Steffon Florent

Atyám: Lord Alekyne Florent, Édesvíz ura. A kapcsolatunk teljesen átlagos volt mindig is. Megtanított vívni és lovagolni, maga mellé ültetett, mikor a jobbágyaink és szolgálóink segítségért folyamodtak hozzá, hogy tanulhassak az esetekből. Tőle kaptam az első lovamat és tőle sajátítottam el, hogyan kell okosan bánni a pénzzel. Tiszteletre méltó ember és jó apa, sajnos mostanság keveset találkozunk, olyankor mindig örömmel tölti el, hogy láthat engem és még inkább az unokáit.

Anyám: Alerie Merryweather, tökéletesen megtestesíti háza jelmondatát. Aranyból volt a szíve, eredendően szerette az embereket, engem és a nővéremet különösképpen. Még emlékszem, mennyire szeretett énekelni hímzés közben és hogy kívülről fújta minden virág, fa, utolsó kis gaz nevét is. Három éve halt meg, betegség ragadta magával.

Néhai feleségem: Eleyna Swyft, a családja egyetlen értelmes tagja. Atyám és az ő atyja választottak minket egymásnak, de meglepő módon jól alakult a házasságunk. Halk szavú, gyengéd asszony volt, aki sokat mosolygott és még annál is többet nevetett a borzasztó tréfáimon. Nem adatott nekünk hosszú házasság, a második leányunk születésekor halt meg, még épp hogy a kezébe tudta venni a kis Emmelyne-t.

Gyermekeim: Két leányom született a feleségemtől. Nyla az idősebbik, nemrégiben jegyezte el Jaime Lannister. Emmelyne, a kisebbik lányom most töltötte be a tizenötödik évét. Ők az legnagyobb kincseim, fáj a tudat, hogy hamarosan mindkettejüknek el kell majd engednem a kezét, hiszen lassan felnőnek. Korán hármasban maradtunk, szoros a kapocs közöttünk, így különösen nehéz lesz majd a búcsúzás.

Testvéreim: Egy nővérem van, Elinor, a Redwyne-házba házasodott be sok évvel ezelőtt. Együgyű, naiv teremtés, aki rettentően fel tud bosszantani a lassú felfogásával és a gyermeteg észjárásával. De attól még a nővérem, nem tudom nem szeretni. Akárhányszor valami hihetetlenül nagy ostobaságot mond, eszembe jut, hogyan tisztította ki kisfiú koromban a horzsolást a térdemen és hogyan játszott velem még akkor is, amikor akadt volna sokkal érdekesebb dolga is - ilyenkor mindig megenyhülök az irányában.

