HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


 
Bejelentkezés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Idövonal
305 AC - Az oldal történetének indulási ideje

304 AC - Ramsay Bolton és Jaenis Karstark eljegyzése

304 AC - Petyr Baelish és Margaery Tyrell eljegyzése

303 AC - Jaime Lannister felmentése a Királyi Őrségből, megválasztása mint Casterly-hegy ura és a Nyugat Őrzője

303 AC - Daenerys Targaryen Westerosra érkezése, a trón átvétele, Cersei Lannister száműzetése

303 AC - Petyr Baelish és Ramsay Bolton szövetségre lépése

303 AC - A hatodik évad vége
Chatbox
Vándorok
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (36 fő) Pént. Feb. 02, 2018 5:29 pm-kor volt itt.


Dalnokok zengték
A káosz egy létra
by Margaery Tyrell
Csüt. Szept. 27, 2018 6:32 pm



Dorne-i herceg fakó lovon
by Emmelyne Florent
Vas. Szept. 23, 2018 8:16 pm


Weddings are boring
by Arya Stark
Vas. Szept. 23, 2018 7:54 pm


Old debts - Arya & the Hound
by Arya Stark
Szomb. Szept. 22, 2018 6:29 pm


The Pink Wedding
by Arya Stark
Szomb. Szept. 15, 2018 8:24 pm


Vízi [Baratheon] Gendry
by Arya Stark
Vas. Szept. 09, 2018 12:44 pm


World of Witchers
by Arya Stark
Szomb. Szept. 08, 2018 11:08 pm


♕ Háttérhatalom kacatjai
by Margaery Tyrell
Szomb. Szept. 08, 2018 1:08 pm


Eredményhirdetés
by Balerion, az Iszonyat
Pént. Aug. 31, 2018 1:16 am


Hiányzásnapló
by Lysander
Csüt. Aug. 30, 2018 12:03 pm


World of Shadowhunters
by Vendég
Hétf. Aug. 27, 2018 7:05 pm


Clive Standen
by Rydan Blackwood
Szomb. Aug. 25, 2018 8:37 pm


Régi trükk
by Rongyos Herceg
Pént. Aug. 24, 2018 9:08 pm


Your destiny is written
by Jaqen H'ghar
Szomb. Aug. 18, 2018 10:16 pm


Resemblance
by Jaqen H'ghar
Szomb. Aug. 18, 2018 9:32 pm


Útmutató a kalandhoz
by Balerion, az Iszonyat
Szomb. Aug. 18, 2018 12:10 am


Temporary goodbye
by Margaery Tyrell
Pént. Aug. 17, 2018 7:33 pm


Játékostárs kereső
by Petyr Baelish
Kedd Aug. 14, 2018 4:25 pm


Ármány és szerelem
by Rydan Blackwood
Hétf. Aug. 13, 2018 10:12 pm


Nyilvántartás
Lord
6 fő
Lady
8 fő
Ser
2 fő
Zsoldos
0 fő
Közrendű
2 fő
Vadak
0 fő
Keleti népek
3 fő
Mester
0 fő
Fattyú
0 fő
Éjjeli Őrség
0 fő
Nincstelen
3 fő
Összesen
24 fő

