HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


 
Bejelentkezés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Idövonal
305 AC - Az oldal történetének indulási ideje

304 AC - Ramsay Bolton és Jaenis Karstark eljegyzése

304 AC - Petyr Baelish és Margaery Tyrell eljegyzése

303 AC - Jaime Lannister felmentése a Királyi Őrségből, megválasztása mint Casterly-hegy ura és a Nyugat Őrzője

303 AC - Daenerys Targaryen Westerosra érkezése, a trón átvétele, Cersei Lannister száműzetése

303 AC - Petyr Baelish és Ramsay Bolton szövetségre lépése

303 AC - A hatodik évad vége
Chatbox
Vándorok
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (36 fő) Pént. Feb. 02, 2018 5:29 pm-kor volt itt.


Dalnokok zengték
A káosz egy létra
by Margaery Tyrell
Csüt. Szept. 27, 2018 6:32 pm



Dorne-i herceg fakó lovon
by Emmelyne Florent
Vas. Szept. 23, 2018 8:16 pm


Weddings are boring
by Arya Stark
Vas. Szept. 23, 2018 7:54 pm


Old debts - Arya & the Hound
by Arya Stark
Szomb. Szept. 22, 2018 6:29 pm


The Pink Wedding
by Arya Stark
Szomb. Szept. 15, 2018 8:24 pm


Vízi [Baratheon] Gendry
by Arya Stark
Vas. Szept. 09, 2018 12:44 pm


World of Witchers
by Arya Stark
Szomb. Szept. 08, 2018 11:08 pm


♕ Háttérhatalom kacatjai
by Margaery Tyrell
Szomb. Szept. 08, 2018 1:08 pm


Eredményhirdetés
by Balerion, az Iszonyat
Pént. Aug. 31, 2018 1:16 am


Hiányzásnapló
by Lysander
Csüt. Aug. 30, 2018 12:03 pm


World of Shadowhunters
by Vendég
Hétf. Aug. 27, 2018 7:05 pm


Clive Standen
by Rydan Blackwood
Szomb. Aug. 25, 2018 8:37 pm


Régi trükk
by Rongyos Herceg
Pént. Aug. 24, 2018 9:08 pm


Your destiny is written
by Jaqen H'ghar
Szomb. Aug. 18, 2018 10:16 pm


Resemblance
by Jaqen H'ghar
Szomb. Aug. 18, 2018 9:32 pm


Útmutató a kalandhoz
by Balerion, az Iszonyat
Szomb. Aug. 18, 2018 12:10 am


Temporary goodbye
by Margaery Tyrell
Pént. Aug. 17, 2018 7:33 pm


Játékostárs kereső
by Petyr Baelish
Kedd Aug. 14, 2018 4:25 pm


Ármány és szerelem
by Rydan Blackwood
Hétf. Aug. 13, 2018 10:12 pm


Nyilvántartás
Lord
6 fő
Lady
8 fő
Ser
2 fő
Zsoldos
0 fő
Közrendű
2 fő
Vadak
0 fő
Keleti népek
3 fő
Mester
0 fő
Fattyú
0 fő
Éjjeli Őrség
0 fő
Nincstelen
3 fő
Összesen
24 fő

Share | 
 

 Ramsay Bolton

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Lord, nemes nagyúr


Tartózkodási hely : Rémvár


TémanyitásTárgy: Ramsay Bolton   Kedd Jan. 10, 2017 7:48 pm

Ramsay Bolton


Becenév: Veszett Kutya

Nem: férfi

Kor: 27 év

Születési év: 278 AC

Családi állapot: jegyben

Tartózkodási hely: Rémvár

Származási hely: Könnyező Víz környéke

Lojalitás: Bolton-ház, Petyr Baelish



Családom


Atyám: Roose Bolton, Rémvár ura, Észak egykori őrzője. Halálával minden joga rám szállt, igazán sajnálatos, hogy az ellenségeink megmérgezték őt. Minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy méltó legyek a nevéhez mint egyetlen fia és örököse.

Leszúrtam őt, kínok között múlt ki a padlón vergődve. Azt mondta, ha veszett kutyaként viselkedek, veszett kutyaként is fognak kezelni. Most mégis enyém minden, ami egykor az övé volt. Lám lám, milyen sokra viheti egy egyszerű fattyú…

Anyám: Egy molnár megözvegyült felesége. Apám látván szépségét menten megkívánta őt, ebből az alkalomból fogantam meg én. Tizenhárom esztendős koromig ő nevelt.

Egy iszákos, utolsó senki. Azon kívül, hogy megszült, semmi értelme nem volt a létezésének. Mindig azt mondta, hogy meg kellett volna ölnie már akkor, amikor megszülettem. Neki hála megtanultam, mi az a fájdalom és a düh. Megvert és megalázott, amikor csak tehette. De jól van ez így, megtanultam a leckét. Remélem, belefulladt a Könnyező Vízbe vagy rászakadt az a kurva malom.

Testvéreim: Drága bátyám, Domeric fiatalon hunyt el, egy szörnyű betegség ragadta őt magával. Máig gyászolom.
Kisöcsém halva született, ezt a megrázkódtatást apám halálával egy időben Lady Walda nem bírta elviselni, önnön kezével végzett magával. Igazán szomorú.