A férfi, aki semmiből is aranyat teremt, így emlegetik az udvarban. Nincsen híres bordélya a fővárosban - ami azt illeti, reménytelenül romantikus lélek és őszintén hisz a tiszta szerelemben, amit ironikus módon lehetetlen megvenni -, nem szaporítja a birodalom adósságait a Vasbank felé, mégis képes pénzt varázsolni, ha a királynő arra kéri. Talán már ő maga sem tudja számon tartani üzleti partnerei és bizalmasai számát, a kapcsolati tőkét mindig is többre tartotta a kézzelfogható vagyonnál. Ez a hozzáállás olyan előnyhöz juttatja másokkal szemben, amely a koronának is kedvező egy háborúból éledező birodalom felvirágoztatásában. Mindezek fényében meglepő, hogy nem simulékony természet, kevesen kedvelik őt. Érthető, hiszen hatalmas örömét leli a másokon való élcelődésben, egyetlen mondattal képes bárkit a porba alázni, ha úgy tartja kedve. Nem kegyetlen ember, távol áll tőle az erőszakosság, inkább csak magát és környezetét szórakoztatja ezekkel a szerinte ártatlan tréfákkal. Gyorsan vág az esze, átlát olyan összefüggéseket is, amelyek mások figyelmét elkerülnék. A többség mégsem gondolja úgy, hogy tartaniuk kéne Lord Steffontól, hiszen mégis ki félne egy állandóan jó kedélyű embertől, aki szereti a bort, az éneket, minden leányt és asszonyt megtáncoltat a lakomákon és elmondása szerint borzasztóan vív? Nem, Steffon Florent valóban nem túl veszedelmes férfi, a szó hagyományos értelmében biztosan nem. De ahogy sokan mások, úgy ő is tűzbe menne a családja becsületéért és tulajdonáért, és akkor bizony jobb tartani a Sárkánykirálynő pénzmesterétől, mert az arany mindennél nagyobb úr. Hűsége viszont egyedül a családja felé ilyen rendíthetetlen, hiányzik belőle a lovagok lojalitása és bátorsága. Nem kimondottan köpönyegforgató ember, szilárd elvek szerint él, de a saját és gyermekei biztonságát habozás nélkül a királynő elé helyezi.
Kisfiú óta szenvedélyesen rajong a lovakért és a lovaglásért. Sok-sok évvel ezelőtt felvásárolt néhány kiváló tenyészállatot Dorne-ból, mostanra pedig a ménese sokszorosára nőtt. Aki igazán jó hátast szeretne magának a Hét Királyságban, az biztosan Lord Steffontól vásárol, mert az ő állatainak nincs párja a birodalomban. Arról a tényről bölcsen hallgat, hogy az összes csikót a két lánya nevezheti el, így a legkiválóbb ménjei olyan nevek birtokosai mint a Pillangó és a Százszorszép. A leányai bármire rá tudnák venni: az üzletben hiába rendíthetetlen, apaként folyton meglágyul a szíve.

