Arya Stark

Atyám: Eddard Stark, a Stark-ház valamikori feje, és a szememben mindig az is marad: egy mártírhalált halt hős. Valahol a lelkem mélyén mindig is hozzá húztam inkább, ő tökéletesen megértette, hogy gyerekként lovaggá vágytam válni, és a maga módján támogatta is az egyébként igen fiúsnak mondható vágyaimat. Rettenetesen hiányzik, a mai napig előjön az álmaimban, farkas képében.
Anyám: Catelyn (Tully) Stark, Deres egykori úrnője. Melyik lány nem szereti az anyját? Ugyanakkor anyám, ellentétben atyámmal azon az állásponton volt, hogy minél nőiesebb lánnyá neveljen, együtt hímeztünk és kézimunkáztunk, akkor is, amikor én inkább bátyáim mellé vágytam a gyakorlópályára. Gyermekként többször is a szemére hánytam ezt. Azóta már csak azt kívánom, bár szidna meg még egyszer…

Testvéreim: Sok testvérem volt, és oly kevés él már…

Robb Stark-ot, legidősebb bátyámat az Ikreknél lemészárolták, rémfarkasának, Szürke Szélnek fejét pedig amorf módon élettelen testéhez varrták. Sosem bocsátok meg azoknak, akik így bántak a családommal. Észak valamikori királyával. Pedig amíg élt, felnéztem rá. Utólag már bánom, hogy annyi gondot okoztam neki, amikor Sansával civakodtunk. Mindig ő választott szét bennünket.  

Sansa Stark az egyetlen nővérem, és a kapcsolatunk közel sem mondható felhőtlennek. Olyanok vagyunk mi ketten, mint az ég és a föld, ő szereti a lányos dolgokat, a szoknyát, a szép frizurákat, a virágos nyelvet, a fényűzést és a pompát, én ezzel szemben csak egy pár öreg bakancsra, durva lennadrágra, és Tűre tartok igényt. Kisebb gyerekekként tényleg sokat balhéztunk, utólag visszatekintve apróságokon, de a tragédia, ami velünk esett, csak erősíti a vérköteléket köztünk. Nem értek veled mindig egyet, sőt, de a családom vagy, és ez sosem fog megváltozni. „A magányos farkas elvész, de a falka megmarad.”

Bran Stark fiatalabb öcsém, teljesen átlagos gyermekkort éltünk mi ketten. Szerettem nézni, ahogy gyakorolnak, gyakran megengedte, hogy fű alatt én is lőjek egyet-kettőt az íjával. Nem hallottam halálhírét, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy valahol életben van, és csatlakozik majd a falkához.

Rickon Stark, legifjabb öcsém halálhírét nem olyan régen hallottam. A szívem sötétjében örvénylő gyász csak erősíti bennem a bosszúvágyat.

Havas Jonnal talán én ápoltam testvéreim közül a legszorosabb kapcsolatot. Számomra szemernyit sem számított soha, hogy fattyú, amíg apánk vére folyt az ereiben, ugyanúgy a bátyámnak tekintettem, mint bármelyik másik fivéremet. Fel sem fogtam kislányként igazán, hogy ez mit jelent. El sem tudom mondani, milyen régen nem láttam, és másra sem vágyom, csak alaposan megszorongatni az ölelésemben. De előtte azért biztos távolságra helyezném a tőle kapott kardomat, Tűt…

Már gyerekként is rendkívül önálló voltam, sosem illettem bele a tipikus nem-, kor- és rangképbe, vagy a szüleim, testvéreim elvárásaiba. Inkább fiús lányként írnám le magam, szókimondó és cserfes, gyakran a szavaim, tetteim következményeibe bele sem gondoltam. Gyerekként csupa élet voltam, aki mosolyt csalt bárki arcára. Ahogy családom tragédiája elindult le a lejtőn, úgy hűltem ki én is, ahogy vesztettem el a családtagjaimat, a fontos embereket magam körül, és ez a folyamat sajnos a Vörös Nász után sem melegítette fel a szívem. Mi több, bosszúszomjat szült. Azokat, akik az utamba kerülnek, vagy rajta vannak a listámon (erről később), kifejezetten hidegvérrel, némi pajzán kárörömmel vegyítve teszem el láb alól. Szívem mélyén, egy eltemetett kőhalom alatt még őrizgetek egy halvány lángot szívem melegéből, amely elég egyértelműen erőre kap, ha a családomról van szó.  

Annyi minden történt velem, hogy azt sem tudom, hol kezdjem a mesélést. Tinta és gyertyaviasz hiányában azon eseményekre szorítkozom, melyek a leginkább befolyásoltak.

1. Kicsi korunkban mind kaptunk egy rémfarkast apánktól. Az enyémet Nymeriának hívják, az Essos-i harcos királynő után. Amikor Robert király az udvartartásával Deresbe látogatott, Nymeria megsebesítette Jeoffrey-t, ezért a büntetéstől tartva elüldöztem hű társamat, aki helyett nővérem, Sansa rémfarkasát, Lady-t végzik ki. Azóta sem hallottam a rémfarkasom felől, de még álmodok róla, úgyhogy tudom, hogy életben van.
2. Királyvárban atyám felfogadott mellém egy „tánctanárt”, Braavos Első Kardját, Syrio Forel-t, akitől kardforgatást tanultam. Tőle hallottam először, hogy egyetlen isten van csak, a Halál.
3. Atyámat felségárulás vádjával, csapdát állítva neki brutálisan kivégezték Királyvár népének, és az én szemem láttára.
4. Magamat fiúnak álcázva, oldalamon Gendry-vel, és más figurákkal utam keresztezte Jaqen H’ghar-ét.
5. Yoren tanácsára listába gyűjtöttem azokat a neveket, akiknek a halálát kívánom.
6. Jaqen a segítségemre sietett, és mikor orvgyilkosi képességeiről érdeklődtem, egyetlen braavos-i érmét nyújtott át. Megtanította nekem a „Valar Morghulis” kifejezést.
7. Szerettem volna Gendry-vel folytatni az utamat, de „hála” a Vörös Papnőnek, erre sosem került sor. Gendry-t soha többé nem láttam.
8. Sandor Clegane, a Véreb nyakon csípett, annak reményében, hogy nyereséget hajthat be rajtam. Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan gyűlöltük egymást, kölcsönös függés alakult ki köztünk, míg utazgattunk.
9. A Véreb az Ikreknél akart értem váltságdíjat kérni a családomtól. Egyikünk sem sejtette, hogy épp a Vörös Nász utórezgéseire érünk oda.
10. A Véreb ezek után a Völgybe indult velem, hogy nagynénémnél, Lysa Arryn-nál követeljen jussot, de mire odaértünk, nagynéném halott volt.
11. Tarth-i Brienne megzavarja további utunkat, értem civódva párbajba keverednek, amelyben a Véreb súlyosan megsérül. Megtehettem volna, hogy akkor és ott megölöm, de úgy döntöttem, a pénzétől és az értékeitől megfosztva sorsára hagyom. Brienne nélkül folytattam az utamat.
12. Ezek után egy Braavos-ba tartó hajóra felszálltam, miután felmutattam a legénységnek a Jaqen-től kapott érmét.
13. A braavos-i Fekete-Fehér Hallban megkezdődött a tréningem, hogy Arcnélküli ember lehessek.
14. Átmeneti vakság a büntetésem, amiért megloptam a Sokarcú Istent.
15. A Lelenccel való összetűzésem után, mely az ő halálával végződött, visszatértem Jaqen-hez, majd mintegy öntudatra ébredvén úgy döntöttem, visszatérek Deresbe. De előtte még…
16. A Deresbe vezető úton megálltam a Frey-háznál, hogy bosszút álljak a Vörös Nász után. Két kezemmel metszettem el Walder Frey torkát, bevetve minden technikát, amit eddig tanultam.  

Utam során egy Yoren nevű úr azt tanácsolta, vezessek listát arról, akik ellen lángol a haragom. Ezen a listán olyan nevek szerepelnek, akikről tudvalevő, hogy vétkeztek a családom ellen.

Akikkel már leszámoltam:
• Walder Frey
• Meryn Trant
• Polliver
• Rorge

Akikkel még le kell számolnom:
• Cersei Lannister
• A Hegy

Akik lekerültek a listámról:
(Mert meghaltak, halottnak hiszem őket, vagy enyhült a haragom irányukba)
• Ilyn Payne
• Tywin Lannister
• A Vörös Papnő
• Beric Donddarion
• Myr-i Thoros
• Jeoffrey Baratheon
• A Véreb

Nem nőttem túl magasra, minden igyekezetem ellenére nem is vagyok fiúból, pont akkora vagyok, amekkorának egy 16 éves lánynak illik nőni. A hajam barna, és bár abban a társadalmi rétegben, ahová tartozom, a hosszú haj dívik, mióta ez az egész elkezdődött, először az álca kedvéért, később praktikumból röviden tartottam a hajam. Arcom szív alakú, a fogaim kicsit hézagosak, a szemöldököm kissé dús, de a szemem alatta kékeszölden ragyog. Nem tartozom a meghatározó szépségideálok közé sem, nem emelem ki a mellem, a fenekem, nem hangsúlyozom a csípőmet. Már amikor a saját arcomat viselem…