Share | 
 

 Oberyn Martell

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Dorne hercege


Tartózkodási hely : hol itt, hol ott


TémanyitásTárgy: Oberyn Martell   Kedd Jan. 02, 2018 6:15 pm

Oberyn Nymeros Martell


Becenév: Vörös Vipera

Nem: férfi

Kor: 35 év

Születési év: 270 AC

Családi állapot: nőtlen

Tartózkodási hely: hol itt, hol ott

Származási hely: Dorne, Napdárda

Lojalitás: Martell-ház



Családom


Atyám: Balon Redwyne másodszülött fiú volt a családjában, senki sem gondolta, hogy egy hercegnőt fog feleségül venni. Mindig azt mesélték nekem és a testvéreimnek, hogy az egyik Tyrell fiú esküvőjén találkoztak anyámmal - atyám annyit ivott, hogy elég bátorságot gyűjtött és végül meg merte szólítani a leggyönyörűbb és legelőkelőbb leányt a teremben.
Amíg élt, rengeteget vitatkoztunk. Oberyn, ne csináld ezt, Oberyn, ne csináld azt... Állandóan ettől zengett a palota, én pedig mindig megtettem, amitől próbált tiltani. Dorannal sokkal jobban megtalálták a közös hangot, de velem fél óránál tovább nem bírta ki veszekedés nélkül. Minden nézeteltérésünk ellenére szerettem és tiszteltem atyámat. Kevés férfi él a Hét Királyságban, aki ilyen örömmel és becsülettel vállalja, hogy nem ő az úr az otthonában.

Anyám: Loreza Martell, Dorne előző uralkodó hercegnője. Erős, bátor és gyönyörű asszony volt, de mindenekelőtt a legjobb édesanya, akit csak egy gyermek kívánhat. A legtöbb nemesi születésű gyerek szoptatósdajkák, mesterek és tanítók gyűrűjében nő fel, de az én anyám sosem bízta volna másra a nevelésünket. Ő tanított meg írni és olvasni, ő virrasztott az ágyam mellett, mikor megbetegedtem és ő mesélt nekem történeteket éjszakánként sárkánylovasokról és nagy harcosokról. Az emberek szerették őt, a legutolsó szolgáló sem tudta utálattal kiejteni a nevét. A Lannisterek örülhetnek, hogy nem érte meg Elia nővérem halálát, az utolsó kavicsig szétzúzta volna Kaszter-hegyet.

Gyermekeim: Nyolc lányom van, az emberek Homokkígyókként ismerik őket: Obara, Nymeria, Tyene, Sarella, Elia, Obella, Dorea, Loreza.
Bár egyikük sem viseli a Martell nevet, sajátjaimként neveltem fel őket. Véleményem szerint a fattyak a szenvedély és a szerelem gyümölcsei, nincs semmi szégyellnivaló abban, ha valaki a Homok nevet viseli.
Úgy gondolom, egy lánynak meg kell tudnia védeni magát, ebben a világban olykor nagyobb szükségük lehet rá, mint fivéreiknek. Eszerint tanítottam és tanítom a sajátjaimat, az idősebbek mind képzett harcosok, a kisebbeknek természetesen még van mit tanulniuk.

Testvéreim: Bátyám, Doran Dorne uralkodó hercege, az isteneknek hála ő örökölte ezt a címet és nem én. Ennél eltérőbb jellemünk aligha lehetne, de ettől nem szeretem őt kevésbé. Sokat vitatkozunk, sok mindenben nem értünk egyet, de a fivérem és csupán ez számít. Ölnék és meg is halnék érte.
A nővérem, Elia állt hozzám a legközelebb nemcsak a családban, hanem minden létező ember közül. Kisfiúként állandóan a nyomában loholtam, vele akartam lenni a nap minden percében és ő volt az egyetlen, aki meg tudott zabolázni. Jobban szerettem a saját életemnél, jobban, mint bármit és bárkit ezen a világon. Egyszer bosszút fogok állni azért, amit vele tettek.





Így jellemezném magam...

"Oberyn was ever the viper. Deadly, dangerous, unpredictable. No man dared tread on him."
Az emberek többsége veszedelmes harcosként ismer. A legjobb fegyverforgatóktól tanultam vívni és számát sem tudom már, mennyi ellenféllel küzdöttem meg az évek során. Tapasztalatot gyűjtöttem, így mostanság nagyon nehéz meglepni.
A Fellegvárban tanultam, hat szemet szereztem a láncomra, mikor meguntam az ottani légkört. Úgy vélem, senki sem gondolta egyetlen percig sem, hogy valóban mester lesz belőlem. Szívesen tanulok, kisfiú korom óta szomjazom a tudást, de hiányzik belőlem egy mester alázata és bölcsessége. A mértékletesség még inkább... Nagy tudás birtokába jutottam mérgekről és ellenmérgekről, amelyet aztán a világot járva tovább bővítettem. Hazugság lenne azt állítanom, hogy egy nemes cél vezérelt ebben: nem véletlenül viselem a Vörös Vipera becenevet - vagy gúnynevet, ha úgy tetszik -, szeretem a csatatéren is felhasználni ezen ismereteimet. A lándzsa veszedelmes jó kezekben, méreggel átitatva még inkább. De ami mindennél veszélyesebb, az a csillapíthatatlan bosszúvágy és abból nekem sok jutott.