Atyám halálig azt gondolta, hogy én végeztem Domeric-el. Ez nem így történt. Nem hibáztatom, amiért ezt hitte, jogos volt a feltételezés. Az anyám mérgezte meg a bátyámat, az egyetlen embert ezen a világon, akit érdekelt a létezésem.
Apám és Kövér Walda kölyke még az első napját sem élte meg ezen a világon. Az anyjával együtt megetettem őket a kutyákkal.


Egykori feleségem: Sansa Stark, Eddard Stark legidősebb leánya. Petyr Baelish és atyám egyezséget kötöttek egymással, így biztosítva a pozíciónkat Északon. Én feleségül vettem Sansát, ő pedig visszatérhetett otthonába. Igazán sajnálatos, hogy Lord Tyrion hazatérte érvénytelenítette frigyünket, ő pedig távozott az életemből.

Nekem köszönheti, hogy most az, aki. Tehetetlen, naiv kislányként lökték a karjaimba, a házasságunk hónapjai erős, megállíthatatlan nővé érlelték. Hogy haragszom-e rá, amiért meg akart és még mindig meg akar ölni? Cseppet sem. Remélem, ő sem fog neheztelni, mikor visszafoglalom a fattyú bátyjától Derest és kitűzöm a testvérei fejét egy karóra. Őt talán életben hagyom, mindig is kedveltem a vörös leányokat.

Menyasszonyom: Jaenis Karstark, Karhold örököse. Fiúgyermek híján ő örökli majd Karhold várát és a hozzá tartozó birtokokat. Előző férje, Lord Umber egy vadászbalesetben hunyt el, azt mondják, az egész hasát feltépte egy vadkan. Tragikus, de bízom benne, hogy én is boldoggá tehetem leendő arámat.

Ha Kisujj nem lenne, rá sem néznék a kis Karstark szukára. Gőgös, felfuvalkodott némber, a néhai férje örülhet, hogy legalább a sírban megszabadult tőle. Sok-sok évvel ezelőtt beszéltem először és utoljára Jaenis Karstarkkal, amikor egy esküvőn mindenki szeme láttára látványosan kikosarazott és olyan pofont lekevert nekem, amitől még a fülem is csengett. Ha kettesben lettünk volna, biztosan megnyúzom. Alig várom, hogy megtörhessem, akkor majd lesz annál nagyobb baja is, mint hogy hozzáadták egy fattyúhoz…





Így jellemezném magam...

- Impulzív: Cselekedeteit ritkán tervezi meg előre, a pillanat heve viszi magával és aktuális hangulata szerint cselekszik. Ez gyakran váltakozik, érzelmei általában végletesek. Hol kicsattan az örömtől, hol pedig mély letargiába süllyed - bár utóbbi inkább erőszakos tettekben nyilvánul meg, nem pedig a szomorúság átlagos formáiban. Sokan érzéketlennek gondolják kegyetlensége miatt, de ez közel sincs így: nagyon is érez ő, csak éppen mások hatnak rá. Bár az is igaz, hogy gyengéd érzéseket nem túl gyakran táplál valami vagy valaki iránt. Szeretete legtöbbször kimerül a megszállottságban és a birtoklási vágyban, igaz, ő maga nem tudja ezeket megkülönböztetni a valós szeretettől. Haragját, gyűlöletét annál inkább képes kimutatni, de egyetlen szerencséje, hogy az évek során megtanulta elfojtani magában az ilyen kitöréseket. Gyermekként gyakran kapott valóságos dührohamokat, mostanra viszont képes kontrollálni magát és utólag bosszút állni az őt ért sérelmekért, mikor a helyzet a legmegfelelőbb rá. Könnyen elunja magát, semmi sem köti le hosszú távon - sem emberek, sem tevékenységek, sem semmi más. Ami pedig untatja, attól gyorsan megszabadul.
- Manipulatív: Kevesen képesek nála jobban hazudni és megjátszani magukat. Bár már kitelt a becsülete Westeroson mindenhol, mégis remek érzékkel ver át másokat. Ha arra van szükség, egy gyermeket megszégyenítő ártatlanságot képes színlelni, de ha úgy kívánja meg a helyzet, képes a rettegés erejével hatni másokra. Megtalálja az emberek gyenge pontját, pillanatok alatt képes felmérni egy helyzetet és a saját előnyére fordítani azt. Azonban hangulatingadozásai és kicsapongásai lehetetlenné teszik, hogy igazán jó játékos legyen a hatalomért folyó harcban. Igaz, őt magát a hatalom nem igazán érdekli, habár sokan ennek tulajdonítják az Északért folytatott küzdelmét. Valójában csak megbecsülésre vágyik és arra, hogy mások felett érezhesse magát. Szüksége van erre az érzetre, mert bár magának sem vallaná be, rendkívül frusztrálja a származása és a megvetés, amely születése óta körbeveszi. Nem véletlenül tanulta meg olyan hamar, hogyan védheti meg magát. Mindent összevetve, méltán tartják számon Westeros legkegyetlenebb és legrettegettebb férfijai között.
- Kommunikatív: Habár alapvetően nem kedveli az emberek társaságát, mégis remekül ért a szavakhoz. Tudja, kinek mit kell mondani és hihetetlen érzékkel idomul a szituációhoz. A kelleténél gyakran többet beszél, bár ő ezt sosem éli meg locsogásként - szavainak mindig üzenete van, nem csak azért szólal meg, hogy hallja a saját hangját. Persze ez gyakran idegesítő lehet a hallgatósága számára, és nem sokan érzik magukban a bátorságot arra, hogy félbeszakítsák. Szerencsére, ugyanis azt nem viseli túl jól.





