bizalmat ki kell érdemelni. Nagyon résen kell lennem, még inkább, még jobban. Nem engedhetem, hogy mindkét kezem lefoglalja. Nem mintha félnék egy kis fájdalomtól, túléltem már százszorta rosszabbat is, és az egyetlen istennek, a Halálnak is majd az arcába mondom, ha ma eljönne értem: ma még nem, de azért elkerültem volna a komolyabb sérüléseket, ha módomban állt. Nem akartam a testvéreim előtt magyarázkodni, és azt sem akartam, hogy a saját otthonomban vesszen a vérem. Talán csak a szégyentől tartottam, nem tudom igazán. Meglep, hogy elrepül az egyik kardja, magam sem sejtettem, hogy ennyire biztos támadást indítottam – nem ez volt a célom, mint ahogy mondtam, őszintén csak gyakorolni szerettem volna. Hogy ezt bizonyítsam, egy szikrányi kis bizalmat belé fektetve nem támadok újra a szünetben, lehetőséget hagyva ezzel, hogy magához vegye az elhagyott fegyvert. Elcsodálkozom a szavain, aztán hasonszőrű, ravasz, rókás vigyorral felelek rá. Tetszik nekem amaz pimasz stílusa, nagyon is illik az enyémhez.
- Tetszel nekem, keleti idegen. Mutasd meg, mi minden mást tudsz még
És mivel az első támadást ő indította, amint úgy látom, készen áll, egyik kezem ökölben a hátam mögé rejtem, másikat – benne Tű markolatjával, hogy hegye épp amaz felé nézzen – a hasamhoz szorítom, és lendületes tempóban nekitámadtam az idegen hasának, bízva a tudásában, hogy úgyis hárítja majd.

Keleti idegen & a lány

590 | bocsánat a késésért >_< | mood |?

Arya && Sair

Funny little thing, trust...

A nyers, egyenes állításra, miszerint a kardjainak nincsen neve, csak értőn, némileg lemondó mosolykával és apró, értő bólogatással feleltem. Milyen kár…
- Sajnálatos. Pedig szépek és veszélyesek. A legjobb kardoknak mind van neve. - Ezt még Jon tanította nekem. Az én legkedvesebb testvérem. Hiányzott nekem. Talán ha jobban nyitva tartom a fülem, amikor még nem váltunk el, sok másik bölcseletére is emlékeznék. Feltétlen meg kell kérnem, ha egyszer újra találkozunk, hogy ismételje meg a nekem adott leckéit. Kivéve az első számút. Az első számút, miszerint: „a szúrós végével támadunk”, alaposan az eszembe véstem már. Mindezt a gondolatmenetet addig futtattam le, míg az ifjú idegen összeszedte az elhullajtott kardját. Visszabiccentettem neki. Miért támadtam volna rá? Hisz ő sem… Na, jó, valószínűleg megöl, ha hagyom, de nem hagyom. És amúgy is csak gyakorlunk. Mi élvezet egy keleti hullában? És amúgy sem akartam magyarázkodni a nővéremnek. Olyan zsémbes tud lenni.
- Azt szeretném tudni, amit más előtt nem fedsz fel. De úgy hiszem, arra kicsi az esély, hisz megvezettél, és csak azt engedted kiolvasnom belőled, amit egyébként is meg szándékoztál mutatni. Keményebb fejtörést okozol, mint elsőre gondoltam.
Egy pillanatra megtorpantam, ahogy érzékeltem, hogy a Tűm hegye nem textíliát vagy fémet ért, hanem bőrt ért, de ahogy látom, hogy amaz jól van, és jól lesz, megnyugszom kissé. Ez a pillanatnyi hezitálás elég ahhoz, hogy a figyelmetlenségem kijátszva megkerüljön, mi több, a torkomhoz illessze egyik pengéjét. Megmerevedtem, bár nem a félelemtől, sokkal inkább mert nem akartam a torkomban érezni a fém ízét.
- Állítólag anyám is így halt meg. Átvágták a torkát egyetlen, határozott metszéssel. Azt mondják, csontig hatolt a penge a torkában… - lenne valami szép abban, ha úgy halnék meg, ahogy anya. De nem szándékoztam még elmenni. - Nos, mire vársz? Most lelkiismeret-furdalás nélkül megölhetnél, még csak a becsületeden sem esne csorba, és még a pénzes szütyőd is elnyelne pár értékes westeros-i érmét. – Reflexszerűen megemeltem az állam, hogy a penge minél kevésbé érjem a torkomhoz. Tűt görcsösen magam előtt tartottam, véletlen sem mertem hadonászni vele. Azon gondolkodtam, lehetett-e valamiféle helyzet, ami megtanította nekem, ilyenkor mit kell tenni, csak épp nem jut eszembe – Köszönöm a bókot. Most én is én vagyok halott, és te élsz. Furcsa egy játék ez.
Még egyszer, magam sem tudom, hanyadszorra gondoltam át mindent, vettem végig a testtartásainkat, amikor hirtelen mintha tarkón vágtak volna csapott belém a felismerés. Kockáztattam, hogy megvág, ahogy a könyökömet akkora erővel lendítettem hátra, amivel reméltem, kibillen az egyensúlyából. Ha pedig menet közben átszeli a torkom… Nos, akkor szép életem volt. Megpördültem a tengelyem körül, egyenesen a szíve irányába tartva a Tűt.
- Nagyon jó vagy… Egy olyan szövetségessel, mint te… Csak képzeld el a lehetőségeket! – lelkendeztem a magam visszafogott módján. - Fejezzük be mára, a nyakam épsége nem sokon múlt, és ebben a nagy gyakorlásban megéheztem. Kérsz valamit? Megkínállak.

