Breakfast in the Overlook

The Lady & The Knight

The Sworn Sword

Az utóbbi napok összemosódnak, ahogy a Síkvidék elhaladt mellettem. Cseresznye jó és erős ló, mégis, magam mögött kellett hagynom a páncélzatom, hogy képes legyen erre az iramra. Minél előbb Magaskertbe kellett érnem, és tudtam, hogy vannak rosszabb dolgok a világon, mint egy páncél nélküli lovag. Mint például még néhány halott falusi, vagy elvesztegetett napok, amik alatt apró lábak kerülnek egyre messzebbre és messzebbre tőlem…
Amikor átvágtatok a kapualj alatt, Cseresznye már elfáradt, és én sem aludtam az előző éjjel. Hajnal alig egy órával ezelőtt hasadt, és, bár tudom, hogy az út porától a szokásosnál is fenyegetőbben nézek ki, azonnal az egyik közeli őr felé fordulok, míg a másik elindul, hogy az istállóba vezesse a lovamat. Hagyni fogom, hogy pihenjen egy kicsit, mielőtt ismét útra kelnénk. Megérdemli, miután ilyen vágtában ilyen messzire hozott.
– Azonnal beszélnem kell a Lady Margery-vel – közlöm vele mindenféle kertelés nélkül. Ő hebegve tiltakozik, de egy sötét pillantást követően csak kinyögi, hogy a Rózsateraszon fogyasztja a reggelijét. Biccentek, jól ismerem a helyet.
Fölhágok a lépcsőkön. Az itteni őrök már ismernek, legalábbis az arcomat, tudják, hogy ki vagyok, és utat engednek. Nemsokára kilépek a Rózsateraszra, és bármennyire elcsigázott, vagy kétségbeesett vagyok, el kell ismernem, mennyire gyönyörű a kilátás innen. Magaskert végtelenbe nyúló, aranyló rózsaágyai fölött megcsillan a kelő nap fénye, és innen látni őket talán a legtovább. Mit meg nem adnék, ha Elayna is láthatná…
– Úrnőm – dobom magam féltérdre alig pár másodperccel később, hogy megcsodáltam a kilátást. – Bocsásson meg a zavarást, Úrnőm. Rossz híreket hozok a keleti határtól.
Nem kertelek sokáig, nem is tehetem. Az úrnőmnek tudnia kell az eseményekről, hogy cselekedni lehessen – és minél hamarabb tud róla ő, annál hamarabb mehetek én is utamra. Márpedig elmémet már most lefoglalja a kegyetlen, nyaggató érzés, hogy nem teszek eleget a szeretteimért.

Margaery & Brodrick

Old new friend

Égikert csöndessége nyugtató. Régen mindig a pokolba kívántam a vidéket a sok rózsával, vágytam Királyvár után, de most már megtanultam a kettő közti különbséget, tudom élvezni azt a világot, amit az otthonom ad nekem, az egyetlen olyan hely, ahol nem kell attól félnem, valaki hátba szúr.
Pont most is ezt a nyugalmas, csendes szépséget figyelem, ami teljesen elüt tőlem, talán ezért is vagyok ennyire jól meg, mert bennem pedig csak gyülemlik a tehetetlenség, de nem sokáig... Lady Olenna elintézte, egy bájos bólintásomba került, és máris jegyes lettem, csakhogy nem oly közel a trónhoz, ámbár nem is oly távol...
Ma még bátyám sem jön ki velem a teraszra, teljesen egyedül ülök, leszámítva azt a testőrséget, ami a terasz szélén ácsorog. Megérzem a változásuk, ahogy a sietős léptek topognak a lépcsőfokokon. Mi oly sietős reggel?
Megfordulva régi ismerősbe botlok. Mikor is láttam őt utoljára? Brodrick Rowan... Talán még jobban megemberesedett, de inkább szemei, amik mesélnek az idők változásáról. Volt a lényében valami, ami megváltozott benne, talán az elszántság, talán az akarat, ami még acélosabbá tette. Felállok, mellyel egyetemben ő féltérdre ereszkedik. - Valóban szép kilátás - Halovány mosoly ül meg ajkaimon, és intek, hogy nyugodtan álljon fel. - Üdvözöllek újra Égikertben, Ser Brodrick - fűztem össze kezeimet leejtve magam előtt. Gondolatok vonják össze homlokom vonásait, de nem sokáig. A keleti határ... vigyáznunk kell magunkra, a Tyrell név megsínylette a templomban történteket. Nem lenne meglepő, ha ezt valaki kihasználná. Noha Cersei keze éppenséggel sehova sem ér el, de van más, aki szálka a szemben. Eddig jól bírtuk, reméljük, hogy nem most akarnak hadsereggel vonulni ellenünk, ámbár, azt hiszem, van elég dolga Westerosnak, most hogy Daenerys a dothrakiakkal és sárkányaival csücsül a trónon... - Nos akkor ne kertelj, mi történt, ami miatt ily sebesen idejöttél? - Pillantok rá, ismerős zöld szempárjába állhatatosan, mintha magam akarnám megkeresni a választ benne a saját kérdésemre, pedig erről szó sincsen.  