Történetem

Lerakta a kutya elé a vacsorából megmaradt csontokat. Az öreg állat felkászálódott a földről és unott nyugalommal enni kezdett. A kisfiú csak ült mellette a földön, egyik kezét a szemére tapasztva. Az arca felpüffedt a kiadós veréstől, lilán és vörösen hirdetve az égető fájdalmat. Alig volt négy esztendős, de már régi ismerősként fogadta ezt az érzést. Mindig ez történt, ha az anyjának rossz kedve volt. Tudta, hogy néhány óra múlva majd úgyis elszáll a haragja, bormámorosan kitántorog a kutyaólhoz és az ölelésébe zárja őt. Mindig ezt tette, a bocsánatáért esedezett, ha bántotta, aztán következő alkalommal ugyanúgy elverte. Már megszokta.
***
Már megint csúfolta a többi gyerek, féltek tőle. Hiába volt okosabb és fürgébb náluk, de ha csoportosan estek neki, esélytelenül szállt szembe velük. Körbeállták és megállás nélkül kántálták: fattyú, fattyú, fattyú. Kavicsokkal dobálták, néha taszítottak rajta egyet, a leányok pedig megjátszott undorodással ugrottak félre előle.
- Eresszetek el, vagy megbánjátok! – acsargott Ramsay.
A legnagyobb fiú, Seban, aki a falusi hentes fia volt, a földre lökte őt, ott rúgta, ahol érte, majd utasította, hogy esedezzen kegyelemért. Ramsay felült, jégkék szemeit a másik tekintetébe fúrta.
- Egyszer még megöllek és a darabjaidat elküldöm a családodnak – közölte a henteslegénnyel, majd a porhóba köpött egy adag vért.
***
Bűzös a csontos kezeivel tisztította ki a sebet Ramsay homlokán. Már megint verekedett, de ezúttal ő nyert. Megfogta Seban fejét és belevágta egy kőbe. Először azt hitte, hogy megölte, de a fiú még lélegzett, csupán megmozdulni nem tudott. Otthagyta az erdő szélén a magatehetetlen henteslegényt és hazament. Nem érzett bűntudatot.
- Ramsay úrfinak jobban kéne vigyáznia magára, még a végén komolyan megsérül – jegyezte meg a rongyokba öltözött, erősen szagló szolgáló. – A verekedés nem egy Boltonhoz méltó.
- Én nem vagyok Bolton és ne merj még egyszer kioktatni – vágta rá a fiú dühösen.
- De Bolton vagy, atyád Lord Bolton és te az ő fia vagy.
- Atyám nem kíváncsi rám, Bűzös. Téged is csak azért küldött, hogy megalázzon minket. – Félresöpörte a férfi kezét. – Inkább menjünk vadászni! Muszáj megölnöm valamit.
- Ahogy parancsolod, Ramsay úrfi.
***
A leányt Willow-nak hívták, apja vándorkereskedő volt, azonban egy váratlan sérülésnek köszönhetően kénytelen volt megszállni a falu egyik fogadójában. Csinos lány volt, hosszú barna hajjal és kíváncsi, zöld tekintettel. Nem az a fajta szépség, akiért királyok vonulnak hadba, de még így is kiérdemelte a legények figyelmét. Különösen egy valakiét.
Willow-t megbabonázták azok a kék szemek. Atyja tiltása ellenére minden nap megmászta a kopár dombokat Havas Ramsay-vel, körbejárták a vidéket és megmártóztak a Könnyező Vízben. Egyedül Ramsay barátjától, Bűzöstől félt, a szolgáló hűséges kutyaként követte őket mindenhova. De még ezt sem bánta, ha cserébe a fiúval lehetett. Kedves szavaival, elbűvölő mosolyával hamar magához édesgette a gyanútlan leányt, majd a megfelelő pillanatban egy mérgeskígyó gyorsaságával csapott le a kínálkozó alkalomra. Egy csillagtalan éjszakán Willow eltűnt és soha többet nem került elő.
***
Ahogy Domeric Bolton arcába nézett, mintha csak egy tükörből tekintettek volna vissza rá azok a fagyos kék szemek. A bátyja finom, úri ruhákba burkolta magát, gyönyörű ló hátán érkezett a folyó menti kis faluba. Ajándékot is hozott magával, egy kicsike kölyökkutyát. Három teljes napot töltött el a féltestvérével, és bár kezdetben ellenségesen fordult Domeric felé, hamarosan kiderült, hogy a Bolton örökös igazi öccseként tekint rá. Kisöcsémnek szólította, megengedte, hogy felüljön a lovára és még vadászni is elmentek kettesben. Domeric megígérte neki, hogy ráveszi atyjukat, hadd éljen náluk Ramsay is.
- Megtanítanálak mindenre, amit csak tudok – bizonygatta lelkesen Domeric, egy almacsutkát nyomva a lova orra alá. – Bepótolnánk az elmulasztott éveket.
Ramsay nem válaszolt, csak leszegett fejjel simogatta a kölyökkutya fejét.
- Idővel atyánk is elfogadna téged. Talán még feleséget is találnánk neked, egy nemes északi leányt. Biztos szeretnek téged a lányok – vigyorgott rá cinkosul az idősebb fiú, mire Ramsay arcára halvány, fagyos mosoly görbült. – Mindig is szerettem volna egy kistestvért, és most itt vagy te. Meglásd, remek életed lesz Rémvárban.
Domeric Bolton hosszú szenvedés után, néhány héttel később meghalt. Beteg volt, legalábbis mindenki így hallotta. De mikor Ramsay meglátta az elégedett kifejezést anyja borvirágos arcán, rögtön tudta, hogy ez hazugság.