"The man's infamous, and not just for poisoning his sword. He has more bastards than Robert, and beds with boys as well."
Rengetegen papolnak erkölcsről, arról mi helyes és mi nem. Én is hiszek az erkölcsben, valamiben, amihez minden embernek igazodnia kéne. De az én hitvallásom más, mint a többségé. Bűn volna férfiként egy másik férfihez vonzódni és elfogadható, ha valaki parancsra gyermekeket öl és asszonyokat erőszakol? Nem, én ezt nem vagyok képes elfogadni. A leányaimat is erre nevelem, amióta csak hozzám kerültek. Az a legfontosabb, hogy a saját boldogságukat keressék és ne hagyják, hogy mások megakadályozzák őket ebben. Nőként, fattyúként semmivel sem érnek kevesebbet másoknál, szerencsére ezzel ők is tisztában vannak. Nem csoda, mert elég sokat hangoztatom a véleményem e kérdésben. Sosem féltem kimondani, amit gondolok. Szerencsés, hogy hercegnek születtem, máskülönben már biztosan felkötöttem volna a folyamatos szájalásért és az önfejűségemért.

"It is a big and beautiful world. Most of us live and die in the same corner where we were born and never got to see any of it. I don't want to be most of us."
Talán már az anyaméhben kalandok után vágytam. Amióta csak megtanultam járni, állandóan menni akartam, minél messzebb, felfedezni mindent, amit csak lehet és azt is, amit még senkinek sem sikerült. A mesterek azt mondják, el kell fogadnunk, hogy bizonyos dolgokat sosem ismerhetünk és érthetünk meg... én ezt nem tudom elfogadni. Hajt a kíváncsiság, szeretek a saját bőrömön megtapasztalni mindent. Mind a négy égtájat bejártam már, gyönyörű helyeket és érdekes embereket ismertem meg az útjaim során. De lehet bármilyen csodálatos Észak a maga zordságában és lehet bármily lenyűgöző kelet, attól még Dorne foglalja el a legelőkelőbb helyet a szívemben. Bárhol jártam eddig, valami mindig hazavonzott és ez sohasem fog megváltozni.
Ha éppen nem a világot járom, szívesen temetkezem könyvekbe, szeretek olvasni. Legyen az éppen krónika vagy költők versei, mindegyik egyaránt szórakoztat. Elia nővérem annak idején nagyon jókat derült a saját költeményeimen, bízom benne, hogy azóta valamennyit fejlődtem...







