Tárgy: Temporary goodbye Szer. Márc. 21, 2018 8:25 am
Margaery & Loras
You are the only one, with who I don’t play
A Szentélyben történtek mindenkit megviseltek, de főképp előtte a fogság. Nem csak rólam húzott le egy réteget, hanem Lorasról is. Két dolog miatt is akartam szabadulni, egyrészt, mert egy királynőt nem lehet csak úgy kalitkába zárni, másrészt Lorast tönkre akarták tenni… Tűzbe tettem volna érte a kezemet, és látni, ahogy ő szenvedi el szavaim súlyát és tetteinek következményeit, rossz volt látni. Meg akarták törni… Renly óta rengeteget változott, de ezt leginkább akkor vettem észre, mikor már kimenekültünk és visszatértünk Égikertbe. Újra együtt voltunk, egymás mellett teltek el a napjaink. Változott, nem tudom igazán, hogy milyen irányba, és merre tovább neki, ha én végleg Baelish mellé kerülök, de kíváncsi vagyok, hisz Olenna nagymama után övé lesz Égikert, Tyrell-házjövője leginkább az ő vállain nyugszik, most, hogy Cersei az összes Tyrellt majdnem elpusztította. Rosszul áll a Tyrell név, de nem reménytelen helyzetben. Másnap indultam volna Sasfészekbe, meglátogatni drága jegyesemet, és kiismerni, hogy mi fán terem, így mindenképp el akartam testvéremtől személyesen is búcsúzni, ki tudja, hogy mikor fogjuk újra egymást látni. Olenna mama nem avatott be, hogy Lorassal mi lesz itt Égikertben, hiszen neki kell átvenni lassan az igazgatást. És amúgy is érdekelt, hogy mit gondol, hiszen mikor a szövetség meg lett pecsételve az én kezemmel, nem mondott semmit, nem is nagyon került szóba a téma, pedig megtörtént egy ideje. Noha, én vagyok életem kovácsa, bízok benne, Olenna mama tényleg meglátta Petyrben a lehetőséget, ami előrébb vihet minket, engem. Lesétáltam a lépcsőkön, le az udvarba, annak is a hátsótraktusa felé a kertben, hátha ott találom meg Lorast, de lehet a pályán, mert hogy szobája üresen tátongott. Nem is kellett sokáig keresnem, míg elgondolkodó arcát meg nem láttam és egy kedves mosollyal tértem mellé. - Loras, csatlakozom – vettem fel az ő sétatempóját, bármerre is haladjon. Égikert szép volt, azonban azoknak, akik mindennap látják és akik látták Királyvárat, kissé talán monoton, vagy legalábbis nekem túl távoli, ide minden későn jut el, de a szentély óta azért kicsit másképp gondolok a helyre. Biztonság… Talán. Otthonom.
Csendesen sétálgattam Égikert udvarán. Élveztem a napsütést, melynek ekkorra már megtudtam a valódi értékét. Abban a cellában alig volt fény, elzárták előlem, csak félhomályban ültem egész nap, és vártam, hogy elérkezzenek kínozni engem. Azt kívánták elérni, hogy megőrüljek, megtörjek, majdnem elérték a céljukat. A szentélyben történtek mindenkit megviseltek. Nagymama családja majdnem kihalt, Margaery távol került a hatalomtól és majdnem megölték, engem meg elárultak, tömlöcbe vetettek, kínoztak és megtörtek. Vagyis azt hitték, hogy megtörtem. Erősebb lettem eme eset után, mint azelőtt, s ezzel tisztában voltam. Felüdítő volt itthon lenni, biztonságban, főleg így, hogy már a Mások támadásának veszélye se fenyegetett minket. Merengtem, s