Ráérősen felszúrtam a villám hegyére egy karamellizált körtét. Talán túl édes falat volt ez ebben a rekkenő hőségben, az ember ilyenkor inkább valami szomjoltóra vágyna, azonban én inkább a fivérem véget nem érő monológjától kezdtem megcsömörleni. Felelősségről, családról, becsületről, a név fenntartásáról papolt már ki tudja mióta, talán ő is sejtette, hogy a harmadik mondata után elveszítettem az érdeklődésem. Helyette jobban lefoglalt az az édes körte és a Doran mögött tollászkodó papagáj. A madár egy ülőrúdon pihent és a rikító piros meg kék tollazatát igazgatta, néha idegesítően megismételve a bátyám valamely szavát. Házasság - visongta most, fekete szemeivel rám meredve, közben pedig felfújva magát. Mintha tudta volna az a kis mocsok, hogy a hideg futkosott a hátamon ettől a szótól... - Mi van a házassággal? - kérdeztem vissza egykedvűen. - Azt hittem, Daenerys Targaryenről és a dothrakiakról akarunk beszélgetni, nem ilyen ostobaságokról. Ehhez képest kezd megfájdulni a fejem a magasztos szövegedtől és ha tovább folytatod, biztosan itt fogok elaludni. Egyáltalán miért kell ilyen korán beszélgetnünk bármiről? Reggel tíz van, minden értelmes ember ilyenkor még alszik. Nyűgösen letettem az asztalra a tányéromat és inkább magamhoz vettem egy kupát, benne valami keleti szőlővidékről származó fehérborral. Egy kereskedő hozta a napokban Vízkertekbe, már a palack felbontásakor érezni lehetett a kellemes aromáját. Gyümölcsös, talán némi bodzaízzel vegyítve, magam sem tudtam eldönteni, annyira nem értettem a borokhoz. - Tehát Daenerys Targaryen... - kanyarodtam vissza önkényesen ahhoz a témához, ami valóban érdekelt is és amiért hajlandó voltam ilyen korán kikelni a kényelmes ágyamból. Hosszú volt az éjszaka... - Mit gondolsz, komolyan veszi majd a problémánkat a dothraki lovasaival kapcsolatban vagy nekünk is csak annyit tanácsol, legyünk türelmesek? Mert attól tartok, utóbbi esetben nagyot csalódnék szeretett királynőnkben. És nyilván ez az állapot tarthatatlan, ha ő nem talál megoldást, akkor nos... gondolom, neked már vannak terveid erre az eshetőségre is.
Még tegnap este meghagytam a cselédeknek, hogy bőséges reggeliasztalt készítsenek elő másnapra, és Areo-nak pedig azt, hogy reggel hozza elém a fivéremet. Tudtam, hogy nehezen emészthető reggeli elébe nézünk, mindketten… Beszélni akartam vele, és szerintem ő is sejtette, hogy ezúttal komolyra fordul majd a szó. Szerettem a fivéremet, az ízületi problémáim ellenére a világ végére is elmentem volna érte, de a Hetek lássák lelkem – de talán még a Régi és Új istenek is egyetértenének velem -, elfért volna még egy marék racionalitás abban a kocka alakú fejében. Mire a fivérem megérkezett – elegáns késéssel -, én az asztalfőn ültem egy fonott támlájú székben, és jó étvággyal fogyasztottam egy marék sajtot, csemegeszőlőt, rozskenyeret, és némi füstölt pávasonkát. Nem mintha engem örömmel töltött volna el, hogy meg kell reguláznom az öcsémet, szeretett unokahúgaim atyját, de mint a Martell-ház feje, vannak kötelezettségeim, amik mellett nem mehetek el. Épp eleget néztem, ahogy fivérem az értékes időt vesztegeti, miközben hasznos dolgokkal is foglalkozhatna. Úgy döntöttem, az lesz a legjobb, ha kertelés és köntörfalazás helyett egyenesen kimondom, mintha parancsot adnék. Ma reggel még az is bökte a méregfogam, ahogy a karamellizált körtét