Myrielle Lannister

Atyám: Stafford Lannister -  Mit mondhat egy szerető leány az apjáról? Szereti, minden hibájával és furcsaságával, minden szigorával és hajlíthatatlanságával együtt. Mert nem tehet másként, így a helyes. Egy igaz gyermek nem lázadhat a szülei akarata ellen.

Anyám: Myranda Lefford. Akire minden lány felnézhetne. Erős, okos, könnyed és csodálatos. Nem csodálom, hogy apa szívét is meglágyította. Sosem kérdezte meg, hogy szerette-e őt, úgy igazán, mint ahogy Tywin bácsi szerette Joanna nénit. Azt mondták ha túl sokat kíváncsiskodom rosszul járhatok egyszer.

Testvéreim: Daven és Cerenna Lannister - Amilyennek a testvérek kapcsolatának lennie kell: sosem fekete-fehér, inkább viharos, de összetartó. Bár persze Daven el van telve magától azért, mert fiúnak született így hármunk közül egyedüliként nyerte meg a jogot arra, hogy további Lannisterekkel tarkítsa Westeros történelmét. Akkor döntöttem el, hogy nem megyek férjhez, hisz többé nem lehetnék akkor Lannister és el kellene hagynom Kaszter-hegyet. Apa három napig szidott....nem is értem mi a baja. Van még egy lánya..

Kaszter-hegy védelmében éltem és nőttem fel. A szüleim amennyire lehetett távoltartottak Királyvártól és az unokatestvéreimtől is. Mondhatjuk eszerint, hogy nem sokat láttam a Hét Királyságból, kivéve ha egy-egy igen ritka alkalomkor apa magával vitt egy útjára, de ezt egy kezemen meg tudnám számolni. Néha úgy tekintek a falakra, mint a börtönre. Valamire, ami távoltart a nagyvilágtól, mindentől ami izgalmas, mindentől ami érdekes. Mindentől ami kicsit is másmilyen mint amit megszoktam. Máskor pedig, örülök ennek a helynek az oltalmának, a kikezdhetetlenségének, mert talán nem is tudom hogyan kell boldogulni máshol. Mióta Cerseit száműzte a Targaryen nő és fivérét visszaparancsolták - mert azt tették, mondjon bárki bármit - hozzánk, az élet megváltozott. Mintha sötét és nehéz felhők ülnének a családon. Ez elszomorít. Apa mindig azt mondta, hogy a nehéz időket nehéz döntések követik. Remélem nem ilyen előtt állunk, mert nekem ezidáig abban kellett csak döntést hoznom, hogy melyik ruhámat vegyem fel, vagy megtanuljak-e lovagolni vagy sem. Minden másban döntöttek helyettem. És ez egyrészről nagyon is kényelmes, míg másrészről aggasztó. Nem engednek felnőni, pedig néha nagyon szeretném ha lehetne saját életem.
Őrjítően kettős nemigaz? Nehéz toronyba zárva lenni, buborékból szemlélni a mindennapok rohanását. Mégis kíváncsi természetem van. Szeretnék egyszer látni mindent, megtapasztalni milyen a világ. Milyen lehet félni, igazán szeretni, milyen hajóval utazni, szabadnak lenni. Máshol lenni. A nővérem azt mondja apa elkapatott, ebben talán van is valami, bár én inkább azt mondanám túlféltett. Senki sem volt neki elég jó és semmilyen más helyre nem akart elküldeni. Most pedig..itt vagyunk. Cerseiék miatt a Lannister név romokban hever és mi úgy gondoljuk, hogy a mi feladatunk helyreállítani ezt. Bármi áron.