valami oknál fogva eszembe jutott az az áruló szeretőm, Olyvar. Ellenem tanúskodott a tárgyalásomon, miatta tudtak bezárni engem és Margaeryt, s ezért én gyűlöltem őt. Megfogadtam magamnak, hogyha még egyszer meglátom azt a mocskot, kettéhasítom, ha Égikertbe teszi a lábát, akkor elfogom, és egy tömlöcben fog megrohadni. A gondolataimat húgom hangja szakította meg. Tudtam, hogy következő reggel már indul is a jegyeséhez, Petyr Baelishez. Nem kedveltem ezt a férfit, Renlynek se volt a szíve csücske. Egy gyáva, áskálódó kurvapecér volt, és ebből nagyon jól megélt, s jól megmászta a ranglétrát. Mikor Margaery bejelentette, hogy csatlakozik, én halványan mosolyogva bólintottam, és kitartottam a karomat, hogy belém karolhasson. – Hogy vagy ma? – érdeklődtem udvariasan. Kicsit zavart voltam, hisz nem tudtam mit mondjak, kissé kábának tűnhettem, mivel annyira elmerültem a gondolataimban. Mindig is jellemző volt rám ez az elgondolkodás. Nagy nehezen sikerült megnyikkannom ismét. – Holnap indulsz? Hogy leszek meg nélküled? – sóhajtottam egy nagyot még mindig mosolyogva. Borzasztóan hiányozni fog nekem, de tudom, hogyha Kisujjban Olenna nagyi lehetőséget látott, akkor Margaery bizonyára nagy hatalomra fog szert tenni a birodalomban. Én meg csak reménykedni tudok, hogy ez a férje nem fog úgy járni, mint az előzőek, Margaery borzasztó ideges lenne, ha nem sikerülne a terve.
Azt hiszem, mindenkinek megvan a maga átka. Valami, ami tönkreteszi őket, vagy tönkre teheti. Ez alól én sem vagyok kivétel, hiszen az ördög egyik küldöttével paktálok le, azzal, hogy hozzá megyek Lord Baelishez majd. Emlékszem még, amikor mindketten Renlyhez tartoztunk, mennyire élvezte az életet, mennyire elmerült Renly adta világban, aztán az események felgyorsultak és muszáj volt a komolyság és felelősségtudat lépcsőire lépni. A szentélybeli robbantás mindenkinek intő jel volt, hogy Cersei mindent képes lenne feláldozni, csak azért, hogy a királynő maradhasson, még Tomment is képes volt.. Beteg elme miket szül, és én csak reméltem, hogy a királynői vágyam nem tett groteszké, nem tett olyanná, mint Cersei. Megvetettem, gyűlöltem, és nem azért mert engem akart tönkre tenni, hanem mert Lorast akarta… A bátyámat, majdnem sikerült is neki, ezen kívül pedig szinte kiirtotta a Tyrell-házat. Nincs semmi, amiért kedvelhetném, maximum, hogy ennyi fiúgyermeket hozott a világra. Mosolyogva karoltam belé, vettem szemügyre az arcát, megzavartam, meglehet. De mostanában oly keveset beszélgettünk… Megváltozott, nem azt mondom, hogy rossz irányba, csak Loras is más lett. Ez nem baj, hisz mind folyamatosan változunk, csak én most vettem észre. Ennyire vak volnék? - Köszönöm kérdésed. Azt hiszem, jól. Kicsit talán feszülten a holnapi nap miatt, de összességében jól, nem panaszkodhatok semmire – ingattam a fejemet ide-oda. Mi lesz holnap? Nem tudtam megmondani, Petyr maga volt a rejtély, akit meg kell fejtenem és meg is fogok fejteni. – Jó magad? – Egy pillanatra felnéztem az égre. Égikert nem volt annyira a szívem csücske, de a szentély