Szélfutták kapitánya - Rongyos Herceg

Atyám: Nem egy nagy ember volt, aki annyira szeretett, hogy mikor betöltöttem a megfelelő kort, elküldött katona/lovag képzőbe, hogy még csak otthon se legyek, nehogy lássam, ahogy anyámat tönkreteszi. Valóban, nem volt apa-fia kapcsolatunk, de nem mondtam volna sosem azt, hogy gyűlölöm... hangosan, mégis csak az apám, nem?

Anyám: Tehetős asszony volt, aki beleesett abba a csapdába, hogy elvarázsolta egy jóeszű, de rohadék férfi, melynek gyümölcse én lettem. Több gyerek nem is lett a családban, mármint próbálkozott egy ideig, de annyi volt a vetélés... Belehalt abba, amit úgy hívnak szerelem, szerelme az, ami tönkretette és egészen a sírig kergette. Hogy boldog életet élt? Én azt mondanám, nem, de tudom, hogy ő őszintén mondaná, igen.
Nem mellesleg megfordult a magiszter körül is... de érdekes.
Feleségem: Gyönyörű volt a fekete fürtjeivel, a kék, mélyreható tekintetével. Megláttam és tudtam, kell nekem. Okos volt, kedves, tündéri, és mindig belekotnyeleskedett a szavaimban. A kezemen akartam hordozni, akár egy királynőt, hát meg is kértem a kezét. Meg is ültük az egyszerű menyegzőt, egészen addig, míg egy este jött egy szolga, felgyulladt a kastély, benne pedig ő és az apám is.

Gyermekem: Ilylla vagy Raeron lett volna a neve, ha valaha is megszületik. 5 hónapot "élt", és a tűzvészben, anyjával veszett el... Már csak az elégett holttest maradt, melyen ott gömbölyedett a pocak.

Elődöm: Az előző pentosi herceg, aki engem tett meg utódjává. Nem a családom által jutottam ilyen rangra. Őszintén, Varello sosem mondta el, miért ruházza rám át ezt a címet, de már nem fog kiderülni, mert meghalt mérgezésben jó 20 éve... micsoda véletlen balszerencse!

Senki sem tökéletes, belőlem is hiányzik a hiba? Erős költői túlzás. Amúgy nem vagyok jó ember, ezt senki sem keresse bennem, de miért kéne az lennem, ha valaki elvette tőlem mindazt, amiért megérte volna az lenni? Loptam, csaltam, gyilkoltam. És még fogok is.
Nem vagyok szent, nem is akarok az lenni, nem olyan vagyok, akinek a vállát egy világ nyomja, de van egy csapatom, akit képes vagyok vezetni.
Régen talán még volt emberségem és erkölcsöm, tartottam be szabályokat, most már én írom a saját szabályaimat és csak a szavam az, ami megtart. Mert az ígéreteimet betartom. Legalább ez az, amit nem lehet megvenni belőlem. Mert a pénz nagyúr. Nagyon nagy úr.
Caggo szerint túl kényelmes vagyok, hangulatingadozó, aki sokszor az emlékeit piába és nőzésbe fojtja. Harcos vagyok, de nem az, aki könnyű szívvel megy mindenki mellett el. Emlékszem a gyilkosságokra, vannak, amik kergetnek is álmaimban, de legyen valami, ami mutatja az utat a Pokolba. Nem hiszek az istenekben, semmilyen ilyen hitvilágos szarságban, mert ez senkit sem mentett még meg a haláltól. Amit pedig kimondottan gyűlölök, az az egyenlőtlenség. Oh, drága Daenerys, három sárkánnyal én is trónt nyertem volna, Oh drága Cersei, futótűzzel kiírtani saját ártatlan embereid? Hadd ne kelljen semmit sem mondanom. Nem vagyok hős, nem is szeretek hősködni, de elveim vannak, amiket betartok akár szépen, akár nem.
Bennem összpontosul minden, ami a Szélfuttákban.
Mocskoskezű, rongyos alak vagyok, ezen nincs mit szépíteni, nem véletlenül ragadt rám a becenevem. Legalább az igazit senki sem tudja, igen, szeretek rejtélyes lenni. Kijátszani a mások által felhúzott szabályokat, gondolkodni, és megadni a módját dolgoknak. Valóban, mocskoskezű, rongyos alak, akinek nemes szíve van. Valaki hozhatna egy kupa bort igazán, kényelmesebb mellette beszélni. Jah és fizesse valaki, elhagytam megint az erszényem... nem is volt.