Történetem

Loreza a hercegnőkről szóló meséket szereti. Rajong a szép ruhákért, a különféle hajviseletekért, a gyönyörű ékszerekért – ő az egyetlen a testvérei közül, akit szelíd, békés természettel áldottak meg az istenek. A fegyverforgatásnál jobban érdekli, hogy a kertben virágkoszorút fonjon a hajába és kagylókból nyakláncot készítsen a tengerparton.
- Mesélj az édesanyádról – kéri mindig, amikor esténként elzavarom aludni. Én pedig sosem tudok nemet mondani a legkisebb leányomnak.
- Azt még nem is hallottad, amikor sikerült halálra rémítenem anyámat… Vízkertekben voltunk mindannyian, Doran, Elia, a szüleink és én. Emlékszem, az egyik legmelegebb nyár volt, amit valaha tapasztaltam, még a dorne-iak is nagyon nehezen viselték azt a hőséget. Talán nyolcéves lehettem akkor, állandóan Elia nővérem nyakán lógtam, árnyékként követtem mindenhova. Abban a szörnyű melegben mindketten nyűgösebbek voltunk a szokásosnál, még ő is, pedig mindig nagyon jól viselte, ha nem hagytam békén. Rám kiabált, hogy hagyjam beszélgetni a barátnőivel és keressek magamnak valami más elfoglaltságot, de én túl dacos voltam és csak azért sem moccantam mellőle. Tűrte, tűrte egy darabig, ám amikor sokadszorra kotyogtam közbe valami irgalmatlan nagy butaságot, betelt nála a pohár. Felkapott az asztalra tett gyümölcstálból egy jó érett kókuszdiót és felém hajította. Biztosan azt gondolta, hogy majd eliszkolok előle, hiszen fürgébb voltam az összes korombeli gyereknél, azonban én annyira megdöbbentem a kirohanásától, hogy meg sem moccantam. A kókuszdió egyenesen a fejemnek csapódott, én meg elvágódtam a földön és percekig meg sem moccantam. Elia sírva rohant anyánkhoz, hogy jöjjön, mert véletlenül megölt egy kókusszal. Anyánk persze halálra rémült, fejvesztve szaladt hozzám. Én még akkor sem tértem magamhoz, csak lett egy hatalmas púp a fejemen. Állítólag Elia addig jajveszékelt, hogy meggyilkolta a tulajdon öccsét, amíg anyánk előbb őt borította nyakon jeges vízzel és csak utána engem. Szerencsére nem lett komolyabb bajom és másnap már ugyanúgy Elia karjába csimpaszkodtam, mint azelőtt, de akkor már nem is bánta igazán.

Dorea az állatokról szóló meséket szereti. Mindenféle rusnyaságot be akar fogadni, legyen az egy magányos csiga vagy éppen egy fészkéből kizuhant, csapzott madárfióka. Majmokat megszégyenítő ügyességgel mászik fára és néhány esztendősen delfin szeretett volna lenni, úgy imádott úszni.
- Mesélj az Északon élő fenevadakról. Tényleg léteznek ott rémfarkasok, mamutok és árnyékmacskák? – kérdezte egyszer, amikor a láz ledöntötte a lábáról és kikelni sem tudott az ágyból. Vizes borogatás pihent a homlokán, a szobát betöltötte a gyógynövényekből főzött tea fanyar illata.
- Mamutot és árnyékmacskát egyet sem láttam, de rémfarkasokat igen. Azokat is csak a Falon túl, ott, ahol a föld fagyott és néhol haladni sem lehet a térdig érő hó miatt. Kíváncsi voltam az Éjjeli Őrségre és le akartam nézni a Fal tetejéről, ezért az első északi utamon rögtön oda mentem. Egy csapat felderítő éppen akkortájt lovagolt ki, először meg akarták tiltani, hogy velük tartsak, de én nem hagytam magam. Utólag azt mondom, talán jobb lett volna, ha hallgatok rájuk. Alig egy napja voltunk odakint, amikor éjszaka állatok üvöltését hallottuk. Addigra már azt hittem, halálra fogok fagyni mozdulatlanul fekve, örültem, hogy van ürügyem felpattanni. Két felderítővel elindultunk, hogy megkeressük a hangok forrását, mielőtt ők találnak meg minket hamarabb. Egy viaskodó medvére és egy rémfarkasra bukkantunk, ádázul tépték egymást, a farkasnak már hiányzott a füle, a medvének pedig feltépték az oldalát. De mégis tovább harcoltak, talán valamelyik a másik területére tévedt, talán csak a vérükben volt a gyilkolás. A végén a medve a két hátsó lábára állt és egy nagy pofonnal leterítette a rémfarkast, majd ízekre tépte.
- És titeket észre sem vett?
- Dehogynem, akkor jött csak az igazi izgalom. A medve felénk fordította vértől csöpögő pofáját, majd rohanva megindult felénk. Az egyik felderítő fejvesztve menekülni kezdett, a dög őt kapta el elsőként, egyetlen suhintással a földre küldte. Azt hiszem, csak annak a fiúnak a gyávasága miatt menekültünk meg, mert amíg a medve vele volt elfoglalva, addig volt időm átszúrni a fejét egy lándzsával. Máskülönben biztosan mi is darabokra marcangolva végeztük volna.
- Kár, hogy Dorne-ban nincsenek medvék, én megszelídíteném – jelentette ki Dorea ábrándosan.

