Behind the curtains

Az ÚT. Igen, óriási betűkkel felrajzolva az ég kékjére. Nem számított mennyire fáradtam el, hogy egyáltalán nem vagyok hozzászokva a hosszú lovagláshoz. Nem számított semmi, csupán az, hogy végre elhagyhattam az otthonomat. Persze már maga a bátyám is legalább kétszer meggondolta volna magát ha tehette volna, de vannak bizonyos dolgok melyekkel magam is tisztában vagyok. Ez az egyik: Nem zárhat be. És Tyrion már vár. Nem szép, sőt, egyenesen sértő dolog figyelmen kívül hagyni a királynő segítőjét. Aljas kis húzás pont az unokatestvérem titulusát felhasználni, de ha van valami amit a családomtól megtanultam, az pontosan az, hogy a cél szentesíti az eszközt. Én pedig megkaptam amit akartam.
Királyvár lenyűgöző már messziről is. És persze ahogy az lenni szokott, sokszínű és zsúfolt. A főváros. Kámzsával a fejemen érkeztem meg a kastélyba, hisz unokatestvérem így tartotta biztonságosnak. Mintha a Lannistereken kívül nem élne más szőke hajú gazdag nemes az országban. És szerintem egyáltalán nem hasonlítok Cerseire. Már csak életkorilag sem. Találkoztam a Targaryen királynővel és köszöntöttem is annak rendje és módja szerint, hisz nem hozhatok szégyent a családomra. Évekig vitathatnánk, hogy most akkor kinek is van joga a trónra és miért. Szerintem egy király nem a vérétől király, hanem a tetteitől. Robert nem tett túl sok mindent az iváson és a nőzésen kívül. Mennyire megalázó! Ez persze unokanővérem cselekedeteit nem igazolja, de talán..ha megbecsülte volna egykori királyunk, másképp lett volna minden.
Felhúzom a lábamra a csizmát, ami szintén nélkülöz minden nőiességet. Hiába, Kaszter-hegyen sem mond mindenki nemet ha én kérem. - Mióta állsz itt Tyrion? - nézek fel végül. Tekintete szigorú próbál lenni, de pont tőle nem várnám az atyáskodást. Pont tőle nem. - Ugyan, kérlek bele se kezdj. Csak megnézem a várost. Nem vagyok tán tökéletes fiúnak? - fordulok körbe, mire csak a fejét csóválja. Szerinte egy nőn, mindig látszik, hogy nő. Szoros varkocsba fogom rakoncátlan tincseimet és begyűröm egy egyszerű, elnyűtt sapka alá. - Majd a szemembe húzom. Komolyan, megesküszöm, hogy nem akarok semmi rosszat tenni. Kérlek, ne légy olyan mint a bátyám. A minden tilos jellegből már eleget kaptam otthon is. Legalább te ne legyél olyan, mint ők! Kérlek, kérlek! Csak pár óra. Senkinek nem fogok ebben a hatalmas kastélyban hiányozni addig. - és jönnek a de hát jellegű mondatok, hogy mit akart még megmutatni nekem itt. - Számtalan lehetőséged lesz rá, hisz még több, mint 10 napot veletek fogok tölteni, mielőtt megint száműznek. - sóhajtom kelletlenül. Igazán találhatnának itt nekem valami komolynak álcázott elfoglaltságot, ami elég nyomós ahhoz, hogy itt maradhassak. - Szeretlek és ne aggódj. Nem fogok elveszni. És semmi őr! Megegyeztünk? - nyújtom neki a kezem. Alkukat már kiválóan tudok kötni erre-arra. Apró szívességeket, melyek nem fájnak senkinek, de reményt adnak nekem. Reményt arra, hogy átbújhatok a sok szabály alatt. A sok megkötés alatt. - Lovagi torna? Mégis mi az izgalmas abban, hogy két férfi életveszélyes ütközetét nézem? Nem. Azt meghagyom nektek. - rázom meg a fejem de a segítségével jutok ki a kastélyból is. Kevésbé feltűnő módon.