The Lady & The Knight

The Sworn Sword

Lady Margery Tyrell… Néha elgondolkodtam azon, ostobaság volt-e Égikertbe jönni az én múltammal. Elvégre a Rowan Ház tudja, hogy vannak még élő rokonaik a Keskeny Tengeren túl, de talán nem tudják, kik, és hogy az ősi jog még mindig ég a szívük mélyén. Mégis, tudtam, hogy Égikert van a legközelebb, és ha a Tyrell sereggel vonulok, sosem kell arra gondolnom, tetteim békében és biztonságban tartják-e a családomat. Kardomat a Lady Margery-nek esküdni Királyvárban már egy egészen más eset volt. Így utólag visszatekintve nem politikai, vagy önérdekből motivált döntéseket hoztam, hanem olyanokat, amiket helyesnek éreztem abban a pillanatban.
Nem bánom őket utólag. Mégis megsajdul a szívem, ha arra gondolok, hogy kiküldetésem végén szerettem volna Égikertbe hozni a családom. Elayna imádta volna a most elém táruló látványt.
– Bocsáss meg, Úrnőm. Még a hozzám hasonló embereket is lenyűgözi néha ez a hely – hajtom meg a fejem, ahogy féltérdre ereszkedek. Szavait hallva azonban keserű érzés telíti el a számat. Egyetlen, futó pillanatra mintha megfeledkezhettem volna arról, mi történik itt, miért vagyok most Lady Margery előtt. – Örülök, hogy ismét itt lehetek. Bár jobb hírek hozója lennék, Úrnőm.
– A Dothraki Horda, úrnőm. Én és a többi, kirendelt lovag az utóbbi hetekben három feldúlt és leégetett falura találtunk. A lakosok egy része halott, a többinek nyoma sincs. – jelentem sietve. Az emlékképek nem kellemesek. A hamu hideg, és már füst sem száll föl a romok közül. A fű és gabona a földeken letaposva és leégve hever. Az egész helyet belepi a halál és a rothadás bűze, és még ha akarnám, sem tudnám megállítani az arcomat attól, hogy átfusson rajta egy undorodó fintor. – A legutolsó közülük, Úrnőm…A legutolsó az a falu volt, ahol a családom is élt.
Itt lehajtom a fejem, és várom a válaszát. Valamit tennünk kell, már a többi falu érdekében is. Mégis, a direkt konfrontáció talán nem a legjobb, vagy legtisztább megoldás. Én csupán egy lovag vagyok, a kardom forgatásához értek. Bíznom kell benne, hogy Lady Margery meglát olyan utakat, amiket én magam nem tudok.