csámcsogta. Ingerlékenyen sóhajtottam. - Ne hidd, hogy ez a beszélgetés engem bármiféle perverz örömmel, vagy felsőbbrendű elégedettséggel tölt el. De mint házunk feje, úgy döntöttem, ideje a kezembe vennem az irányítást legalább azon dolgok felett, amikre még van befolyásom. – itt tartottam egy röpke szünetet, épp annyit, amíg hörpintettem magamnak egy korty bort, hogy egy kissé leöblögessem a sajt szárazságát. – Eleget néztem, ahogy válogatsz az asszonyok közt. Vedd tudomásul - hisz ez tény -, hogy ha nem nősülsz meg, méghozzá mielőtt kifutsz a fiatalságodból, azzal kihalásra ítéled a házadat. Tudom nagyon jól, nem kell emlékeztetned rá, hogy a felelősség és a kötelezettségek oly távol esnek tőled, mint Napdárda a Faltól, ugyanakkor ez az, ami megkülönböztet bennünket a közrendűektől. Tán azt hiszed, a fiatalságod örökké kitart? A sármod elmúlik, vele együtt a karizmád is… Most kell lépned, én pedig felügyelni fogom a munkálataidat. Ez a döntésem. Jobban éreztem magam, hogy ezt kibeszélhettem magamtól. Drága öcsém talán nem tudja, de hosszú napokig gyakoroltam ezt a beszédet, és ahogy látom, így sem aratott túl zajos sikert. Ellenben elhatároztam, hogy a mögöttem tollászkodó papagájt elő fogom léptetni. Türelmetlen sóhaj hagyta el az ajkaim, mely inkább hasonlított fáradt hörgésre. - Mint mondtam, de ezer örömmel megismétlem újra, ideje megnősülnöd. Semmi kifogás semmi ellenérv, ezúttal ideje komolyan venned a dolgokat végre. – eloszlattam némi fűszeres húspástétomot a kenyeremen, mielőtt folytattam volna. – Tőlem a Sárkánykirálynőt is elveheted, ha van elég bátorságod hozzá. A sárkányok és a kígyók végül is szegről-végről rokonok… Mindenki jól járna. Haraptam egy nagyot a reggelimből, és amíg rágtam, feltekertem egy szelet sajtot, hogy azzal folytassam, miután lenyeltem, ami a számban van. Fivérem lányos szűkölésétől lassan én is kezdtem hideglelést kapni, mégis csak egy fanyar félmosolyra futotta. - Ismered a mondást? Aki éjjel úr, legyen úr nappal is… Jegyeztem meg rosszallón öcsém éjszakai tevékenységére vonatkozóan. Nem igazán érdekelt vagy zavart, hogy kivel, mit, és hogyan csinál, az már annál inkább, hogy amikor igazán fontos dolgok kerülnek a terítékre – szó szerint -, ezzel a gyenge indokkal takarózik – szó szerint! A direkt témaváltásairól már ne is beszéljünk! Kedves volt számomra a fivérem, de ha világmegváltásról van szó, jobb partnert kell keresnem magamnak. Én már túl öreg és beteg vagyok ahhoz, hogy magamra vállaljam a tisztséget… Pedig megtenném. - Ha Daenerys Targaryen-ről akartam volna veled beszélgetni, arról előre szóltam volt. Politaktikai megbeszélésekre alkalmasabb vagy, mint családörökítési megbeszélésekre… - De ami azt illeti, egy kissé engem is aggasztott a dolog. – Ha a Sárkánykirálynő azt mondja, várjunk, mi várni fogunk. Azonban ha meg kell védenünk a dorne-iakat, azt fogjuk tenni. Egyelőre nem teszünk semmit. A kenyerem csücskéből hátranyújtottam egy falatot a korábban oly szépen szóló papagájnak, hadd reggelizzék ő is. - Azt azonban ne gondold, hogy ennyivel megúszod ezt a beszélgetést. Szeretném hallani a beleegyezésed. Választásod ugyanis nincs a témában… Talán most először az egész reggeli alatt, míg a madarat etettem villantottam öcsémre a tekintetemet, át a reggelizőasztalon, azokat a Vízkertek zöldjével kavargó szempárt, nyomatékosítva ezzel az elhangzottakat.
