Rydan Blackwood

Atyám: Thorman Blackwood (már nem él)

Anyám: Lillian Thilissee (elhunyt)

Férjem/Feleségem/Jegyesem: Nincs.

Gyermekeim: Nincsenek.

Testvéreim: Egyke.

Számomra a kardom a mindenem. Az egyetlen dolog, melyhez értek, hiszen harcmezőkön éltem le az életem, serdülő ifjú korom óta. A katona stratégián, az urak ármánykodásán, a suhogó acél kioltotta életeken elpazarolt évek, melyek ugyan tapasztalatokban gazdagítottak, de lélekben egészen kiüresítettek mára.
Valaha a régi út követője voltam, de mára már nem hiszek sem az istenekben, sem a természetfelettiben, csak a becsületben, és a hideg acélban. Az egyetlen dolog, ami a szememben megadja valaki értékét, hogy mennyit ér az adott szava, s a kard az, az egyetlen és örök hűséges tars, aki sosem hagyna cserben, csendesen kísérve végig az élet minden viszontagságán.
Ennyire persze nem vagyok egyszerű. Az a katona, aki semmi máshoz nem ért a gyilkoláson kívül, hamarosan egészen megcsömörlik, de ettől igazán már én sem állok messze, és vesztének oka nem egyéb lesz, mint saját kiüresedett lelke.
Az urak, a nemesi udvarok mellett, olykor előléptetést vívva ki magamnak lehetőségem nyílt megtanulni olvasni, megismerkedni a művészetek világával is, melyeket talán az egyetlen igazán értékes és szép dolognak tartok a világon. Kár, hogy a szükséges bölcsességet csak oly kevesek számára hozzák el, és az igazi nagy dolgokban inkább a hatalom éhség, a kapzsiság, és végül a hideg acél dönt.
Alapvetően nyugodt, megfontolt természetem van, de életem dereka felé járva a magma fajta már vagy tanul valami önfegyelmet, vagy saját hirtelen és meggondolatlan természete teszi majd a sírba, így aztán ezt inkább természetes dolognak tartom.
Hinni mára már nem hiszek semmiben. Kardomat egy gyönyörű nő szolgálatába állítottam, az egyetlenébe, aki igazán megdobogtatta a szívemet és aki talán képes lehet arra, amire senki más, hogy valamelyest rendet tegyen, talán más utakat is találva ehhez, mint vért, szenvedést, és sokak számára halált. A nemes urak háborúsága eddig mást nem nagyon hozott. Az eskümet soha meg nem szegem. így a szolgálatom halálomig tart, vagy addig, amíg ő maga oldaláról el nem bocsájt.

Nem az vagyok, akiről megemlékeznének a regék, vagy a krónikák. Apám egyszerű lovag volt, anyám pedig egy tiszta szívű, nemes lelkű, jóságos asszony, kinek sajnos élete nagyon rövidre szabatott. Viszonylag nagyon fiatalon cseppentem bele a lovagok, zsoldosok életébe, a katonák világába, ebben nőttem fel, és még 12 éves is alig voltam, amikor először öltem embert. Nem igazán eszményi környezet egy gyermek számára, igaz? Apám egy nemes értékeit kísérte, és amikor az útonállók zsíros zsákmányt szimatolnak, nem igen hagynának túlélőt, és még egy kölyökben sem látnak többet, csak egy elpusztítandó akadályt.
Az én történtem egyszerű. Kard, és vér írta meg. Kóbor lovag vagyok, aki már sokak szolgálatában állt, akik meg tudták fizetni a tudását, a kardját, hol hosszabb, hol rövidebb ideig szolgáltam mindig mások céljait. Nem mondhatom, hogy én nem kaptam semmit, hiszen a csengő aranyak mindig ott voltak fizetség gyanánt, s ahogy mindenki másnak, nekem is szükségem volt rájuk a megélhetéshez.
Azt sem mondhatom, hogy semmit nem hoztak számomra ezek az évek, hiszen ha nem ezt az utat jártam volna be, ma nem az lennék, aki vagyok. A megannyi küzdelem, a viszontagságok, a sokszor kilátástalan, vagy életveszélyes helyzetek, és a végén mégis megtalált kiút, meglelt megoldás mindig valamelyest új tapasztalatokkal gazdagított.
Néha csak ennyi jutott nekem, néha több is. Voltak napsütötte évek, melyek során olyan dolgokat tanulthattam meg, mely csak keveseknek adatott meg. Írni, olvasni, számolni, a versek, a dalok, a balladák, a művészetek, a szobrászat, a festészet értékeit, mely egy katona életéhez nem igazán tartozna hozzá, és a csatatéren sem igazán veszem sok hasznát, de én mégis kevesebbnek érezném magma nélküle a világot pedig szűrkébbnek, üresebbnek és sivárabbnak, mint ahogyan most látom.
Magam is bot csinálta rímfaragó volnék, de ezekkel a próbálkozásokkal lehetőség szerint nem dicsekszem el. Igazán sajnos úgy gondolom, a kard illik a kezembe és nem a toll. Bár alakulhatott volna másként. Minden bizonnyal sokkal inkább a szépségét ismertem volna meg a világnak, a véresebb arca helyett.
Egy igazán fontos kincsem van, melyet mégis elajándékoztam, így már ezt sem mondhatom magaménak. Utazásaim során, szolgálataim évei alatt, unalmas pillanataimban térképeket rajzolgattam arról a vidékről, melyet bejártam, ahol éltem, és ha nem is a legtökéletesebb tudora vagyok az ilyen tudományoknak, de egy katona személvel tudtam nézni, és készíteni mellé a szerintem fontos feljegyzéseket, így aztán valószínűleg a Westerosról valaha készült legjobb taktikai térkép állhatott össze a rajzok és feljegyzések során, melyet mikor szolgálatába álltam, úrnőmnek ajándékoztam, eddig is hasznára volt, remélem ez után is jó szolgálatot tesz majd számára, talán még akkor is, ha én már nem lehetek mellette, hogy védelmezzem.

Magas, szikár, de izmos vándort láthatsz magad előtt. Markáns arcán ott hagyták lenyomatukat a viszontagságos évek. Nem ifjú már, vonásai mellett rövidre a rövidre nyírt sötét hajába vegyülő ezüsöts szálak is jelzik, hogy inkább már a harmincas évei közeépn jár,  semmint fiatalságának éveit töltené.  Komor, sötét tekintetében ritka vendég a derű, hacsak hideg félmosolya nem lenne ennek jele, bár inkább csak az élet fekete humora szokta előcsalni egy-egy nehezebb helyzet során.
Megjelenését ruházata teszi még komorabbá, melynek uralkodó színei a barana, fekete  és szürke. Igazi katona jellem, ki mindenek felett tartja szem előtt a praktikumot a cicoma felett. Egy élete derekán járó lovaghoz, kinek kardján és becsületén kívül egyebe sincs, nem is igazán illene más. Kadját már szolgálatába ajánlotta egy gyönyörű hölgynek, kinek számára egyedül marad hely lassan megkövülő szívében, de becsületét holtáig meg kívánja őrizni.