Sair Von

Atyám: Azrael Zaire egesz eleteben azt a devizat vallotta, hogy gyermekeibol csak ugy tud majd igazi ferfit nevelni, ha addig uti oket, mig engedelmeskedni nem fognak az akaratanak. Az elismert kereskedo alcaja mogott egy utolso szemetlada volt, foleg legfiatalabb fia, Erelen szemeiben, aki az elso adando alkalomnal metaforikusan arcon kopte es gerincbe torte minden tervet, amit a ferfi rola szott.

Anyám: Mar reg elfelejtette anyja, Shaira Zaire arcat, hangjanak csengeset es egesz lenyenek konnyedseget, hiszen a no sosem volt megfelelo szuloje es sosem segitett neki apolni a sebeit, amiket apja okozott neki. Ennek ellenere nincsenek ellenszenves erzesei a no iranyaban; biztos abban, hogy a nonek megvoltak a maga indokai arra, hogy sose szoljon egy szot sem... Nem csak az o vedelmeben, hanem ugy nagy altalanossagban is.

Testvéreim: Bar oten voltak testeverek, harom batyjat nem tartja emlitesre meltonak; egyedul hugahoz kototte szoros kapcsolat, aki ertette a szabadsagvagyat, hogy ki akart torni abbol az aranykalitkabol, amiben tartottak. Egyedul o ertette az inditekait, mikor elarulta neki a tervet, es a mai napig banja, hogy nem vitte a lanyt magaval. Bar nem hisz semmilyen istenben, neha meg imadkozik azert, hogy legalabb a lanyt ne torjek annyira gerincbe, mint testvereiket; de nincs batorsaga visszamenni erte, meg nem most.

Csakugy, mint megjeleneseben, ugy viselkedeseben sem tagadhatna le nemesi szarmazasat; bar a szulei sznobizmusa mar evekkel korabban kiveszett belole, buszkesege ugyanugy megmaradt, meg ha valamivel szerenyebb formaban is, mint amilyenben azt probaltak volna bele nevelni kicsi kora ota.
Szulei gyermekkora ota tanittattak, igy mostanra szulahazaja nyelven kivul meg harom masikat beszel: a westerosi kozos nyelvet, a valyriai-t es a dothraki-t. Nincs gondja azzal, hogy akar a felsobb korokben is megallja a helyet, hiszen szavait mindig valasztekosan rakja ossze, raadasul tudasa is eleg szeleskoru, igy joforman minden temahoz hozza tud szolni. Intelligens es szorakoztato, tudataban van annak, hogy egy kis bajjal es kedves szavakkal mennyi mindent elerhet az eletben; ha lennenek effele ambicioi, mar reg behazasodhatott volna barmelyik nemesi csaladba, hiszen a nok kedvelik, foleg a megerteseert es szofisztikalt humorerzekeert - de a szabadsagat mindig is tobbra tartott, mint a haz meleget, emiatt is szokott el a csaladjatol, amint csak eleg idos volt ehhez.
Megjelenese barmennyire is sztoikusnak tunhet, meglehetosen heves vermersekletu; egy rossz szoval vagy tettel siman ki lehet ot billenteni lelki egyensulyabol es olyankor csupan a tett sulyossagatol fugg, hogy egybol ut vagy epp csak szoban vag vissza; nyelve vag, mint a borotva, mert valami modon mindig tudomast szerez masok legfeltettebb titkairol es nem fel ezeket felhasznalni ellenuk. Mivel inkabb hallgat a tarsasagban, mint beszel, rengeteg mindent hall akar akaratlanul is, es mivel eleg jo a memoriaja, ezeket is el szokta raktarozni; ha ezt az ember tarsitja ahhoz, hogy ezen kivul eleg bosszuallo fajta is, rajon, hogy nem szivesen lenne az ellensege.
A bizalmat nagyon nehez elnyerni; mivel o maga is rejteget titkokat, amik gerincbe torhetnek az egesz eletet, inkabb igyekszik tavol tartani magat masoktol; meg ha valakit kozelebb is enged magahoz, bizalma akkor sem szaz szazalekos iranyaban. Vedekezesi mechanizmuskent szinte mar kompulzivan hazudik, mert egyik hazugsaga vonja maga utan a masikat; de inkabb el egy ilyen eletet, mint hogy megalazzak es a foldbe tapossak.

"Draga batyam!

Tudom, hogy nem lenne szabad neheztelnem rad, amiert nem latogattal meg sem engem, sem az unokaocseidet, megis nagy suly a szivemen a hianyod; arcod emleke lassan elfakul a gondolataimban es nem tudnam elviselni, ha vegleg elfelejtenelek. Ennek ellenere nem kerlek arra, lovagolj egyenest a halalodba; apank meg ennyi ev utan sem felejtette el a serelmeit es felek, hogy ha megtudna, visszatertel a varosba, probalna megtalalni es megbuntetni az engedetlensegedert."