Első szippantás a szabadságból és ez leginkább az eldugult és túltelített csatornáéra emlékeztet, de nem baj. Kellemetlenségek mindenhol vannak. Óvatos léptekkel és rácsodálkozó pillantásokkal bámészkodom hát a forgatagban. Az sem baj, ha néha nekem jönnek, mert az örömömet nem tudják elrontani. Találomra nyitok be a félig rozoga épületbe is, ahol harsány zajok fogadnak. Egy kocsma! Huh mit szólna a bátyám. Némileg elváltoztatott hangon kérek magamnak egy kupa bort és a számomra untig unalmas játékot kezdem figyelni a sarokban. Egy ostoba kártyajáték, amit gyerekkorom óta űzök. Nem szép dolog pénzt elnyerni másoktól ha neked sok van, de érdekesnek hangzik. Szóval beszállok. - Fogadjunk inkább borban. Az inkább kedvemre van most, mint egy szajha. - és ezt a szót sose mondtam még ki hangosan. Ezidáig. De most nem Myrielle Lannister vagyok. Valaki más. És ez tetszik. Nekik pedig az ötlet. Az viszont nem, hogy nyerek és csupán a vállam tudom vonogatni, hogy miért. - Sokat nyertem már. - felelem őszintén, mire máris az arcomba liheg a férfi, hogy egy csaló vagyok aki őt tőrbe csalta. - Nem. Nem csaltam. - húzódom hátra amennyire tudok. - Ne játsszon ha nem ismeri a szabályokat. - állok fel, mert úgy vélem a kocsmai látogatásom kezd a végpontjához érkezni. És magázom, holott nem kellene. Hátrálva nekiütközöm valakinek, de a férfi elkapja az ingem elejét és ütésre emeli a kezét. - Tegyél te igazságot. - nézek fel az idegenre akinek háttal mentem neki. Csak így, találomra. Nem akarok most elszaladni és elmenekülni. Nem akarom, hogy ilyen hamar véget érjen a nap. - Ha igaza van és csalok, úgy - gondolkodom el - fizetek neki egy lányt a bordélyban. Bármelyiket. - nem mintha lenne rá momentán pénzem, de azt hiszem megoldható. - Ha nem csalok, ő fizet neked. - mert valljuk be, ha nekem fizetne érdekes lenne. Bár elvileg én most egy fiatal fiú vagyok akinek kapnia kellene egy ilyen alkalmon, de jutalmazzuk a bírát. Rájövök, hogy a kelleténél talán tovább időzik arcán a tekintetem, így elfordulok, hogy minél kevesebbet lásson az arcomból. Nem szeretnék rögtön lebukni.

Én csupán egy kis városnézésre vágytam. Otthon soha be nem tehetném a lábam semmiféle kocsmába. Nem ejthetem ki a számon hangosan azt sem, hogy szajha. Bort pedig akkor iszom ha atyám meg a bátyám a látókörömön kívül vannak. És mennyire nehéz volt olyan szolgálót magam mellé keríteni akinek nem jár el a szája a férfi rokonaim kérdéseit hallva. Bízom Tyrionban, hogy nem küld utánam egy fél őrjáratot ha nem jelennék meg hirtelen időben, bár relatív az idő. Nyilván egy egész éjszakát nem tudnék kimagyarázni és nem is szeretném őt kellemetlen helyzetbe hozni. Na meg hová is mehetnék? Vannak bizonyos dolgok, amikhez hozzászoktam eddigi életem alatt. Így hát hmm, nem is tudom. Vajon tényleg könnyedén vennék bármit? Annyira, mint most a kártyát és annak győzelmét? Persze, elfelejtettem. Nem gondoltam arra, hogy vannak akik nem szeretnek veszíteni és nem is tudnak. Talán jobb lett volna nem beszállnom. De a hátráláskor már mindegy. Már minden mindegy. Az is, hogy magáztam. Az is, hogy az idegen aki arcátlanul alaposan mér végig, túlságosan is alaposan pedig ne tegezzem le. Hová teszem a szemem? Nem idevalósi. Az öltözéke kirí a kocsmában lévő emberekéi közül. Tehetős, ez biztos. Talán egy gazdag kapitány, gazdag kereskedő vagy csupán egy utazó valahonnan a távolból. És a jelek szerint