Margaery & Brodrick

Old new friend

Westeros nincs jó állapotban - szét van zilálva. Daenerys ül a trónon, ki vakon elnézi sárkányai és a dothraki nép tevékenységeit, akik pusztítást és vért hagynak csak maguk után. Egyre többen bolydulnak fel, egyre többen látják azt a vadságot, amit megformálnak, már pedig ilyen uralkodóra senkinek sincs szüksége. Láncok leverője? Birodalom védelmezője? Egy nap, lehet jó királynő lenne... de nem most. És nem így. Őszintén vallottam, hogy más kell a helyére - nem rosszmájúságból és elvakultságomból, hanem, mert nem tudja féken tartani erőit.
Brodrickra tekintettem csak mosolyogva. Brodrick Rowan - lelkiismeretes, emberséges, hűséges, jó lovag, akinek jó szeme és véleménye van, ami mostanában nem jár együtt. Elszaporodta a zsoldosok, ahogy a haderők kezdtek kiegyenlítődni. A Tyrell-ház, kik régen a legnagyobb haderőt birtokolták és a legtöbb szövetségest, most Égikertbe kényszerültek. Meg kell erősítenünk lehetőségeinket, Cersei majdnem kihúzta alólunk a talajt, másnak nem engedhetjük. Nem felejtünk... Legalábbis én sosem.
Figyelmesen hallgattam, miközben lassan lesiklott róla a szemem és a kilátás felé fordultam. Végig pásztáztam az alattunk elterülő vidéket, a fehéres falakat és házakat, a sok fát, melyeken színesebbnél színesebb virágok nyíltak, a sürgölődő , parányi embereket, kik az utcákat járták. Majd azon is túl, ki Síkvidékre, míg a szem ellát... Elképzelni, ahogy egy dothraki horda végig lovagol, betöri a kapukat, legyilkolja az utcán lévőket habozás nélkül, mert csak annyit látnak, hogy újabb terület? Hátha jó lesz nekik... Szusszantam egyet, összevontam szemöldökeimet, ahogy a terasz széle felé sétáltam. Beszélnem kell Loras-szal, beszélnem kell Lady Olennával, ez nem mehet így tovább... Beszélni kell az az Asfordokkal. Blackbarokkal, a Caswellekkel, Chester-házzal, Crane és Florentekkel, és lehetne sorolni. És ne feledjük el a Baelish-házat sem, Sasfészek ereje sem mindennapi.
Síkvidéknek a legnagyobb a lovassága, ők rendelkeznek a legképzettebb lovagokkal... Nem lehet, hogy a dothraki pereputty beljebb jöjjön a vidéken... gazdaságilag és társadalmilag is lyukat égetnek a vásznon. És a domino máris feldőlne...
- Három falu - ejtettem ki úgy a hármast, mintha bűvös szám lett volna. Végül is, az volt... - legyilkolt és foglyul ejtett ártatlanok... - És Daeneryst kicsit sem zavarja? Valami nem stimmel a trón háza tájékán.
- Család? - zökkentem ki és felé fordultam. Őszintén szólva, nem nagyon tudtam sok mindent Brodrick családjáról. Nem mintha most jött volna el az idő hozzá, de ki tudja? - Túlélték? - döntöttem oldalra a fejemet, és ahogy kiejtettem a számon a kérdést, úgy is értettem meg, hogy mit vár tőlem Ser Brodrick. Nem csak annyit, hogy a védelmet erősítsem, hanem engedjem el - vagy azért, hogy gyászolni, vagy azért, hogy utánuk menjen, ha a dothrakiak elvitték őket, és mivel parancsnoka nem engedélyezné posztja elhagyását... de az én szavam.
Ilyen vészterhes időben engedjünk el egy jó képességű harcost? Meg is értettem, miért nem engedné parancsnoka... - És azt kéred, hogy elhagyhasd helyed. - fejeztem be vagy fűztem mellé a számára lényegest.
Érdekes kérdés került összességébe elő, melyben nem feltétlenül az a nyerő, ha csak én döntök. Ha a dothrakiakkal nyíltan felvesszük a harcot, azzal megtagadjuk a trónt. Ennél körmönfontabbnak kell lennünk, hogy a dothraki eltűnjön innen és ne pusztítson. Brodrickra pillantottam, szívem azt mondta volna menjen, agyam azt, hogy a hozzá hasonló bizalmasokat ne engedjem el, most mikor lehet, pont rájuk van leginkább szükség. - Meddig szándékozol maradni?