után átrendeztem magamban a hozzá való viszonyulásomat. Lehet, hogy távol Királyvártól, de az egyetlen hely, ahol nem kell a hátam mögé néznem, hogy éppen ki akar hátba szúrni. - Igen, holnap napfelkelte után – bólintottam egyet, végül mosolyom elhalványodott. – Te is hiányozni fogsz, de úgy hiszem, megleszel. Égikert csak rád vár – Ő a hivatalos örökös, még ha Olenna nagymama keze ott van a vezetőségben, de ő sem fog sokáig élni, Lorasra fog hárulni a Tyrell-ház neve. Ezt lehet látni, idő előtt fel kell fogni, mert váratlanul érve csak időt vesztenénk. Most kell erősnek lennünk, mikor ilyen kevesen vagyunk ebben a vészterhes időben. – És vissza fogok jönni még az esküvő előtt, hogy mindent elsimítsunk időben. – Egyszer Lorasnak is meg kell házasodnia, nem tudom, ezen mennyit elmélkedik, mert biztosan, hisz a kard ott lóg a feje fölött. Tudom, tisztában vagyok vele, de a házasság nem egyenlő a szerelemmel, sosem volt az… Vannak dolgok, amik kötelezőek, és túl kell rajtuk lenni. Valamit valamiért…
Jót tett nekem az utóbbi idő itthon. Egyszerűen a sok megrázkódtatás után az volt a legjobb, ha itthon vagyok, ahol nem akarnak meggyilkolni, és egy kicsit Margaeryvel is lehettem. Hiába, imádom a húgom. Kisujj bizonyára hasznos társ lesz neki, nagyanyám jól választott. Ahogy sétálok a testvéremmel, beszippantom a kert finom illatjait, főként a híres, Tyrell rózsákét. Egészen más ezek illata, mint azoké, amik királyvárba lettek ültetve. Azoknak valahogyan olyan gyenge, jellegtelen az illata, de lehet, hogy maga a város bűze nyomja el őket. Kisgyermekként is szerettem itt lenni a kertben, imádtam a virágzást. Itt történt oly sok dolog, az első szavaktól az első csókig. A kicsiny visszaemlékezésnek Margaery szavai vetnek véget. Csak halvány mosollyal orcámon hallgatom őket. Első kérdésére csak a számat húzom és nem túl bőbeszédűen megrántom vállam. Nem is tudom, hogy mit mondjak, hogyan is lennék? Az egyetlen támaszom elköltözik, és egy öregasszony zsinóron rángat. Tudom, tudom! Egy kis tiszteletet neki, de akkor is! Nem szeretem, ha irányítanak, mint egy taknyos gyereket. Margaery által megosztott információra csak biccentettem. - Igen, megleszek, bár nehezen. Annyi dolgom lesz – sóhajtok gondterhelten. Mikor azt mondja, hogy reám vár ez a föld, csak vigyorgok. – Rám, és a következő örökösre – heherészek idegesen. Nos igen, így is suttogják, hogy a Tyrell ház velem kihalt. Már csak azért is meg kell házasodnom, megmutatom a sok uracskának, és nemzek hét gyermeket, s a Tyrell ház hatalmas lesz. Oh, mily szép álmok ezek, de tartok tőle, hogy ezeknél nem többek. Nem tudom, hogy miként is lennék képes én egy asszonnyal szeretkezni. Nevetséges, még nagyon elhálni sem tudnám a házasságot. A következő mondatára, csak mosollyal reagáltam. - Remek! Lesz mit tenni. Petyr Baelish nagyon jó parti, van jövője annak az embernek. Nos, bizonyára hamarosan nekem is kell találni egy jó menyasszonyt, nem? – kérdezem kissé félénken. Tudom a választ, de nem igazán akarnék házasodni, pedig muszáj megtennem.