***
Roose Bolton ugyanolyan volt, mint bármelyik másik férfi, akivel eddig találkozott. Nem tűnt különösebben erősnek, nem viselt csicsás úri öltözéket, ugyanúgy beszélt és járt, mint a falubeli férfiak. De a szeme és a nyugodt hang mögött megbúvó fenyegető él nem engedte elfelejteni, kivel állt szemben. Megbűvölve bámulta az atyját, igyekezett kihúzni magát és jó benyomást tenni rá. Lord Bolton azonban nem tett semmilyen megjegyzést a fiára, pusztán elzavarta a szolgálókkal együtt, hogy mosakodjon meg és öltsön fel rendes ruhát. Amíg a meleg vízben ült és a többszáz éves falakat bámulta, nem bírta kiűzni a gondolatai közül azt a jegeskék szempárt. Újra és újra elképzelte, hogy az a tekintet egyszer majd büszkén vetül rá és ez hamarosan elhatározássá érett. Büszkévé fogja tenni az apját, kerüljön bármibe.
***
Myrandának hívták, két évvel volt fiatalabb a Bolton fattyúnál. Ő nem félt egyedül a fiútól, bátran nézett a szemébe minden alkalommal. Ugyan mit tehetett volna vele Ramsay, amire az apja vérebei nem képesek?
- Sara azt mondta, hogy csúnya vagyok – panaszkodott a kislány, Ramsay felé fordítva a fejét. Mindketten az istálló puha szalmáján feküdtek. – Szerinted csúnya vagyok?
- Nem vagy az – könyökölt fel a fiú. – Sara csak féltékeny rád, ne foglalkozz vele.
- Utálom Sarát – vágta rá Myranda indulatosan. – Mindig csak csúfol és nevet rajtam. Még a nyakláncomat is elvette! Bárcsak meghalna…
- Szeretnéd, ha meghalna?
- Igen, nagyon.
Ramsay odahajolt Myrandához és alig hallhatóan a fülébe súgta:
- Akkor meg fog halni.
Néhány nap múlva Sarát holtan találták meg az erdő szélén, a kutyák darabokra tépték. Amíg mindenki összecsődült Rémvár udvarán, hogy láthassák a holttestet, addig Ramsay a kennelek rejtekében Myranda mögé lépett és segített becsatolni a lánynak a kedvenc nyakláncát.
***
Rémvárba vendégek érkeztek. Umberek, Karstarkok és más északi urak családjaikkal, hogy egy lakomát követően megtárgyalják az át-áttörő vadak problémás kérdését. Ramsay izgatottan várta, hogy megérkezzenek, a várfalról figyelte a közeledő lovasokat, zászlóikon házaik címerével. Büszkeséggel töltötte el, hogy tudta, melyik címer melyik családhoz tartozik.
Mikor elérték a várkaput, ő futva rohant oda atyjához és annak beteges feleségéhez – az asszony leginkább csak egy szellemnek hatott, Ramsay szánalommal vegyes undort érzett a nő iránt. Lady Bolton levegőnek nézte a fattyút, még annyira sem tartotta, mint a kennelekben morgó, bolhás kutyákat. De a fiút most még ez sem érdekelte, alig várta, hogy végre Lord Bolton fiaként állhasson itt. Most jöttek először vendégek a várba itt tartózkodása alatt. Azonban atyja jeges pillantása és szavai azonnal eltörölték a jókedvét:
- Neked nem itt van a helyed, fattyú. Te nem vagy Bolton, csak egy Havas vagy. Eredj innen! – Roose Bolton lusta mozdulattal a szolgálók felé intett.
Ramsay lábaiból mintha eltűntek volna a csontok, gyengének és ingatagnak érezte őket. De hiszen… ezt nem tehetik vele - suhant át az agyán. Sajnos tudta, hogy megtehetik.
Leszegte a fejét és beállt a cselédek közé. Érezte magán a fölényes pillantásukat, a szégyen mintha lyukat égetett volna a bőrébe. Olyan erősen szorította ökölbe a kezét, hogy a tenyere sajogni kezdett. Nem foglalkozott vele. Ez a fájdalom jobb volt, mint amit atyja szavai okoztak.
***
Elbújt az egyik kutyaketrecben, a térdeit felhúzta, hogy elférjen a békésen szendergő véreb mellett. Az állat hatalmas feje az ölében pihent, Ramsay pedig belefúrta az ujjait a fekete, meleg bundájába. Átfagytak a kezei, jól esett neki a kutya testéből áradó hő.
Nem akarta, hogy megtalálják. Már régóta a mesterrel kellett volna lennie, de a lábai szinte lázadozni kezdtek, mikor megtette az első lépéseket a könyvtár felé. Gyűlölte azokat az órákat, amelyeket a macskahúgy szagú vénemberrel kellett töltenie. A mester ostobának tartotta Ramsayt és végtelenül érdektelennek. A fiú csak egyszer próbálta megmagyarázni neki, hogy ő próbálkozik, de egyszerűen képtelen összeolvasni a betűket szavakká és szépen kanyarintani a vonalakat, mikor írt. Közeledett a tizennegyedik névnapjához és már hónapok óta próbálták megtanítani írni és olvasni, de ő egyre inkább ellenkezett. A mester, az apja és mindenki más butának gondolta. Tudta, hogy így van – persze, hogy tudta, sokkal okosabb volt a korabeli gyerekeknél, félelmetes érzékkel látott át a felnőtteken is. Nem fáradt vele, hogy meggyőzze őket az ellenkezőjéről. Úgysem hitték volna el neki, hogy a betűk összefolynak a szeme előtt és bármilyen erősen is összpontosított – gyakran még a feje is belefájdult – az sem segített. Szótagonként, döcögve olvasott, a mester és az apja szidásai, verései mindig hamar elvették a kedvét. Pedig olyan szívesen lapozgatta volna azt a temérdek könyvet, annyi mindent tudni akart a világról. De inkább ebben a kutyaketrecben maradt, szerette a vérebeit. Azok legalább sosem bántották. Borzasztóan hiányzott neki az anyja, de az asszony egyszer sem látogatta meg. Olyan egyedül érezte magát, mint még soha életében.