Obella a távoli, misztikus helyekről szóló történeteket szereti. A szép ruháknál és a daliás lovagoknál sokkalta jobban érdeklik a könyvek. Ha éppen nem a nővéreivel gyakorolja a fegyverforgatást, mindig a könyvtárban bukkanok rá, a mester társaságában. Szívesen tölti az idejét tanulással, neki sosem kellett úgy könyörögni érte, bevetve az atyai szigort is, mint néhány nővére esetében.
- Tényleg a Második Fiakkal együtt harcoltál, atyám? – kérdezte egyszer csillogó szemekkel, felpillantva az egyik kötet teleírt lapjai közül. – Milyen volt?
- Hogy is mondjam? Szabad… igen, talán ez a legjobb szó. Más dolgom sem volt, csak harcolni éppen azért, aki zsoldot fizetett a parancsnokoknak. Bejártunk megannyi vidéket keleten, lóháton éjjel és nappal, a csillagos ég alatt aludtunk nem egyszer. – A történetből szándékosan kihagytam a temérdek szajhát és unatkozó feleséget, akik elszórakoztattak a hosszú éjszakákon. Nem gyermekfülnek való mese lett volna. – Szerettem azokat az időket.
- Akkor miért jöttél haza? Eleged lett a sok harcból?
- Nem, abból azt hiszem, sosem lenne elegem – nevettem. – Egyszerűen csak honvágyat éreztem. Sok helyen lehet boldog az ember, találhatsz barátokat és szerelmet, ezer szállal kötődhetsz oda, de sosem olyan erősen, mint az otthonodhoz. Hiányzott Dorne, a nagybátyád és a nővéreid, így hát hazajöttem.

Elia a családunkról szóló történeteket szereti. Mikor megkapta az Elia nevet, még nem tudhattuk az édesanyjával, mennyire fog hasonlítani a nővéremre. Szeszélyes, érzelmektől fűtött lány, tőlem örökölte a forró fejét és a tehetségét a harchoz. Gyakran kérdez a nővéremről és mindig ugyanott kötünk ki:
- Miért nem bosszultátok meg a halálát? A Lannisterek meggyalázták és megölték, Rhaegar Targaryen pedig eldobta őt magától.
- Rhaegar Targaryen meghalt, egy holtat nem büntethetsz tovább – válaszolom neki ilyenkor minden alkalommal. – A Lannisterek pedig… Tudod, hogy senki sem utálja őket nálam jobban. Doran is gyűlöli őket, gyűlölni fogja az összeset utolsó lélegzetéig. De mindennek megvan a maga ideje. Ha fejjel rohansz a falnak, nem biztos, hogy azt éred el, amit szeretnél. Igazságot fogunk szolgáltatni a nővéremnek, majd ha eljön az ideje. Hidd el, senki sem várja nálam jobban azt a napot, mikor lándzsát szúrhatok Gregor Clegane szívébe. Csak előtte még hallani akarom, hogy bevallja amit tett és azt, hogy kitől kapta a parancsot.