Azt hiszem, lassan felnőttünk. Királyvárban és intrikái között muszáj volt, már nem lehetett Loras sem az a lovag, aki minden hölgy szívébe belopja magát, pedig is nem annak az oldalnak teszi a szépet és a gyönyörűt. Ahogy én sem, aki könnyedén elvarázsol egy gyermeki örököst. Hát igen, minden célhoz vezet valamilyen út, ahol szükséges áldozatokat hozni, de azt hiszem, túl sok volt az áldozat... és mégis, itt nem akarok visszavonulót fújni, már nincs sok, már nem kell sok, és célt érhetek megint. Újra. Nem tudnék kilépni a játszmákból, de a gondolat, hogy ezzel a Tyrell-nevet, és családot - már ami maradt belőle - kockáztatom, kissé megfeszít, mintha szét akarna húzni belülről. Most kell okosnak lennem, hogy a kecske is jól lakjon, de a káposzta is megmaradjon. Most, mikor újra meglendül a játék, mikor elutazok a Völgybe. - Valóban sok, most, hogy a dothraki horda ott császkál Síkvidék határain... - bólintottam egyet. Ez a feladat Lorasra vár, én csak megtettem az első lépéseket, hogy visszahívattam stratégiára egy pár bizalmasabb lovagot. A királynő orra előtt, láthatatlanul kell arrébb söpörnünk a barbár népet, mielőtt egyre beljebb jutnának a vidéken. Nem szívesen hagynám rá, egyedül, de ha bármi lenne, pillanatok alatt visszatérnék Égikertbe. - Lord Baelish egy lépcsőfok, amit meg kell mászni. Lorasra pillantottam mindentudóan, és megértően. Látszott vonásain, hogy a kérdés gyötri, tudja, hogy tennie kell, de nem akar. Én könnyebben alkalmazkodtam mindig a dolgokhoz, hamar felvettem a rám szabott szerepeket, a különböző jegyességeket a célom érdekében, de kívánjam meg ezt tőle is? Szusszantam egyet. - Kéne... - értettem vele egyet halkan. A Tyrell-Háznak fenn kéne maradnia, és ebben csak ő az esélyes. Nem szívesen lennék a helyében... - Egy megértő feleség, aki tisztában van veled és lehetőségeiddel, már ha létezik ilyen Westeroson, az lenne a legjobb. Emlékszem, ahogy Renly bevallotta, hogy nem is én varázsoltam el, hanem te - idéztem fel egy nosztalgikus emléket egy apró mosollyal. Mennyire más idők jártak akkor... Akkor még nem volt vihar a fejünk fölött... Most pedig még mindig dörög és villámlik.
♛örülök, hogy visszatértél <3 ♛
Loras Tyrell
Ser, vitéz lovag
Tartózkodási hely : Égikert
Tárgy: Re: Temporary goodbye Szer. Aug. 01, 2018 4:21 am
♕ Átmeneti búcsú ♕
Margaery & Loras
Megkeményedtünk, mind a ketten. A főváros majdnem összeroppantott, de túléltük, és igaz ránk házunk jelmondata: „Erőssé növünk”. Mi tényleg, gyengék voltunk, de talán a sok borzalom, amelyet a sors reánk mért, megerősített. A családunk veszélyben van, a kihalás szélére sodort minket Cersei Lannister, meg a pereputtya. Gyűlölöm mindet egytől egyig. meg kell lépnem azt, ami nekem rettentő nehéz lesz. Találnom kell egy feleséget, és neki nemzeni gyermekeket. Nem lehet az olyan nehéz! Csak lehunyod a szemed, és magad elé képzelsz mást. Remélem… Ahogy a húgom rámutatott egy zavaró tényezőre, csak bólogattam. - A pletykák szerint nemrég egy lovagvárhoz tartozó kisebb falun haladtak át, és ami mozdítható volt, elvitték, azt hiszem, még asszonyokat is kiragadtak a faluból. Harcos nép az! Csak a harchoz értenek, de ha szembe szállunk velük, akkor a királynővel szállunk szembe. Hűséget fogadtam neki, tehát a királynő elé kell járulnom, elé viszem a problémám. Szívesen söpörném el őket, mivel megtehetném, zsoldosokat is tudok bérelni, de… a királynő nem is kicsit lenne dühös. Dühöngene, és a fejem bánná, előbb vagy utóbb. nem látok olyan módot, ami megfelelő lenne, hiszen… Megvesztegetni se tudjuk a lovas népet, nem igazán érdekelné őket az arany, és igazából, mink van még? Nem látok más kiutat, csak ha a királynőnek szólunk. Elég hosszasan sikerül kifejtenem mondandómat, de mindent elmondtam, amire gondoltam. Természetesen jó lenne, ha valahogyan fű alatt el tudnánk őket tenni láb alól, de ez szinte lehetetlen. Nos igen, ezt diplomáciára kell hagyatkoznunk, nyíltan megoldanunk, ha nem akarjuk, hogy a királynő ellenünk forduljon. Nem baj az, ha a hatalom minket támogat. Előttem van, amikor a királynő elhívatott magához, és közölte, hogy két választásom van, térdet hajtani, vagy elégni. Na jó, nem pontosan így mondta, de valami ilyesmi volt a lényeg, vagyis a sárkányaiból erre következtettem. Természetesen hűséget esküdtem, és így megmaradt a földünk, nevünk. Az a nő az új Hódító, a története majdnem olyan, mint Aegoné. Három sárkány, nagy sereg… Mikor Kisujjról esett szó, csak bólogattam, nos igen, ha a hugicám el akar érni valamit, valóban meg kell másznia Petyrt. Egy férfi hatalmához azon a bizonyos testrészén keresztül vezet az út. Hiányozni fog, hiszen megért, ahogy most is tette. Tudja, hogy milyen nehéz a helyzetem. Nos igen, olyan feleség kéne, akit leírt Margaery, de létezik ilyen egyáltalán? A nosztalgikus emlék hatására a szemem sárkában talán egy könnycsepp jelenik meg, és halvány mosoly az arcomra. - Renly jó ember volt, szerettem őt. Néha visszaidézem életének minden pillanatát… bárcsak közöttünk lenne!
