Laerys Drennelion

Atyám: Minden vagyonát, elismertséget, lehetőséget, jóformán az egész életét Laemond Drennelionnak köszönheti. A férfi valyriai vérvonalú lysi nemes-, kereskedőcsalád sarja, ki fivéreivel ellentétben hadiflottába s zsoldoshadseregbe fektetett be, mely legalább annyira jövedelmezőnek bizonyult.  Másodszülött fiát a több éves, Yi Ti egyik isten-császára általi megbízása alatt nemzette majd titkolt körülmények között vette magához második fattyát, s vitte haza Lysbe, ahol olyan bánásmódban részesítette, melyet akár a törvényes elsőszülöttek is megirigyelnének. Noha tényleges címeinek Aenor, feleségétől származó elsőszülött fia az örököse, ugyanannyi támogatást nyújtott minden gyermekének, beleértve párja törvénytelen gyermekeit is. Persze van pár hóbortja, melyekkel Laerys nem tudott megbarátkozni, mint a Targaryenek iránti rajongás és a zsoldosaiba vetett bizalma, de mióta eszét tudja, példaképként tekint rá; bizonytalansága, kudarctól való félelme is ebből eredeztethető, retteg attól, hogy egyszer csalódást okoz neki.

Anyám: Nincsenek emlékei édesanyjáról, csupán atyja szűkszavú elbeszéléseiből tudta meg a nő nevét: Mo Xia. Bár valamelyest kíváncsi rá, milyen lehet a nő, nem tekint rá anyjaként, azt a szerepet már betöltötte más.

Mostohanyám:Ferella Hestaris megnyerő hölgy, kiről hajdanán kicsapongó életmódja miatt senki sem hitte, hogy valaha férjet találnak neki 70 év alatt; Laemond érdeklődése iránta sokáig rosszízű pletykák témája volt városuk előkelőségeinek körében, egyaránt tartották a férfit ostobának, nemzőképtelennek és bátornak, amiért a kétgyermekes anyát választotta feleségének. Laerys azonban mindenképp hálás ezért a döntéséért, hisz a nő ugyanúgy bánt vele s bátyjával, mintha saját véréből származnának, még ha baklövései miatt kritikusabb szemmel tekint rá, mint édesapja.

Jegyesem: Mineya Essaris 13 éves leány, kit a baráti viszony s rokoni szálak erősítéseként ajánlott fel családja számára, cserébe Amyraért, kit az Essaris örökös kapott meg jövendőbeliként. Fiatal korából adódóan képtelen nőként tekinteni rá, ugyanakkor fivérével, Norannel való közeli viszonya miatt próbál a lehető legrokonszenvesebbnek tűnni szemében.

Testvéreim: Noha szülei nem kényeztették el a kelleténél jobban, mostohanővérei, Lessora (25) és Sirella (24) gyakran kiélték rajta efféle hajlamaikat, melynek nyomai még mindig sejlenek viselkedésében, mellyel azonban bátyja, Rhaevon (21) türelmét pedzegeti, ki hamarabb orrol meg Laerys panaszaira, mint annak tényleges okaira.
Amyrával (14) hosszú órákat képes eltölteni otthonuk különböző eldugott zugaiban a lány könyveit tanulmányozva vagy különböző kultúrák nyelveit gyakorolva, bár a lány sokkal tehetségesebbnek bizonyul nála; ikerfivérével, Aenorral (14) azonban képtelen huzamosabb időt eltölteni, a fiút frusztrálja a hosszas semmittevés, gyakran válik zsémbessé látszólag a semmitől, így inkább a legidősebb fivérre hagyja, vezesse le a kölyök feszültségét vívással.
A 9 éves Rhaelar rejtélyes oknál fogva túl hamar rákapott az édesanyja korú nők hajkurászására, amiért mindenki a másodszülött fiút okolja, még ha egyáltalán nincs köze öccse ezen hóbortjához.
Mióta „száműzték” a szülői hálóból, Laegel minden éjjel próbál betörni valamelyik idősebb testvére szobájába, hogy ne kelljen egyedül töltenie az éjjelt, azonban csak Laerysnek és Amyrának nincs szíve hagyni, hogy kulcsra zárt ajtajuk előtt sírjon, így kénytelenek minden második éjjelt társaságában eltölteni.