***
Már sokszor megfigyelte, hogyan borotválkoznak a várban élő férfiak, eddig azonban nem volt rá szüksége, hogy pengét ragadjon a kezébe és maga is elvégezze reggelente ezt a cselekvést. Most viszont ott állt a kicsiny tükör előtt, az arcát bekente borotvahabbal és tanácstalanul forgatta a kezében az apró kést. Nem akarta megvágni magát - nem a fájdalomtól félt, hanem attól, hogy kinevetik majd az esetlensége miatt, ha meglátják rajta a sebeket.
Végül nekilátott, a borotva finoman szántotta az arcát és a rajta pelyhedző borostát. Nem tetszett neki. Az apja mindig frissen borotválkozott, ettől valamiféle elegáns, fennkölt külsőt kölcsönözve magának. Ramsay is ilyen akart lenni, azonban ez a terve már akkor meghiúsult, mikor belevágott az állába. Felszisszent a fájdalomtól és letörölte a kiserkenő vért.
- Segítsek, Lord Ramsay? - Nem kellett hátrafordulnia, hogy tudja, kihez tartozik a hang. Szó nélkül a háta mögé settenkedő Bűzös kezébe nyomta a pengét. Kisfiúként mindig úgy képzelte el, hogy majd az apja tanítja meg mindenre. Ám Lord Bolton még arra sem vette a fáradságot, hogy a napi három étkezésen kívül ránézzen a fiára. De nem számított, Bűzöst is tőle kapta és Bűzös volt a legjobb barátja. Ez majdnem olyan, mintha az atyja segítene neki, nem igaz?
***
Bűzös meghalt. Az az ostoba részegen összeverekedett Rémvár kovácsával és megölette magát. Ramsay nem is értette, hogyan történhetett ez meg. Hiszen ő nem engedte meg neki, hogy meghaljon! Ha tehette volna, most csúnyán megbüntette volna az egyetlen barátját, de már nem tehette. Düh tombolt benne, a gyomra pedig összeszűkült a gondolatra, hogy az a nyomorult soha többet nem megy el vele vadászni. Gondolni sem akart rá, sértve érezte magát, amiért még Bűzös is elhagyta. Megnyúzta a kovácsot, Bűzöst pedig elföldeltette Táncolj Damonnal.
***
Jaenis Karstark szemrevaló lány volt, szőke hajjal, nemes vonásokkal és olyan alakkal, amely bármelyik férfi fantáziáját megmozgatta volna. Nem mintha Ramsay-nek túl sok ladyvel lett volna dolga eddig, mindegyik az orrát húzta és fintorgott, mikor meglátták. Összesúgtak a háta mögött, vihorászva fattyúnak nevezték és kinevették mindenért. Remekül megvolt ő a szolgálólányokkal és a Rémvárhoz közeli bordélyok szajháival, Myrandáról nem is beszélve. Akadt, aki melegítette az ágyát, de egyik sem volt olyan, mint ez a leány. Azt beszélték, Lady Jaenis jobban bánt a karddal a legtöbb korabeli fiúnál és az is tetszett a Bolton fattyúnak, hogy nem ült a többi hölgy közé pletykálni és csinos ruhákról fecsegni, ahogyan azt illett volna egy esküvőn.
Ramsay sokat ivott, jó ötletnek tűnt az ágyába invitálni a lányt. Az arcán csattanó pofon és a sértő szavak még a hangos zenén túl is eljutottak mindenki füléig. Megbotránkozó, szúrós tekintetek szegeződtek rájuk, de köztük mind közül az apjáé égette legjobban a bőrét. Csalódottság, kiábrándultság és a szokásos megvetés sugárzott belőle még akkor is, amikor a zekéjénél fogva rángatta ki a részeg fattyát a teremből, mint holmi rendetlenkedő kisgyermeket.
***
Büszkeség feszítette belülről a mellkasát, mikor visszagondolt az apja levelére. Fontos feladattal bízta meg, még annál is fontosabbal, mint hogy Rémvárat igazgassa Lord Bolton távollétében. Vissza kellett foglalnia Derest az áruló Theon Greyjoytól. Amíg a Starkok otthonába nem ért, megpróbált mindent kideríteni Balon Greyjoy utolsó élő fiáról. Valahol, mélyen megértette a fiú viselkedését - ugyan ki ne tenne meg mindent az atyja elismeréséért? De szánalmat nem ébresztett benne a másik férfi helyzete, könyörületet pedig végképp nem.
A többi vas-szigeteki mocsok elárulta az első adandó alkalommal az ifjú herceget, azonnal a Bolton-hadak kezére adták. Ramsay pedig bűntudat nélkül nyúzta meg az összeset. Hiszen az ilyen söpredéknek nem jár több.
***
Theon Greyjoy... egy született fajankó, mégis hercegnek nevezik. És ő, Havas Ramsay - aki gond nélkül átverte, fogságba ejtette és megfosztotta minden emberi méltóságától a Vas-szigetek szerencsétlen hercegét - csak egy egyszerű fattyú. Azonban abban a pillanatban, mikor először csikarta ki Theonból, hogy kiejtse a száján az új nevét, már ez sem számított. Bűzös, Bűzös, Bűzös... Ha nem is olyan jó barát, mint az első, mégiscsak egész hasznos lehet.
- Gyere, Bűzös, találtam neked egy sokkal kényelmesebb lakrészt - mosolygott rá már-már ártatlanul a kikötözött, csupa seb férfira. Már ha egyáltalán annak lehetett nevezni. - Végre nem leszel egyedül, boldog vagy?