Tárgy: Re: Temporary goodbye Pént. Aug. 17, 2018 7:33 pm
Margaery & Loras
You are the only one, with who I don’t play
Probléma p robléma hátán. Daenerys azzal ugyan, hogy elfoglalata a trónt, Cersei-n kívül semmit sem oldott meg. A sárkányait képtelen féken tartani, a nép zúgolódik, bármennyire is Ő a láncok leverője, a Védelmező és sorolhatnám, a dothraki horda fel s alá masírozik egész Westeroson, és mindenkivel fejet hajtatott, de terrorral, nem kegyes szívvel. Olyan volt, mint szálka a szemembe, igaz, kisebb, mint Cersei, de valahogy ki kell billentenem a helyéről. Vissza akarom szerezni a hatalmamat, Westeros megérett egy jó uralkodóra már, túl sokáig tűrt eddig mindent - az őrült király, majd Robert víg élete, végül Cersei vérengzése. Túl sok ez már, Daenerys pedig ezt nem látja. Nem nőtt fel közöttünk, nem érti, ami egy westerosinak a lénye, kultúrája, felfogása. Tapasztalatlan. Lehet, egyszer jó királynő válna belőle... egyszer. Sóhajtottam, ahogy Loras ecsetelte a dolgot. Tisztában voltam vele, szívem szerint rég kikergettem volna a lovagjainkkal őket, de a bökkenő valóban ott volt, hogy azzal Daenerys ellen fordulunk, már pedig az még odébb van. - Beszélj, remélem, jó hírekkel jössz haza - ámbár kétlem. Volt egy ilyen érzésem, hogy el lehet menni a Királynőhöz, de egy felszínes problémán kívül nem fogja érdekelni. - Aljas út a diplomácia, ügyelj magadra - fűztem mellé, ámbár engemet már régóta emésztett valami ötlet, hogyan rakjuk ki a dothrakiakat, de ahhoz nagyon agyafúrtnak és precíznek kell lenni. De megoldható, főképp, ha az embernek van egy zsoldos serege. Mármint, lesz... Ez egy jobb szó. - Érdemes lenne a határokat megerősíteni picit. Nem feltűnően, de pár bizalmasabb lovaggal, nehogy több falu is áldozatul essen. - Brodrick jutott eszembe, ki most éppen családját keresi reménykedve, hogy a lovas nép nem ölte meg őket. Lorasra pillantottam. Szinte érezni lehetett, ahogy megcsuklott a hangja, és nyomban zavarba jöttem, hiszen én hoztam fel számára az emléket, melyek alatt mély seb tátong. - Bocsáss meg - észrevettem, ahogy könnybe lábad a szeme. Szerelem, mire képes... Sosem voltam szerelmes, így aztán... ebben nem vagyok éppen jártas. Csak megérteni tudom, de teljes szívvel átérezni sosem, pont ezért nehéz Loras jövője, és ő képes az érzelmekbe beletemetkezni... - Igazad van, bárcsak - mosolyogtam rá bizakodva, kinyújtottam kezem és finoman megsimítottam az arcát. - De mindig veled lesz az emléke, őrizd meg!
Kezdőlap 
