Even monsters have manners

Jaenis & Lord Bolton

Nem akartam elhagyni az otthonomat, ismét, hogy talán csak évek múlva lássam viszont, vagy akkor sem. Tudtam, hogy mennyire hiányozni fognak a falak, az átsüvítő szél, atyám arca, a nagynéném (a férje nélkül) és minden más, amit ott kellett hagynom. Azt gondoltam, hogy nem lesz olyan fájdalmas most elmenni mint ezelőtt, de nagyobbat nem is tévedhettem. Talán a tudat nem akart engedni, hogy közel három éve egy sokkal rosszabb helyre kerültem, talán csak én váltam gyerekessé és kényelmesedtem el az elmúlt hetekben, nem tudom. Mindenesetre nem adtam hangot a nemtetszésemnek, nem is lett volna rá lehetőségem, így kerültem alig néhány nap alatt Rémvár kapujához.
Amint a látóhatáron belülre kerültek a falon lógó tetemek, azokat kezdtem nézni. Nem vettem le róluk a szememet, amíg be nem értünk a számunkra kitárt várkapun. Más ladyt talán megrémisztett volna, engem nem. Csak arra tudtam gondolni, mennyivel jobb ötlet lett volna így véget vetni Lord Umber életének ahelyett, hogy olyan gyors és kegyes halált adok neki, amilyet végül kapott. Kiráztam a fejemből ezeket a gondolatokat, ahogy megálltunk az udvaron és atyámmal szinte egyszerre néztünk körbe. Korábban érkeztünk, igen, mégis arra számítottam, hogy többen szaladnak szólni a várúrnak, hogy megérkeztek a vendégei. Ehelyett csak egy fiatal, alig tizenhat-hét éves leány állt meg előttünk, hogy sajnálja, amiért Lord Bolton nem tud minket fogadni, de éppen vadászni van.
Nem kérdeztem semmit, felesleges lett volna. Igazából megértettem, hogy nem számított ránk még, mellesleg jó volt arra gondolni, hogy éppen a vendégei kedvéért ment el vadászni. Talán már nem olyan szerencsétlen és részeges, mint amilyen az utolsó találkozásunk alkalmával volt. Vajon még mindig neheztel rám, amiért felpofoztam és úgy kiabáltam vele? Remélem, nem. Szó nélkül szálltam le a lovamról és indultam el az erdő felé. Nem az volt az elsődleges célom, hogy megkeressem, nem érdekelt túlzottan, bár atyámat sem akartam, hogy sokat várakoznia kelljen. Hallottam, hogy a leány félve utánam szól, de csak leintettem. Jót fog tenni a séta.
Sokat sétálhattam, egy órát biztosan, amikor először meghallottam a csaholó kutyák hangját. Vérebek, biztosan azok lesznek, azokkal vadászhat Lord Bolton is. Remek, meg is találtuk egymást. Azonban amikor megjelent előttem a féltucat hatalmas fenevad, vicsorogva és készen arra, hogy a torkomnak ugorjanak, már nem is örültem annyira.