- És én miért nem mehetek? Nem vagyok már gyerek! - seprem ki a hajamat a szememből, dacos tekintettel figyelve a bátyámat és a nővéremet. Persze, mindig ez van. Nekik mindent szabad, minden meg van engedve, nekem pedig semmit. Annyira szeretnék innen elfutni, elszökni ilyenkor, hátat fordítani ennek az egésznek. A névnek, a kellemetlen szájíznek azt illetően, hogy mi történt Cerseiel és a családjával. Pedig milyen büszke volt Tywin bácsi, hogy a lánya királyné lett! És most nézzük meg..olyan az egész hely, mint amit vékonyan fed a tükörjég. Mindenki halkan jár, nehogy véletlen megsértse a másikat azzal, hogy zajt csap körülötte. És mennyire, de mennyire elegem van már abból, hogy "maradj csak itthon Myre, itt biztonságban vagy." De mitől? Az élettől? A pergő napok sokaságától, melyek úgy mennek el a fejem felett, mint a heves széllökések? - Márpedig veletek fogok menni. Nem zárhattok be ide! - mert már ezt érzem. A bezártságot. Ha valamitől mindig tiltanak, arra annál jobban elkezdesz vágyni. Én a Hét Királyság megismerésére vágyom. Látni az embereket, tapasztalatot szerezni. És már unalmas, végtelenül unalmas, hogy nekem nem szabad semmit. Ha nem lenne tükör a kastélyban, komolyan azt hinném, hogy egy szégyellni és rejtegetnivaló gnóm vagyok aki bűn a szemnek. De szerintem nem így van. A minap megvizsgáltam magam és normális arányokat véltem felfedezni. Mi baj van velem? Szeretnék kicsit hasonlítani Tyrionra. Mennyi mindent láthatott, megélt pedig mindig őt nézték ki innen. Mert más. Én is szeretnék egy kicsit más lenni. Végül a "nem és kész" az, ami visszaűz a szobámba. Ami arra késztet, hogy menekülőutat leljek. Egy kicsit. Utána megígérem mindenkinek, hogy visszajövök. És komolyan. Tényleg.
Tudom azt is, hogy mennyire nem illő férfi ruhát lopni, hogy kisettenkedjek az éjszaka közepén. Hogy milyen zajjal járnak a lovak, mégis reménykedem, amíg meg nem pillantok egy árnyékot. A fivéremét. Mindenttudó mosolyát látva lehajtom a fejem. Nem egészen így terveztem. De legalább beszélgetünk. Éjszakai lovaglás közben. - Kérlek, nem lesz semmi bajom. Nem fogok összetörni csak azért, mert éjjel van. - persze, a rendes lányoknak már aludnia kellene, hogy reggel kisimultan ébredjenek, ne kialvatlanul, de az est leszálltával ez a hely is megváltozik. - Csak az út feléig akkor. Utána ígérem, hogy visszajövök. - de nem értem a fivérem. Miért mondja, hogy nem akar elveszíteni? Miért veszítene el? Sokkal rosszabb így, hogy mit sem tudok itthon tenni, mintha nem is tudom, eltörném a lábam ismeretlen terepen. - Ígérem, hogy női ruhában megyek. Nem hozok rád szégyent. - és tényleg ígérem, mert így van. - Egyszer el kell engednetek. Egyszer nekem is lesz saját életem. - de előbb mint gondolnám, mondja a válasz. Nem mintha tisztában lennék a szó valódi jelentésével. - Hidd el, szeretem az otthonomat. És titeket is. De úgy kezeltek mint egy leprást. Sokan azt sem tudják, hogy én a világon vagyok. - morcogok, mert persze ez nem így van, vagyis nem mindenkire igaz, de sosem forogtam közszájon, nem lettem ismert. És nem csináltam semmit. Már szeretnék. Még nem tudom, hogy mit, de szeretnék. De nem tudom hová mehetnék ahol még szívesen látnak minket. Egy szó a válasz. - Nem, dehogy megyek férjhez. Láttam Robert Baratheont, köszönöm de ilyenre nem vágyom. - nevetek fel. A házasság olyasmi, amivel vagy szerencséd lehet, vagy sem. - Meglátogatom Tyriont. Jogomban áll látni az unokatestvéremet, nem? Már üzentem neki. És megsérteni a királynő segítőjét igazán nagy hiba lenne. - állok fel, azért én is átlátok egyet s mást. Például, hogy mindig meg kell próbálni egy lépéssel a többiek előtt járni. Most így tettem. És Királyvárba megyek. Ha akarják, ha nem. Az persze mellékes, hogy maga Tyrion sem tartotta jó ötletnek, ismerve a családomat. Erről viszont nem kell tudniuk. Nem tervezem csak pár hétre a látogatást. Fantasztikus lesz. Egészen biztos.

Kék szemek, szőke haj, lágy rózsaszínes bőr. Igen, tipikus Lannister jegyek. Én sem rívok ki családom tagjai közül, ámbár nem tudom pontosan kire is hasonlítok a legjobban. Valahogy sosem emlegetünk itt ilyesmit, tudjuk mióta. Nem nőttem túl magasra, de szerintem nem minősülök sem törpének, sem veszélyesen alacsonynak. Inkább mondanám magam arányosnak. Vonalaim lágyak, nőiesek hisz sosem forgattam kardot, nem vihettem túlzásba a lovaglást, sem semmit amiben komoly izomzatra lehetne szert tenni. Nem neveltek lovagnak. Hajamat a szokásoknak megfelelően hosszúra hagyom, az enyhe hullámok pedig szintén nem ritkák családunkban. Nem viselek sem heget, sem forradást. Úgy neveltek, mint valami értékes kis babát, aminek a haja sem kócolódhat meg. Kár, hogy a lelkem ezt nem mindig képes értékelni.