túlságosan hamar rájött arra, hogy semmi közöm a neméhez. Most pedig magam sem tudom, hogy dühös legyek amiért kimondja amit szerettem volna rejtetten hagyni, vagy inkább legyek hálás amiért megpróbál megvédeni? A fickó még mindig állítja, hogy csaltam. Nem csaltam. Sosem csalok, nem szükséges. Annyit játszottam ezt a játékot, hogy három életre elegendően is meguntam már. A pasas talán azért, hogy ne legyen komolyabb baja egy tehetőssel, inkább visszavonulót fúj, de hallom a fenyegetést, miszerint majd akkor fogok kegyelemért könyörögni, ha, idézem: "úgy megbaszlak, hogy egy életre elfelejted a csalást". - Köszönöm, uram. - rebegem halkan, nem tudva még kiverni az előbbi mondatot a fejemből. Azt hiszem sosem mondtak nekem még csak hasonlót sem. Ki is merné..Vajon csak üres szavak, vagy tényleg megtenné? Nagyot kortyolok a borból, amit ki sem fizettem még. - Most aztán settenkedhetek haza a csatornában. Nem mondták még, hogy néha illik megtartani a számára olyan nagyon nyilvánvaló információkat? - príma, azt sem tudom ki ő, pontosan honnan jött, de rögtön ki kell oktatnom. De az az igazság, hogy nem akarom megélni azt, amit a pasas kilátásba helyezett. Semmiképp. A vele lévő férfi, látszólag jól mulat a kialakult helyzeten. - Tartozik nekem legalább annyival, hogy felajánlja, hogy elkísér. Legalábbis egy darabig. - helyesbítek, mert különös lenne ha a kastélyba kívánnám magam bekísértetni. Jobb neki talán ha nem tud meg rólam többet a kelleténél. Viszont sajnos figyelnem kellene arra, hogy mit mondok. Kinek mondom. És mennyi bor után. - A férfiak nem tudnak veszíteni. - helyezem a kupát a pult durva felületére, jelezve, hogy kérek még egyet, mert hát most szabad. Miért is ne? És valaki úgyis kifizeti. Egy szolgálónk azt mondta, hogy a kocsma emberei egyszerűen működnek. Akkor remélem egyszerűen fog ez is megoldódni. Mire megkapom inkább visszafordulok felé, udvariatlanság háttal állni annak, akihez beszélünk. - Mit szólna egy játékhoz velem? Fogadhatnánk pár aranyban. Ha már odalett az előző partnerem.. - nézek fel rá, de a sapkát még mindig nem veszem le. Talán legközelebb belehempergőzöm a porba, mielőtt kiteszem a lábam a kastélyból. De szeretek fürdeni. Mea culpa, az élet nem egyszerű pláne ha olyan szerepet akarsz eljátszani, amiről nem sokat tudsz. Nem igaz?

Talán nem tudom elég jól felmérni a helyzetet amibe kerültem és amiből Ismeretlen Nevű Dorne-i Férfi húzott ki, ámbár a saját dacosságom az, amiért mégis dühvel vegyes kíváncsisággal szemlélem őt. Nem akartam felfedni, hogy nem vagyok fiú. Lehetnék éppen lányos fiú, láttam már ilyeneket, akik hírből sem voltak férfiasak. Most azonban illene legalább eltűnni innen, ha már ilyen gyorsan lebuktam Sasszem Uraság előtt. De a fenyegetést hallva inkább nem teszem. Nem azért jöttem el Kaszter-hegyről és kértem meg Tyriont, hogy engedjen ki a kastélyból így, hogy valamelyik bűzös sarkon leheljem ki a lelkem. És azt sem akarom, hogy egy ilyen fickó, mint a kártyapartnerem, akár csak egy ujjal is hozzám érjen. Ilyenkor bezzeg az eszembe vésődik az összes atyai, bátyji intelem amit valaha hallottam, onnantól, hogy ne álljak szóba idegenekkel, akkor főleg ha férfiak, ne menjek el sehová idegenekkel, ne kerüljek félreérthető helyzetbe és minden ilyesmi. De már késő, nem igaz? A baj megtörtént, a jótevőnek pedig jókor ütköztem neki és az arcom sem bánta meg a másikkal a találkozást.
- Nem tudom mondták-e. - ismerem el, mert majdnem biztos, hogy soha nem mondtak ilyesmit lévén egyik rokonom fejében sem fordult meg a gondolat, hogy ilyen helyre akarok jönni. Igazából nem is akartam, csak így esett. A majdnem atyainak beható dorgálás és a kilátásba helyezett, milyen végkimenetele lehetett volna magyarázat ugyan elgondolkodtat és tudom, komolyan tudom és értem, hogy igaza van, de nem vagyok gyerek! Ne kezeljen úgy. - Nem vagyok már gyermek uram, egyébként pedig bárhol járunk a Hét Királyságban, ezek a veszélyek mindenhol fennállhatnak. Mit tegyen hát egy hozzám hasonló leány ezek ellen? Csak azt ne mondja, hogy zárkózzon be és ne hagyja el a k..házát. - majdnem kastélyt mondtam, majdnem végül pedig biccentek arra válaszolva, hogy elkísér valahová. Valameddig. Ezt mondjuk nem ártana minél előbb kitalálnom, hogy honnan a biztonságos elérni a palotát. Ah, kicsit jobban bele kellett volna mélyednem a város térképébe. Csak kicsit jobban. - Így gondolja? - nézek óvatosan körbe - Pedig nem jöhet odáig, ahol lakom. Problémás lenne. - ez végül is nem hazugság, tényleg az lenne - Dorne-ból jött, igaz? - biccentem oldalra a fejemet. És noha nem illik így teljesen idegenül rákérdezni senki vagyoni helyzetére, azért szemet szúr a drága öltözék, az anyagok finomsága. Biztos, hogy nem közrendű. - És szabad tudnom a jótevő életőrzőm nevét? - kérdezem óvatosan, egyébként valószínűleg soha többé nem fogunk találkozni, de szeretek mindenkire emlékezni. Főleg mert az én életemben mondjuk úgy, hogy túl sok dolog van szabályozva. Azonban enyhén felháborodok amikor kiveszi a kezemből a kupát.
- Naa..! - nézek rá nagy szemekkel, hát azért ez modortalanság Ismeretlen Úr! - A kártyában is lehet izgalmat találni, csak jól kell tétet választani. Én nem magáért a játékért játszom. Győzni szeretek. Aki azt mondja, hogy a részvétel a fontos, sosem volt igazi győztes. - mondom komoly hangon, de azért felvonom a szemöldököm - Szóval magát ez izgatja? A párbajok? - várok azért a kupámra, de úgy tűnik hiába. - Tehát kalandor lélek, aki hajszolja a veszélyt. Érdekes. - mérem végig lassan, de kíváncsian. Lehet, hogy nincs igazam, de akik nálunk párbajoztak, vagy indultak tornákon nem a pénzért csinálták. Hanem hírnévért, izgalomért, hogy úgy érezzék, élnek. - Egyébként valószínűleg legyőzne párbajban, sőt, de lehet, hogy van amiben meg tudnám lepni Párbajhős úr. - nyilván van ilyen, én is jó vagyok valamiben - Kártyában a nadrágját is elnyerném. Sőt, a legtöbb játékban. - kivéve azokban ahol inni kell, nekem olyat nem lehet, soha nem is lehetett. Akik játszani tanítottak pedig többnyire katonák, netán rokonok. Az üres kupa koppan mellettem a pulton, meglepve pislogok rá. - Nocsak és ki maga, hogy ezt így meghatározza? - kérdezem, mert hát ezt akár mondhatta volna a testvérem is, sőt az apám is. - A férfiak mindig azt hiszik, jobban tudják, mi kell egy nőnek, mint ő maga. - mormogom az orrom alatt, na ezért nem siettettem soha a házasságot úgy, mint az unokanővérem. Nekem ne mondja már meg mindig mindenki, hogy mit nem szabad és mit nem tudok. - Ezt már nem tudom meg. - mármint, hogy mennyire vizezett. Azt se tudom abból öntött-e a csapos, amiből elsőre. Követem a tekintetét a másik férfira és a vele lévő nőre. - Miért nem fogadta el a felajánlásomat? Tudja, a bordélyra nézve. - kérdezem kíváncsian, bár lehet, hogy nem pont illő, de most nem valamilyen kastélyban vagyunk, engem pedig nem Myrielle Lannisternek hívnak. Csak egy lány vagyok, aki betévedt egy kocsmába. Bár ettől még rettentően kíváncsi vagyok. Azt hittem ilyesmire egyetlen férfi sem mondana nemet. Mert igaz, nem éltem hosszú évtizedeket, de makulátlanul hűséges férfiről még nem hallottam. Lehet, hogy ő is házas. Vagy pont ő a hűséges. Nem tudom. Nehéz megítélni így elsőre. - És én most mit igyak, ha már a borom magában landolt? - újabb kíváncsi, de lényeges kérdés.