- A Rongyos Herceg! - felzengett mögöttem a hang, de én még csak rá sem hederítettem. Annyira hozzászoktam ehhez a névhez, hogy az igazit már én sem nagyon ismertem, mintha az egy másik emberhez tartozott volna, nem is hozzám. Rongyos Herceg... Annyi mindent takar - herceget, harcost, zsoldost, férjet, gyilkost, gyülölőt, kapitányt, apát. Mindegyik én voltam egy személyben.
Öblös léptek közeledtek és egy feketepáncélos alak foglalt velem szemben helyet, mintha engedtem volna. Nem is nagyon láttam az arcát a csuklyától, mely a fején virított, de az rögtön lerítt róla, hogy amit hallani fogok, az nem mindennapi lesz. Mily távolról jöttél?
- Tudod a nevem, benned kit tisztelhetek? - pillantottam rá.
- Feketepajzsos - zengte, mire csak összevontam a szemöldökömet, de elfogadtam a választ. Miért is kéne tudnom a nevét? Elárulja úgyis majd ő maga később, akármikor, lehet, nem is lényeges. - Meghívlak egy italra - ütött az asztalra erélyesen.
- Ily hosszú lenne a beszélgetésünk?
- Remélem olyannyira hosszú, mint amennyiért küldtek.
- Ki küldött?
- A Tyrell-háztól érkeztem.
Meglepetten pillantottam rá. Westeros nem esik éppen a közelbe, ilyen nagy utat vállalni ezért... - Úrnőm azt mondta, jöjjek el a Rongyos Herceghez a levéllel és gazdagabban érek haza, mint egy lord.
- Úrnőd túlzásokba esik, nem tudlak megfizetni - dörzsöltem meg állam gondolkodva, de a következő néma pillanat mindent megmagyarázott. Senki sem mondta, hogy pénzben kéne mérni. Bohókás félmosoly kúszott az arcomra. - Úrnőd jól bánik a szavakkal, hízeleg, de inkább lássuk a levelet. Az többet mesél.
Pont az új kupa bor mellett landolt a megtépázott levél is, melyet felbontva cirkalmas, egyedi betűkkel kerültem szembe.

"Rongyos Herceg!
Hallottam önről már, híre még Westeros vidékeire is elterjed, mert jól tudjuk, minden pletykának van alapja, és ha egy szemernyi alapja is van... - elmosolyodtam magamban, a lady jól bánt a tollal is, azonban szavai csak sejtelmesen köröztek egymás után. Ha valóban tudna valamit... Ha tudná, anyámat apám ölte meg. Ha tudná, a leendő gyermekem feleségemmel együtt égett el egy házban. Ha tudná, a bosszúm akkora volt, hogy még az elkövetők családjait is legyilkoltam haragomban, csak hogy tudják, milyen veszteség ért engem. Hogy senkit sem kíméltem és szúrtam, vágtam, mérgeztem le őket, míg a lista üres nem lett. Ha tudná, az előző herceg sem véletlenül halt meg (ámbár jobb volt, hogy meghalt), hogy utána elmenekültem a vitatott földekre. Ha tudná, hány harcban vettem részt és hány oldalon, mert nem csak a Szélfuttákkal harcoltam. Ha tudná, hogy minden pletyka csak homály a valósághoz képest. Hogy pont annyira vagyok pentosi, akár yunkaii. Hogy minden okom megvan arra, hogy a nevem sose kerüljön a felszínre.