Sarella nem fecsérli az idejét mesékre, ő a valóságra kíváncsi. Ha nem leánynak születik, bizonyára már rég mesternek tanulna. Mivel ezt nem teheti meg, kénytelen beérni azzal, amit a Fellegváron kívül megtanulhat, a könyvekkel és azzal, amit nála tapasztaltabbaktól hall. Az édesanyja hajóskapitány volt, bőven szorult kettőnk kíváncsiságából Sarellába is.
- Miért hagytad ott a Fellegvárat? – kérdezte egyszer, mikor kettesben ültünk a palota kertjében, egy narancsfa árnyékában.
- Mert nem lennék jó mester. Hercegnek születtem, sosem tanulnék meg másokat szolgálni és mértékkel élni az életet. Úgy sejtem, nem is engedték volna, hogy befejezzem a tanulást, ők is látták mennyire alkalmatlan vagyok a feladatra. Nem követtem az utasításaikat, folyton kiszöktem a közeli bordélyokba és azt is tudni akartam, amiről szerintük gondolkodni sem szabadna. Egy mesternek a tudását arra kell felhasználnia, hogy másoknak segítsen, nem pedig a saját céljai és kíváncsisága kielégítésére. Úgyhogy eljöttem, a hatodik láncszem után otthagytam a mestereket és többet vissza sem néztem. Attól tartok, nem díjaznák, amire felhasználom a tanításaikat, de tenni úgysem tudnak ellene.

Tyene a kalandos történetekért rajong. Egy septától született, talán a Hétágú csillagból felolvasott unalmas sorok miatt kedveli annyira a félelmetes és izgalmas meséket, harcosokról és nagy csatákról. Kislány korában folyton a bajt kereste, bár az ártatlan arca miatt senki sem feltételezte róla, hogy rosszban sántikál. Egyszer rajta kaptam, ahogy egy kis apróddal vívott, valahogyan sikerült megszereznie az egyik méreggel átitatott pengéjű lándzsámat. Csak kevesen múlt, hogy nem sebezte meg vele a fiút. Alaposan leszidtam a felelőtlenségéért, mire ő dacosan visszavágott.
- Hiszen te is ezzel harcolsz, mindenki tudja!
- De én nem apródokkal gyakorlok. Különbséget kell tenni valódi harc és játék között. Amit ma tettél, az nagyon meggondolatlan volt, akár meg is ölhetted volna azt a szerencsétlen fiút – ingattam a fejem.
- Akkor szégyellje magát ő, amiért egy leány legyőzte – vonta meg a vállát Tyene. – És te sem harcolsz mindig becsületesen, hallottam történeteket. Azt beszélik, első vérig tartó küzdelemben megöltél valami dorne-i nemest. A szeretőjéért vagy tudom is én…
- Lord Yronwoodot, igen. Párbajra hívott, mert elvettem tőle a szeretőjét. Harcoltunk, a rangom és a korom miatt első vérig tartott. Lord Yronwood napokkal később meghalt, elfertőződtek a sebei. Nem volt egy Martellhez méltó így végezni vele, nem is vagyok rá büszke, hogy megöltem. Mindenki csinál ostobaságot és mindenkinek azért van az anyja és az apja, hogy megtanítsa rá mi jó és mi rossz. Szerencsére te nem ártottál most annak a fiúnak és mikor legközelebb ilyen ötleted támadna, emlékezz arra, amit most mondtam neked.  

Nymeria inkább a jelen eseményeivel törődik. Foglalkoztatja a politika, tudni akarja, ami a világban zajlik. Figyelemmel kíséri Doran uralkodását, a királynő döntéseit és mindenről határozott véleménnyel rendelkezik. Az emberek azt mondják, ő a legszebb a leányaim közül. Én mindig csak nevetek rajtuk, mert ostobák, amiért nem látnak át Nym csinos külsején – habozás nélkül elvágná bármelyikük torkát, sokkal több ő egy csinos kis hölgynél.
- Mit gondolsz Daenerys Targaryenről? – kérdezte tőlem nem is olyan rég.
- Erős nőnek tűnik, olyannak, aki uralkodásra termett. De királynőnek és hódítónak lenni nem ugyanaz. Érdekesen választott tanácsadókat maga köré, egyelőre úgy tűnik, mind alkalmas a feladatra. Viszont attól tartok, hamarosan akad majd kihívója. Nem értek úgy a politikához, mint Doran nagybátyád, de a vak is látja, hogy sokan elégedetlenek. És túl sok fejet hagyott a helyén azok közül, akik később gondot okozhatnak neki. Cersei Lannister valahol keleten bujkál a Heggyel, és kétlem, hogy ő lenne az egyetlen, aki nem a Sárkányok Anyját akarja a trónon látni. Csak azt remélem, hogy Dorne ebből a háborúból kimarad. Elég Martell-vér hullott már, nem akarok több rokont megbosszulni. Még így is van tartozásom.