Intett az embereinek, hogy oldozzák el a foglyot, majd mikor ezzel végeztek, egyszerűen a vállukra dobták a csontvázzá fogyott Theont és kicipelték Lord Ramsay után a kutyák kenneléhez. Az állatok eszeveszetten csaholtak, de mivel nem kaptak rá utasítást, nem nyúltak hozzá újdonsült lakótársukhoz. Néhány nap múlva a bizalmatlanságuk is elmúlt, mondhatni maguk közé fogadták Bűzöst.
***
A nyitott ablakon át nézte Rémvár udvarát és azon töprengett, hogy ez egyszer mind az övé lesz, amikor kopogást hallott. Kelletlenül engedélyt adott a belépésre és megfordult. Az ajtóban a nevelőanyja bukkant fel, Lady Walda. Bár atyja feleségült vette a Frey leányt, aki ezáltal anyjává is lett, ez még nem változtatott azon a tényen, hogy a lány vele egyidős volt.
- Hoztam neked valamit – szólalt meg Walda szégyenlősen, majd előhúzott a háta mögül egy tányért, rajta egy málnával díszített süteménnyel. – Úgy tudom, ma van a névnapod és…
- Nem szoktam megünnepelni – szakította félbe Ramsay.
- És hoztam neked süteményt – fejezte be a mondatot a kövérkés nő szelíden, majd beljebb lépett a szobába és letette az édességet a férfi asztalára. – Megkérdeztem atyádat, mit szeretsz, de nem tudta megmondani.
- Nem vagyok válogatós. – Ramsay gyanakvón szemlélte a süteményt, de végül nem nyúlt hozzá.
- Tudom. Remélem, örülsz neki és… és szeretnék nagyon boldog névnapot kívánni. – Walda habozva közelebb lépett férje fattyú fiához, majd átölelte őt. Érezte, ahogy Ramsay izmai megfeszülnek az érintésétől, mintha egyenesen megrémült volna ettől a kedves gesztustól. Nem ölelt vissza, de nem is tolta el magától Waldát. – Atyád néha ridegnek tűnhet, de te vagy a fia és nagyon szeret téged. Mindenki szereti a fiát, még akkor is, ha nem köszönti fel a neve napján. Ne ha…
Kövér Walda nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis Ramsay hirtelen ellökte magától, majd felkapta a tálcát és a falnak csapta. A gyümölcs és az édes krém alaktalan foltban kenődött szét és folyt végig a hideg köveken.
- Takarodj a szobámból! – üvöltött rá a rémült nőre. – Takarodj innen, mielőtt megnyúzlak és vidd innen a kurva süteményedet is! Nincs szükségem a sajnálatodra, te ostoba ringyó!
Walda könnyekben tört ki és kirohant a folyosóra. Nem tudta, hogy miért sír jobban: azért, mert megrémítette a fattyú izzó dühe, vagy azért, mert mélységesen sajnálta a fiút.
***
Alig mert hozzáérni a feltekert papírhoz, félt, hogy egy óvatlan mozdulattal tönkreteheti. Még a pislogást is próbálta visszatartani, mintha egyetlen szempillantás alatt ellophatnák tőle ezt az értékes lapot. Mert hogy az életénél is értékesebb volt. Mondhatni ezért küzdött, amióta csak a világra jött.
- Ígérem, hogy nem fogok csalódást okozni, atyám - szólalt meg végül az izgatottságtól fojtott hangon. - Méltó leszek a Bolton névre.
Csak egy egyszerű papír volt, de neki a világot jelentette. Az apja végre elismerte őt, végre viselhette a nevet, amelyre eddig nem volt érdemes. Ramsay Bolton - ízlelgette magában. Eddig is gyakran tette, azonban most ezerszer édesebb volt. Már nem elérhetetlen álomként lebegett előtte, hanem megkaparintotta, itt tartotta a markában fáradságos munkájának gyümölcsét.
***
Sansa mögött feküdt, egyik karja a lány karcsú derekán nyugodott. A Stark lány alvást imitált, de tudta, hogy még ébren van. Alig érezhetően reszketett Ramsay érintése nyomán, ahogy a férfi végighúzta ujjait a felesége hófehér bőrét elcsúfító egyik hegen. Nem ő okozta, ezt kivételesen nem. Nem volt friss, mint a többi, nem vette körül kék és lila zúzódás, már biztosan nem is fájt neki. Talán Királyvárban szerezte, talán máshol. Nem számított igazából, csak Petyr Baelish szavait igazolta: sokat szenvedett már.
A vörös hajzuhatag, a tökéletes alak, a kellemes illat egészen elvarázsolta. De nem szerette a leányt, nem volt rá képes. Akárhányszor Sansa Stark arcába nézett, ugyanazt a csinos vonások mögé ágyazott megvetést látta, amely az egész életét végigkísérte. És most itt volt a karjai között, végre azt tehetett vele, amit akart. Mindenki szörnyetegnek gondolta, amiért minden este erőszakot tett a lányon és amiért a legapróbb engedetlenségért is csúnyán megverte... ő azonban csak elégedettséget érzett. Itt feküdt az ágyában megtörve és darabokra zúzva annak a megtestesítője, amely annyi szenvedést okozott neki. Úgy érezte, minél több fájdalmat okoz újdonsült feleségének, annál inkább megtorolja mindenki lenézését. Élvezte. Persze Sansa biztosan azt gondolta, hogy szándékosan az ő személye ellen irányult Ramsay kegyetlensége. Ezek a ladyk már csak ilyenek voltak... azt gondolták, minden róluk szól.