The Lady & The Knight

The Sworn Sword

Nincs sebezhetőbb ember a lovagnál, aki valaki szolgálatára esküszik. Amikor egy ember lába elé helyezzük pengénk, nem tudhatjuk, mire fogják fölhasználni azt. Mit követelnek majd tőlünk. Szolgáltam már urakat, akik feláldozhatónak tekintették a lovagokat. Olyat is, aki a saját kezét kívánta tisztán tartani a mienk rovására. Kevés olyat sikerült eddig, aki törődött velünk, és a világgal is maga körül. Lady Margery egy ilyen úrnő, és soha, egyetlen pillanatra sem kellett megbánnom az esküt, amit neki tettem. Ezért is sajnálom annyira, amit most tennem kell.
Különös érzés ismét Égikertben lenni, a határvidék után. Csöndes, nyugalmas…békés. Lelkembe markol a félelem, hogy mi történhetne ezekkel a fehér falakkal, és ezekkel a csodás kertekkel, ha a Horda fölbátorodik, és egészen idáig nyomul. Meg tudná állítani őket a Völgy serege? be tudnák törni a kapukat? Egyikre sem tudom a választ. Katona vagyok, és tudom, hogy csak az őrültek, vagy igazi zsenik harcolnának meg egy Dothraki Hordával nyílt csatában, de mégis, milyen túlélés az, amikor hagyjuk elégni a vidéket, és a kastély biztonságából nézzük a füstoszlopokat.
Látták vajon őket is? Megrándul az arcom, ahogy a sötét gondolat átviharzik az agyamon? ismertem azokat az embereket, akiknek megfeketedett maradványai között sétáltam. Az utóbbi napokban egyre eszembe ötlik a sok arc – a pék, az utcalány, a lanton tanuló fiú –, és hogy már sosem találkozok velük többé. Családom miatt érzett félelmem előbbre való, de ezeket a gondolataokat sem tudom kiverni a fejemből. Szavai és megrökönyödése sem segítenek ezen – ugyanazt a fájdalmat és megrökönyödést tükrözik, amit én magam is éreztem.
– Úgy hiszem – bólintok. Nehezemre esik elvonatkoztatni az érzések kavargó viharától, de muszáj vagyok, máskülönben nem győzhetem meg Lady Margery-t, hogy engedjen utamra. Tények. Bizonyítékok. – De nem tudom, hol lehetnek, csak azt, merre indultak.
– Azt kérem, oldozzon föl esküm alól, ameddig meg nem találom őket, vagy bizonyosságot nem szerzek a sorsukról. Ha ez megtörtént, visszatérek, és ismét Úrnőm szolgálatába állok – mondom. – Úrnőmre esküdtem, csupán Ön engedhet el engem. Sem Lord Loras, sem senki más.
Rossz helyzet ez, tudom. Ha elém állna valaki egy ilyen kéréssel, elengedném? Talán nem. Nem ebben a helyzetben, nem egy egyre rosszabbodó konfliktus kezdetén. Csak reménykedni merek, Lady Margery együttérzőbb, mint én lennék.
– Amint tudok, szeretnék indulni. Így is túl későn találtuk meg a romokat, minden elvesztegetett nappal rosszabbak az esélyeim – magyarázom. Nincsenek illúzióim. Tudom, hogy kettő tűt keresek egy szénakazalban. De ha nem teszem, azt nem bocsájtom meg magamnak.