Obara egyetlen történetet szeret igazán. Felnőtt nő már, de ezt azóta sem felejtette el. Egy óvárosi szajha szülte tizennyolc évvel ezelőtt, mikor tudomásomra jutott a létezése, azonnal elmentem érte, hogy magamhoz vehessem. Az anyja ellenkezett, kitartóan bizonygatta, hogy másé a gyerek, ezer másik férfival hált és nem lehetek benne biztos, hogy az enyém. „Különben is csak egy leány” – mondta akkor, de én kitartottam az igazam mellett. Tudtam, hogy a kislány az enyém, elég volt ránéznem és tudtam. A lába elé dobtam egy lándzsát és az anyja könnyes arcára mutattam.
- Leány vagy fiú, mind megvívja a maga harcát. És mind megválasztjuk a fegyverünket - ismételte el azóta sokszor azt, amit akkor tőlem hallott.
Én megválasztottam nemcsak a fegyveremet, hanem azt is, kiért harcolok. A szerelemben nem választok oldalt, de a háborúban Dorne-ért küzdök és a családomért.





Ha rám nézel

Magas, vékony férfi vagyok, aki le sem tagadhatná dorne-i származását. A hajam fekete, általában rövidre nyírva hordom, pusztán kényelmi okokból. Borotválkozni ritkán szoktam, nincs türelmem minden nap simára borotválni az arcomat. Azt mondják, jellegzetesek a vonásaim, még inkább a sötét, szúrós tekintetem, amely egy kígyóra emlékezteti az embereket.
Kedvelem a kényelmes, finom anyagú öltözéket, hercegként mindezt meg is engedhetem magamnak. Többnyire a házam színeit viselem, a sárgát és a vöröset, rajta pedig a Martell-címert.





Westeroson nincsenek titkok...

Vágyaim: Ó, azok mindenkinek vannak és én szeretek engedni nekik. Az élet rövid, élvezzük ki, amíg tart.
Ha én ülnék a Vastrónon: Sosem vágytam ekkora hatalomra. Nem a szerénység mondatja ezt velem - hercegként abból nem sokat osztottak nekem az istenek - , egyszerűen csak nem kenyerem az ekkora felelősség és kötöttség. Hála az égnek csak másodszülött vagyok és még Dorne-t sem kell igazgatnom, nem hogy egyszerre hét királyságot...
Ha bárhová elmehetnék: Ezt tettem egész életemben. Annyi gyönyörű hely van a világon, vétek lenne csak egy kis szeletét megismerni.
Ha másnak születtem volna: Akkor már biztosan megöltek volna, legalábbis a bátyám mindig ezt mondja.
Ami kedves számomra: A családom, beleértve a bátyámat, a gyermekeit és a saját nyolc leányomat. Ők a legfontosabbak számomra, jobban szeretem őket a saját életemnél is.
Amit utálok: Gyűlölöm az ostoba, szűk látókörű embereket, untatnak a középszerűségükkel. De a világon mindennél jobban a Lannistereket utálom.
Tulajdonom: Dorne hercege vagyok, biztosan azt akarod, hogy mindent felsoroljak?




Playby: Pedro Pascal
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Oberyn Martell
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Valar Morghulis :: Fellegvár könyvtára :: Akik a történelmet írták :: Karaktereink :: Lord-
Ugrás: