Egy férfi és egy herceg

Oberyn ⚔ A Férfi

Élni vagy Élni hagyni

A férfi kapott egy nevet, mennie kell és el kell vennie egy életet. A férfi útja Lys felé kanyarodott. Lys Essos egyik gyönyörű városa volt, ahol fordultak meg a népek rendesen, egy Férfihoz hasonlónak könnyű volt elveszni a forgatagban és keresni azt, ami elveszett. Utcáról utcára, térről térre járt, mint most éppen egy egyszerű zsoldos katona. A férfi megtalálta a helyet, egy sarki bordélyt, amiből már ki is futott egy lány meglepett arccal, kevés ruhában, de tekintete azt mesélte, hogy nagyon is történt valami ott benn. A bordélyokban tud lenni néha a legnagyobb botrány, hogy melyik férfi és nő keres ott éppen ölébevalót.
A Férfi zavartalanul lépte át a küszöböt, és ütközött bele sok összetömörült személybe. Mi történik? Könnyedén utat vágott magának, míg az esemény két főszereplőjét meg nem látta. Elismerően pillantotta meg az egyik Valakit. Fekete haj, jellegzetes, kissé latinos beütésű vonások, sötét, már-már fekete írisz magassággal és sárga öltözékkel ötvözve, ki más lenne ez a Valaki, mint Oberyn Martell, Dorne-i herceg és a vörös Vipera… A Férfi látta és ismerte, pedig sosem találkoztak. A köpcösebb alak már sokkal átlagosabb volt, jellegtelen vonásokkal, vörös arccal, a kihívó fél? Pedig, ma este csak egy élet fog veszni itt. Nézte a többi arcot, míg egy nő könnyed vonásain nem állt meg a szeme – barna haj, barna, csintalan szem, vörös, vastag ajkak. Igen, a Férfi őt keresi és meg is találta. A név és arc egyezik, már csak az élet kell.
Újra a két félre pillantott, akik folytatták tovább az unalmas litániát egy asszony miatt. Nem különösebben hozta lázba a téma, hiszen minden életnek meg vannak a maga akadályai. Azonban, nem lesz harc, és úgy tűnik A Férfinak kell tennie valamit, hogy a két hatökör ne essen egymásnak.
Átcsúszott az emberek között észrevétlenül és belépett a két fél által meghatározott ellipszis közepébe. Eljátszotta a meglepettet, mintha akaratlanul lépett volna be a körbe, majd ezzel a szórakozott, hamiskás mosollyal nézett először Oberynre, majd a köpcösre, és végül utóbbin állt meg a Férfi szeme.
- A két férfi nem fog meghalni – jegyezte meg halkan, mégis tisztán érthetően és hallhatóan. Keze nem siklott fegyverére, de mindenki láthatta jobb oldalán a kardot, amit kiválóan is tudott forgatni, de erről még a nézőközönségnek nem volt forgalma. A Nő kell. Életet életért. Ma valakinek itt mindenképp meg kell halnia, A férfi jobban örülne, ha a kapott név lenne az, csakhogy a jövő nem csak az ő vállán nyugszik, hanem mindenki másén is.