Margaery & Brodrick

Old new friend

Mindig igyekeztem méltányos, őszinte, igazságos uralkodó lenni, vagy éppen most ilyen döntéshozó. nem mondom, voltak rossz, nem tiszta húzásaim, de sosem vetemedtem olyanra, mint Cersei hogy felrobbantsunk egy templomot és hasonlók. Inkább azt mondanám, célomért sok mindenre képes vagyok, ha kell százszor is körbekerülöm, csakhogy végre eljussak odáig, de nem az vagyok, aki mindenen áttapos. Sosem akartam olyan lenni, mert egyedül lenni nem könnyű, könnyebb mások erejét összeadni az enyémmel, és abból építkezni, erről szól az uralkodás. Egy nép hite lesz bennem, és csak rajtam áll, mennyire leszek bölcs használni őket, életüket, amit nekem adnak egy jobb kor érdekébe.
Ahogy Brodrickra tekintek, pont ugyanezt érzem... Mi lenne méltányos? Hogy csináljam, hogy a káposzta is megmaradjon, de a kecske is jól lakjon. Szükségem van rá, pont most, mikor leginkább családja után menne. Mit tennék a helyében? Mikor Lorast elfogták, kérdés nélkül képes voltam hamisan tanúzni, tűzbe tettem volna érte a kezemet is akár, ha tudom, ezzel megmenthetem. Bele sem gondoltam, hogy csak Cersei csapdájába sétáltam bele. A család erős kötelék, ők azok, akikben legtöbbször igaz szívvel bízhat az ember.
Brodrick, nehéz döntés elébe sodortál, meg kell hagyni!
Végig tekintek Égikerten, ahogy morfondírozok magamban, hátha eszembe ötlene valami, ami segítségre lehet, ami megoldással szolgálna az egész helyzetre. A határon várják a döntéseket, várják a segítséget a szegény emberek, a reményt, amit feljebbvalók meghoznak a fejük fölött. A határ nem eshet el, ott tudjuk még a legjobban megállítani őket, utána már csak a városok és az ártatlanok sokasodnak fel, akik áldozatul eshetnek. Oh, Daenerys, hogy lehetsz ilyen vak, megőrjít ez a tehetetlenség, amibe Cersei zárt, mikor Olenna nagymama kihozott minket a templomból. Izzik bennem a vágy többre, mert volt idő, mikor egész Westeros a lábam előtt hevert.
- Szerencsések, ha a horda elől eltűntek - értettem vele egyet. Mindenki hallotta már, milyen barbár a dothraki nép, kiknek a ló és a harc előrébb van, mint a család és a bajtársiasság. Ez a gyengeségük is egyben, amit ki lehetne használni idővel... Csak a számokat kell egyenlíteni.
Sóhajtottam egyet. - Értelek, Ser Brodrick - fordultam felé, acélkék szempáromat övébe fúrtam. Látszott arcán, hogy tudja, kérése nem kis ügy, amit csak én is visszatükrözni tudtam számára. Nem örülök, máskor készséggel elengedtem volna, de most... pont ilyen hírekkel. Noha már most tudtam, hogy milyen döntést is fogok végül kimondani, a kérdés nem is ez volt, hanem helyére ki kerül, kiben bízhatok meg ennyire. Nagyon kevés ilyen lovag fordult elő Síkvidéken, már pedig a dothrakiak visszaszorítását nem csinálhatjuk hangosan - szövetségesek, Lady Olenna, és egy futár királyvárba...
Vállam megereszkedett, apró, halovány mosoly kúszott ajkamra. - Mintha oly sok értelme lenne nemet mondanom - ráncoltam össze a szemöldökömet szórakozottan. Fiatal voltam, de nem hülye, Királyvár intrikái meg kellően megedzettek.
- Csak azt remélem, Ser Brodrick, hamar megtalálod őket, akár el is hozhatod őket Égikertbe, biztonságba lennének. - Az egész idő kérdése, mennyi míg visszajön, várakozzunk, vagy minél előbb cselekedjen a Tyrell-ház. Noha nem építkeznék egy emberre sem... - De ha kérhetem, siess. Vihar előtti csönd van, ki tudja, mikor tör ki. - Nem akartam traktálni, hogy erről húzzuk a szót, egyrészt csak egy lovag, a döntéseket nem ő hozza meg, hanem az, akire felesküdött. Másrészt, csak remélni tudom, visszatér-e, vannak akik egy idő után könnyelműen lesznek zsoldosok. Bízok benne, de azért a bizalom is egy törékeny virágszál, melyet mindkét félnek éltetnie kell. Nem szívesen teszem, de azzal egyetértek, a család egyelőre előrébb van. Fontosabb, minthogy ki ül a trónon, per pillanat. Per pillanat...
Ideje lépni, sok mindenkivel beszélnem kell. Nem is vártam, hogy egy átlagos reggel ily hamar átfordul. Persze, a kocka mindig fordul...

The Lady & The Knight

The Sworn Sword

Itt, Égikert biztonságából is félelmetes visszaemlékezni azokra a hónapokra, amiket Királyvárban töltöttünk. csak az ostoba ember nem ismeri be, ha valami megrémíti, és kivont karddal rohan a végzetébe. Én elismerem: a napok, amikor a tárgyalást vártuk, nehezek voltak. Bármelyikünk kész lett volna megrohamozni Baelor Szentélyét, hogy megszabadítsuk Lord Lorast és Lady Margeryt. Bármelyikünk lekaszabolt volna százat is a Hit Harcosaiból, csak hogy eljussunk a tömlöcükhöz. Készen álltunk, minden nap és minden éjjel, de a parancs sosem érkezett meg. A legtöbben úgy gondolták, jobb volt így – nem mocskoltuk be végül a kezünket. Én nem tudom, hiszek-e ebben.
Olyan könnyű azt hinni, hogy mindennek vége. Az országban béke honol, hét királyságban nem menetel egyetlen hadsereg sem. Az utóbbi évek viharait figyelembe véve, ez nem rossz dolog. Az ilyen időkben kérnék egy hónap eltávot, és látogatnék haza, hogy egy kicsit a családommal lehessek újra. De a Sárkánykirálynő, és a dothraki horda tettek arról, hogy ne tehessem meg ezt. Helyette mennem kell, távolabb, mint bármikor eddig, csak remélve, hogy nem egy árokban találok rájuk, elmetszett torokkal, megszáradt vérrel az arcukon.
– Szerencsések – mormolom magam elé, félig kérdő, félig kijelentő hangsúllyal. Szerencsések, mert életben maradtak, és szerencsések, ha élnek még. Szerencsések, mert mások, akiket ismertek, meghaltak, de ők nem? Az ilyen szerencse a harcosoknak jár, a keserű, mocskos típusú szerencse, amit senki nem kíván magának. Nem nőknek és gyerekeknek, akik sosem ártottak senkinek.
Tudom, mit kérek, de nem tehetem meg, hogy nem állok Lady Margery elé. Mit teszek, ha nemet mond? Ez eddig át sem futott az agyamon, ennyire bízok Úrnőmben. De ha mégis…Megtenném, hogy elszökök, és megpróbálok Északnak menni, mielőtt elkapnak? Maradok itt, és fölemésztem magam? Nem tudom, de talán nem is kell soha megtudnom. Azt mondja, megért. Csak remélni merem, hogy megtalálja a szívében, hogy együtt is érezzen velem.
Nem felelek arra, mennyi értelme lenne nemet mondania. Magam sem tudom. Néhány lovagnak van otthona, pénze, kastélya, és szolgái. Az olyanoknak, mint én, a vándorlovagoknak, csak a szavuk és a becsületük. Mi lenne velem, ha híre menne, hogy hátat fordítottam a Tyrell Háznak?
– Köszönöm, Úrnőm. Mind az engedélyt, mint az ajánlatot – hajtom meg a fejem. Szeretném azt mondani, hogy örülök, de nem lenne igaz. A hamu, az égett tetemek, és a félelem még mindig acélkesztyűs szorításban tart. De megkönnyebbültem.
– A vihar már itt van, Úrnőm. és ha megbocsájtja a pimaszságom, van pár sárkánya is. – Felelem. A sárkánykirálynő jobb, mint aki előtte ült a Vastrónon, de Cersei Lannister saját kezűleg akarta darabokra tépni ezt a királyságot. Még az egyszerű lovag is láthatta. Az új uralkodó megteheti ugyanezt, nem is annyira sokára.