Egy nehez sohaj kisereteben ereszti le a levelet a szemei elol, amit a sapadt holdfenyben olvasott; a futar, akit kikuldott honapokkal korabban, csak most ert vele vissza, es o nem birt reggelig varni azzal, hogy elolvassa. Egyetlen tarsa, a lova tarsasagat kereste ehhez; nem merte olyan helyen felbontani a pergament, ahol masok is beleolvashattak volna, vagy kerdore vonhattak volna, kitol kapott levelet - tekintve, hogy aki kerdezte, annak azt mondta, nem volt semmilyen csaladja, sem itt, sem mashol. Onvedelmi mechanizmus volt szamara a hazugsag; tizenegy ev utan sem tudott szabadulni az erzestol, hogy apja haragja egy nap meg utol fogja erni - meg ha tudta is, a ferfinak fogalma sem volt arrol, mikor es hol tartozkodott eppen.

"Nem tudom, mennyire vagy kivancsi arra, mi hir a batyainknal, ennek ellenere le fogok irni mindent, mert nem tudom, ki masra bizhatnam ra a gondolataimat roluk; a legjobban Andyr irant aggodok, hiszen nem onmaga, amiota felesege elvesztette a gyermekuket. Egyre inkabb apankra hasonlit es felek, elobb vagy utobb ugyanugy ep eszet veszti, mint apank. Legutobb a palotajuk ajtajabol kuldott haza, uvoltve a fel varosra arrol, mekkora szajha vagyok, amiert westerosi ferfihoz mentem felesegul... Nem tudom, mit tehetnek meg, hogy ne tegye pokolla a csaladja eletet es ilyenkor sajnalom, hogy nem vagy itt - egyedul Te voltal kepes logikusan gondolkodni ebben a csaladban."

Ajkai kozul apro, kinos kacaj szakad ki; rendkivul ironikusnak tartja, hogy ezt pont a huga, a legfiatalabb gyermek vette eszre, de a szulei nem, akik azt hangoztattak magukrol, tokeletesen tudjak, mit csinalnak. Tekintetevel sietosen futja at a level kezzel irt sorait, a szalkas, vekony betuket, keresve azt a pontot, ahol a csaladjarol szolo resz veget er; elvegre is csaladjat sosem erdekelte, mi volt vele, akkor neki miert kene erdeklodnie irantuk?
Az, hogy apja meg tizenegy ev utan sem hagyott fel a bosszuvagyaval, valahol melyen bantotta, a tudat jeges karmaival mart a bordaira minden alkalommal, amikor eszebe jutott, hogy barhol lehet valaki, aki epp arra palyazik, hogy veret ontsa, es gyulolte magat ezert, hogy egyaltalan visszagondolt meg erre. Eleg vert ontott ki ahhoz, hogy az elmossa egesz egykori lenyet, hiszen Erelen Zaire meghalt azon az ejjelen, mikor leakasztotta apja legdragabb kincset, az ebenfekete ijat a fegyvertar falarol es ellovagolt vele a varoson, az orszagon, a tengeren tulra. Miert akart volna visszanezni? Hiszen csak langolo hidakat latott volna, amiket o maga gyujtott fel - kiveve azt az egyet, aprot es torekenyt, ami a hugahoz kototte.
Talan mashol, egy mas vilagban, ahol nem lettek volna testverek, meg kiralynoje kent is tudta volna szeretni; hiszen egyszerre volt minden, amire vagyott volna egy noben, bator es magabiztos, akinek nem kellett messzire szoknie ahhoz, hogy kiszabaduljon aranykalitkajabol. Szepsege meg anyjaet is felulmulta, es o maga is gyakran gondolkodott azon, hogy lehetseges az, hogy egy emberi leny ennyire szep legyen, de hamar ra kellett jonnie, hogy az emlekkep, amit orzott rola, minde bizonnyal mar semmiben sem hasonlit arra a nore, aki ezt a levelet irta neki.
Vegre megtalalja azt a reszt, amit keresett: amiben egy szo sem esett egykori csaladjarol, halott anyjarol es lassan ep eszet veszto batyjarol; a tinta folosleges pocsekolasanak tartott kielemezni mindent, ami veluk tortent, es volt egy olyan erzese, hogy huga ezt sokkal inkabb onmaga miatt tette, mint a batyjaert. Undorodva gyuri a lapot a nyeregtaskajaba; mar most tudja, hogy ez lesz a legelso, amit majd eleget az osszes kozul, anelkul, hogy egyaltalan valaszolna ra. Inkabb lapoz egyet; tekintete ismeros nevre lel valahol a szoveg felenel, igy atugorja azt is, ami folotte van - rajon, hogy igazabol nem is erdekli, mi van a levelben. Sosem erdekelte.

"Mo Xia arra biztat, pakoljuk ossze a kastelyt es koltozzunk ferjem hazajaba; van egy olyan erzesem, hogy Markas kerte meg arra, hogy beszeljen velem errol, hiszen tudja, hogy a cseledem olyan szamomra, mintha az anyam lenne... De nem tudom, mennyi ertelme lenne harom gyermekkel, es egy negyedikkel az utban, nekivagni annak a hosszu tavolsagnak, ami Kiralyvarig, a ferjem csaladi hazaig vezetne. Nem akarnam egy hintoban vilagra hozni a gyermekem; bar lehet, ha mar a vilagra jon, meggondoljuk, hogy meglatogatjuk Markas szuleit... Kiralyvarban ugye vegre tudnank talalkozni? Vagy nem akarod megismerni az unokaocseidet?"

A vadaskodo tonus a szavaiban meglepi; Drexia sosem volt az a tipus, aki csak ugy dobalozott volna az effele allitasokkal, igy o is meglepodott azon, hogy ezt belefoglalta a levelebe - hiszen szentul meg volt gyozodve arra, hogy az a tizenegy ev, amit hazajatol tavol toltott, semmin se valtoztat majd, huga megis teljesen mas embernek tunt, mint akit hatra hagyott, es nem igazan tudott mit kezdeni ezzel az uj, harom gyermekes, ferjezett Drexia-val.
Tehetetlenul sohajtva tamasztja a ahomlokat a lova nyakanak; valamivel egyszerubb lenne, ha valaki mashoz is beszelhetne mindarrol, ami nyomasztotta, nem csak a lovahoz, aki meg csak nem is tudott tul sokat reagalni ra.
- Remelem, Mo Xia sosem fogja tudni meggyozni Drexia-t arrol az utazasrol... - Jobb otlete nem leven a lohoz mondja ki ezeket a szavakat, aztan a level megmaradt lapjait is begyuri a nyeregtaskaba, mintha nem is akarna tovabbi tudomast venni a letezesukrol. Meg ma ejjel elegeti oket; hiszen nem erzett magaban eleg lelki erot ahhoz, hogy valaszoljon, arrol nem is beszelve, hogy sajnalta a tintat a folosleges tiszteletkorokre a csaladrol es gyerekekrol. Hiszen mit mondhatott volna? O, aki elszokott a hazassaga elol, aztan zsoldosnak allt, es nehez munkaval megkeresett penzet utana bordelyokban verte el a vilag minden pontjan, ahova csak eljutott. Gyulolte ezt az eletet, a szolgalatot Lys nagyuranak a keze alatt, es akarki is volt az, akinek lepteit meghallotta maga mogott, ugyanugy merhetetlen gyuloletre lobbant iranta, amiert rajta kapta ot valami olyanon, amit szegyenletesnek vallot: a szentimentalizmuson.
Kardjat szinte a masik torkanak szegezi, abba az iranyba fordulva, ahonnan a lepteket hallotta; acelkek szempar nez vele szembe, de a szep arcot valamelyest idegenne teszi a rajta latszo megutkozes, mintha legalabb szellemet latott volna.
- Azt mondtad, Mo Xia? - Hangja szinte elhal, amint csak alhagyja szep ivu ajkait, es o tehetetlenul helyezi vissza a kardjat a hatara rogzitett tokba, lassan bolintva valaszkent a kerdesre. A gondolatok ujra vad vagtara kelnek a fejeben, vagyon miert akarja ez a szep, ezust haju fiu ismerni a huga cseledjet, de nem kerdez; kivar, a sapadt holdfenyben merve vegig a masikat. - Mit tudsz rola?
Most o nem ert semmit; ennek ellenere csak halkan felnevet, ahogy hatat fordit a masiknak, lova fele fordulva, hiszen tudja, eselytelen dolog, hogy a fiatalabb ferfi kart tegyen benne, hiszen joforman meg a kardot sem tudja megtartani a kezeben.
- Semmi sem jar ingyen, Laerys. - Nevet puhan ejti ki, szinte mar simogaton, ahogy utoljara lenez ra, munkaadojanak a fiara, akire par nappal korabban kardot huzott. Volt valami igezoen szep benne igy, a sapadt holdfenyben, de neki mas dolga volt - hiszen huga levele mazsas suly volt sziven, a rozsdas tor, ami a boret vagta, a korbacs, ami lehantolta a hust a hatarol. - Harom nap mulva keress fel, szivesen eladok neked mindent, amit csak tudok.
Nem varja meg a valaszat; lovaglopalcaja hangosan csattan az allat faran, ahogy megsurgeti azt, hhogy minel gyorsabban eltunhessen, elvagtathasson valami olyan helyre, ahol magara maradhatna a gondolataival - es hiaba hajtja a avagy, hot hatraforduljon, nem teszi ezt meg. Tul sokaig idozott itt; ideje volt tovabb allni.


