a romlás hipotézise

Vannak dolgok, amik sosem valtoznak.
A kora hajnali eg is csak ilyen volt Remvar soteten magasodo tornyai folott, vervoros es sejtelmes, muzsak palastja, gyenge, konnyen szakithato selyem, amit a legkisebb zaj is kepes volt semmive foszlatni; mennyivel egyszerubb lett volna tovabballni, amennyiben a kotelesseg ide nem szolitott volna...! Bar mar akkor sejtettem, hogy erre is kiterot kell tennem, mikor meg Deres fele tartottam, a farkaskolyok utan vadaszva; es most itt voltam, Remvar kapuja elott, es mar korantsem voltam biztos abban, hogy at akarok lepni rajta a lovammal egyetemben.
Mikor legutobb itt jartam, meg nevesincs zsoldos voltam egy nevesincs ur szolgalatan, kinek egyetlen dolga az volt, hogy megbizojanak egyetlen lanyat biztonsagban elvezesse A ponttol B pontig; de az evekkel korabban volt, es a hirem azota mar jocskan megelozott - eleg volt veletlenszeruen felvennem a szemkontaktust barkivel, hogy tudjam, szemelyazonossagomat titokban tartani korantsem lesz annyira egyszeru, mint azt szerettem volna.
Konnyu lett volna ujra kameleon modjara levedleni Sair Von szemelyet es buszken mondani, hogy a nevem Erelen Zaire, ismeretlen, Yinbol szarmazo kereskedo fia vagyok, aki uzleti kapcsolatokat jott kiepiteni Eszakra; de sokkal nehezebb volt uj arcot oltenem, hiszen az Ezerarcu Isten nem tamogatott - es meg az ostoba is rajott volna, hogy mindenki, aki majdnem egy fel evtizeddel korabban mar itt elt, fel fog ismerni.
Sair Von, a veszmadar, kinek nyomaban arnyekkent jar a halal.
A lovam a kapuhoz legkozelebb eso colophoz kotom ki, ket masik hatas melle; szukseg eseten legalabb a menekulesi uthoz kozel lesz, legalabb hajszalnyi elonyt nyerve ezzel szamomra, amennyiben elkezdene egni a talaj a labam alatt... Bar mar most forro, olyan, mintha parazson jarnek, arra varva, mikor eleszti fel valaki alattam a tuzet, ami felemesztene...
...de semmi sem tortenik. Senki sem allit meg, ahogy ujabb es ujabb epuletek mellett setalok el, kopenyem csuklyajat az arcomba huzva, es a suttogas is elhal; ez csak a pillanatnyi lelegzetvetel a vihar elott.
Megallok; nem kell hatrafordulnom, hogy tudjam, valaki egesz eddig kovetett, es nincs egyedul - es nem kell hatraneznem, hogy tudjam, bajban vagyok. Mikor megszolal, orvgyilkosnak nevez, hangja pedig hosszu evek alkoholfogyasztasatol erces; a latoterem legszelen fegyver villan, aztan valaki lerantja a fejemrol a csuklyat. Most, hogy nincsenek mar hosszu, kusza hajtincsek, amik elrejthetnek arcom a furkeszo tekintetek elol, farkasszemet kell neznem vele; egyszeru kozkatona, varosor, akinek semmi eselye sem lenne ellenem, amennyiben egyedul lenne. De hat katona ellen ostobasag lenne harcba kezdeni a var kozepen; ajkaim kozul halk, rovid kacaj szakad ki, ahogy lassan leengedem kezem, ami korabban mechanikusan indult el, hogy elsoporje a hajam az arcombol.
- Es most hogyan tovabb? - Alaptalanul allitott meg; ezt o is tudja, meg en is tudom, meg azok is tudjak, akik elhaladva mellettunk kosza pillantasokat vetnek iranyunkban. Abszurd az egesz szituacio - de azt hiszem, boven eleg idom van ahhoz, hogy el tudjak belole pocsekolni par percet a tetlen acsorgasra es farkasszem-nezesre. Nem sietek sehova. Vagy ha sietnek is, egy egyszeru varosor biztosan nem fog visszatartani...

Komikus ez az egesz szituacio; felrebillentett fejjel furkesztem a varosoroket, akik olyan lelkesedessel fogtak kozre, mintha legalabb valami messias lettem volna. Egyikuk meg a vallamig sem ert - talan ha kozelebb allt volna hozzam, meg konyoktamasznak is tudtam volna hasznalni, es ez a gondolat mosolyt csalt az arcomra; ellentetben a tudattal, hogy lassan kisebb tomeg gyult ossze korulottunk, mintha csak egy kibaszott kiallitason lettunk volna, amin en vagyok a fo attrakcio. Ez viszont mar zavart; meg azt se bantam volna, ha a hajamnal fogva rangatnak a var ura ele... Mar ha valamelyikuknek sikerult volna annyira stabil fogast talalnia a kusza, rovid hajamon, hogy erre kepes legyen. De legalabb nem lett volna publikus esemeny az, hogy kozrefognak, minden kulonosebb ok nelkul. A rossz hirem onmagaban meg nem volt eleg ahhoz, hogy barmit is tehessenek; hiszen nem szoktam meg a Falrol, nem volt nalam sem megbizolevel, sem veres fegyver, sem egyeb olyan dolog, ami barmifele bunomre utalhatott volna; ennek ellenere meg mindig itt alltunk, arra varva, hogy valaki idevezesse a var urat, hogy iteletet mondjuk szegeny, kivetelesen artatlan fejem felett.
- Ez tenyleg szukseges? - A turelmem lassan kezd fogyni; hangom szinte mar allatias morgas, mikor a varosorseg kapitanya fele fordulok, de valasz helyett csak leint, hogy hallgassak, amig Lord Bolton ide nem er es nem dont arrol, mi legyen velem.
Irritaltan helyezem a testsulyom az egyik labamrol a masikra; probalom megerteni, amit a var lakoi motyognak egymas kozott, de csak felszavakat hallok, kontextus nelkul, amibol nem tudok ertelmes mondatokat osszerakni. Szornyen unatkozok; bar az elfogasom ota alig par perc telhetett el, olyan erzesem van, mintha legalabb a fel eletem itt telt volna le, amiota csak elhagytam Essost.
Aztan a szines kis tarsasagunkhoz csatlakozik maga a var ura is; nem kell nagyon szemfulesnek lennem ahhoz, hogy rajojjek, neki is legalabb annyi kedve van ehhez az egesz, ostoba szinjatekhoz, mint nekem, es ez mar onmagaban az elonyomre valhat - amennyiben sikerul ot meggyoznom arrol, hogy minden rossz hirem ellenere is kivetelesen bekes szandekkal jottem, csupan osszeszedni a fizetsegem az egyik kereskedotol, akivel korabban volt dolgom. Azt a reszt, gondolom, kihagyhatom, hogy eroszakkal kell majd elvennem azt, ami az enyem...
- Igazabol... - Onmagam vedelmere mondanam, hogy eszem agaban sincs tolvajkodni, de aztan valaki tenyere az arcomon csattan, es egy turelmetlen hang ram morran, hogy hallgassak, amig nem kapok engedelyt arra, hogy megszolaljak; es csak lelkben szidom le magam, amiert figyelmetlenul engedtem, hogy a varosor ennyire kozel keruljon hozzam. Talan egy mas szituacioban megmutatnam neki, hol a helye, de igy csak egy hanyag szemforgatasra telik tolem, amig a varosorseg kapitanya bejelent, mint hirhedt bunozot es gyilkost.
Ennyi lennek csak az emberek szemeben?
Bar kit erdekel egy kozkatona velemenye? Az elete legalabb ugyanannyira ertektelen volt, mint az enyem, vagy barki mase, megis olyan feljebbvalosaggal es undorral mondott ki minden rolam szolo dolgot, hogy minden akarateromre szuksegem volt, hogy ne Lord Bolton szeme lattara vagjam at a torkat a fellengzossegeert.
De ha mar nem hagytak szohoz jutni, jobb hijan a var urat meregettem; igaz, inkabb kivancsisagbol, mint provokacio celjabol - elvegre a hire hozzam is eljutott, egyet s mast hallottam, aminek igazsagalapjat szerettem volna verifikalni... Csak nem ilyen korulmenyek kozott. Jelenleg tobb eselyem volt egy publikus akasztasra, mint audienciara; es ez a gondolat valamiert feszelyezett. Nem akartam tetlenul varni a halalt; de mivel minden mas lehetosegtol is meg voltam fosztva, igy jobb hijan csak elegedetlen arckifejezessel alltam korabbi helyemen, varva, hogy vegre valaki az en velemenyemre is rakerdezzen, ahelyett, hogy spekulaciokba bonyolodna itteni jelenletem celjarol.

Volt valami erdekes ebben a rettegett Lord Boltonban; valami olyan aura lengte korul, amit nem igazan tudtam hova tenni, de aminek semmi koze nem volt ahhoz az orulethez, amire az emberek asszocialtak rola. Nem olyan embernek tunt, akitol felnem kellett volna; inkabb olyasvalakinek, amilyennek en mondhattam volna magam, amennyiben kepes lettem volna objektivan velemenyt mondani a sajat lenyemrol. Nem tunt veszett kutyanak; eddig se nem ugatott, se nem harapott, es ezzel mar joval tobbet nott a szememben, mint a feleszu katonai, akik eroltetett modon probaltak vegezni a dolgukat, elfogva egy nyugodtan, kivont fegyverek nelkul setalgato civilt csak azert, mert tobbe vagy kevesbe artatlan emberek eletenek elvetelevel kereste a kenyeret. Ezzel az erovel meg kene allitaniuk a hohert is, meg minden foldmuvest, aki valaha is felmetszette annak torkat, aki probalta ot meglopni. Szanalmas, ostoba csurhe volt mind; sajnalatos szegyenfoltja a hirhedt Remvarnak.
Miutan hozzam szol, nem nez ram; igy minden bizonnyal a sajat varosoreinek elegedetlen arckifejezese is elkeruli majd a figyelmet, hacsak nem rendelkezik valami kifejezetten periferikus latassal. Ha elgoadna egy jo tanacsot, mondhatnam neki, hogy ezeket a feleszueket kuldje az isten hata moge, mert itt semmi haszon nincs beloluk - ehelyett viszont csak egy apro kacajra telik tolem, meg egy atgondolt valaszra arrol, mit is keresek az o teruleten, ahova igazabol senki sem invitalt.
- Hat... - Teszek egy fel lepest az iranyaban, hogy ezzel lerazzam a vallamrol a mogottem allo or kezet; valaszul erre is csak egy morranast kapok, mintha csak kutya allna mogottem, nem ember. - Van a var teruleten valaki, aki tartozik nekem valamivel... Lenyegeben csak vissza akarom szerezni azt, ami az enyem.
Hanyagul vontam meg a vallam, ahogy tekintetem engedtem az arcarol a zekejen levo verfoltra kalandozni; ebbol a tavolsagbol keptelen voltam felmerni, emberhez tartozik-e vagy sem, de kulonosebben nem is foglalkoztatott a dolog, elvegre is nem azert erkeztem, hogy a lord oltozeket analizaljam. Csupan vissza akartam szerezni azt, ami az enyem, es talan valamivel tobbet is, aztan diszkreten tovabb allni, hiszen a sajat, szemelyes ugyeim Kiralyvarba szolitottak... De tovabbra is itt alltam, valami furcsa feligazsagtol ovezve, amit az oroktol hallott, es legalabb annyi eselyem volt arra, hogy elsetalhassak innen, mint arra, hogy felakaszt majd Remvar kapujara, mint elrettento peldat. Szerettem volna a fejebe latni; vagy csak tul lenni ezen az abszurd incidensen, hiszen biztosan volt jobb dolga neki is, mint hogy engem bamuljon... Meg a korulottunk osszegyult, kivancsiskodo varoslakok tomeget, ami legalabb ugy gyult ossze, mintha egzekucio lenne keszuloben. Hogy ez a pornep sosem volt kepes a sajat ugyeire figyelni...