Doran Martell

Atyám: Balon Redwyne. Sokat tanultam tőle, sokat köszönhetek neki, és lényegében ő volt az, aki miatt az vagyok, aki. Kívülről nézve úgy tűnhet, harmonikus kapcsolatot ápoltunk mi ketten. Öreg napjaimra azonban már ebben is kételkedem. Tiszteltem, mint férfit, mint atyámat, mint a Martell-ház fejét (nos, a családi sasfészek falain kívül legalább is az volt), de utólag, magamból és Trystan-ból kiindulva nem tudom, szeretett-e úgy, ahogy én szeretem a fiamat.

Anyám: Loreza Martell, az első nő az életemben. Odaadó és gondos asszony volt, mindkettőnket igazságosan egyformán szeretett Oberyn-nel, és Elia-val, karakán volt, tudta, mit akar, és meg is valósította. Nem engedett dajkákat, szobalányokat a közelünkbe, mert biztos tudást csak annak ítélt meg, amit ő ad át. Természetem talán inkább tőle örököltem; ugyan atyámtól megtanultam, melyik vita éri meg a harcot, és melyikre jobb rábólintani, anyámtól tanultam meg, hogy kell a szavakkal bánni, hogy marjak oda, ahol a legjobban fáj.

Férjem/Feleségem/Jegyesem: Norvos-i Mellario, életem harmadik, és utolsó nője. Házasságunk nem volt elrendelt, tiszta és égő szerelemből vettem el, és jött ő hozzám. Házasságunk gyümölcsöző volt, Trystan fantasztikus egyéniség, és nagyszerű ember lesz, ha felnő. A szerelmünk azonban kihűlt, Mellario pedig visszatért Norvos-ba, Trystan azonban velem maradt.


Gyermekeim: Trystan Martell, ki szeretett Mellario-m gyermeke, de mindenre mondom, ami szent, inkább az én jellemem örökölte, mint az anyjáét. Nagyon szeretem a fiamat, körültekintően nevelem, szigorral, ha arra van szükség, és szeretettel, ha arra.

Testvéreim: Oberyn, a Vörös Vipera, öcsém, és Dorne hercege. Mindig is forrófejű volt, gyerekként is már, de az ízülei problémáim ellenére is elmennék a világ végére érte.

Elia, életem második számú nője. Sosem fogok megbocsátani annak, aki brutálisan meggyilkolta őt, és a gyermekeit.  

Kimértebb és nyugodtabb természetnek tartom magam, mint az öcsémet. Átlagos napjaimon készségesen villogtatom kifinomult humoromat, vagy épp szarkazmusomat, ha ellenségeimről van szó. Többnyire nehéz kihozni a sodromból - amivel ki lehet mégis, az a konspirálás, a hátam mögötti cselszövés, de szerencsére ezeken megvan a tehetségem rögtön átlátni, így nem gyakran gurulok méregbe. Ha mindezek ellenére a csillagok mégis úgy állnak, hogy megmérgesedem, rögtön megszűnik az egyébként állandó jellegű, egyenlő viszony köztünk, és ez a vipera húsz méterrel föléd magasodik, hogy éles szavaival épp oda szúrjon, ahol a legjobban fáj. Ha magadra haragítasz, általában napokig nem keresem utána a társaságod, amíg magam is megnyugszom, de ha egyszer lecsillapodott a kedélyem, és túl tudunk lépni mindannyian a sérelmeinken, minden a régi kerékvágásban folytatódik tovább. Ne feledd, megbocsátok, de sosem felejtek.

Három testvér közül a legidősebb vagyok, a gyermekkorom áldott békében telt. Míg Oberyn kardforgatni, küzdeni tanult, Elia pedig a feminin tudományoknak hódolt, engem tudatosan a házunk irányítására neveltek. Tudományom nagy, az évek során pedig csak nőttön nőtt. Családommal szeretetben, de átlagosan teltek a gyerekkori éveim. Amikor Királyvárban puccsot hajtottak végre, és meggyilkolták szeretett húgomat, hosszú hónapokig gyászoltam a halálát, de tudtam, ha Királyvárnak indulok, az csak még több véráldozathoz vezetne. Valamikor 35 éves korom felett kijött rajtam a köszvény, a gazdagok betegsége, ízületi fájdalmak, mely szabad mozgásom lekorlátozódásához vezetett, így kerültem kerekesszékbe.
Pár évvel ezelőtt - már nem is számolom igazán - vendégül láttam a gyermek Myrcella hercegnőt, Cersei Lannister egyetlen lányát, abban a reményben, hogy házasságot köt egyetlen fiammal, Trystane herceggel, és így végre az évtizedeket felölelő ellenségedkedés a Lannisterek és a Martellek közt a múlté lehet. Sajnos sosem tudtam igazán aktív politikai vagy stratégiai életet élni, de meggyőződésem, hogy jó helyen vagyok, és jó irányba terelgetem a politika azon minor szálait, amik hozzám futnak be. Ki tudja, talán a jövő tartogat még a számomra egy színteret, ahol ez az öreg vipera még egyszer, utoljára megcsillogtathatja a tudását...

Az átlagnál valamikor magasabb, 45 év körüli férfi vagyok, de magasságomból gyakran nem látszik semmi, mert időm nagy részét kerekesszékben, vagy egyéb ülőalkalmatosságokban töltöm. Hajam valamikor fekete, mint a szurok, ma már le sem tagadhatnám, hogy vegyül bele pár ősz tincs elvétve. Szemeim zöldek, mint a Vízkertek vize, arcomat hol hosszabb, hol rövidebb borosta fedi. Alakom átlagos, a ruha alatt azonban akadna egy-két heg, én pedig mindegyikről tudnék egy történetet mesélni.