Zihalva ul fel az agyaban; a mellette fekvo lany meg bekesen szuszogva alszik, szoke haja puhan omlik szet a parnakon es keretezi szep vagasu arcat, de ahogy ra nez, valaki teljesen mast lat a helyeben. Arcat tehetetlenul temeti a tenyerebe; az ablakon tul Kiralyvar csendes, csupan az utcat jaro orseg lepteit hallja elhaladni az ablak alatt, de lassan ez is elhal a tavolban, es o ujfent magara marad a gondolataival.
Probal rajonni, hogy harom ev utan miert pont most tert vissza ez az emlekkep hozza, foleg almaiban, de aztan rajon, hogy talan nem is akarja tudni; minden esetre valami egeto kenyszert erez arra is, hogy most rogton lora szalljon es elvagtasson az elso adando iranyban, a leheto legmesszebb ettol az atkozott varostol. Friss levegore volt szuksege; olyanra, amelyikben nem erezte meg hazugsagainak dogszagat, ahol a falak nem ontottak szemrehanyoan aldozatainak veret.
Neha maga sem volt biztos abban, nem vesztette-e meg el az ep eszet; hiszen ha csaladja ferfijait ez az orulet mar reg utolerte, o miben kulonbozne toluk? Hiszen ugyanabbor a verbol es husbol van, mint ok, mint az egesz elbaszott familia, amit teljes szivebol megvetett.
Aztan orak telnek el; az ut pora a palastjara telepedik, ahogy vagtat, vagtat a semmibe, maga mogott hagyva a szep kurtizant, a kotelezettsegeit es Kiralyvarat, es ahogy a szel a hajaba mar, csak arra tud gondolni, hogy az almait kiserto, acelkek szempartol sosem fog tudni szabadulni, barmilyen messzire is vagtatna.

Sair Von (szuletesi neven Erelen Zaire) nemesi csalad sarja, amit a figyelmes szemlelo igazabol mar elso latasra meg tudna rola mondani, hiszen szarmazasa mar csak a tartasan is meglatszik; buszken, fejet felszegve jar, soha nem mutatva a bizonytalansag akar legaprobb jeleit is. Arca rezzenestelen, mintha csak marvanyba faragtak volna, mert ritkan latni rajta, hogy barmifele erzelmek is befolyasolnak; bar neha latni, ahogy a mosoly apro arnyeka megbujik ajkai sarkaban, de alapjaban veve inkabb emlekeztet szoborra, mint elo emberre.
Szazkilencvenharom centis magassagahoz karcsu, madarcsontu test tarsul; hoka bore alatt halvanyan rajzolodnak ki kulcscsontjainak es bordainak vonalai, na meg a szalkas izmok, amiket hosszu evek katonasagi gyakorlataval szedett magara. Testet tobb tucat kisebb-nagyobb heg szeli at, a legtobbjuk a hatan es a karjain, amiket egeszen kicsi gyerekkora ota, akaratan kivul is gyujtott minden alkalommal, mikor ellen mert szegulni apja akaratanak.
Korahoz kepest kifejezetten fiatalnak nez ki; szerencses geneket orokolt anyjatol, ellentetben batyjaival, akik inkabb apjukra emlekeztetnek megjelenesukben. O maga anyjuktol orokolte ebenfekete hajat, ami altalaban kuszan hullik arcaba, eltakarva a kivancsi tekintetek elol a szemeit, amik szinten feketek, mint a csillagoktol mentes, teli ejszaka.
Mivel altalaban mindig uton van, konnyu, lohaton ulesre tervezett ruhakat visel, mind fekete es ezust szinben; orvgyilkoshoz illoen oltozetet vekony, fekete bor pancellal egeszitette ki, ami nem gatolja ot a mozgasban. Az osszkepet fegyverei teszik teljesse: a ket kard, amiket a hatara rogzitve visel, a dobotorei a combjara erositett tokjukban es az ija, amit meg apja fegyvertarabol emelt el. Ritkan fordul elo vele, de neha meg palastot viselve is latni, aminek csuklyaja eltakarja az arcat; mestere annak, hogy eggye valjon az arnyakkal, es ezt eloszeretettel hasznalja is ki, akar a mindennapokban is, meg ha nincs is ki elol rejtozkodnie.