672 szó ☀ My father used to say: kill the closest snake first... ☀ mood
Oberyn Martell
Dorne hercege
Tartózkodási hely : hol itt, hol ott
Tárgy: Re: Meg nem hajol Kedd Márc. 13, 2018 6:55 pm
Martell brothers
Az istenek egyszerre áldottak és sújtottak a másodszülöttséggel. Nem lett volna belőlem jó uralkodó, de akkor legalább nem kényszeríthette volna rám az akaratát. Persze így sem óhajtottam szót fogadni neki, de sok kellemetlenségtől megkímélt volna, ha nem is várja el tőlem az engedelmességet. Kétlem, hogy ennyi volt csak a tarsolyában, tudtam, hogy ennél sokkal erősebb érvekkel fog majd ostromolni - és mindannyiszor süket fülekre talál majd, mert ha akadt kérdés, amiben a legkevésbé sem értettünk egyet, az a házasság dilemmája volt. Ő könnyen beszélt, szerelemből házasodott, volt egy törvényes fia és most már semmiféle kötelezettség nem nyomta a vállát. És ő nem is volt olyan, mint én. Nem vágyta a kalandot, az új és új gyönyört mindenfelé, amit egy feleségtől nem kaphattam meg. Legyen akármilyen gyönyörű, akármilyen kellemes modorú teremtés, idővel minden varázsa elveszik majd, a hűtlenségem pedig fájdalmat fog okozni szegény leánynak. Hát komolyan erre akart kárhoztatni egy ifjú hölgyet a fivérem? - Ó, pedig nagyon kíváncsi lennék, miféle perverz örömök iránt érdeklődsz - vágtam rá szemtelen vigyorral. Gyermekkorunkban is imádtam az idegein táncolni, és bár Eliát többször nyüstöltem, Dorannak is bőven kijutott belőle. Könyörögtem neki, hogy vívjon velem, hogy lovagoljunk ki, hogy ússzunk a tengerben, hogy meséljen nekem mindarról, amire anyánk tanítja... De ő elfoglalt volt, őt uralkodásra nevelték és valószínűleg csak idegesítettem. Mégis ott állt mellettem, ha kellett, még akkor is, ha éppen ő haragudott rám a legjobban az elkövetett hibáim miatt. Szegény, szegény Dorant hányszor sikerült zavarbaejtenem kamasz fiúként. Én meg csak nevettem, akárhányszor ágyban talált egy vagy épp több leánnyal és jóképű ifjúval. Ebből a rossz szokásomból a mai napig nem nőttem ki, éppen csak meghökkenteni nem sikerült már. Túl jól ismert, minden bizonnyal előre látta azt is, hogyan fogok reagálni a bámulatos terveire. - Ez a döntésed, most már csak így eldöntesz dolgokat a tudtom nélkül? Mondd csak, hercegemnek ne szólítsalak, Doran? Remélem, ez csak valami rossz tréfa, egyáltalán nem lepnél meg vele, mindig is szörnyű volt a humorérzéked. Ott a fiad, én aztán nem kellek a nevünk fennmaradásához. Ingerülten vágtam ketté egy karamelltől fonnyadt körtét. Doran képtelen tervei eleinte mulattattak, na de az, hogy parancsolgatni próbált nekem, mintha nem az öccse, hanem valamelyik szolgálója lennék, ez kihozott a béketűrésemből. - A Sárkánykirálynő meddő, mind a hét királyságban erről beszélnek. Kétség sem fér hozzá, hogy a sármom bőségesen elegendő lenne az elcsábításához, de azok után, ami Eliával történt, még az elgondolás is felháborít. A királynőt sem fogom feleségül venni, már csak a nővérünk iránti kegyeletből sem. És mivel a legszebbnek tartott asszony kezére sem tartok igényt, minden bizonnyal sejted, hogy a többiére sem. Újabb kupa bort töltöttem magamnak, bár nem volt szokásom ennyit inni rögtön a reggeli mellé. Most azonban a fivérem annyira felbosszantott, hogy kellett valami kedélyjavító. - Muszáj ilyen közhelyekkel fárasztanod korán reggel? Te könnyen beszélsz, mégis mikor tettél utoljára bármi szórakoztatót? - Sértésnek szántam, még csak meg sem próbáltam kedvesebb köntösbe bújtatni a szavaimat. Végre valami értelmes is elhagyta a száját. Komoran bólintottam, bár nem értettem vele maradéktalanul egyet. Most azonban nem akartam erről is vitatkozni, legalábbis addig nem, amíg nem kaptuk meg a királynő válaszát. Abban az esetben viszont nem akartam hagyni Dorannak, hogy ölbe tett kézzel végignézze a népünk szenvedéseit, csak mert Daenerys Targaryen türelemre intette. - Mégis kit akarsz rám sózni? Egy szende szűzlányt akarsz megverni a társaságommal vagy engem akarsz büntetni egy özvegy vénasszonnyal? Kétlem, hogy más lehetőség létezik, és köszönöm, én egyikből sem kérek. Nem akarom ráerőszakolni magam egy kislányra, sem pedig összetörni a szívét a hűtlenségemmel. Nem lehetsz ilyen kegyetlen, fivérem. És remélem az meg sem fordult a fejedben, hogy elveszek egy öregasszonyt, mert előbb csapnék fel udvari bolondnak... Az indokoltnál agresszívebben a tányéromra szedtem egy szelet kalácsot gyümölcslekvárral. Ki gondolta volna, hogy lehet agresszívan lekvárt kenni?