Margaery & Brodrick

Old new friend

Az uralkodó és a nép, egy lady és egy lovagja? A kettő szinte ugyanaz, csak a létszám más. Döntéshozás a feljebbvalótól - bölcs, megértő, méltányos és igazságos a jövőben, hogy a bizalmuk, az esküjük mind biztonságban legyen. Ez egy nagyon vékony mezsgye és egyesek képesek átesni a ló túloldalára, mint például Cersei, ki már csak hatalmat akart, cserébe százakat robbantott fel a szentélyben...
Most is ez a súly nyomja a vállamat - nem rakhatom elébe az én kívánságaimat, ha azok nem szolgálnak valami jót. Nem használhatom ki azt, hogy nekem esküdött. Bölcsnek kell lennem... Nincs több 10 év a hátam mögött, hogy rutinosan válaszoljak, muszáj gondolkodnom... muszáj belelátnom, átvizsgálnom a lehetőségeinket a Tyrell-ház nevében.
Elmosolyodtam szomorúan kissé. - Szerencsések, másokkal ellentétben. Örülj, hogy nem a holttestükért kell menned, mert másoknak nincs ily örömben részük - billentettem oldalra a fejemet. Értettem, miért a hangsúlya, azonban ez inkább nyomja az én gondolataimat, mint az övékét. Áldozatokat mindig megkívánnak a háborúk, úgy tűnik, a röpke fegyverszünetnek vége lett, ami beköszöntött Daenerys trónfoglalása után.
A reggeli asztalhoz sétáltam, de valahogy már az étvágyam elmúlt, így csak a teámért nyúltam és kortyoltam bele. Sokkal több foglalkoztatott már, mint étkezés. Vannak fontosabb dolgok, amik előrébb valók, már pedig akár Ser Brodrickkal tudok üzenni, úgyis oly sietős a számára.
- Nos, hát akkor elengedlek, de - fűztem mellé hamiskásan, de szememből ki lehetett olvasni, semmi nagy álmom sincsen. - Útközben egy levelet ha lehet, adj le valakinek, mindjárt meg is írom, szeretnék egyes lovagokat visszahívni Égikertben. Szükséges lépést tennünk, hiszen mi jövünk a játszmában, nem maradhatunk lépéshátrányban a dothrakiak ellen - elhúztam a számat, úgy ejtve ki a lovas nép nevét, mintha csak állatok lettek volna. Valóban, barbárok, akik semmit sem tisztelnek, csakis saját hagyományaikat, így hogy lehetne beintegrálódni? Westerosba semmiképp.
Intettem is, hogy gyorsan hozzanak papírt, tollat, tintát viaszt, hogy összefirkantsak gyorsan egy sürgönyt, nem többet.
Felkuncogtam, ahogy Brodrick megjegyezte utolsó mondatát. - Ser Brodrick, azt kell, hogy mondjam, a mostani vihar csak egy apró felhője lesz a királynő. De minden eshetőségre fel kell készülnünk. - Félig-meddig egyetértve. Daenerys? Még meg lehet ingatni, de azokat, akik vakon hisznek benne? És szövetségesei? Ellenfelei? Ez nem olyan harc lesz, ahol ellenség ellensége barát... És Ser Brodrick ebben eszköz lesz, ha nem is most, később. Sajnálatosan...

Lady Margery & Ser Brodrick

The Sworn Sword

Szerencse? A szerencsés végkifejlet az lett volna, ha hazamehetek a nőhöz, aki nem a feleségem, és megölelhetem a gyermekem, aki nem viseli a nevem. Ha reggel a pék friss cipójából ehetnék, ha a délután elkísérhettem volna a vadászokat az útjukra, hogy megvédjem őket a helyi veszélyektől. Ez nem szerencse. Talán valami, amiért hálát adhatok mind a hét istennek, de szerencsének semmiképpen sem szerencse.
Mégsem szólok egyetlen szót sem. nem akarok Úrnőm ellenében beszélni. Az Ő jóindulatától függ ennek a beszélgetésnek a végkimenetele, de nem csak azért. Margery jó úrnő volt, valaki, akit örömmel szolgálhattam. Ha nem is végleges most a búcsú, valahol úgy érzem, csak rosszabb szövetségek várnak rám a jövőben, amíg vissza nem térek Égikertbe.
– Amit csak kíván tőlem, Úrnőm. Hova kell eljuttatnom a levelet pontosan? – Megtehette volna, hogy parancsot ad, de inkább kért, és én egyik esetben sem mondtam volna nemet neki. Nem hiszem, hogy a Dothraki Horda tudja, miféle játékba keveredtek, vagy hogy mi történik most – nem elég kifinomultak, nem elég intelligensek hozzá. Nem becsülöm alá őket, barbár, sötét fenyegetést jelentenek, és csatatéren pokoli pusztítást tudnak végezni, de a politika ármányaihoz talán annyira sem értenek ők, mint én.
– nem tudom, úrnőm mit lát még azon az égbolton, de ha valakit, akinek három, tűzokádó sárkánya van, csupán egy felhőnek tekintünk, el kell ismernem, félelmetes idők elé nézünk. – Csupán az ostoba ember nem ismeri el, ha aggasztja, vagy megijeszti valami. Az, hogy miként cselekszünk, amikor annak a dolognak az arcába bámulunk, az már egy másik kérdés.
Teszek egy lépést hátra, amíg a papírra és tintára várunk, és elnézek ismét a rózsák végtelen sora felé. Még mindig nem tudom elhinni, mennyire békés ez a hely. Tudom, hogy a Síkvidéket kevésbé érintette meg a háború, mint mondjuk a Trident térségét, vagy Északot, vagy a Korona földjeit. Készen állunk-e mi egyáltalán egy új küzdelemre? Vagy csak kivéreztetnénk ezt a birodalmat?
Hallom, ahogy a szolga siet fölfelé a lépcsőn a kért tintával és papírral, így oldalra is lépek, hogy bejöhessen.