Sair Von & Arya Stark

462 szó | Bocsánat a késésért >_< | The Pointy End |?

Arya & Sair

So, you tried to kill me? How about an alliance?

Nem faggattam tovább arról, hogy miért nem adott valami fellengző, vészjósló, de frappáns nevet a fegyvereinek. Biztos voltam benne, hogy ha rákérdeznék, megosztana velem egy közepesen lanyha izgalommal telített történetet arról, hogy végül hogyan és miért is nem adott nekik nevet - hisz ebben semmi olyan nincs, ami arról is árulkodna, ki is ő, honnan jött, vagy mik a valódi céljai. De arra a következtetésre jutottam, hogy ha meg akarta volna velem osztani pengéi el nem keresztelésének történetét, már kérdés nélkül megtette volna. Elengedtem hát a témát.
Végül magától engedte el a nyakam ölelő fém fenyegető tartását, és ez őszintén megvallom, meglepettséggel töltött el, akárcsak a szavai, amik követik.
- Az istenek? Melyikek? A régiek, vagy az új? Te melyik istenségben hiszel, keleti idegen? – azért megcirógattam a nyakam, amint elengedte, meg kellett bizonyosodnom róla, hogy nem álmodom, és a helyén van - Mi lesz veled most, keleti idegen, hogy Arya Stark él, és te nem végezted be a neked szánt feladatot? Miért hátráltál meg az utolsó pillanatban? Kezed egyetlen mozdulatában volt az életem, az arany pedig, amit Arya Stark nevéért kaphattál volna, talán három napig is életben tart.
Nem akartam megütni, ha már egyszer elengedett, de a túlélőösztön átvette felettem az irányítást. Csak akkor kaptam észbe, amikor hallottam a tompa puffanást, amit a keményre fagyott földön való landolása keltett. Zavartan megvakargattam a tarkómat, mielőtt a hüvelyébe visszacsúsztattam volna Tűt. A kezem nyújtottam az idegennek, miután láttam, hogy ő is eltette a kardjait.
- Ne haragudj, egy kicsit elragadtattam magam. Nem foglak megölni. Tisztességes párbajt vívtunk, és most nem igazán tudom eldönteni, melyikünk győzedelmeskedett. Talán te, akinek a kezében ott volt az életem egy hosszú pillanat erejéig. És egyébként sem tudom, mit mondanék a nővéremnek, ha rákérdezne a fagytól dermedt, keleti arcú tetemre a gyakorlótéren.
Ha megfogta a kezem, akkor segítettem őt állásba húzni. Ha igazán fülelt, még hallhatta is, ahogy az orrom alatt valami olyasmit motyogok, hogy „valahogy meg kell nőnöm”.
- Abban bízok meg, akinek tiszták a motivációi. Az életemre törtél, mert kellett az arany, de életben hagytál, mert… Miért is? Nem mondom, hogy mindenkiben megbízok, ha az életemre tör, ugyanakkor… Nos, ezt nehéz szavakba önteni. Harc közben két ember mindig egy kicsit közelebb kerül egymáshoz. talán a nővéremmel is jobban kijönnék, ha olykor jól kiporolhatnám. De persze hogy ha nem akarod... Még én sem látom át egészen, miféle egyezményt köthetnénk. De ez még ráér, igazán. Hogy van a sebed? Sajnálom, hogy megvágtalak, reggeli után gondoskodom valakiről, aki átköti a sérülésed.
A válaszát hallva helyeslőn biccentettem, és bár az arcom nem mosolygott, a szememben a fények játékosan kergetőztek. Már épp, mintha nevetnének. A csarnok felé terelgettem amazt.
- Helyes. Akkor egy kupa bor, és némi tojás mellett megbeszéljük a részleteket. Hozna nekünk valaki pár pokrócot, és reggelit? – adtam ki a parancsot a csarnok meghökkent személyzetének, amint beléptünk rajta.
A pokrócot hideg ellen, a bort szomjúság ellen, és a tojást éhség ellen. Helyet foglaltam az egyik hosszú asztal mellé húzott hosszú padon, gyertyát gyújtottam, hogy lássam beszélgetőpartnerem minden rezdülését.
- Tehát, ha jól sejtem, nem vagy helyhez kötött. Oda mész és akkor, amikor akarsz, igazam van? – törtem a fejem. Mihez tudnék kezdeni valakivel, aki harcos, és járja a világunk minden szegletét?  

Oriental Stranger & The Wolf Cub

530 szó | The pleasure was mine... | MOOD |?

Arya & Sair