Szélsőségektől mentes, nyugodt személyiség, aki csupán intimebb pillanataiban, az ágyban mutat nagyobb hévet. Amennyiben lehetősége van rá (mindig talál rá), kerüli a konfliktusokat, hisz abban, hogy összefogással többre jut az ember, mint a másik elnyomásával, ezáltal környezete szemléletéhez viszonyítva akár idealistának is mondható. Imádja kiélvezni az élet adta gyönyöröket, de képes félretenni vágyait, de ritkán hagyja, hogy az örömök eltereljék a figyelmét fontosabb dolgairól.
Igyekszik előbb gondolkodni, mint cselekedni, de ebben nem csupán megfontoltsága segíti, részben magabiztosságának hiánya is közrejátszik. Gyűlöl hibázni, főként, ha tudja, ezzel szeretteit is veszélybe sodorhatja, így gyakran tétovázik egy-egy fontosabb döntés meghozatala, cselekedet megtétele előtt. Nem esik nehezére bájcsevegni másokkal, felszínes érdeklődést mutat minden és mindenki iránt, de nehezen lehet a bizalmába férkőzni, gyanakvását nehezen teszi félre. Cselekedeteivel igyekszik családja jólétét figyelembe venni, szinte csak értük hajt végre nagyobb horderejű tetteket, vállal nagyobb áldozatot.
Roppant kényes, igényli a kényelmet, luxust, valamint igencsak szereti az aranyat, főként azt elszórni – persze a fontosabb dolgokra, mint lysi bordélya, mindig tesz félre. Ivócimboraként vegyes érzések köthetik hozzá az embert, hisz nem rest mások italáért fizetni, előfordult már, hogy eme nagylelkűsége miatt fogyott ki egy kocsma készlete, de ő maga nem bírja az alkoholt;  az önsajnálkozó, kevésbé elviselhető részegek típusába tartozik, kikkel senki sem elegyedne szívesen szóba.

Háború, hódítás, birodalmak egyesítése... gondterhes szavak ezek, olyanok, melyeket a fiatal férfi sosem hallott szívesen. Pedig valahol mélyen legbelül már számított rá, hogy az apjával való kudarcba fulladt tárgyalásuk után fivérét majd őt is felkeresik ezzel, s ezek szerint Rhaevonnál sem jártak sikerrel; azonban meglepte, hogy pont egy hozzá ily közel álló személy teszi majd ezt. Hirtelen keletkezett feszültségét próbálva elűzni teljesen elmerült a forróvizes medencében, melyben eddig ücsörgött, valószínűleg mindhiába.
Legendás hódítók, uralkodók vére folyt ereiben atyai ágon, mégis kételkedett magában, abban, hogy ő a megfelelő alak, akivel a közelgő viharról folytathatnának eszmecserét, hisz csupán csak annyit hajtogatna, hogy ne vonuljanak hadba, még ha szinte születése óta azt mondogatták neki, már csak a származása miatt is mily’ nagyra hivatott. Dédnagyapja halála pillanatáig rengeteget mesélt arról, hogyan pusztult el ősi otthonuk, Valyria, hogyan veszett oda felesége menekülés közben, hány napon át hánykódott fiaival a tengereken, miként hódították meg népével új otthonukat, s hogyan nyerte el évekkel később a Sárkánykőről, menyegzőjéről szökött Targaryen lány szívét... igaz, az öreg elméje már nem volt tiszta, hiába mondogatták neki, hogy az utolsó kivételével ősi felmenői történeteit meséli, ő mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy a saját kalandjait mesélte, A fiú apja, Laemond, mindig élvezettel hallgatta ezeket és gyakran vesztegette meg két idősebb gyermekét édességekkel, hogy hasonlóképp tegyenek, pedig Laerys utálta ezt. A vénember szobájában mindig félhomály volt, a levegő öregség és halál szagától volt nehéz, a lakójából pedig oly lassan hömpölyögtek a szavak, hogy azok mindig halálra untatták. Sokkal szívesebben hagyta volna, hogy nővérei agyonkényeztessék ölelésükkel, vagy birkózott volna hatalmas házuk udvarán bátyjával, esetleg figyelte volna a bölcsőjükben szendergő ikreket... nos, igen, valahogy jobban lekötötték figyelmét azok a rokonai, melyek nem álltak közel a véghez. Visszagondolva csodálta is, miért nem mérgezték meg Lys könnyeivel legalább három évtizeddel halála előtt, már úgyis elég szép kort ért meg akkorra.

Furcsa, miként lettek Laerys első emlékei a dédnagyapja utolsói. Csupán ezen apró, de nem annyira kellemes élmények maradtak meg benne az akkori időkből; azonban ahogy cseperedett, egyre inkább távolodott a regék szereplőinek bátorságáról, eltökéltségétől; hogy is hitt volna bennük, mikor túl korán megtanulta, a valyriai vonások hamarabb teszik az embert népszerű szajhává, mint hódítóvá.
Bár testalkata nem ezt mutatja, mint ahogy összes fiútestvére, ő is tanult kardforgatást braavosi mestertől, íjjal pedig kiváltképp jól célzott, de mint ahogy korábban várható volt, az élethez köthető dolgok jobban megragadták figyelmét. Kezdetben a kertészetért volt oda, később pedig már a kertekben eltöltött légyottokért, egzotikusnak számító vonásaival valamint simulékony természetével pedig könnyűszerrel talált magának ehhez partnert. Amikor elérte a 16. életévét, apja egy kisebb láda aranyat nyújtott át neki, hogy bizonyítsa, hogyan képes helytállni a nagyvilágban, ő pedig bátyjával ellentétben nem a leggyorsabb, legkorszerűbb típusú hajóba fektette, hanem nőkbe. Nem úgy, ahogy a Lysbe utazó, vágytól fűtött férfiak többsége -helyesebben úgy is, de nem mindet-, hanem egy párnás házba, kezdetben csupán néhány drágább rabszolgával, majd ahogy egyre több vendég tért be hozzájuk, a „lányai” száma is gyarapodott, mind rabszolgákkal, mind szabad nőkkel. Talán naivitásból, talán emberségéből, talán csupán az élvezetekre való összpontosításából adódóan nem tűzte ki célul, hogy még az utolsó rézpénzeiket is kicsikarja az épületben megforduló személyekből, dolgozóival kegyesen bánt, a rabszolgáknak esélyt adott arra, hogy munkájuk függvényében kivásárolhassák magukat, az elszegényedett szabad nőknek, amennyiben volt tehetségük a szakmához, hitelt nyújtott szolgálatuk fejében, s a gyermekeik részére is fönntartott egy termet. Ezen okok miatt szajhái lelkesebben végezték munkájukat, így a kuncsaftok is szívesebben tértek be az üzlet pedig szép lassan gyarapodott, előkelő helyet érve el Lys bordélyai között... Tehát a kölcsönösség híve volt, s az életet istenítette, nem pedig a halált, melyet Noran Essaris barátja emlegetett.
Mikor tüdejéből elfogyott a levegő, felbukkant a víz alól, s hátradőlve a medence peremére helyezte fejét. Sajnálatos módon társa sem felejtette el, miről beszélgettek, ahogy Laerys fölé guggolt, szemében ott ült a ki nem mondott kérdés.
- Az emberiséget két vágy hajtja, a harc és a b*szás iránti, viszont véleményem szerint sejted, mely iránt nyújtok nagyobb lelkesedést.
- Persze, jól tudom, de nem is azt mondom, hogy állj ki a csatatérre egyedül egy szál karddal hadonászva – Még szerencse, ellenkező esetben talán már az első közelébe érő ellenfele lekaszabolná... íjjal esetleg egy kicsivel javulnának az esélyei, de kételkedett abban, hogy élve jutna haza.
- Hanem?
- Vannak rabszolgáid... - Ezt hallva felsóhajtott. Mit számít a vagyon egy háborúban, ha nincs hadrendbe fogható embered? A felbérelhető kardokat szülőjével ellentétben emberszámba sem vette, megbízhatatlanok voltak, akármennyi aranyat dugtál az erszényükbe, ha egy rézpénzzel többet ajánlanak ellenségeid, szerencsés esetben csupán cserben hagynak, de inkább valószínű, hogy hátba is szúrnak.
- Igen, formás, illatos, csilingelő hangú jószágok. Tény, ha egy vár kapui elé hajtanám őket, az őrei hevesebben tárnák szét őket, mint a lányaim lábukat, de kissé körülményes módja az ostromnak, ha azt akarod elérni, a védők szíve felmondja a szolgálatot a szerelem művészetének hódolva... bár Sondala képes lenne erre is – vágott szavába, kuncogásra késztetve a másikat. Nos, igen, bár nem a nyár-szigeteki nő volt a legértékesebb kurtizánja, de oly szenvedéllyel tudott „szeretni”, mellyel még úgy is kiszívta kuncsaftja minden energiáját, ha visszafogta magát.
- ...atyádnak pedig flottája és állandó zsoldoshadserege – folytatta végül, miután kimulatta magát.
- Aligha nevezném zsoldoshadseregnek, inkább olyan csürhe, kiknek fizeti az italát a kocsmákban a nem létező hűségük fejében – Valamint zsoldjuk egy része párnás házán keresztül az ő erszényében landolt, de így sem érdemeltek becses szavakat - Tudod, mit mondanak rólam?
- Azt, hogy leszoptad az összes kapitányt.
- Nos, megtettem volna, ha felengednek legalább egy hajóra – csattant fel önérzetesen a számára új pletykát hallva, hisz ő arra gondolt, hogy asszonynak tartották, aki balszerencsét hoz, ha a fedélzetre teszi lábát.
- Ettől függetlenül beszélhetnél vele az ügyünkről – Ügyünkről... Laerys képtelen volt eldönteni, társa szavából csupán az szűrődött e ki, hogy apját már elcsábította a tanácsos és önjelölt hódító Daevor ígéreteivel, vagy az is, hogy biztosra veszi, ő is csatlakozni fog.