Őszintén szólva képtelen voltam szellemi közösséget vállalni fivérem dilemmájával. Volt már nyolc leánya, igaz, nyugati mércével mérve fattyaknak számítottak, de itt, Dorne-ban mi nem vesszük ezt olyan szigorúan, mint odafent Királyvárban, de fattyakat és jogerős trónörökösöket nemzeni egy tőről fakad mind. Természetesen tartozik hozzá egy ígéret is, és valóban szerencsésnek tűnhetek, amiért én ezt a kötelezettségemet „kipipáltam”, azonban öregségemre egyedül maradtam. Olyan szörnyelletes fivér volnék, amiért ezt sosem kívánnám fivéremnek? Mert azt szeretném, hogy legalább egyetlen biztos pont legyen az életében? Amilyen változékony időket élünk… - Az egy másik reggeli története lesz. – feleltem öcsém pimaszkodására visszakézből. Alapvetően türelmesnek tartom magam, és pár alkalommal lehet hergelni, de egy idő után elfogy a türelmem, és ezt a fivérem is nagyon jól tudta. Nem akarhatta megvárni, míg magára haragít. Ez régen sem volt másképp. Igyekeztem megtartani az egyensúlyt kötelezettségem és a családban betöltött szerepem közt, de nyilvánvalóan nem minden esetben sikerült. Ha valaki, hát én nem orrolok fivéremre, amiért nem csak hölgyekkel, de urakkal is szíves örömest megosztja az ágyát, noha azt hazugság volna állítanom, hogy nem születtek belőle kínos pillanatok, amiket, mint a jó bort, megszépített az idő. Mindennél jobban szerettem az én fivéremet, az utolsó élő testvéremet, de nem viseltem el neki, ha puszta kényelemből hárítja el a kötelezettségeit, különösen egy olyan helyzetben, amikor kissé karakán mód, határozottan, de a segítségét kérem. - Ez a döntésem. – ismételtem meg kimérten. Egyáltalán nem lepett meg, hogy öcsém vak volt az előterjesztés „javallat” természetére. Ugyanakkor azt tudhatta volna, ha valójában nem nincs szükségem az egyetértésére, ki sem kérem a véleményét konzultáció szintjén, csak megnevezek egy hölgyet, akit feleségül vesz két héten belül. Ezt inkább, mint amolyan utolsó szalmaszálat tartottam az égnek, reménykedve abban, hogy egy élet racionalitását sikerül most a fejébe szuszakolnom. Itt vagy egyetértés születik ma reggel, míg lecsupaszítjuk az asztalt, vagy még nagyon hosszú ideig haragudni fogok rá, és nem kérhet tőlem szívességeket, arra az időre pedig elveszíti a patronálásom, sőt, a szövetségem is. Nem szerettem ehhez folyamodni, de ha elutasít, és ne adj isten egy nemes hölgyemény ablakán keresztül sietve kell távoznia egy bősz lord haragja elől, ezúttal nem számíthat a közbenjárásomra. Talán gyerekesnek tűnhetett ez az adok-kapok rendszer, de ha máshogy nem, így talán sikerül egy kis felelősségtudatot erőltetni belé, rá. - Megtisztelnél a megszólítással, mivel éppenséggel az volnék. Ha tréfálkozni van kedvem, felkeresem az egyik udvari bolondot. Ez nagyon is komoly előterjesztés, és elvárom, hogy hasonlóan komolyan vedd te is. - Leöblítettem a kemény szavakat pár korty borral, de az egyre nagyobbra duzzadó haragomat nem vitte lejjebb. - Nem alapozhatunk mindent Trystane-ra. Amilyen kiszámíthatatlan időket élünk… - Utáltam eljátszadozni a fiam halálának gondolatával, de mint a házunk feje, mindig mindent ráfoghatok a koronára. Mindig. Mindent. - Királyok és hercegek mostanság úgy hullanak, mint a cecelegyek. Több lábon kell állnunk, meg kell értened. Ha történne velem valami, és holnap után Napdárda nélkülem kelne fel, mit tennél? Átvennéd a helyem? Vagy Trystane-ra lőcsölnél mindent? Még csak gyerek… - Én meg már öreg vagyok. Tudom magamról. A megért szép koromat is csak annak köszönhetem, hogy minimális mennyiségű csatában és párviadalban vettem részt. - Csak példának hoztam fel a Sárkánykirálynőt. Amilyen nagy fába szereted vágni a méregfogad, gondoltam, az ő meghódítása még kihívással is kecsegtetne. Ami pedig a meddőségét illeti, csak pletykálnak róla. Senki sem tudja biztosra, hogy igaz-e a szóbeszéd. Talán az, talán nem.– Sosem kívántam volna, hogy az Eliával történtek után sor kerüljön még egy Targaryen-Martell házasságra. Bár most mindennél nagyobb szükség lett volna rá, és politikailag építő jelleggel bírna, az én gyomrom is összeszorult a gondolattól. - Nem kell aggódnod, ezt sosem kérném tőled. Azt azonban igen, hogy számíthassak rád, ha kérek tőled valamit. Nem érdekel, ki az, melyik házból való, amíg lady, és szül neked egy törvényes fiút, de inkább többet. Oberyn jól ismert engem, tudta, tudnia kellett, hogy ha cselekvőképes volnék, vagy ha 20 évvel fiatalabb volnék – de igazából 10 is elég volna -, magamra vállalnám mindezt. De a betegségem, a korom, és a születésem mind ide köt. Csak rá számíthattam. A sértésére csak keserűen sóhajtottam, bár talán másodjára átgondolva öcsém is belátja, hogy ez övön aluli húzás volt. - Csak a te életed fenékig tejfel, drága fivérem. Mutass nekem még egy lordot a Te korosztályodból, aki ágyasokkal mulatja az éjszakát, és párbajokkal a nappalt? Úgy érzem, egész Westeros tudja a kötelességét, Rajtad kívül. Elpattant a türelmem. Személyeskedni szeretne? Kiterítem szívesen a karamellizált körte mellé azt a sok-sok személyes szennyest, amit eddig felhalmozott. Egy pillanatra azt is elfelejtettem, hogy a szívem mélyén ő a legfontosabb személy az életemben, ahogy a fejéhez vágtam a szavakat. De ettől az asztaltól én fogok felállni győztesen. - Mint említettem, nem számít, kiféle-miféle teremtés, melyik házból való, vagy hány éves, amíg a lady nemesi származású, és megajándékoz legalább egy törvényes utóddal. Bár többnek jobban örülnék. Én erről már lekéstem… - tettem hozzá egy fokkal halkabban. Pedig ha tehettem volna, bizony isten átvállalom. – Még a lehetőséget is meghagyom, hogy te válassz. Talán még valami jó is kisülhet ebből, lehet egy elnéző, hű társad a következő 20-30 évben, aki mellett jól esik megpihenni a nap végén. Lassan enyhült a haragom, a tányérom tartalma pedig fogyott. - Ha pedig nem teszed, udvari bolondot mindig keresek… Tettem hozzá humorosan, azonban emögött az ártatlan mondat mögött is meglapult a „ha ellen mersz szegülni nekem, komolyan megteszem” kimondatlan toldalékmondat.
Oberyn & Doran
877 szó | don't disturb a sleeping snake | mood |♕
Kezdőlap 
Ráérősen felszúrtam a villám hegyére egy karamellizált körtét. Talán túl édes falat volt ez ebben a rekkenő hőségben, az ember ilyenkor inkább valami szomjoltóra vágyna, azonban én inkább a fivérem véget nem érő monológjától kezdtem megcsömörleni. Felelősségről, családról, becsületről, a név fenntartásáról papolt már ki tudja mióta, talán ő is sejtette, hogy a harmadik mondata után elveszítettem az érdeklődésem. Helyette jobban lefoglalt az az édes körte és a Doran mögött tollászkodó papagáj. A madár egy ülőrúdon pihent és a rikító piros meg kék tollazatát igazgatta, néha idegesítően megismételve a bátyám valamely szavát. Házasság - visongta most, fekete szemeivel rám meredve, közben pedig felfújva magát. Mintha tudta volna az a kis mocsok, hogy a hideg futkosott a hátamon ettől a szótól...