Margaery & Brodrick

Old new friend

Brodrick kicsiben gondolkodik, míg nekem nagyban kell. Nem koncentrálhatok egy családra, így is néha nagyon is Lorasra figyelek, mégis csak a testvérem, de ha királynő akarok lenni, akkor nem egy, hanem egész Westeros családaiért kell felelnem, így a szerencséről alkotott véleményünk természetesen más. Nem neki - és nem is kívánom, hogy neki - kelljen a helyemben lennie. Mindenki másra hivatott az életben.
A nyugalmas nap, amire ma készültem, szerte is foszlott. Ámbár, jó magam csak örültem, hogy a történések fogaskerekei újra megindultak, újra részese lehetek a dolgoknak, már csak mindennek fel kell kellően gyorsulnia. Lady Olennával sok mindenről beszélgettünk, mit hozhat a jövő, ez is köztük volt, még ha nem is tudtuk tökéletesen behatárolni a dolgokat. De így már, a megtervezett lépéseket könnyű végrehajtani.
- Keserűhídba, Lord Caswellnél vendégeskedik Ser Vortimer Crane, szükség van Égikert fegyvernökére, és az egyik támogatónkra is egyaránt, utána a többit megoldják mások, és elhagyhatod Síkvidéket. - Közben az asztalon kissé félretoltam a reggelim maradékát, mely sajnálatos módon már nem fog elfogyasztásra kerülni, sem időm, sem affinitásom nem volt az elfogyasztásához. Megvártam, míg a szolga szépen lassan lepakolt, majd máris helyet foglalva, ívelt, cifra betűket kezdtem sorokba állítani. - A sárkány csak egy állat. Ha nincs, ki irányítsa, semmire sem képes. - Ezzel nem ledegradálni akartam volna a létezésüket, természetesen nem lehet elfelejteni létezésüket, és pusztítani tudnak, de mint minden állat, szelídíthető véleményem szerint, csak a módszert kell megtalálni. A sárkány lehet bármennyire is a csúcson a táplálékláncban, de az intelligenciát, a gondolkodást, amire az ember képes, nem tudja lekörözni. Daenerys kezében is csak bábuk, amik ki tudja mikor tudnak eldőlni. Mily sajnálatos... De Daenerys nem fondorlattal és a nép szeretetével nyert trónt, önös öröksége csak, ami oda tudja őt kötni, és ha ennél nincs több, hogy akar valaki uralkodni?
A levél nem volt hosszú, vagyis hát, két levél lett, egy borítékba, melyet megcímeztem, majd elláttam a Tyrell-ház pecsétjével - ott virított rajta a Tyrell-rózsa, mely semmilyen más rózsához sem lehetett hasonlítani. - Más idők jönnek,mint eddig, Ser Brodrick - álltam fel és nyújtottam felé, mikor már biztos voltam a viasz is meghűlt, tartós a boríték. - Javaslom, hogy készüljön fel rá az út során, majd pedig a családját is készítse fel, ha megtalálta őket. - A tettrekészség és a szomorúság egyaránt csillogott a szememben, miközben egy biztató mosolyt küldtem felé. Csak reméltem, idő előtt visszajön, mert a lovagok közé elkélne a bizalmas... Mostanában pedig kiváltképp.