***
A kennel mögött térdelt a hóban és hányt. Soha nem történt még vele ilyen, a gyomra még csak össze sem szorult, ha meg kellett ölnie valakit. Most viszont egész testében reszketett, miközben letörölte a hideg verítéket az arcáról.
Hiába mosta le a kezét, még mindig érezte az apja vérét rajta. Mintha futótűz lett volna, úgy égette a bőrét. Le tudja ezt mosni valaha is? És Walda meg a kölyök vérét? Nem nyúlt hozzájuk, de úgy érezte, mintha a kutyák helyett ő marcangolta volna szét őket. Nem tehetett mást - ismételgette magának kitartóan. Az élete múlott rajta. Az apja az első adandó alkalommal végzett volna vele, most, hogy megszületett az öccse.
Igazán szép gyerek volt, a szemei épp oly kékek, mint az összes Boltonnak. Vajon kire hasonlított volna, ha felnő? Az atyjukra? Domericre? Waldára? Talán Ramsayre? Ez már sosem derült ki. Még csak neve sem volt.
Az apja vajon mit gondolt, mikor leszúrta? Ugyanolyan csalódott volt, mint eddig mindig? Bár az is megeshet, hogy életében először némi elismerésfélét érzett a fattyú fiával szemben. Ezúttal Ramsaynek sikerült megelőznie egy lépéssel.
Felkelt a hóból és rendezte a vonásait, mielőtt visszasétált volna az emberek közé. Ideje volt kiküldetni a mesterrel a leveleket Észak váraiba a hírrel, hogy Roose Boltont megmérgezték az ellenségei.
***
Elfogadta, hogy ez már a vég. Félt, mint minden ember, ő is félt a haláltól. Egészen eddig a pontig azt gondolta, hogy ő nem retteg úgy tőle, mint mindenki más, most mégis megrémítette a gondolat, hogy hamarosan ő is távozik az élők sorából. A seregét szétverték a Völgy lovagjai, ő pedig mozdulni sem bírt, úgy megverte Havas Jon. Tisztelte a férfit, mindezek ellenére is. Okkal sikerült maga mögé állítania még a vadakat is, valami különleges biztosan volt benne.
Ő viszont tudta, hogy már nem fog innen kijutni. Hűséges szövetségese nem maradt, egyedül pedig akkor sem jutott volna ki innen, ha nem zárták volna be egy régi kutyaketrecbe. Gyenge volt, embertelenül fájt mindene és alig látott. Szédült, túl sok ütés érte már a fejét, a szemeit pedig szinte ki sem tudta nyitni, úgy bedagadtak.
És akkor meghallotta a lépteket, majd a hozzájuk tartozó távoli emlékeiből ismerős hangot. Alig értette az első néhány mondatot, zúgott a füle. A lényeg viszont eljutott a tudatáig.
- Kiviszlek innen, Lord Bolton. Legyél jó kutya - mondta Petyr Baelish.
***
A Sasfészekig vezető út hosszú volt, de Ramsay nem sokra emlékezett. Amíg elértek a Nyakig, alig volt magánál, csoda, hogy nem fordult le a nyeregből. Nem állhattak meg, a Starkok biztosan utolérték volna őket. Úgyhogy nem volt mese, tartania kellett magát minden nehézség ellenére, ha nem akart meghalni. És ő élni akart, bármi áron. Vissza kellett nyernie a becsületét.
Sasfészek várát kedvére valónak találta. Tágas lakosztályt kapott, ellátták a sérüléseit, forró fürdőt vehetett és a mocsoktól eredeti színüket vesztett ruháit is illatos, új darabokra cserélhette.
- Igazán figyelmes tőled, hogy gondoskodtál a társaságról is, Lord Baelish - jegyezte meg Ramsay vacsoránál, nem sokkal azután, hogy megérkeztek az Arrynok otthonába.
Vidám mosollyal pillantott le a lábánál alvó kölyökkutyára - Kisujj ajándéka volt, gondosan választotta ki az életerős, már most nagy termetű állatot. Hófehér szőre és gesztenyebarna szemei csillogtak a szűrt napfényben, sosem tudhatott még magának ilyen különleges kutyát. Jeyne-nek keresztelte az előző kedvence után. Mostanra bizonyára leölték a Starkok a falka többi tagjával együtt...
***
- Jaenis Karstark a legjobb menyasszony, amit jelenleg találhatsz magadnak. Azok után, amit Sansa Starkkal műveltél, örülhetsz, hogy egyáltalán valaki hozzád akarja adni a leányát. És Lady Jaenis Karhold örököse, több mint jó választás – érvelt Lord Baelish a kitartóan ellenkező Ramsay-nek.
- Ha ennyire jó választás, akkor miért nem veszed el te? Nekem biztosan nem kell Umber levetetett özvegye… – Ramsay ingerülten hámozta a kezében tartott almát, miközben Petyr arcát fürkészte.
- Lord Bolton, bíztam benne, hogy ezen már rég túlvagyunk. Legjobb tudomásom szerint nincsenek problémák az értelmi képességeiddel, bizonyára csak az emlékezeted gyengélkedik, ami teljesen érthető ilyen sérülések után. Elmondom még egyszer és utoljára, hogy megjegyezd, de ezúttal jól vésd az eszedbe: a hűséges kutyát etetik és beengedik a házba, a veszett vérebet azonban leölik, mert csak a gond van vele.
Ramsay letette a kést és lassan beleharapott az almába. Megrágta és lenyelte a falatot, mielőtt még válaszolt volna:
- Megértettem, Lord Baelish. De én is tanítok neked valamit a kutyák neveléséről. Nem verhetsz örökké láncra egyet sem, mert egyszer csak arra leszel figyelmes, hogy letépi a karod, mikor enni adsz neki…  