- Nem hiszem, hogy atyám valaha is beleegyezne ebbe, afféle csodás, legendás rokonoknak tartja a Targaryeneket, akik minden támogatást megérdemelnek – Ő viszont sosem osztotta ezen lelkesedését irántuk. Miért is hódolt volna ki tudja, hányadik üknagyanyjának nyugati rokonságának, mikor ők maguk is igen nagy befolyásra tettek szert? Magukra kellett volna büszkének lennie, nem pedig rájuk...
- De ezek a rokonok magatokra hagytak titeket kitéve a helyiek indulatának és nyugaton alapítottak birodalmat.
- Ezt neki mondd, én bőven megelégszem a szűkebb családi körömmel, szülők, fivérek és nővérek, a nászunkat követően a húgod...
- És én – vágott közbe a Noran miközben helyet foglalt mellette a medencében.
- És te – felelte megadóan Laerys. Úgy tűnt, az Essaris fiú ismerte annyira, hogy tudja, a családja említésével lehet legkönnyebben jövendőbeli sógora lelkére beszélni. De magát is meglepte, mily hamar elfogadta, hogy őt is családtagként kell számon tartania. Mikor eljegyezték Mineyával, s először mutatták be egymásnak, kimondottan kínosan érezte magát, hisz elég furcsa helyzet 13 éves fejjel egy 7 éves kislányra úgy tekinteni, hogy alig egy évtizeden belül saját családot fogtok alapítani; a leány bátyjára pillantva azonban teljesen más érzelmek lettek úrra rajta. Noran akkor már 15 volt, csupán pár hónappal fiatalabb Rhaevonnál, és még a valyriai vonásai ellenére is annyi mindenben különbözött tőlük. A Drennelion gyerekek mind nyurgák, légies mozgású kölykök voltak, rajta azonban már látszódtak, milyen erőteljes, izmos lesz, mire eléri a férfikort, az egész megjelenésében volt valami tekintélyteremtő... mint egy sárkányban. Pont azon jellemzőkkel bírt, amelyek belőle hiányoztak, pedig benne csordogált a „sárkányok vére”, így nem csoda, szinte epekedve bámulta, vonzotta tekintetét, vágyott a közelében lenni – amaz pedig viszonozta közeledését. Most viszont közeli kapcsolatuk ellenére is túl sokat kért tőle.  
- Mégis mit vársz tőlem? Áruljam el, ha nemet mond? Adjam el a szajháim, az árukból béreljem fel atyám embereit, és orozzam el a hajókat a királynő flottájából? – Ha legalább nem állította volna a szolgálatába a hajóit…  Tény, hivatalosan apja tulajdonát képezték, de a nő jóváhagyása nélkül akár felségárulásnak is minősülhet, ha a tudomása nélkül kihajóznak a Feketevíz-öbölből, melynek levét minden bizonnyal ő, vagy atyja issza meg.
- Vagy vegyél helyettük harcképes rabszolgákat és velük lopd el a hajókat. Nagy kár, hogy a Sárkányok Anyjának hála lehetetlen Makulátlanokat szerezni… – a fiatalabb fiú felhorkant említésükre, hisz üzleti szemléletének teljesen ellentmondott az ivartalanított sereg, mestereik lemészárlása a nő azon kevés tettei közé tartozott, melyekkel maga is egyetértett. Valahogy sejtette, a „vásárolj egy kevés rabszolgát és pár hajót” nem merül fel választási lehetőségként, mégsem volt képes felfogni, miért akar részesévé válni egy olyan háborúnak, mely tapasztalatai alapján sosem fog véget érni. Felmerült benne a kérdés, mely tettét bánná meg inkább, a flotta elorzását, vagy hogy megtagadva a segítségnyújtást a heves természetű barátja még véletlen megöleti magát. Magát is meglepte, amint szinte egy pillanat alatt megtalálta a választ… Mindenesetre még mindig nem volt biztos a dolgában.
- A morális támogatásom nem elég? Van már temérdek pártfogója Daevornak, mit számít a miénk?
- Gondolj csak bele, ha meghódítjuk a Vitatott Földeket, bőségesen megjutalmaz minket, amiből kamatostól visszafizetheted a hajókat és megvásárolhatod a királynő békéjét, ha tényleg annyira ragaszkodik a flottátokhoz, hogy képtelen megválni tőlük. Lesz hatalmas birtokunk egy erős várral, fehérnéppel, arannyal...
- Rengeteg arannyal – javította ki. Így azért sokkal szebben hangzott.
- Rosszabb vagy, mint a szajháid – kúszott széles vigyor Noran arcára. Ez azért némileg piszkálta a másik önérzetét, hisz az élvezeteket mindig előrébb helyezte a fontossági listáján, mint a pénzt. Igaz, arannyal lehetett legkönnyebben gyönyörhöz jutni, így nem ártott, ha lapult erszényedben belőle lehetőleg minél több.
– Valóban? Idehívassak egyet magam helyett? Biztosan nagyobb örömöd lelnéd benne – ezzel kiemelkedett a vízből, mely így csupán a combja közepéig ért, de nem zavarta, hogy meztelen testének nagy része immár fedetlenné vált, nem volt mit szégyellnie rajta, főleg nem társa előtt. Elindult, hogy magára terítse a legfinomabb selyemből szőtt köntösét, nem vesztegetve idejét azzal, hogy engedje, a hozzá siető rabszolga szárazra törölje bőrét, vagy magyarázkodjon.
- Várj már, nem akartalak megsérteni... most komolyan itthagysz? - bámult rá értetlenül a medencében maradt fiú.
- Igen, beszélek atyámmal, ha már tényleg ilyen fontos számodra az ügyünk… Addig kezdj valamit magaddal – kúszott szinte gúnyos mosoly arcára, ami azonnal le is lohadt, miután sarkon fordulva elhagyta a fürdőt, érezve, hogy ebből a helyzetből sehogy sem jön ki jól.


Királyvár csatornáinak bűze már messziről megcsapja a fedélzetre épp csak fellépő Laeryst, így azelőtt kudarcba fulladt úticélja látképének szentimentális szemügyre vétele, mielőtt egyáltalán megpillanthatta volna azt. Csupán remélni merte, hogy atyja westerosi kapcsolatai által megbeszélt szállásán, a Rowe-ház otthonában nem ez uralkodik ez az orrfacsaró bűz, tovább keserítve itt-tartózkodását.
Mit meg nem tesz az ember a… szerelemért? Családért? Leendő sógorért? Ahogy fokozatosan elidegeníti magát Norantől, egyre inkább tudatosul benne, hogy kettejük közül ő a nagyobb idióta, amiért képes volt elhajózni az idegen kontinensre, melyről csupán könyvekben olvasott, s nyelvét erős akcentussal beszéli. Most már érti, apja miért mondta neki, ha akarja az itt állomásozó flottát, neki kell eljönnie érte; ahogy egyre közelebb ér a fővároshoz, egyre kínosabbnak érzi helyzetét, maga sem szívesen jelenne meg a királynő előtt. De talán jobb is így, hogy nem szülőjének kell szégyenkeznie fattya miatt. Hirtelen bánattal tölti el a tény, hogy már elkésett azért imádkozni, hogy elsüllyedjen hajója, s örökre elnyeljék a tenger habjai…

Mindig nyurga alkatú volt, 19 éves korára pedig jócskán túlnőtte az átlagot (187 cm); széles vállainak hála azonban szinte törékeny alkatával sem tűnik túlzottan soványnak, betegesnek. Atyja valyriai származásának köszönhetően a nép jellegzetes külső jegyei erőteljesen mutatkoznak rajta is: hibátlan bőre sápadt, mint a legnemesebb porcelán, hosszú, rabszolgái keze által bonyolult mintázatban fonott haja ezüstös árnyalatot öltve omlik hátára. Mandulavágású szemei, melyeket már anyjától örökölt, acélkék árnyalatban tündökölnek. Nem csupán nemes vonásai, de öltözködése is tükrözi előkelő mivoltát: csupán a legdrágább, legfinomabb anyagból készült kelméket hajlandó viselni, így megjelenése mindig kifinomult, néha kissé hivalkodóbb is annál, mint amit az adott helyzet megkövetelne.