"A segítségét szeretném kérni. És hiszem, hogy..." - mily magabiztos, mindentudó egy nő. -"...segíteni fog. Essos egy másik világ Westeroshoz képest, de mindenkinek előnye, hogy Westeroson ne uralkodjon el a káosz. Már pedig sárkányokkal, dothrakiakkal, más emberekkel ez a harc már nem csak Westerosról szól. És ha jól tudom, a Szélfutták között nem egy westerosi van. Ő értük, maga miatt, a volt családja miatt, szíve miatt..." - megfeszült az arcizmom és Feketepajzsosra tekintettem.
- Mióta figyelsz meg?
- Egy jó ideje már. Aki tudja mit keres, az meg is találja.
Ingattam csak a fejemet. Westeroson segíteni mit ér nekem? Fizetségen kívül?

"A fizetség sem marad el a seregnek, sem önnek. Havonta fogják kapni, és ha mindennek vége, duplázni is fogom, jó magam egy..." - A szemem megugrott az összegtől, ami alá volt firkantva, természetesen hozzátéve az egyéb költségeket is. Ez bár hogy néztem is, eléggé méltányos volt, más kérdés, egy emberi áldozatot meg lehet-e fizetni. Úgy tűnik, a Tyrelleknél magasabban, mint a legtöbb helyen. Noha, ez az összeg még nem volt garancia semmire, Westeroson kinek nem jönne jól egy zsoldos sereg, elnézve, amit Lady Margaery leír? Ki ajánl többet? És ezt ő is pontosan jól sejtette, mert ilyen magasra tette a lécet. A kérdés nem az volt, hogy elfogadom-e, hanem, hogy milyen szívvel? Egy fenevadat nem szívesen védtem volna, akinek csak én nyitom ki a ketrecét? Ahogy egy olyant sem, aki a halálba küld minket, ennyit nem ér meg egy darab Szélfutta sem. de azt én is tudtam, Síkvidéknek van a legtöbb támogatója, a legjobban képzett lovagokkal, minek oda egy essosi zsoldos brigád? A kérdésre a választ azonban sem ebben a kocsmában, sem Essosban nem fogom megtalálni, csakis a Lady előtt.
- Tollat és tintát! - kaptam el a legközelebbi felszolgálót, majd pedig a lovagra néztem magam előtt. - A választ viheted már ma,  hacsaknem dőlsz le a lovadról, mire megírom a levelet. - pillantottam a pohárra, de elnézve, magam kétszer annyit ittam, mint ő. Kacifántos levelet csaptam össze, de nem különösebben akartam hosszan fogalmazni, mert csak felesleges szavakkal kerültem volna a forró kását. És mire a negyedik pohár borom is elfogyott, Feketepajzsos lóra pattant a levelemmel.
Egy dolog, hogy elfogadtam az ajánlatot, egy másik dolog lesz az, hogy meg is tartom-e.
A Szélfutta sereg a napokba összeszedelődzködött és el is indult Westeros felé a háború kapuján át, ám a hosszú út számomra sok érdekest is hozott, nem csak két nagy pofont.

A legtöbben látnak... de természetesen, hogy a vakok is tudják, elmondom. 189 centi, szálkás, edzett katonai alakkal rendelkezem, aki leginkább mindenbe öltözik, csak abba nem, amibe kéne. Mivel folyamatosan pénzhiányban szenvedek, nincsenek nagy, csilivili gönceim, csakis a legpraktikusabbak, amikbe könnyű mozogni és harcolni. Az egyetlen, ami mindig rajtam van, az az oldalamon lévő kard, még az ágyba is jön velem. Sajnos, egy zsoldos sosem tudhatja, melyik az utolsó éjszakája - így is élek. Hordtam én már pentosi címertől kezdve most a Tyrell-egyenruháig, bár nekem ez a fehér lovagi páncél nem jön be, inkább látványos, mind hasznos.
Barna, sűrű hajam van, amire ráférne már az igazítás, de hát az is pénz... Borosta, mert hogy a borotvám is elveszett a nem létező éterben. Szürke, átható tekintet, mondták már, hogy néha olyan vagyok, mint aki belelát az emberekbe és képes kiolvasni belőlük a választ. Azonban híre szállt Pentosban, hogy elvileg oly szomorúan tudok tekinteni az emberek... őszintén szólva, nem tudom. Én magamon még sosem vettem észre.
Rongyokat viselek, de a nemest nem tudom levetkőztetni magamról - a lépéseim, a mozdulataim, a szavaim járása mind tükrözik.