Oberyn ⚔ A Férfi

Élni vagy Élni hagyni

Miért olyan nehéz az emberek felfogása? Mi nem érthető azon, hogy nem fognak meghalni? És még erre is úgy állnak itt, mint a szobrok… A Férfi várt valamit a két féltől, valami visszacsatolást, de csak csalódottan konstatálhatta, hogy nem így történt. Egyik sem akart engedni, pedig ha még tényleg olyan megcsalás is történt volna, de egy bordélyban? Komolytalan az ügy, itt mindenféle férfi és nő egyaránt található, legyen akármilyen a rangja, míg meg tudja fizetni ezeket a „szépségeket”.
Hidegen hagyta, hogy tömörülnek köréjük, hanem Oberyn felé fordult fél testtel, hisz a Vörös Vipera nyelve megeredt, de nem mérget fröcsögve. Elismerően bólintott, de ettől nem érezte kisegítve magát, hiszen a mesterhármasuk továbbra is feszült és ki tudja, mikor szakad el valakinél az a húr. Majd a köpcös felé fordult minden szó nélkül, kérdőn tekintett rá. Néha a szavak csak elfedik a valóságot, néha egy tekintet elég, hogy olvasson az ember a láthatatlan sorok között, ilyen volt a férfi, akiben fortyogott a düh. Ez lesz a veszte egyszer… De nem ma. A Sokarcú Isten egyiküket sem szólítja, nem most fognak meghalni! Talán, pont azért, mert Jaqen közbelépett, pont erre ment ki az egész, hogy idejött, hogy meglátta a lányt? A Sokarcú Isten ennyire vezetné?
Az idő kattogott, folyamatosan ment, és ő pedig ma nem volt a türelem bajnoka. Haladjunk, nem de bár? Elmosolyodott, és a következő pillanatban halántékon csapta erősen a köpcöst, aki ugyan mozdult volna, de későn, és az ütés így is, úgy is eltalálta. Eszméletlenül dőlt el, amerre a közönség helyett hagyott neki. Ezzel ennyi is volt, érezte a nézősereg, hiszen azonnal felmorajlottak a tisztességtelen végzettel.
- Mondtam, a két férfi nem most fog meghalni – jegyezte meg gúnnyal, de ellenérzés nem született benne. Nem szerette, de hozzászokott már, hogy nem szokták mindig komolyan venni, pedig a szavai csakis igazságot hordoznék. Nem, férfi nem fog meghalni, hanem az a nő! Rátekintett egyszer, majd Oberyn felé fordult, keze még mindig lomhán lógott oldala mentén, de volt egy érzése, hogy lehet, húznia kell, hiszen ez becsületbeli ügy, még ha nem is akarta megölni a kidőlt idiótát. A becsület pedig becsület, nem lehet csak úgy a porba tiporni.
- Jobb belátásra bírtam – bólintott egy halvány, sejtelmes, vagy talán gúnyos mosollyal, ő sem tudta volna megmondani, hogy melyikkel is. – Egy kupa bor? – Nem is rossz ötlet, hiszen lenne oka maradni, és akkor nem lenne oly feltűnő a lány halála, bár, mire észre venné bárki is, ő addigra már eltűnik, mintha sosem létezett volna, hiszen egy Senki soha sem létezik. Van, beszél, mozdul, érint, pislog, és mégis ők nincsenek.

Oberyn ⚔ A Férfi

Élni vagy Élni hagyni

Mit várjon az ember, ha semmibe nézik? De egy Senkit mibe is néznének? Régen még annyit ellenkezett volna e gondolat ellen, most már teljesen szívéből szólt, hiszen ha ugyan néha hátrány, sokszor előny, hogy a Senki senki. Csak néha kell valakinek lenni, mikor az arcnélküli arcot visel, mikor bőrére maszk kerül és eljátszhat egy szerepet. Most éppen egy szerepben díszelgett a férfi, mit nem volt nehéz játszani. Ki is ő? Egy katona? Egy vándor? Egy bordélyba befutó férfi? Oh, annyi neve van, és egyik sem illik rá, mint az össze Arcnélkülire. Ez a Sokarcú isten átka, de ezzel lehet viselni áldását.
Hamiskás mosoly játszott az ajkán, ahogy Oberynen tartotta tekintetét. A Dorne-i herceg jól viselte a végkimenetelt, sőt, talán elismerés is jelent meg arcán, hiszen sokan valószínűleg a szórabírást beszélgetésnek szánták, csakhogy a Férfi szerette gyorsan intézni a dolgokat, ha azok sürgetőek, már pedig haladni mindig kell, az idő sosem áll meg és ma még meg kell halnia a leánynak, akit szeme sarkából követett, ahogy eltűnt egy pirosas függöny mögött. Konzulens, vagy csak magány? Ki tudja, de estig még van idő, addig is a Vörös Vipera itt van előtte.
- A férfi sosem untat – ingatta fejét, míg végül csak vetett egy pillantást az elhúzott ájultra és a herceg nyomába szegődött. Lassan mérte fel közben a helyiséget, amire eddig nem volt ideje, hiszen azonnal ebbe a kis „szópárbajban” kellett részt vennie. Tekintete végig siklott a nőkön és férfiakon egyaránt, nem különösebben ragadta meg figyelmét egyik sem, noha alaposan megjegyezte őket.
Leült Oberynnel szembeni heverőkre, miután valahogy a páncélban kényelmesen el tudott helyezkedni, ez nem kimondottan volt valami könnyű feladat, de rutinosként nehéz sem.
Egy név? Áhh, egy név… Meghatároz valakit, megjegyezhetővé tesz, ami az Arctalanokhoz nem való, mi mást válaszolhatott volna? – A férfinak nincs neve, Vörös Vipera – rázta meg enyhén a fejét, minden vicc nélkül. Igen, ő ismert sokakat, míg másoknak fogalmuk sem volt, hogy ki ő. Jelentőséget adott a beszélgetésnek azzal, hogy megnevezte Oberynt, de magát egyáltalán nem. Ennek így kell lennie, e mindig így játszódik le, csakis az kap nevet, aki van oly méltó, hogy megtalálja maga azt, amit keres. Már pedig a herceg még nem adott tanúbizonyságot arról, mire is képes a hírnevén kívül, nem mintha lebecsülné, a pletykák ugyan félig hamisak, de igazságon alapulnak, ez nem elfelejtendő. Érdekes beszélgetésnek néztek elébe.
Megjelent a lány, ki letette eléjük a tálcát és meghajolt, még ha ezzel díszes belátást is engedett egyes részeihez is, amire Jaqen csak egy röpke pillantást vetett, végül tekintete visszavándorolt a férfira.

Oberyn ⚔ A Férfi

Élni vagy Élni hagyni

Az élet mindig meglepetéseket tartogat, mindig történik valami, ami máshogy volt tervezve, ahogy Jaqen életében is ez a mai nap. Besétál észrevétlenül, magával sodorja a lányt, mintha kielégítetlen vágyait szeretné átadni neki, míg végül arcát ellopva, vérben fürödve ott hagyja egy sarokban. Távozik, és sosem fog rá emlékezni senki sem. De ez a mai nap nem így történt, nem számolt Oberynnel, és a hozzá kapcsolódó férfival sem, ki éppen eszméletlenül fekszik valahol az épületben nők karjai között. Szerencsétlen… Vagy épp szerencsés, mert biztosan nem élte volna túl a találkozást a Viperával, ha haragjának engedve túlhúzza a húrokat. Meghalt volna, eltűnt volna, és még asszonya sem emlékezett volna rá. Csakhogy, az ő neve nem a mai napra van feltűzve, természetesen, mint mindenki, egyszer meg fog halni, de nem ma. A Halállal találkozhat, de azt kell mondani, hogy nem ma jött el az a nap… Ma csak a lány fogja életét veszíteni a bordélyban, senki más, míg Jaqen itt van, hogy utána mi történik, az már nem az ő vállain nyugszik.
Meglepetten pillantott Oberynre, hogy ily könnyen kitalálta. Az, hogy járt Braavosban, egy dolog, mint herceg, mint köztudott világjáró, ezen meg sem lepődik, de az, hogy van fogalma az Arcnélküliekről, még ha csak haloványan. Találkozott eggyel, túl is élte, és valahogy belekóstolt ebbe a világba. Nem is rejtette véka alá a Férfi, ahogy enyhén elkerekedett tekintete, végül pedig elismerően bólintott. Nocsak, Oberynben több van, mint a látszat és a hírnév adja, a legimponálóbb pedig az volt, hogy ennek ellenére megmaradt az asztalnál, nem zavartatta magát a ténnyel, hogy ki-mi ül vele szemben. – Jaqen H’ghar – tisztelettel meghajtotta fejét gesztusként, hogy most már elismeri, nem egy egyszerű valaki, akivel csak hipp-hopp találkozott és ennyi. Végre, valóban érdekességbe csap át az este.
Kezébe vette az italát, és megemelte, majd máris belekortyolt. Nem volt rossz bor a pohárban, beszélgetésük körítésének tökéletesen megfelelt.
- Mint mondtam, ma a két férfi nem fog meghalni, ennél többre vágysz, Dorne hercege, Oberyn? Nincs miért aggódnod – felelte csak jóízű mosollyal. - Egy nap tudat, hogy a halál elkerül? Jóval több, mint amit bárki is megérdemel – Élénk szeme a latinos vonásokon járt-kelt, mintha a Vörös Vipera egy rejtély lenne és megfejtésre várna. – De miért  a halál foglalkoztat, ha élned kéne?
Az emberek szeretnek a halállal foglalkozni, elfelejti, hogy közben éljenek… Mindennapos hiba, és aztán a felismerés csak a végjátékkor következik be, mikor a végzetük megpecsételődik. Az élet túl rövid, nem szabad túl komolyan venni, mert még úgyse élte túl senki!