Életem történetét nem fogják megénekelni a dalnokok, mint a lovagok hőstetteit, Robert Baratheon lázadását vagy Daenerys királynő hódító hadjáratát. Legfeljebb a lányaim szemében tűnhetek hősnek, de ezzel meg is elégszem. Azon kevés férfiak közé tartozom, akik nem éreznek belső késztetést az életük kockáztatására és nem emészti fel őket a szégyen, ha kihátrálnak a veszélyes helyzetekből. Bizonyára sokan gyávának tarthatnak ezért, de amíg a fejem a nyakamon marad és a végtagjaim száma sem csökken, különösebben nem érdekel a véleményük.
Édesvíz várában nőttem fel, ahol a mesterek, atyám és anyám tanítottak mindenre. Kardot és íjat adtak a kezembe, szinte előbb tanultam meg lovagolni, mint járni, házunk mestere pedig büszkén jelentette a szüleimnek minden alkalommal, milyen jól halad a tanításommal. Átlagos kölyök voltam, aki szeretett lovagosat játszani a többi fiúval és amikor az anyja nem figyelt, jól meghúzta a nővére a haját. Egyedül annyiban különböztem a többi korombelitől, hogy én szívesen ültem apám mellett a várunk nagytermében, hallgatva a hozzá folyamodók panaszait és a tanácskozásokat pénzről, gazdaságról és hadügyekről. Sosem kellett könyörögni, hogy figyeljek oda, ittam minden szavukat. Tízévesen már a feleslegessé vált játékaimat árultam a többi gyereknek indokolatlanul magas áron vagy számukra kedvezőtlen cserefeltételekkel. Persze atyám hamar véget vetett a kis üzletemnek, de első szárnypróbálgatásnak mindenképp sikeres volt.
Sihederként két évet anyám családjánál töltöttem, hogy máshol is tanuljak, ne csak otthon. Ekkortájt ütötték nyélbe az eljegyzésemet a későbbi feleségemmel, akit aztán tizenhét éves koromban el is vettem. Eleyna kelendő lánynak számított akkoriban, igéző szépség volt a Lannistereket megszégyenítő szőke hajával és kedvesen csillogó, kék szemeivel. Mégis időbe telt, amíg megszoktuk egymást, rájöttünk, mit jelent férjnek és feleségnek lenni. A kezdetektől fogva bizalommal és szeretettel fordult hozzám, a kapcsolatunkat kölcsönös tisztelet és gyengédség jellemezte mindig is.
Alig egy év után megszületett az első lányunk, Nyla. Soha, semmit nem láttam még olyan szépnek, mint azt a vörösfejű, síró csecsemőt, akit a karomba adtak a septák. Már abban a percben jobban szeretem a világon bárkinél és bárminél a kenyérnél is alig nagyobb csomagot, aki hamarosan megnyugodott a kezeim között. Két évvel később egy ugyanilyen kis csöppséget adtak át nekem, de ezúttal az örömöm már nem volt felhőtlen. Végig kellett néznem, ahogy a feleségemet lassan elhagyja az élet, miközben a második gyermekünket dajkálja. Sosem éreztem iránta valódi szerelmet, de házastársak voltunk és megvédtem volna bármilyen veszedelemtől. Ettől viszont nem tudtam, mert a Hét Királyság legerősebb férfia sem elegendő hozzá. Eltemettem és meggyászoltam őt, de az életnek tovább kellett folynia a megszokott medrében, fel kellett nevelnem két kicsi lányt.
Az évek múlásával egyre szerteágazóbb kapcsolatokra tettem szert, az üzleti partnereim a birodalom minden szegletéről és azon túlról kerültek ki. Bár én magam a lovak szerelmese vagyok, ezek a jó barátok mindenfélével foglalkoznak. Vannak köztük gazdag földbirtokosok, bányák tulajdonosai, aranyban dúskáló kereskedők, egykori rabszolgatartók és olyan kalandorok, akik sosem látott kincseket kínálnak kimondhatatlan összegekért.
A családom többsége mindig próbált kimaradni a háborúkból, egyedül Stannis Baratheon trónkövetelő csatáiba keveredtünk bele. Én attól is távol tartottam magam, de többen holtan végezték a feketevízi csata alkalmával vagy elégtek egy máglyán annak a vörös boszorkánynak az utasítására. Én ezt is ép bőrrel megúsztam, majd amikor Daenerys Targaryen áthajózott a Keskeny-tengeren, én akkor is kivártam. Türelmesen ültem a babérjaimon, amíg Északon végzett a holtak seregével, de még akkor is, amikor elűzte Cersei Lannistert. Csak utána indultam el Királyvár felé hűséget fogadni az új uralkodónknak és felajánlani neki szolgálataimat. Tyrion Lannister tanácsára, aki jól ismerte páratlan gazdasági és pénzügyi ismereteimet, a királynő kinevezett pénzmesterévé.
Úgy gondoltam, a tökéletes munka elég biztosíték a Sárkánykirálynő és tanácsosai számára hűségemről, de tévedtem. Nem tudom, melyikük ilyen bizalmatlan velem szemben, talán nem is kéne egy bűnbakot keresnem a Kistanács tagjai között. De nemrég Lord Tyrion a hátam mögött elintézte idősebbik leányom, Nyla eljegyzését a bátyjával. Sosem mondták ki nyíltan, én azonban tudom, hogy így akarnak a királyi udvarhoz láncolni. Semmilyen nyereség miatt nem fordítanék hátat a gyermekemnek és állnék át az ellenséges oldalra, ezt ők is nagyon jól tudják. A házassági ajánlat kétségkívül előnyös, mégis felháborító. Egy apa dolga férjhez adni a lányát, nem az Ördögfiókáé. Bosszant a helyzet, a sértődöttségemet nem rejtem véka alá a tanács ülésein sem. Egyelőre azonban kivárok, abban mindig is jó voltam, az idő majd eldönti, mi lesz mindannyiunk sorsa.

Nincs semmi különös a külsőmben, talán csak a magasságommal tudok kitűnni a tömegből, nagyobbra nőttem másoknál. De ez sem igazán szembeötlő, hisz nem társul hozzá erős testalkat és félelmet sem ébresztek az emberekben. A hajam egyszerű barna, mindig rövidre vágatom, mert véleményem szerint csak a vademberek nem adnak a külsejükre.
Az öltözékem nem üt el a többi déli nagyúrétól, kerülöm a hivalkodást, de abból sem csinálok titkot, hogy milyen szépen megszedtem magam az üzleti ügyeimmel. A házunk címerállatát, a rókát büszkeséggel viselem, amikor csak tehetem.