Ha rám nézel

Ha őt kérdeznéd, csak elmosolyodna és rávágná, hogy természetesen tökéletesen néz ki, ostobaság is ezen törnöd a fejed. Bővebb választ nem adna, mert nem érdekli.
Alacsonyabb a legtöbb férfinál, ezt viszont ellensúlyozza izmos testalkata, nem tűnik betegesnek és gyengének. Nem Boltonnak született, de vonásaiban jobban tükrözi családja jellemző jegyeit, mint akármelyik törvényes utód. Sápadt bőr, sötét haj és természetesen kék szemek - jeges, intenzív pillantás, amely beléd fagyasztja a vért és átlát rajtad. A haját röviden szereti, göndörsége miatt így sem tud vele igazán bánni. Az arca szinte mindig frissen borotvált, ritkán lehet borostával vagy szakállal látni. Arcvonásai jellegzetesek, lehetetlen összetéveszteni bárki mással.
Minden módját megragadja annak, hogy kifejezze, ő a Bolton-házhoz tartozik. Ruhái mind a házuk címerének színeiben pompáznak - fekete, rózsaszín és vörös -, a nyúzott ember motívumát pedig előszeretettel viseli magán.





Westeroson nincsenek titkok...

Vágyaim: Nem szokásom vágyakozni, amit akarok, azt meg is valósítom.
Ha én ülnék a Vastrónon: Elég hamar meghal, aki ráül. Inkább maradok Északon.
Ha bárhová elmehetnék: Oda megyek, ahova akarok. Azt teszek, amit akarok. De Északot nem hagyom el, ha nem feltétlenül szükséges.
Ha másnak születtem volna:  Másnak születtem, mint aki most vagyok. És nem akarok újból egy fattyú lenni, csakis Lord Bolton.
Ami kedves számomra: Örömmel és büszkeséggel tölt el, akárhányszor meglátom a házam címerét. Emellett a várpince kínzótermében végzett munkám látványa is mérhetetlen elégedettséget ébreszt bennem, ez az én művészetem. Nem hangoztatom, de gyengéden viseltetek a kutyáim iránt, hűséges jószágok.
Amit utálok: Unalmas, engedetlen emberek. Még szerencse, hogy egyikük sem tud sokáig untatni.
Ha fattyúnak neveznek.
Tulajdonom: Rémvár és a hozzá tartozó birtokok, egészen a Könnyező Víz utolsó kis cseppjéig. De bármi és bárki a tulajdonom lehet, ha úgy akarom.
Amit nem engedek magamtól karnyújtásnyinál messzebbre, azok a vadászkutyáim és a lovam, Blood. Illetve a kedvenc nyúzókésem, anélkül egy lépést sem teszek.




Playby: Iwan Rheon

_________________
„He should have been content to grind corn.


Does he truly think that he can ever rule the North?”
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Ramsay Bolton
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Valar Morghulis :: Fellegvár könyvtára :: Akik a történelmet írták :: Karaktereink :: Lord-
Ugrás: