Homok Tyene

Atyám: Apja nem mas, mint Dorne hercege, Oberyn Martell; a legjelentosebb szemely a lany eleteben, hiszen egeszen kicsi kora ota nevelte es tanitotta meg mindenre, amire az eletben szuksege lehet. Peldakep szamara az apja, akinek nyomaiba szeretne majd lepni - amennyiben a sors is ugy hozna; addig is kitartoan all majd mellette, ahogy eddig is tette, barmit is hozzon a jovo.

Anyám: Anyjarol csak annyit tud, hogy septa volt es Lannisportban elte a mindennapjait; hiaba elte le vele eletenek elso nehany evet, keptelen felidezni magaban akar csak a nevet vagy az arcat. Bar remenykedik benne, hogy egy nap talan meg ujra lathatja, ritkan gondol ra; inkabb hisz abban, hogy a sors majd ugyis osszehozza oket, ha ugy akarja, es nincs ertelme eroltetni a talalkozast.

Testvéreim: Osszesen nyolcan vannak testverek, es kozuluk o a harmadik; bar mindannyian kulonboznek egymastol, mindegyikukkel kepes volt harmonikus kapcsolatot kiepitenie. Megis, szivehez talan legkozelebb legfiatalabb huga all, akinek szelidsege legjobban illik az o tavolsagtartasahoz; es amikor idejet epp nem a konyvtarban tolti, olyankor vele setal a kertekben, esetleg engedi neki, hogy felprobalja az ekszereit, amikert a kislany annyira rajong.

Bar nem szuletett nemesnek, kisugarzasa hatarozottan felsobb korokre utalhatna; buszke, megis artatlan aura lengi korul, fatyolkent oleli ot korbe es vonzza hozza az embereket. Meg egy ennyire romlott vilagban is, mint az, amiben el, kepes volt megorizni szelidseget es oszinte erdeklodeset a vilag ellen - legalabbis ezt a latszatot kelti azokban, akik nem ismerik es nem latnak be az angyali mosolya moge. Az, hogy udvari korokben nevelkedett, nyomot hagyott viselkedesen - kulonosen jol ismeri ki magat a kulonfele intrikakban es udvari cselszovesekben, de inkabb csendes megfigyeloje szokott lenni ezeknek, mint reszese; hiszen nagyobb hatalomnak tartja a tudast, mint az intimidaciot, foleg, hogy tudataban van annak, hogy az o angyali arcaval nehez lenne barkibol is rettegest kivaltani.
Bar gyermekkori bajkevereset mar kinotte, erdeklodese a kalandos tortenetek irant kicsit sem lankadt; amikor csak teheti, tavoli orszagokrol es nepekrol olvas, nyelveket tanul, esetleg apjat faggatja ki utazasainak reszleteirol. Vagyik arra, hogy egy nap o is lohatra ulhessen es bejarhassa Westerost es Essost is apja tarsasagaban, de nem meri ezt kerni - hiszen sejtese szerint tul keveset tud meg a vilagrol ahhoz, hogy felelem nelkul tehesse ki a labat Dorne hatarain kivulre.
Testverei allando tarsasaga affele segitokeszsegre es odaadasra tanitotta, amit ritkasagnak lehetne mondani; csaladjaert akar tuzbe is tenne a kezet, foleg fiatalabb testvereiert, akiknek igyekszik tamasza es peldakepe lenni. Mindent, amit az udvarban tanult meg, igyekszik atadni nekik, hogy a jovoben olyan eletuk lehessen, amilyet csak szeretnenek. Igaz, ugyanakkor szeret ruhakrol es ekszerekrol is csacsogni, esetleg felprobalni oket a hugaival es eljatszani, hogy hercegnoknek szulettek - bar o maga nem vagyna erre sosem, de amig a kislanyokat szorakoztatja, addig nem lat ebben semmi rosszat.
Az ember azt hinne rola, hogy az artatlansag mintapeldanya, de kevessen tudnak rola, hogy testverei kozul talan pont o az, aki legjobban raszolgal a "kigyo" megnevezesre; artatlansaga mogott rafinalt es kitunoen kitanitott szemely rejtozik, aki konnyeden atlat minden intrikan - majdnem minden helyzethez konnyeden alkalmazkodik, magabiztosan allja meg a helyet meg a legabszurdabb elvarasokkal rendelkezo korokben is, es ritkan tortenik meg vele, hogy fulet es farkat behuzva, megszegyenitve kelljen tavoznia. Amennyiben el akar erni valamit, szavait mereg modjara csepegteti az ember szivebe, es konnyeden kisujja kore csavar barkit csak pusztan a szavaival, barmifele szexepil bevetese nelkul; es utana csak egy ovatlan pillanatra van szuksege, hogy az illetekes italaba is merget keverjen, aztan vegignezze az agonaijat - hiszen apjahoz hasonloan o is kitunoen ert a kulonfele mergekhez es azoknak hasznalatahoz, es nem is fel ertuk nyulni, amikor a szukseg azt megkivanja. Kozel kerulve hozza az ember igazi kigyot olel a keblere; de o buszke arra, akive valt az evek soran, es hisz abban, hogy egy nap egy meg jobb verzioja lehet sajat maganak, akit apja buszken mutathatna be az udvari korokben is, nem csak Dorne teruleten, de egesz Westeroson es annak hatarain kivul is.

Nem emlekszem, mennyi ido telt el azota, hogy kulcsra zartam magam mogott a szobam ajtajat.
Az utolso dolog, ami ezt megelozte, Arianne csacsogasa volt az uj ruhajarol es a kovetkezo balrol, amin szeretett volna reszt venni, es valami jokepu ifjurol, aki szerepelt a vendeglistan; de mindez csak hatterzaj volt vadul vagtato gondolataim szamara, mig vegul villamcsapaskent hasitott belem a felismeres arrol, amit mar hetek ota hianyoltam a szamitasaimbol. Uriholgyhoz nem melto volt a viselkedesem, mikor unokatestverem szavaba vagva kertem elnezeset es magara hagytam a kertekben, futva tavolodva el tole, mint a vagtato csiko, mikor pillangot lat - szavai elhaltak valahol a viragok kozott, mikor befordultam a kastely sarkan es egyenesen szobam fele veve az iranyt vagtattam at rajta, menet kozben elveszitve a nyakekem.
Fogalmam sem volt, megtalalta-e azt valamelyik szolgalo, vagy esetleg zsebre tette es eladta kesobb valamelyik kereskedonek, de legkisebb gondom is nagyobb volt most ennel; hiszen eselyem volt valami ujat kitalalni, valamit, ami lenyugozhetne apamat, akkor miert is foglalkoznek affele sekelyes dolgokkal, mint egy elveszitett nyakek? Egeszsegere valjon annak, aki megtalalta es hasznot huzott belole.
Tintaba martom az ezustos hattyutoll veget; az asztalon legalabb tucatnyi szetdobott pergamen hever, mind az en szalkas, kusza kezirasommal teleirva, befejezetlen receptekkel es otletekkel az ujabbnal ujabb osszetevokre, de egyikre sem figyelek oda - ujabbat emelek ki a fiokbol es simitom el az asztal feluleten, hogy szinte mar kicsattano buszkeseggel irhassam fel az uj talalmanyom nevet a legtetejere: "a kigyo csokja".
Igy neveztem el; hiszen illata edes volt, mint az ifju leany csokja, de mukodese halalos, mint a kigyo harapasa - az elso mereg volt, amin a legelejetol a vegeig csak en dolgoztam, minden eddigi tudasom alapjan osszevalogatva a hozzavalokat, amiket szobam apro erkelyen, kisebb-nagyobb cserepekben neveltem. Csupa olyan dolog, ami konnyeden megszerezheto volt, megis halalosan veszelyes, mikor az ember csokorba rakta oket. A legnagyobb buszkesegem volt - meg ha eddig csak egy jobb napokat is latott cserepes novenyen is probaltam ki a hatasat. Az apro palma az elfeketedett, halott leveleivel azota is a szobam sarkaban allt; mar nem elo bizonyiteka annak, hogy apam tanitasa nem veszett karba, hogy minden tenyezo ellenere is melto voltam meg az oroksegere... Aminek hiret massal nem oszthattam meg.
Vajon Arianne mit mondana, ha megosztanam vele azt a titkomat, hogy szabad idomben mergeket keverek? Vajon mit mondananak a kishugaim, ha megtudnak, a noveruk megdolgozott azert, hogy kigyonak nevezzek? Es mit mondana anyam, a lannisporti septa? Vajon buszke lenne ram?
Nehez sohaj kisereteben kanyaritom az utolso betut a papirra, majd leeresztem a tollat; az aranyszinu folyadek szemrehanyoan nez ram az apro kristalyfiolabol, amit az asztalom szelere keszitettem ki, hogy megmutathassam apamnak; mar csak a megfelelo proporciokat kene felirnom, hogy a jovoben is emlekezzek mindarra, amin hosszu hetek ota dolgoztam, kulcsra zarva a sajat szobamban, csendben es maganyban.
Igaz, antidotumot meg nem talaltam ki; szite mar szegyenkezve sutom le a szemem, hogy ez korabban eszembe sem jutott, hiszen az elso dolog, amire meg lettem tanitva az az, hogy minden meregnek szuksege van egy ellenszerre, hogy szukseg eseten a sajat eletem mentsem vele - es most ertem meg, viselkedesem mennyire volt felelotlen es ostoba, hiszen mi tortent volna, ha megvagom magam, es a seben at a sajat verembe juttatom a sajat mergem? Mintha csak a kigyo a sajat farkaba harapna; szanalmas egy halalmod valaki olyannak, mint aki en vagyok.
Lelki szemeim elott latom, ahogy apam a fejet ingatja; sietosen probalom eluzni magamtol ezt a latvanyt, azzal nyugtatva magam, hogy ezt csak elkepzelem es biztosan buszke lesz ram, hogy vegre, ennyi ev tanulas utan kepes vagyok felmutatni valamit, amit en magam talaltam ki. Lelkesen latok neki ujra az irasnak, szinte mar ram nem jellemzo, kalligrafikus szepseggel kanyaritva a betuket a pergamenre, sorban irva fel a kulonbozo alapanyagokat, a novenyek neveit, a proporciokat. Lehet, hogy valamikor, nehany dekaddal kesobb ezt fogom eletem legnagyobb alkotasanak titulalni, amit tizenhet tellel a nyakamban hivtam eletre - ami olyan volt meg, mint a csiszolatlan gyemant, ami arra vart, hogy valaki szakerto vegye kezei koze es dolgozzon rajta.
Az utolso pontot mar hanyagul helyezem a mondat vegere; figyelem, ahogy a tinta szetfolyik a papiron, de mar keso banat lenne ezen gondolkodni; sietosen tekerem ujra ossze a pergament es kotom at a vekony, arany szalaggal, aztan a kosaramba helyezem a fiolaval egyutt. Ugy repulok ki a szobam ajtajan, mintha szarnyaim lennenek; mezitlab szaladok vegig a palota folyosoin, a konyvtar fele veve az iranyt, ahol apamat sejtettem megtalalni - pedig eleg lett volna csak par orat varnom estig, mikor felkereshettem volna a lakosztalyaban, hogy ott osszam meg vele a legujabb felfedezesem es legyen idonk is beszelgetni rola, de a lelkesedes nem engedett varni, es sietnem kellett, most rogton elujsagolni neki, hogy...
- Tyene! - Az ismeros hang megallit; sarkon fordulva Arianne-el talalom szembe magam, aki az uj ruhajat viseli, azt, amelyikrol meselt, mikor magara hagytam orakkal, talan napokkal korabban. Tekintete erdeklodve siklik vegig rajtam; mintha csak nyomat keresne annak, hogy tilosban jarok, de vegul nem emliti meg a kis kosarat a kezeimben. - Hova sietsz ennyire?
- Valamit surgosen meg kell beszelnem atyammal... Hol talalom meg? - Remenykedve szorongatom a fonott kosarfulet, de a kuzinom arcan atsuhano arnyek egybol lelohasztja a lelkesedesem, foleg, hogy ritkan latom ot a mosolya nelkul. Valami tortent? Ugye... Ugye nem?
- Azt hiszem, elkestel... Par oraja, kora hajnalban ellovagolt Kiralyvar fele. - Aztan tovabball, mintha itt se lett volna, en pedig magamra maradok a folyoso kozepen; tehetetlenul csuszok le a foldre, hatam az egyik balusztradnak tamasztva. Kiralyvar... De miert, miert nem vitt magaval? Hiszen megigerte, hogy egy nap majd magaval visz! Miert nem bucsuzott el, miert nem szolt nekem errol senki?
Dacosan morzsolok el egy konnyet az arcomon; nem fogok sirni miatta. Nem viselkedhetek gyermek modjara... Hiszen csak par naprol van szo, talan par hetrol. Majd megmutatom neki a mergem akkor, ha hazater...

Nem tul alacsony, nem is tul magas lany, akit fiatal kora ellenere mar kecses, karcsu alakkal es noies idomokkal aldott mef a sors. Halvany kreolszinu boret a dorne-i nap altal elohivott szeplok tarkitjak, amik artatlan, gyermekekre jellemzo bajt kolcsonoznek neki; telt, rozsas ajkai anyjanak orokseget kepezik, mandulavagasu szemei pedig kivancsian furkeszik a korulotte levo vilagot, ujabb es ujabb erdekessegek utan kutatva. Ebenfekete haja termeszetes allapotaban szinte megszelidithetetlenul gondorodve omlik vallaira, de ritka az olyan alkalom, hogy ezt tenylegesen megengedje neki; altalaban hosszantarto fesulkodessel veszi ra a kusza tincseket arra, hogy lagy hullamokban omoljanak a vallaira es hatara. Testverei kozul talan neki van a leghosszabb haja - termeszetes allapotaban a derekaig er, mig kifesulve mar a csipojet surolja; helyenkent az ebenfekete hajzuhatagot a nap altal kiszivott, vilagosabb hajtincsek szovik at, azt a latszatot keltve ezzel, mintha haja allandoan csillogna.
Dorne legtobb lakojaval ellentetben oltozkodeseben a huvos szineket preferalja; gardrobja nagy reszet a kek es zold kulonfele arnyalataiban pompazo, lenge ruhak teszik ki, esetleg vilagosabb kremszinu es feher darabok, mind arany ekszerekkel kiegeszitve. Rendkivul szereti a vekony, elegans lancokat, es ezekbol keszult legtobb fejdisze is - ezek kozott van nehany olyan is, amit o maga keszitett szabad pillanataiban, es ezeket viseli altalaban a legnagyobb buszkeseggel. Szereti a diszes nyakekeket is, egeszen addig, mig esztetikajuk nem megy a praktikussaguk karara; a legtobb lannyal ellentetben viszont sosem visel fulbevalot, hiszen csak belegabalyodna a hajaba, es utana az egesz tinccsel egyutt kellene azt onnan kivagni.
Bar kevesen nezik ki belole, de mindenhova felfegyverkezve jar; a ruhai alatt a combjara rogzitett tokban ot apro, mereggel atitatott tort rejteget, es szukseg eseten ruhainak lenge ujjai ala, a felkarjara rogzitheto tokban ugyanugy ot apro, mereggel teli fiolat tud elrejteni es eszrevetlenul becsempeszni barhova.