Lady Jaenis & Lord Bolton

Örültem volna, ha csak később érkezünk meg mi is, amikorra eedetileg ígértük. Többet tudtam volna gondolkodni azon, hogy vajon miért éppen én kerültem ebbe a helyzetbe, ha már egy borzalmas férjet túléltem. Nem magamat sajnáltam, nem, csak érdekelt, milyen furcsa játéka ez az isteneknek. Valamint azon sem ártott elgondolkodnom, hogy ha esetleg ezúttal is problémát okozna az együttélés egy férfivel, hogyan oldjam meg a problémáinkat. Ramsay Boltonnal nem végezhettem, ezt én is tudtam. Egy gyilkosság még nem feltűnő és könnyedén el lehet terelni róla az emberek figyelmét, kettőért viszont egész biztosan felkötöttek volna. Persze ez még a jövő zenéje, nem tudhatom, milyen lesz Lord Bolton és mennyire esik majd nehezemre élhetővé tenni a házasságunkat.
Én nem emlékeztem annyira jól az első találkozásunkra. Persze nem felejtettem el, de nem is hagyott bennem olyan mély nyomot mint benne hagyott valószínűleg. Számomra nem okozott akkora törést az, hogy felpofoztam, amikor egy esküvő teljes népe előtt hozzám mert érni. A legtöbb lady nem tesz ilyet, inkább csak zokogva szalad az apjához és reménykedik benne, hogy a fattyút majd fellógatják azért, amit tett. Én nem így voltam vele, sőt, ha nem így közeledik felém, talán nem is bántam volna a helyzetet.
Feszültem álltam a kutyákkal szemben, hallottam minden egyes morranásukat és tudtam, hogy azok a kivillanó, fehér fogak könnyedén cafatokra szednének engem, ha éppen úgy szeretnék. Ez nem tett éppen boldoggá, mert hat vérebbel nem tudtam volna mit kezdeni. A kezem ugyan szorosan markolta a szoknyámba rejtett tőrömet, de tudtam, hogy nem sokra megyek vele, ha esetleg támadnának, sőt, csak még inkább felbőszíteném vele őket.
Ekkor hallottam meg Lord Bolton hangját. Eddig nem vettem észre, hogy megjelent, sokkal jobban lefoglaltak a kutyák, azonban amint leintette őket, én is már jobban éreztem magam egy kicsit. Elengedtem a tőrömet és kihúztam a kezem a vastag bunda alól, amit a vállamra kötöttem.
- Nem tudok vadászkutyákra haragudni azért, mert a dolgukat végzik -válaszoltam, most, hogy a vérebek már nem jelentettek fenyegetést, sokkal nyugodtabban. Ez igaz is volt. Ha a kutyák rám támadnak, bűntudat nélkül vágom beléjük a tőrömet, de azt elismerem, hogy remekül szagot fogtak és megtaláltak engem. Bár egy lady szaga egy erdőben elég feltűnő lehet.
- Nem volt időnk hollót küldeni, Lord Bolton. Mi sem tudtuk, hogy mikor érünk ide, szerencsénkre kellemesebb volt az időjárás, mint amilyenre számítottunk.
Közelebb léptem hozzá, pusztán azért, hogy ne több lépésnyi távolságból beszéljünk egymáshoz. Így már volt lehetőségem alaposabban megnézni magamnak és rájöttem, hogy egész sokat változott az utolsó találkozásunk óta. Bizonyára mindegyik azzal járt, hogy most már Lord Bolton volt, nem pedig csupán Havas Ramsay. Mindenesetre jót tett neki a változás, még szemrevalóbb férfi lett mint előtte volt.

Lady Jaenis & Lord Bolton

Valóban nem lett volna semmi esélyem ellene és a vérebek ellen, én egyedül voltam, egyetlen nőként hat kutya erős állkapcsa és a gazdájuk ellen, akinek bizonyára egyetlen szavára ugrottak volna. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem tettem volna meg mindent annak érdekében, hogy az utolsó lélegzetemig védjem magamat. Sosem lettem volna hajlandó úgy a halálba menni, hogy nem próbálom meg azt elkerülni. Egy kutyát biztosan meg tudtam volna most is ölni, ha arra lenne szükségem, de azért reménykedtem benne, hogy nem így lesz.
- Ha úgy tettek volna, ahogy te mondod, akkor éppen nem végezték volna a dolgukat. Úgy tudom, a kutyáknak hallgatniuk kell a gazdájukra, így biztosan nem lenne szép tőlük, ha engedély nélkül ugranának a torkomnak. -A tőrömhöz nyúltam, ismét betakargatva a szoknyám fodraival, hogy ne látszódjon. Nem volt feltétlenül fontos, hiszen ő már látta, hogy nálam van, de így nagyobb biztonságban éreztem magam és a tőrömet is. -Erre nem tudok különleges magyarázattal szolgálni, Lord Bolton. Mikor megérkeztünk apámmal és a kísérettel, azzal fogadtak minket, hogy vadászni vagy, nekem pedig nem volt kedvem várni és a lábaimat is ideje volt kinyújtóztatnom a hosszú lovaglás után. Lehet, hogy nem illendő, de nem hiszem, hogy bárki megjegyzést tenne rá. -Rajta kívül, ezek szerint, hiszen ő már megtette. De természetesen nem foglalkoztam vele, tőle nem számítottam másra. Találkoztunk már, hallottam hírét is, sejtettem, mire számíthatok tőle. Persze mások szavának nem mindig hihet az ember, de jobbnak láttam eltekinteni a ténytől, hogy mindenkinek borsódzik tőle a háta.
Habozás nélkül nyújtottam felé a kezem. Más lady biztosan megrémült volna és nem foglalkozott volna annyira az illemmel, én viszont nem láttam értelmét a félelemnek. Elvégre csak nem fogja leharapni a karomat, ennyire ő sem lehet barbár.
- Vadássz tovább nyugodtan, nagyuram. Én nem zavarlak tovább, ha gondolod, tovább is állok. Csupán szerettem volna tudatni veled az érkezésünket. -Nem mentem volna vissza, akkor sem, ha arra utasít. Még emlékeztem rá, hogy a legutóbbi találkozásunkkor félrészegen tett valami megjegyzést a vadásztudományára és kíváncsi voltam, mennyire hazudott vagy sem. Úgyhogy tervemben állt vele tartani, ha nem szeretné, akkor is.
A Starkok okozták a családom sok nagy férfitagjának halálát, köztük a nagyapámét és a két nagybátyámét is. Atyám természetesnek vette, hogy ezek után nem bízik meg többet a Starkokban, akiket a családunk évszázadokon keresztül szolgált hűségesen. A Boltonok sokkal jobb lehetőségnek bizonyultak, atyám pedig azt állította, hogy amíg nem adnak rá okot, nem fog elhátrálni tőlük. Ahhoz egyetlen út vezetett, az én halálom, ami biztosra vettem, hogy nem fog megtörténni. Nem vagyok olyan törékeny virágszál mint Sansa Stark, ezt majd Lord Bolton is látni fogja.

Lady Jaenis & Lord Bolton

Ő még nem tudta pontosan, ki vagyok én és mihez értek. Reménykedtem benne, hogy ezt nem is kell megtudnia, nem szerettem volna túl hamar kardélre hányni a második férjemet is. A Starkok felkoncoltak volna érte és én lógtam volna úgy kötélen, ahogy itt tették a megnyúzott holttestek a falon. Habár lehet, a fejemet vágták volna le, úgy tudtam, az nagyon kedvelte Lord Eddard Stark is. Mindenesetre ezt jobb lesz teljesen elkerülni, ahogy azt is illik egyelőre elrejtenem előle, hogy tudok bánni a karddal és a késsel. Ha szükséges lesz a használata, előnyömre válik majd, hogy nem tud róla semmit.
- Biztos voltam benne, hogy jól kiképezted őket, nagyuram. -Sokat hallottam én is arról, milyen előszeretettel vadászott Lord Ramsay Bolton kétlábú prédára, ami alatt nem szárnyasokat kell érteni. A kutyák bizonyára sokat segítették ebben, vérszomjasak voltak és bárkit örömmel széttéptek volna, ha arra kapnak parancsot. Akár engem is megölhetett volna így, most, de tudtam, hogy nem fogja megtenni. A Starkok kivégezték volna érte, amiért pedig Lord Baelish is végzett volna vele még egyszer, a túlvilágon is. Nem, biztosan nem fog kockáztatni. -Nem szeretnélek megsérteni, Lord Bolton, de eddig sem foglalkoztam mások rólam alkotott véleményével és szeretném ezt továbbra is így folytatni. Remélem, nem veszed a szívedre. -Biztosan nem fogok senki kedvéért megváltozni, főleg őérte nem.
Sosem tartottam egy korcs fattyúnak, a legkevésbé sem érdekelt, hogy kinek és milyen névvel született. Az egyik legjobb alkalmi szeretőm is egy fattyú volt, mégsem panaszkodtam sosem rá és a számat sem húztam. Az ilyesmivel nem foglalkoztam, ami nem volt jellemző a legtöbb ladyre. Persze ő biztosan így fogta fel az akkori elutasításomat, amilyen részeg volt akkor, talán nem is vette észre, amikor a keze kéretlenül került a fenekemre és a mellemre, ahogy a szavait is nagyon illedelmesnek találhatta. Nekem semmi gondom nem lett volna az ajánlatával, ha azt nem így teszi és nem atyám és más lordok előtt gyaláz meg ilyen mozdulatokkal.
- Ahogy gondolod, Lord Bolton. Nem utasítom vissza a társaságot. -Egyrészt nem akartam már most magamra haragítani, másrészt pedig egy kicsit én is kíváncsi voltam rá. Sokat változott az elmúlt években, elég volt csak az arcára néznem, máris nem azt a részeg kis fattyút láttam, akit akkor. De azért volt, ami maradt a régi, például azok a kék szemek és a tény, hogy még mindig kívánatos férfi. Ezt sosem tagadnám.
- Az idő mindenkit megváltoztat, Lord Ramsay. Akár volt Lord Umber az életemben, akár nem, idővel megváltoztam volna, ha nem is ennyire. -Kerültem a választ, nem akartam a volt férjemről beszélni. Nem mondom, hogy fájó seb volt, de azt sem, hogy kellemes róla beszélni. Van, amihez sok időre van szükség, hogy az ember igazán túl tudjon lépni rajta.

Lady Jaenis & Lord Bolton

Nem tetszett a reakciója, de úgy döntöttem, nem teszek rá megjegyzést vagy kezdek feleselni vele. Valószínűleg nem mennék sokra vele, ahogy nem is kéne már most tüzet szítanom kettőnk között. Még csak most érkeztem meg, igazán várhatnék még azzal, hogy az eddigieknél jobban is meggyűlöltessem magam a leendő férjemmel. Bár azt hiszem, ő jelenleg nem látott bennem nagy kihívást, csak egy csinos arcot és formás alakot, akit jó lesz majd az ágyába vinnie. Nem fog örülni, ha megtudja, hogy ez nem így működik nálam.
- Még van hátra egy-két hét az esküvőnkig, addig lesz idő az alkalmazkodásra. -Nem tettem hozzá, hogy ki alkalmazkodik kihez és mihez. Egy rendes házasságban főleg a nőnek kellett igazodnia a férjéhez, de én arra nem voltam hajlandó. Sejtettem, milyen ember Ramsay Bolton, bár olyan rossz nem lehetett mint Lord Umber, mindenesetre nem akartam alárendelni magam neki. Ilyen módon nem. Bizonyos mértékig persze hajlandó voltam változtatni a hozzáállásomon, de csakis akkor, ha ő is hasonlóan gondolkodik róla mint én. Ezzel talán ellentmondok magamnak, de nem akartam engedetlen lenni vele, csupán nem akartam azt, hogy teljes mértékben ő irányítson engem, azt nem tűrtem meg eddig soha és nem is állt szándékomban a későbbiek során sem. Amennyiben ő ezt másképp gondolja, nos, lemondhatunk mindketten a békés házasság gondolatáról.
Kár lenne hazudni, hogy nem múlt el kissé a feszültségem, amikor a kutyák előre rohantak, nekem pedig nem kellett már azzal foglalkoznom, hogy biztosan ne akarjanak a torkomnak ugrani. Erre nem sok lehetőséget láttam, mert Lord Ramsay szemmel láthatóan arra nevelte a kutyákat, hogy csak akkor támadjanak, ha arra engedélyt kapnak. Jobban átgondolva talán nem is a kutyáktól féltem igazán, hanem Lord Ramsayben nem tudtam megbízni, hogy életben hagy. A félelmem bizonyára nem volt alaptalan.
- Úgy hiszem, elég hamar -mosolyogtam vissza rá valamennyire őszintén. A nászéjszakánkat határozottan vártam, már jó ideje nem jártak a közelben olyan férfiak, mint például Vihar Gareth vagy Oberyn Martell herceg. Azt hiszem eléggé szükségem volt már egy férfi társaságára, és amennyiben Lord Boltonnak nem állt szándékában megkeresíteni azt a nászéjszakát, talán még én sem bántam volna annyira. Eddig még nem bosszantott fel annyira, hogy ne akarjam elfogadni legalább ezt, ha már a házasság egyelőre nem volt ínyemre. -Atyámék nem maradhatnak sokáig, nem szereti a nagynénémre hagyni Karholdat. -Amit nem igazán értettem, mert a legkevésbé sem volt inkompetens asszony. Biztosan az nem tetszett neki, hogy a férje egy thenn, aki bármikor betoppanhat érte. Sosem értettem a kettejük házasságát.
- Megnyugtatlak, Lord Bolton, én nem vagyok Sansa Stark. A fenyegetéseidet pedig még csiszolhatnád, mert a legkevésbé sem félemlítettél meg velük. -Nem volt kérdéses, hogy a szavaiban burkolt fenyegetés volt, én pedig nem rejtettem véka alá a véleményemet. Egyelőre nem bosszantott fel ezzel, de a legkevésbé sem tetszett a kialakulóban lévő helyzet és az irány, ami felé a beszélgetésünk haladt.